Van egy mondás, miszerint az első még véletlen, a második ajándék, a harmadik már hagyomány. Valahogy így volt ez a Bánsági Vándorszínház esetében is. Rövid összefoglaló a Vándorszínház jelenségéről, a kezdetektől az önállósodás első lépéseiig.
A kezdetekről
Sokan akár azt is gondolhatnák, ugyan mi érdekes van egy ilyen jellegű kezdeményezésben? Hiszen, mint minden jó ötletet, már ezt is kitalálta előbb valaki. Sosem volt titok a szervezők részéről, hogy a Bánsági Vándorszínház a Vajdaságban közel 40 éve működő Vajdasági Tanyaszínház ötletéből született meg. Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színésze másfél évtizedes temesvári pályafutása során két alkalommal vett részt a Vajdasági Tanyaszínház előadásaiban. Délvidékről azzal az elhatározással tért haza, hogy a vajdasági mintára létrehoz egy Bánsági Tanyaszínházat is, mely hasonló elveken alapulva a Bánság szórványtelepüléseit járná végig egy szabadtéri, ingyenesen megtekinthető előadással. 2013-ban Molnár Zsolt parlamenti képviselő személyében talált először támogatóra és partnerre Aszalos kezdeményezése, ám a projekt elindításához szükséges összegre benyújtott támogatási pályázatukat az Etnikumközi Kapcsolatok Osztálya (Departamentul Relațiilor Interetnice, DRI – szerk. megj.) elutasította. Egy évvel később, 2014-ben végül a projekt adminisztratív feladatainak ellátására kinevezett Bánsági Közösségért Egyesület sikeresen pályázott a már fentebb is említett DRI-nél. Így indulhatott útjára az első Bánsági Tanyaszínház 2014. július 7-én. Ekkorra már Aszalos mellé további alkotók társultak, Albert Alpár díszlettervező és Orbán Enikő dramaturg személyében – mindketten a temesvári színház tagjai.
Az első év (2014. július 7. – 2014. augusztus 15.)
A kezdetben még Bánsági Tanyaszínház nevet viselő művészeti program első „évada” 2014. július 7-én indult a Temes megyei Nagybodófalván. A Temesvártól közel 70 kilométerre fekvő település újonnan felújított, de gyermekek hiányában sosem használt iskolaépülete adott otthont a 12 főt számláló alkotócsapatnak. A résztvevők között voltak főiskolai hallgatók Erdély két legnagyobb színészképző egyeteméről – Kolozsvárról és Marosvásárhelyről –, lelkes amatőrök, akik még éppen csak barátkoztak a színjátszás gondolatával, és már végzett, befutott színészek, illetve színházi alkotók is. A nagybodófalvi háromhetes próbafolyamat alatt Mátyás Zsolt Plautus vígjátékának, a Casinának megzenésített változatát állította színpadra. A sikeres bemutató után a csapat útra kelt, és tizenhat nap leforgása alatt tizenhat Temes és Arad megyei településen mutatták be az előadást. A műsor megvalósításában első pillanattól teljes mellszélességgel vállalt szerepet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, ahonnan nemcsak a technikai felszerelést, de a jelmezeket, a kellékeket és az ezek szállításához szükséges utánfutót is kölcsönkapták. Bár az előadás szabad térre készült, az időjárási viszonyok nem egy esetben arra kényszerítették a játszókat, hogy zárt térben, legtöbbször művelődési házban vagy díszteremben állítsák fel a díszletet.
Itt fontos megjegyeznünk a Vajdasági Tanyaszínház – a Magyar Attila Öcsivel (a Vajdasági Tanyaszínház jelenlegi vezetője) folytatott beszélgetések nyomán – a Bánsági Vándorszínházzá átkeresztelt műhely között fontosabb különbségek jelentkeztek, körvonalazódottak. Az alapelv ugyanaz: olyan elzárt, magyarlakta települések felkeresése, ahol hiánycikknek számít nemcsak a színházi kultúra, de már-már a magyar nyelv is, és ott szabadtéren, ingyenes színházi előadásokat tartani. Ugyanakkor a bánsági csapat a Vajdaságban hagyománnyá vált traktor és „prikolica” helyett kisbusszal és utánfutóval közlekedik, illetve eső esetén nem mondja le a betervezett előadásokat, hanem egy, már előzetesen leegyeztetett belső térbe helyezi át a programot.
