A magyar közegészségügy intézményes története Mária Terézia koráig nyúlik vissza. A császárnő 1752-ben elrendelte, hogy minden megyének legyen képzett tiszti főorvosa a lakosság egészségének megvédése érdekében. Az első Alsó-Fehér megyei főorvos Vásárhelyi Sámuel volt, akit Váradi Sámuel követett. Kórház hiányában abban az időben az egyházi ispotályok biztosítottak valamelyes egészségügyi ellátást. Ezt az ügyet szolgálta az enyedi református egyház aggmenháza is.
Az állami közkórházak felállításának kérdésével első ízben az 1810–1811-es országgyűlés foglalkozott. A cél a gyorsan terjedő nemi betegségek megakadályozása volt. Az Enyeden létesítendő kórház anyagi alapjának megteremtéséért hosszas küzdelem folyt. A nemes ügy első támogatója Báróczi Sándor testőríró, egykori enyedi diák, aki hatévi nyugdíjának megfelelő 6000 forintot adományozott erre a célra, azonban ez az összeg a református egyházra szállt.
Dr. Váradi Sámuel, gr. Lázár Benedek főbíró és br. Kemény Simonné elsőnek járult hozzá az ispotály számára vásárlandó telek vételárához. Egy évtizednek kellett eltelnie azonban, amíg id. Zeyk Dániel ügybuzgalmának köszönhetően sikerült megteremteni a kórház alapját a Szentkirály (ma Ion Creangă) utcai Tövisi-féle ház és telek megvásárlásával „a megye minden lakossai számára” felépítendő kórház céljából. Itt nyílt meg az egyik első erdélyi megyei kórház 1848. február 20-án, hat évvel korábban, mint a gyulafehérvári polgári kórház. Első igazgatója br. Kemény István, főorvosa Váradi Sámuel. Sajnos, e szerény, de fontos egészségügyi intézmény 1849 januárjában a vandál pusztítók áldozatává vált, „semmivé tétetett”, és csak az 1860-as években vetődött fel egy új kórház felállításának szükségessége. Dr. Bocz József, a kórházi bizottság fiatal tagja (a későbbi megyei főorvos) javasolta „egy nagyobb, a szükségeknek és igényeknek előreláthatólag egy évszázadig is megfelelő, jól fölszerelt és berendezett, mintegy százágyas” modern kórház felállítását. A kellő anyagi alap híján, ugyancsak Dr. Bocz József javaslatára egy ideiglenes, kisebb magánkórházat terveztek, amely több évi vajúdás után 1873. július elsején, 144 évvel ezelőtt nyílt meg.
Mivel a kórházi alap állandóan nőtt, 1876-ban hozzá lehetett kezdeni a dr. Bocz megálmodta korszerűbb, nagyobb kórház építéséhez. 1876. október 28-án meg is történt a ma is használt kórházépület alapkövének ünnepélyes letétele. Az építkezési munkálatok 1878. október 28-án fejeződtek be. Berendezéséhez többek között hozzájárult Blaha Lujza, a nemzet csalogánya is, aki enyedi fellépésének teljes bevételét e célra szentelte. Találóan állapítja meg Vita Zsigmond, Enyed történetének tudós kutatója: „egy fáradságot nem ismerő fiatal orvos munkájának és a szegény nép filléreinek kell tulajdonítanunk azt, hogy a kórház végre felépülhetett.” Első igazgatója dr. Bocz József volt, aki éveken át ingyen látta el az igazgatói munkát, és megszerezte az intézmény nyilvánossági jogát. Őt követte dr. Farnos Árpád, aki elődjéhez hasonlóan a népbetegségek leküzdése érdekében komoly tudományos munkát folytatott. Az épületen 1904-ben végeztek jelentős átalakítást, bővítést. Az enyedi közegészségügy javításához a kórház munkáján kívül nagymértékben hozzájárult dr. Winkler Albert városi főorvos áldozatkész munkája is.
Az 1970-es években a grandomán iparosítás következtében megnövekedett város és a vidék számára már szűknek bizonyult az egykori kórház. Ez tette szükségessé a nagyobb építkezéseket dr. Cosma Emilian több mint három évtizedes igazgatósága idején, amelynek eredményeként, ha lassan is, de felépült a modern új kórház és poliklinika-komplexum.
A 140 éve működő egészségügyi intézmény ma is szolgálja az egyre nagyobb számú rászorulót.
