Július 22–31. között rendezték meg Csíkcsomortánban a hatodik olyan ifjúsági tábort, amelynek középpontjába a líra került. A vers, a vers szeretete és a benne való elmélyülés szőtte át e tíz napos rendezvény minden programját, s egyben a középiskolás diákok egymásra találását és önmegértését is elősegítette. A tábor végén beszélgettem a két szervezővel, Vargáné Mihályi Magdolnával és Varga Annával, akik a VI. Székelyföldi Verstábor alapítójának, Varga Sándornak „örökösei”, hiszen halála után rájuk hárult a munkás, de egyben megtisztelő feladat is, hogy továbbálmodják a versünnepet és a verstábort. Varga Sándor (1962–2016) a Fehérvár Médiacentrum alapító-hírigazgatója volt, majd a Kossuth Rádió és a Magyar Rádió munkaközösségeinek a tagja lett. 2006-ban nívódíjjal, majd 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki a magyar kultúrában végzett munkájáért. 2015-ben Székesfehérvár polgármesterétől vehette át a Polgármesteri Elismerő Érmet, majd még ugyanebben az évben Csíkcsomortán díszpolgárává is avatták.
Fénykép: Fehérvár Mediacentrum, Simon Erika
Bakó Edit: Lezárult a VI. Székelyföldi Verstábor, amelynek helyszíne a már megszokott csíkcsomortáni Szellő Szálló. A rendezvény főszervezőiként milyen gondolatok kavarognak bennetek?
Varga Anna (Varga Sándor lánya): Amikor vége lett, mondtam anyának, hogy nincs is kedvem hazamenni. Itt az embernek mindig van dolga és feladata, mindig szükség van rá, és nagyon jó érzés, hogy jó társaságban van. Amikor vége lett a tábornak, papa egyből már a következőn gondolkodott. Egy kicsit mi is ilyenek voltunk most, mert egyből már a jövőn gondolkodtunk: mit lehetne még jobban csinálni, mi legyen majd a tábor témája jövőre? Le kell majd ülnünk ismét átbeszélni a történteket, mert mindezt apa nélkül csináltuk, akinek azért a kisujjában volt az egész, nekünk pedig nagyon sok feladatunk volt ezzel – igazából ezek a gondolatok kavarognak most bennünk. Hogy jövő évben mi legyen a téma? Arany János kiváló választás lenne, mivel jövőre lesz születésének kétszázadik évfordulója. Azt az elvet is megtartjuk – ahogyan apa is tette –, hogy egy latin jelmondat legyen a mottó, és annak jelentése köré építsük a tábor tematikáját.
BE: Tudnátok mondani egyetlen érzést vagy gondolatot, ami kimondottan a 2016-os táborhoz kötődik?
VA: Szerintem az, hogy méltó volt. Nagyon törekedtünk arra, hogy édesapámhoz, az ő emlékéhez és elképzeléséhez méltó módon tudjuk véghezvinni, és szerintem sikerrel jártunk. Biztos, hogy nem volt ugyanolyan, amilyen az ő keze alatt – olyat nem is lehet –, de az alapelveket sikerült megtartanunk. Nagyobb problémák nem adódtak azon kívül, hogy ő nagyon hiányzott… A gyermekektől is olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy hadd jöhessenek jövőre is, hadd lehessenek táborcsinálók. Többen is sírtak, hogy nem akarnak még hazamenni, legyen itt inkább egy Verstábor Köztársaság, hadd lakjanak ők itt egész évben, maradhassanak itt a következőig. Valahogy nincs kedvük a gyermekeknek a hétköznapokba visszazökkenni. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és ez nagyon jó érzés.
Vargáné Mihályi Magdolna (Varga Sándor özvegye): Anna egyszer nagyon szépen megfogalmazta: a táborban mindenki leveszi a kabátját, és amikor az egész véget ér, majd mindenki elmegy, akkor egy kicsit didergünk. És én pont azt érzem: amikor kiürül a Szellő Szálló, és még áll a színpad, akkor olyan végtelenül üressé válik az egész. És igen, didereg a lelkünk. Vágyik arra, amit ott kaptunk.