Az első évben átlagosan 60-70 néző vett részt településenként a rendezvényeken. Ennek ellenére a vendéglátás – előadás után vacsorát kapott a csapat a helyiektől, illetve lehetőség szerint szálláshelyet egy éjszakára – kifogástalannak minősült. Ezek a települések nagyon sok esetben elszegényedett, kiöregedett falvak és községek, ahol egy ilyen esemény nem pusztán a játszó csapat szakmai tapasztalatszerzését segíti, de képes egy fedél alá hozni egy szétszóródóban lévő közösséget.
A második év (2015. július 11. – 2015. augusztus 16.)
Az első „évad” után kapott visszajelzések azt mutatták, szükség van a térségben az Aszalos Géza és csapata által elindított programra. A szervezőcsapat pedig felhasználva az előző nyári szezon tapasztalatait, levonta azokat a következtetéseket, amelyek végeredményben a program fenntarthatóságát alapozták meg. Ezek a következők:
1. A bázis (a három hetes próbafolyamat helyszíne) megváltoztatása.
Bár a nagybodófalvi iskolaépület infrastrukturális szempontból kitűnőnek bizonyult, a település körülményes megközelíthetősége már komoly kérdéseket vetett fel. Mivel a vándorszínház csapata nem rendelkezik saját gépjárművel, az esetlegesen felmerülő és szükséges utazásokhoz (kellék- vagy jelmezpótlás, a díszlethez szükséges anyagok beszerzése) csak a tömegközlekedési eszközöket használhatták, amelyek mindegyike elkerüli a főbb útvonalaktól távol eső Nagybodófalvát. Mindezeket figyelembe véve merült fel egy új, könnyebben elérhető, de hasonló adottságokkal rendelkező bázis felkutatása. Így került át a Bánsági Vándorszínház bázisa Nagybodófalváról a Temesvártól alig 40 km-re eső Végvár településre. A többségében magyarlakta község megközelíthetőség és nyitottság szempontjából is jó választásnak bizonyult. Csáki Károly polgármester és Păştean Erika iskolaigazgatónő jóvoltából a második évad csapata a település több mint 100 éves, az évek folyamán több belső felújításon is átesett iskolaépületét kapta kölcsön a próbafolyamat három hetére. Az évek során nyári bentlakássá átalakított épületben négy- és ötszemélyes szobák, egy közös konyha, illetve két mosdóhelyiség kapott helyet. Az épülethez tartozó belső udvar szolgált a próbák helyszínéül.
2. Az étkezés
A Bánsági Vándorszínház költségvetésének jelentős részét teszi ki a résztvevők élelmezése, hiszen a program öt hetére a szervezők nemcsak szállást, de ellátást is biztosítanak a résztvevőknek. Első évben, a projektet finanszírozó DRI szempontrendszereit is figyelembe véve egy temesvári székhelyű vendégellátó céggel kötött megállapodást az adminisztrációs feladatok lebonyolításáért felelős Bánsági Közösségért Egyesület. A szerződtetett cég minden szempontból megfelelt a DRI által megkövetelt szempontrendszernek. A cég kétnaponta hozta a bázisra (a körút idején naponta érkezett a csomag az éppen soros településre), az előre csomagolt kétfogásos ebédet, illetve megegyezés szerinti nyersanyagot (kenyér, felvágott, zöldség, gyümölcs) a reggelik és vacsorák megoldásához. Első évben a cég munkatársaival való nem túl hatékony kommunikáció eredményeként elég gyakran előfordult, hogy hatalmas mennyiségű kenyér halmozódott fel a bázison, míg felvágottból és zöldségfélékből időnként jóval a szükséges mennyiség alatt érkezett. Ezen tapasztalatok fényében bár nem váltottak szolgáltatót, más megközelítést alkalmaztak a cég szállítóival és beszerzőivel folytatott kommunikációt illetően. Ebből a szempontból tehát részben megoldódtak a problémák. Azonban továbbra is fennállt az előre csomagolt meleg ebédek tárolhatóságának a kérdése. Mivel a cég kétnaponta szállította le a résztvevők ebédjét, a másnapi adag miután kihűlt, hűtőszekrénybe került, onnan pedig másnap ismét felmelegítették az előre dobozolt ebédet. Mivel az ebéd így többszörös felmelegítésen és lehűtésen ment át, előfordult, hogy az élelmiszer időközben ehetetlenné vált vagy megromlott. (Ennek a problémának a megoldását a harmadik év hozta el.)
