A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek.
Ahogy nagyobb lett, az apja mindig magával vitte a mezőre. A gyermek szántáskor a teheneket vezette a barázdában egészen a fordulóig, ügyesnek kellett lennie, hogy az eke ismét a barázda elejére kerüljön. Időnként az apja megállította, hogy szivarozzon, ezzel mindketten pihentek egy kicsit. A gyermek megfigyelhette a madarakat a szántás nyomában, amint gilisztákra, bogarakra vadásztak, hallgatta a pacsirta énekét. Gyönyörködhetett a természetben is: kora tavasszal a kibúvó virágokkal tarkított hófoltos domboldalban, ősszel pedig a vadgyümölcsökkel megáldott rozsdabarna fákban.
Kaszáláskor az apja már hajnalban útnak indult. A gyermek ételt vitt az apjának, és elrázta a szénarendet, hogy jobban száradjon. A széna begyűjtésénél is segített, összegereblyézte az elszóródott takarmányt. A szekér megrakásánál elrendezte és megtaposta a szénát, hogy minél több férjen belőle, majd a szénásszínben is elvégezte ugyanezt a munkát. Az erdőbe rendszerint hajnalban indultak, hogy virradásra odaérjenek. A gyermek ott is feladatot kapott: a tehenekre ügyelt, amíg az apja az előző nap összegyűjtött száraz fát felpakolta.
Egy nap az apja bejelentette, hogy a helyi egészségügyi rendelőnél fog dolgozni. Mivel a katonakönyvébe volt írva, hogy szanitéc, jogosult volt erre a munkára. Elmondta, hogy amikor először látott sebesülteket a háborúban, akkor elájult, és a doktor fenékrúgással ébresztette őt föl. Apja szívesen végezte el ezt a munkát, annál is inkább, mert kevés földje volt. Járt kötözni, fertőtleníteni, elkísérte a doktort a szomszéd faluba. Egyszer rajta is segített. A gyermek a folyó hídjára kapaszkodott, hogy magasabbról ugorhasson, de a lába beleakadt egy nagy szeg fejébe, és sebet vágott a lábfején. Apjának nem okozott gondot a sérülés ellátása: fertőtlenítette a sebet, és kapcsokkal látta el azt.
A helyzet azonban bonyolódott nagyapja halála után. Az apja földet örökölt, ezért választania kellett: az egészségügy vagy a földművelés. A föld mellett döntött, a dolgok viszont nem alakultak jól, ugyanis egy-két évre rá beütött a kollektivizálás. Elment a föld, a tehenek, a szekér. A kollektív gazdaságok küldhettek egy-egy embert a Palocsay-féle kertészethez, ahol akkoriban gyümölcsnemesítési tanfolyam folyt. Az apja elvállalta ezt is, és miután hazatért, beültetett egy kertet újfajta almacsemetékkel, a falu parkjában pedig rózsákat oltott. Ezután nemcsak egészségőrként, hanem a gyümölcsnemesítéshez értő emberként is ismertté vált. Ekkoriban brigádosi megbízatása is volt az apjának, aki nyugdíjas korában rendszeresen látogatta a könyvtárat is.
Az anyja elmondta, hogy gyermekként egy osztályba járt az apjával. Ha a tanító kérdést tett fel az osztálynak, akkor ők ketten feleltek elsőkként. Az életet végül együtt élték le. Természetük azonban különbözött: az apa volt a szelíd, a nyitott, a közlékeny, az anya pedig a szigorú, a zártabb. Végül is jól megvoltak együtt.
A gyermek férfivá érett. Arra gondol, hogy az apja megtalálta helyét az események sodrában. De milyen nevelést kapott? Az iskolában, ahol a hat osztályt végezte, még érződött a hajdani népiskolák hatása, amilyen a Wesselényi-féle népiskola is volt Makfalván. Itt a tanulók gyakorlati ismereteket is kaptak az elméleti tantárgyak mellett. Az adventi iskola is hozzájárult az ismeretek gyarapításához, az ifjak szervezeti tevékenységéhez. Az apjához hasonló sok tevékeny, hozzáértő ember volt a faluban.
A 20. században sok országban igyekeztek jobbá tenni az oktatást, pontosabban közelebb vinni azt az élethez. Ismert lett például John Dewey amerikai kutató pedagógiája, akit több országba is meghívtak előadást tartani. Szerinte az iskolának az életre kell felkészítenie a tanulót. Az iskolát úgy kell megszervezni, hogy a tanulók olyan kihívásokkal találkozzanak, amilyenek az életben is várhatnak rájuk. Így egyben a demokráciára is nevelni kell őket. John Dewey tevékenységcentrikus nevelést szorgalmazott, amelyben az esztétikai nevelés is fontos, mert általa jobbá válnak az ifjak.
Milyen oktatásban részesülnek nálunk ma a tanulók? A tanárok szerint az oktatásban nincs vízió, előretekintés. A sok kormányváltással az intézkedések ellentmondásokkal terheltek, a tananyag túlságosan zsúfolt. Még gyakori a lecke lediktálása és annak felmondása. A nemzetközi PISA-felmérések azt mutatják, hogy nálunk a tanulók nem tudják a gyakorlatban, a mindennapi életben alkalmazni a tanultakat. A felsővezetés ezt a tényt még mindig nem tartja aggasztónak, pedig már több éve gyengén teljesítenek a diákok ezeken a teszteken.
A PISA-felmérések szerint a finn tanulók általánosságban jóval felkészültebbek nálunk, ennek oka jórészt a finn oktatási rendszerben keresendő. Finnországban egy tanítási nap négy kötelező órából áll, ezután különböző foglalkozások várják a tanulókat. Ezek során a csapatmunka is nagy szerepet kap, viszont ha a tanár szükségét látja, egyénileg is foglalkozhat a tanulóval, ugyanis van ideje és lehetősége rá. Házi feladatból kevés van, és azok is inkább a gyakorlásban nyilvánulnak meg, az iskola teljesen digitalizált, az intézménynek és a tanárnak is autonómiája van az oktatási program kidolgozásában, megszervezésében.
Nálunk is akadnak tehetségek, akik szülői támogatással kiváló eredményeket mutatnak fel, a szegények azonban rendre lemorzsolódnak az állami támogatás hiányában. Csak remélhetjük, hogy a helyzet változni fog a jövőben. De az, hogy az oktatási programot fejlesszük, korszerűvé tegyük, összhangba hozzuk a gyakorlati élettel, már nem csak a pénzen múlik.