VA: Igen, olyan a hangulata a tábornak, hogy mindenki felszabadulttá válik. Valami jó célért gyűlnek össze ide az emberek, versekkel foglalkoznak, ami simogatja az ember lelkét. Tényleg olyan, mintha a külvilágban mindenki hordana egy kabátot, amivel védi magát, nem ereszt be rajta akármit, a táborban pedig leveszik az emberek ezt a kabátot. Aztán amire vége az egésznek, ismét fel kell venniük, mert kint fáznak.
BE: Az idei tábor rendhagyónak mondható több szempontból is. Egyrészt első alkalom Varga Sándor nélkül, másrészt új nevet kapott a rendezvény.
VMM: A névváltoztatás kapcsán töprengtünk egy keveset, mert Sanyi soha nem szerette volna azt, hogy az ő neve és az ő személyisége kerüljön előtérbe. Mindig úgy vélte, hogy nem ő a fontos, hanem a tábor és a gyermekek, valamint a tábor szellemisége. Mi ebben nem is tudtunk dönteni, de Kubik Anna kihangsúlyozta, hogy nem is a család feladata ez. Ez a gondolat az ő fejükben született meg, és a megnyitón be fogja jelenteni, hogy a tábor hivatalosan is felveszi Varga Sándor nevét. Én örülök, hogy a neve fennmarad. Mindig azt mondogatta nekünk: „úgy élni, hogy valami nyomot hagyni a világban”… akkor még persze nem volt beteg. Végül is ő nyomot hagyott, és nem is akármilyet. Otthon is, és itt is, Székelyföldön. És nemcsak a verstáborral, hanem a Nyergestető üzenete filmmel, illetve a Székely leleményekkel, amelyet a csomortáni templomról forgatott. Őszre várható a Fogathajtás székely módra című filmjének megjelenése is, amit tavaly forgattak a Szekérhajtó verseny fogathajtó módra elnevezésű versenyről, a falunapok alkalmával. Még nagyon sok terve volt, azt azonban nem tudjuk még, miképp valósulhatnának meg, vagy hogy megvalósulnak-e egyáltalán. Nagy szívfájdalma volt, hogy a határkeresztek elenyésznek úgy, hogy nincsen róluk feljegyzés. A húsvéti határkerüléskor tudatosult benne, hogy ezek állapota folyamatosan romlik, s mindegyiknek van egy külön története arról, hogy miért jöttek létre. Ezeket számba kéne venni, le kéne fotózni, majd GPS-koordinátákkal kéne megjelölni. Majd ebből lehetne egy honlapot készíteni, a legszebbeket pedig megjelentetni egy kiadványban, mellé pedig egy-egy verset helyezni, akár egy kortárs költő művét, akár egyet a klasszikusok közül. De így, nélküle megállt a dolog… Szeretett volna a kapolcsi Művészetek Völgye mintájára létrehozni egy Csíki Kultúrvölgyet itt, Somlyó, Csobotfalva, Csomortán és Pálfalva bevonásával. Meg is valósulhatott volna az ő ötleteivel és kapcsolati tőkéjével, egészen biztosan. És nagyra tudott volna nőni.
BE: Ő a kitalálója ennek a verstábornak és a versünnepnek. Hogyha picit visszatekintetek a kezdetekre, hogyan született meg mindez?