3. A darabválasztás
A turné állomásainak kiválasztott települések helyi szervezői, bár az első évi Casina-előadást is nagy érdeklődés övezte, jelezték, amit a szervezők maguk is gondoltak: talán jobb volna ilyen alkalmakkal olyan, mindenki számára ismerős szerzőket és műveket bemutatni, amelyek könnyebben befogadható, felszabadult szórakozást ígérnek a nézők számára. Így esett a választás Petőfi Sándor (mert ki ne hallott volna már róla?) A helység kalapácsa című művére, melynek színpadi adaptálását Aszalos Géza vállalta magára. Ennek egyik legfőbb oka, hogy második évben a programot finanszírozó DRI nem hagyta jóvá az alkotócsapat és a résztvevők számára pályázott tiszteletdíjakat. Így mivel nem volt miből fizetni a rendezőt, Aszalos Géza adminisztrációs és szervezői feladatai mellett az előadás rendezését is vállalta.
4. A csapat
A második évad csapata az Aszalos–Orbán–Albert trió mellett 7 másik résztvevőből állt, akik közül ketten, Lanstyák Ildikó (Szlovákia, Dunaszerdahely) és Mihály Csongor (Marosvásárhely) már első évben is fontos tagja voltak a csapatnak. Rajtuk kívül jelen volt még egy kolozsvári bábszínész, Vincze Tímea, egy marosvásárhelyi főiskolai hallgató, Pignitzky Gellért, egy szegedi színész, Hodu Péter, egy német anyanyelvű, de magyarul is elfogadhatóan beszélő színész a temesvári német társulatból, Aljoscha Cobeț, illetve egy középiskolás amatőr, Mihály Péter Marosvásárhelyről. Az így összeállt csapat nemcsak az előadás szerepeinek megformálásáért volt felelős, de közöttük osztódtak szét az előadás létrehozásához szükséges egyéb feladatok, illetve a bázis körüli tennivalók is. A fiúk Albert Alpár díszlettervező és Aszalos Géza rendező irányításával a díszlet építésért és a technikáért feleltek, míg a lányok feladata volt a jelmezek, kellékek és konyhai dolgok rendezése, karbantartása.
A három hetes próbafolyamatot 2015-ben is kéthetes turné követte. Ebben az évben a már bejáratott Temes és Arad megyei települések mellé újabb állomások kerültek be (főként Arad megyében), míg mások kikerültek az útvonaltervből. Tizenöt állomása volt így a 2015-ös Bánsági Vándorszínház turnéjának. Az egyik legszembetűnőbb előrelépés az első évhez képest a nézőszám megkétszereződése volt, azoknak a településeknek az esetében, ahová most már második éve látogatott el a csapat.
A harmadik év (2016. július 10. – 2016. augusztus 14.)
A harmadik év az önállósodás, a változás és az állandósulás éve volt a Bánsági Vándorszínház életében. 2015 novemberében Aszalos Géza és Orbán Enikő, a Bánsági Vándorszínház szervezői létrehoztak egy külön alapítványt Tarisznyás Egyesület néven, melynek feladata a Vándorszínház adminisztrációs és pályázati ügyeinek képviselete, illetve lebonyolítása volt. Ezzel a Vándorszínház elindult az önállósodás útján. Ennek a „leválásnak” voltak pozitív és negatív hozadékai is. Egyrészt sikerült teljes mértékben politikamentessé válniuk, másrészről azonban elveszítették a DRI támogatását. Ennek következményeként a harmadik évad költségvetése negyedére csökkent az előző évekhez képest. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től kapott valamivel több mint félmillió forintból kellett megoldaniuk azt, amit előző években ennek négyszereséből tudtak kihozni.
