Varjúvár kincse

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

Adott egy helytörténeti jelentőségű templom, egy műemlék épület, természetes anyagokból – fából, kőből és malterból épült markáns falszövettel, kívül-belül széljárta terekkel. Adott az a körülmény, hogy ezekben a terekben a hőmérséklet és a páratartalom nem állandó, hanem a szeszélyes környezeti körülmények függvénye.

A megrendelő kifejezte azt az igényét, hogy a bástyaszobák némelyikében adott esetben rendezvények, konferenciák, író-olvasó találkozók is helyet kaphassanak, sőt, alkalomadtán elszántabb zarándokokat is elszállásolhassanak itt – mindezt úgy, hogy a kiállítást ne kelljen félteni vagy átrendezni.

Ezeknek az együtthatóknak a mentén a kiállítástervezés szempontjait a következőkben határoztuk meg:

– mivel a falu és a vártemplom története nincs megírva, záros határidőn belül el kell végezni egy történeti-néprajzi kutatást,

– annak eredményeiből az ellenőrzött adatokat építjük be, a kiállítási forgatókönyvben a legérdekesebb történetekre fókuszálunk,

– amennyire lehet, természetes anyagokból építjük fel a kiállítást: fa, kő, üveg, fém alapanyagokat használunk,

– kerüljük a robusztus falak maszkolását, a védelemre és raktározásra szolgáló alapfunkció és eredeti kinézet megtartására törekszünk,

– kerüljük a környezeti hatásokra érzékenyen reagáló papír- és textilalapú értékesebb dokumentumok, műtárgyak használatát,

– hidegre és nyirkosságra kevésbé érzékeny technikát kell felvonultatnunk,

– a műtárgyakat elrejtett, zárható vitrinekbe helyezzük el,

– beépítjük a Kriza János-emlékkiállítás tárgyi anyagát, felszabadítva a régi harangozói lakot, hogy ezentúl ezek az értékek, Nagyajta kiállítása – vagy mondai fordulattal: a Varjúvár kincse – ténylegesen a várkapun belül legyen.

Nem szokványos falumúzeumot hoztunk létre, hiszen a helyszín nem ezt indokolja. Arra fektettünk hangsúlyt, hogy felfedező ismeretszerzésre, aktív pihenésre, akár elmélyült kutatásra alkalmas látogatóteret alakítsunk ki. Bár látszatra egy-egy bástyaszoba kevés elemet vonultat fel, az ott bemutatott információk tömege vaskos kötetre rúgna. Egy-egy tartalmat kiterítve teljes szobát beborító nyomtatott felületet képezhettünk volna ki, de arra törekedtünk, hogy munkára fogjuk a látogatót Nagyajta titkainak megszerzése érdekében.

A kapubástya a helytörténetet szolgálja. Földszintjén Erdővidékkel barátkoztatjuk a látogatót, térképpel, szöveggel, Kriza János veretes versével. A fölötte lévő szobák egyikében a település középkori múltját idézzük meg, a Nagyajta településnevet említő középkori okleveleken keresztül. Az eddigi kutatások alapján mindössze öt olyan oklevelet ismerünk Mohács előttről, mely Valentinus Nemes de Aython, Nagyajtai Pető Antal, Nagyajtai Nemes Miklós, ajtai Henter Gáspár szókapcsolatban említi a falunevet az 1400–1500-as években. Ezek mellett a Péterfy, Vass és Oláh családok 1606-ban Bocskai Istvántól elnyert lófősítő oklevele, valamint a szószéket faragtató Donáth György nagyajtai vásártartásra vonatkozó, 1703-ban Lipót császár által kibocsátott diplomája is megtekinthető. Megismerkedhetünk az osztrák császár hűségére felesküdött nagyajtai nemesek, lófők és szabad székelyek 1602-es és 1614-es listájával is – leszármazottjaik ma valószínűleg itt ülnek a padokban.

Érintőképernyős felületen a látogató virtuális interjút készíthet az 1799-ben született Nagyajtai Kovács István történésszel, az Akadémia levelező tagjával, aki az 1800-as évek elejének helyi viszonyairól mesél, ugyanott digitalizált fényképek segítségével a 20. századi faluban bolyonghatunk. A legfelső szinten a falu családjainak névlistáját állítottuk össze a teljességre törekedve, a 17. századtól napjainkig, illetve a nagyajtai jelesek – közel 30 személy – életrajzai böngészhetők, különleges tálalásban.