Kép: Nagy Zoltán Péter, Fehérvár Médiacentrum
VA: Ő Székesfehérváron dolgozott 2009-ben, az ottani Médiacentrumnak volt a vezetője, és mindig nagyon szerette a színjátszást, a verseket, az irodalmat és a kultúrát. Kitalálta, hogy szervezni fog ott egy Versünnepet, egy szavalóversenyt középiskolás gyermekek számára. És ez nagy sikert aratott. Aztán arra gondolt, hogy nem a legjobb az, hogy a gyermekek csupán a versenyre készülve vesznek elő verseket – így született meg a nyári tábor gondolata, ahol a gyermekek tehetségét lehetne gondozgatni, meg egyfajta útmutató tábor is lenne a számukra. Az első tábor tehát a székesfehérvári volt, amely csupán néhány gyermeknek volt szervezve. Majd a következő évben rendezett Csíkban is egy Versünnepet. Tehát a fehérvári volt az első, eddig pedig hét Versünnep volt, illetve hat tábor – egyetlen egyszer maradt el, 2010-ben, azóta viszont minden évben megtartottuk. Az évek során a tábor is egyre nagyobb lett, meg a cél is egyre magasztosabb, mert nemcsak a tehetséggondozás került előtérbe, hanem a Kárpát-medencei magyarság önazonosságának erősítése is, hogy a külhoni területekről is meghívást kaphassanak a tehetséges gyermekek a táborba. Édesapám így fogalmazta meg: „Hidat verni magyar és magyar között, versekből és barátságból.” A magyar irodalmon és nyelven keresztül összeköthetjük őket, elősegíthetjük azt, hogy barátságok szülessenek a középiskolások között. Lehetőséget teremtünk arra, hogy a kárpátaljai, délvidéki, székelyföldi és anyaországi gyermekek találkozhassanak egymással, majd tudatosíthassák magukban a határok képlékeny voltát. Ugyanakkor egy nemzeti-keresztény érzület is áthatja a tábort: fontosnak tartjuk a magyar értékek, a magyar nyelv és kultúra ápolását, emellett pedig a keresztény értékrend elmélyítését is.
BE: És miért éppen Csíkcsomortán?
VMM: Hát a Szellő Szálló! – ekkor Magdolna és Anna is nevetni kezd. – 2004-ben vásároltuk meg ezt az ingatlant, hogy szálláshelyet teremtsünk, mert egy korábbi tapasztalat során rádöbbentünk, hogy a turizmus nem mindenhol működik gördülékenyen, pedig a táj szépsége mindenképpen vonzza ide az embereket. Elhatároztuk, hogy kezdünk itt valamit, és még két társtulajdonossal vettünk egy csomortáni házat telekkel együtt, ami nem volt túl jó állapotban. Én nem voltam itt a vásárlásnál, és igazság szerint nekem nem is tetszett, el voltam keseredve. Majd az lett a cél, hogy olyanná alakítsuk, ahová én is szívesen eljönnék. A dolog nagyon jól működött, már az első pünkösdkor vendégeink voltak, és tele is lett a panzió. Adott volt a hely, így kézenfekvő volt tehát, hogy ide szervezzük a tábort is. Sanyi a faluval is nagyon jó kapcsolatot tartott fenn, sokat jelentett neki a Szellő Szálló. Amikor építkezni kezdtünk, bezárták a helyi művelődési házat – ami most épül –, így a helyi eseményekhez adott volt a szálló, és így indult a kapcsolatunk a faluval. Aztán összebarátkoztunk lassan egyre több emberrel, és bővült a kör. Majd az egésznek az lett a vége, hogy Sanyi megkapta a díszpolgári címet tavaly ősszel. Az ő munkája és hivatása a nyilvánosság ereje, s ezt próbálta itt, Székelyföldön is kamatoztatni. S azt talán a helyiek nem is tudják, hogy a Kossuth Rádió és a Krónika hírműsoraiban Csomortán milyen sokat szerepelt, és így természetesen Székelyföld is nagyon sokat került szóba.
Kép: Ferencz Csaba
BE: Azt mondhatjuk, hogy a tábor a kicsúcsosodása egy hosszabb rendezvénysorozatnak, amely során még több gyermek lehet részese a vers ünnepének?