A költségvetés ilyen mértékű megcsappanása lehetetlenné tette a további együttműködést azokkal a cégekkel és szolgáltatókkal, amelyek előző években segítették a Vándorszínház működését. Megszűnt a vendégellátás, illetve a turné alatt a szereposztás szállítását biztosító mikrobusz céggel való együttműködés is. A nyári műhely résztvevői saját konyhára jutottak. A bázison maguk főztek, ők intézték a szükséges alapanyagok beszerzését is. Mint utóbb kiderült, ez a rendszer sokkal jobban működött az előző évieknél. Egyrészt a közös konyhai tevékenységnek csapatépítő jellege volt, másrészt ők maguk dönthettek a napi menü összeállításáról, harmadrészt mindenki tanult valami újat, nem utolsósorban pedig az is bebizonyosodott, hogy jóval kevesebb pénzből sokkal hatékonyabban is meg lehet oldani a résztvevők étkeztetését, mint előző években.
Ilyen megcsappant anyagi keretek között sokkal nagyobb szerep jutott a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak is. Mint a Bánsági Vándorszínház állandó partnere és támogatója, ebben az évben Balázs Attila igazgató nagylelkűségének is hála, a csapat nemcsak a szükséges technikai felszereléseket, jelmezeket, kellékeket és az ezek szállításához szükséges utánfutót kapta kölcsön a színháztól, de jelképes összeg ellenében a színház saját kisbuszát is a csapat rendelkezésére bocsájtotta a turné idejére.
A költségvetés csökkenése a csapat létszámának megcsappanását is jelentette. 2016-ban már csak kilenc személyt számlált a csapat, akik közül egy kivétellel – Dévai Zoltán, a szerbiai Zentai Kamaraszínház színésze, aki a Vajdasági Tanyaszínház állandó tagja volt az elmúlt hét évben – mindenki visszatérőnek számított. Ez nagyban megkönnyítette a társulat dinamikai együttműködését, hiszen mindenki ismerte már a szabályokat és tudta, hol és hogyan tud hasznára lenni ennek a minden évben öt hétig fennálló „mikroközösségnek”.
A bázis változatlanul Végvár község maradt, ahol előző évben nemcsak jól érezte magát a csapat, de rengeteg segítséget és támogatást is kapott a helybeliektől.
A visszajelzések azt mutatják, hogy a darabválasztás, illetve kivitelezés tekintetében a 2016-os évadban csúcsot döntött a Bánsági Vándorszínház együttese. Rejtő Jenő egy kevésbé ismert színpadi bohózatának megzenésített változatát állította színpadra a csapat Aszalos Géza rendezésében. A Rózsa, a lovag című zenés vígjáték a Rejtő Jenőre oly jellemző humorral és az 1920–30-as évek ismert sanzonjaival felhőtlen szórakozást biztosított a Vándorszínház nézőinek.
Nézőszám tekintetében a harmadik év is növekedést mutatott, egyes településeken a nézőszám meghaladta a száz főt is, amely a kis szórványtelepülések esetében nagyon is kiemelkedőnek tekinthető. Az első két évben kialakított kapcsolati háló nagyban megkönnyítette a településekkel való kommunikációt és a szervezést.
A Bánsági Vándorszínház létjogosultságát mutatja, hogy az egyes falvak, községek évről évre visszavárnak, és több településről jelezték, hogy amennyiben lehetséges, szeretnének a jövőben ők is bekerülni a Bánsági Vándorszínház turnételepülései közé. Három év alatt nemcsak hagyományt, de igényt is tudott teremteni a Vándorszínház. Előadásaival olyan helyekre jut el, ahová a nagy színházak nem, olyan területet fed le és olyan igényt elégít ki, amelyre a térség nagy színházainak nincs lehetősége, és mindeközben igyekszik fenntartani és ápolni, illetve visszafordítani a megszűnés küszöbéről a bánsági magyar nyelvet és kultúrát.