Az északnyugati bástya felső terme a templom és a vár építéstörténetével kapcsolatos rendkívül gazdag tudásanyagot rejti. A látogatók számára itt beszélünk a magyar alapítású unitárius vallás egyediségéről, hitelveiről, a helyi közösség utóbbi évszázadokbéli felekezeti összetételéről. Bemutatjuk az unitárius egyház értékes klenódiumait, mozgóképes látnivalóként Dávid Ferenc 1568-as tordai beszédét nézhetjük meg Körösfői Kriesch Aladár animált festménye alapján.

Az alsó terem vetítések helyszíne lesz, a kétszeres Kossuth-díjas helyi születésű színésznek, Bihari Józsefnek állít emléket – három ikonikus filmbe is bepillanthatunk, amelyekben művészi alakítást nyújtott.

A délkeleti bástyában a néprajzé a főszerep. A gyilokjáróról nyíló szoba fontos digitális tartalmakat kínál. Költő Ágnes 1886-ban bekövetkezett szerelmi tragédiáját olyan balladában dolgozta fel a közösség, amely – meglepetésünkre – ma is gyűjthető. A balladát Toók (szül. Simon) Katalin adja elő. A ballada mint az egyik legértékesebb középkori folklórműfaj sajátosságairól dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke beszél. A tragikus balladaeseményt korabeli újságcikkek és az egyházi anyakönyvek alapján sikerült rekonstruálni – ezt a nyomozói feladatot a látogatóval is el szeretnénk végeztetni. A küldetés sikerét egy digitális kvíz révén lehet letesztelni.

Nagyajta folklórja ma is gazdagodik. A falu mindeddig hiányzó településmondáját Fekete Levente álmodta meg – a művet az ő előadásában hallgathatjuk meg. A folklór mellett helyeztük el a helyi tárgyi néprajzi gyűjtemény restaurált darabjait – a bástyák raktározási funkciójára utalva, hiszen zömük a feldolgozott ballada születésének, kikristályosodásának az időszakában, a 19–20. században jött létre.

A bástya alsó terme Tornai Endre András Munkácsy-díjas szobrászművész Kriza-portrészobra köré szervezve állít emléket Kriza Jánosnak. A pap, az unitárius püspök, a székely folklór gyűjtője animációs technikák révén maga adja elő életrajzát, illetve felel a látogató által választható kérdésekre. A terem üveges tárlói az életút fontos kéziratait, exkluzív személyes tárgyait, valamint fő művének, a Vadrózsáknak a kiadásait tárják elénk.

A kiállítás létrehozása során sokan sokféleképpen segítettek. Köszönjük mindazon helybéliek, szakemberek és intézmények támogatását, akik és amelyek előmozdították ügyünket az elmúlt tizenöt hónapban – ami egy állandó kiállítás esetében nagyon rövid idő. Fehér János művészettörténész a történelmi hitelességet, Baróti Hunor látványtervező és csapata a művészi ihletettségű formatervezést és grafikai megoldásokat biztosította, Hátszegi Zsolt médiaművész a régi képek megelevenítését, Domokos Levente restaurátor a néprajzi tárgyak állagvédelmi munkálatait végezte el, dr. Rigán Lóránd műfordító a kurátori üzenetet ültette át több nyelvre. Fekete Levente segítőkészsége, barátsága – és sürgetése – mögött végig ott volt az egyházközségért érzett felelőssége, patriotizmusa, érdekérvényesítő munkája.

Látni fogják, hogy a kiállítás megvalósítása nem kevés pénzügyi áldozatot követelt a megrendelő részéről. A keretek ugyan az ambiciózus koncepciót adott szinten berekesztették, adott feltételek mellett a kiállítás a továbbiakban modulárisan bővíthető, gyarapítható, árnyalható lesz. Néhány hónapon belül Baróti Hunor jóvoltából élesítve lesz a templombelső bemutatására kifejlesztett, telefonos applikáción keresztül működő hangos tárlatvezetés rendszere, mely által a látogatók nemcsak a bástyákban, de immár a templomban is művészettörténeti igényességű bemutatást és élményt kapnak a látottak mellé.

Végezetül a magam és a projektcsapatom nevében is megköszönöm az unitárius egyház képviselőinek, illetve Fekete Levente lelkésznek az irántunk mutatott bizalmát, és azt kívánom, hogy minél hosszabb ideig leljék örömüket a felújított épületegyüttesben és annak turisztikai hozadékában.

Isten áldja!