VA: Igen, szavalóversenyek előzik meg a tábort – a csíkpálfalvi Márton Ferenc iskolában van megrendezve a Csíki Versünnep. Magyarországon a fehérvári bázis megmaradt, Budapesten az írószövetségnek a versenye előzi meg a tábort, illetve Szolnokról a Megavers elnevezésű vetélkedőről jönnek, a külhoni területeken pedig a magyar kulturális intézményeken keresztül jutnak el a versmondók a táborunkba. Felvidékről a Palóc Társaság küldi a legtehetségesebb versmondó középiskolás fiatalokat. Csík környékéről mindig apa hívta meg a zsűritagokat a Versünnepre. Idén Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín művésze, Bakonyi István, József Attila-díjas irodalomtörténész, Heinzinger Mika, a Misztrál Együttes tagja és Berszán Lajos római katolikus lelkipásztor zsűrizett, no és te, Edit. A kicsiknél – róluk se feledkezzünk meg, amiért nem részesei a teljes tábornak – a következők zsűriztek: Marth Vida Krisztina művelődésszervező, Nagy Zoltán Péter, a Médiacentrum szerkesztője, Becze Zsuzsanna tanárnő, illetve jómagam.
VMM: A szegedi Nemzeti Művelődéstörténeti Intézetből írtak éppen a tábor idején, hogy nagyon szeretnének ők is egy Versünnep jellegű szavalóversenyt szervezni. Ők is delegálnának hozzánk, mert korábban, a színjátszáson keresztül már kapcsolatba kerültünk egymással, és nagyon szerettek Sanyival együtt dolgozni. Most pedig jelezték, hogy beszállnának ebbe a dologba is.
VA: Lehetne bővíteni a résztvevők számát, de van egy felső határ, ez pedig a harminc fő. Három színész tanárunk van, illetve a beszédtechnika tanár, így ez az optimális létszám, amivel érdemben dolgozni lehet. Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész – aki többször is volt a zsűri elnöke – tulajdonképpen az anyaországi részen a versmisszionárius és állandó szakmai irányítója a tábornak, akárcsak Rubold Ödön, Jászai-díjas színművész. Fülöp Zoltán, szintén Jászai Mari-díjas színművész képviselte a csíki magot, és a kurzusok másik előadója a beszédtechnika tanár, Milus Marianna, aki nagyon elismert szakember otthon, logopédus és beszédtanár. Mivel a cél is változott kicsit az idők során, a programba bekerült a népzene és a néptánc, mivel ezek is olyan közös nyelvei a magyarságnak, amelyekre hasonlóan mozdulunk, bárhonnan is érkezzünk. A csapat tehát Varga Zoltán és Lőrincz Beáta koreográfusokkal egészült ki, akik egyben a Cédrus együttes vezetői. Általában reggel van beszédóra, ezen bemelegítenek a következő tréningre, amit Kubik Anna és Rubold Ödön tart, ami egy négyórás szekció. Ez színészmesterségről, előadó-művészetről, verselemzésről szól, előadástechnikáról, ugyanakkor erős személyiségfejlesztő, önismereti jellege is van. Majd jön a beszédtechnika-képzés Milus Mariannna és Fülöp Zoltán vezetésével. Utána táncolni szoktak – néptáncóra és népdaltanulás is van. A Misztrál együttesnek van egy külön napja, amikor egész nap dalokat és megzenésített verseket sajátítanak el, és megtanulják a régi székely himnuszt, illetve a Boldogasszony anyánkat. Ez mindig az erdőn történik – a fenyőfák tövében gitároznak és zenélnek. Ezt a gyermekek nagyon szeretik, ez mindig egy nagyon jó nap!
Ugyanakkor a Csíki Versünnepen résztvevő összes gyermek meghívást kap egyetlen tábori napra, amikor ők is részt vesznek a programokon. Táncolnak, beszédtechnika órájuk van, előadásokat hallgatnak, van közös ebéd és kirándulás. A tíznapos tábor minden estéje nyílt, bárki ellátogathat a koncertekre, előadásokra. Az utóbbi alkalommal Wittner Mária, ’56-os túlélő előadását is meghallgathatták a résztvevők, Dezső Tibor református lelkész pedig a táncbeszédről, a beszédes táncról mesélt, egy este pedig a trianoni döntésre emlékeztünk, majd Codex és a Misztrál együttes szórakoztatta a jelenlévőket.
BE: És a tíz nap folyamán még a gálaműsorra is készülnek a diákok a felkészítő tanárokkal.
VA: A tréningeken, a hét második felében konkrét műsort raknak össze, ami most 1956 köré szerveződött – a 60 éves évfordulóra emlékeztünk. A tréninget Gérecz Attila verseire építették, aki magyar költő, és 1956 hősi halottja. Harcolt a pesti utcákon, börtönbe került, és huszonhat évesen halt meg Budapesten. Fiatal kora ellenére szinte egy teljes életművet hagyott maga után. A gálán az ő versei álltak a középpontban, más 56-os versekkel együtt kerültek színpadra. Ugyanakkor a gálán a tanult néptáncokkal is felléptek. És az est egyik fénypontja Füles (Fülöp Zoltán) könnyed, humoros játéka volt.
BE: Tulajdonképpen nemcsak a versről szól a tábor, hanem több művészeti ág összefonódásáról is.
VA: Igen, apa is azt mondta, hogy ez egy útbaigazító tábor, amely nagyon erősen a versekre épít, továbbá a versek által személyiségfejlesztő és magyarságerősítő jellege is van.
BE: Mit vettetek észre a gyermekeken, milyen fejlődési folyamat indul el bennük, hiszen ez a tíz nap nemcsak vers-, tánctanulásról szól, hanem jóval többről.
VA: Azt vettük észre, hogy a magyarságukra büszkébbek lesznek. Otthon valahogy nem jellemző az, hogy az emberek büszkék legyenek a magyarságukra – sikeresen átmosták az agyát az előző generációnak. Így akinek a gyermekei részt vesznek a táborban, azok kezdenek ráérezni annak az ízére, hogy „magyarnak lenni” egy csomó dolgot jelent. Nem csak egy szóról, vagy a térképen lévő egyik foltról van szó. Ugyanakkor az anyaországiak mindig rácsodálkoznak arra is, hogy itt mennyi magyar település van.
Magdolna, Varga Sándor és Varga Anna
(lánya). Kép: Varga Bálint (Varga Sándor fia)
VMM: Nem titkolt dolog az, hogy van a tábornak egy keresztény vonulata is, hiszen itt van velünk Dékány Árpád Sixtus, a zirci főapát, aki a lelki vezetője a tábornak. Sok olyan gyermek jön a táborba, aki nem hívő. De pont a tavaly volt egy eset, amely során egy fiú kijelentette, hogy ő nem hisz – mégis úgy érezte, hogy ha valahol Istenhez közel tudna kerülni, akkor az ez a tábor. Nincs kötelező mise, semmi sincs erőltetve, csupán a lehetőség van felkínálva.
BE: Szakmai szempontból figyeltétek e hat év alatt, hogy a felnövő táborozók karrierválasztásában mennyire van szerepe a Verstábornak?
VA: Apa mindig azt mondta, hogy nem az a cél, hogy színészeket képezzünk ki, hanem az irodalom és a vers szeretete a lényeg, s ő ugyanúgy örül majd, ha egy mérnök vagy sebész a szabadidejében verseket olvas vagy mormol, mert korábban megjárta a verstábort. Viszont többen jelentkeznek színművészetire, a kaposvári egyetemre, meg a pesti színművészetire is bejutottak már, lett bábszínész, lett idegenvezető, lett újságíró.
BE: Hatalmas munkán vagytok túl. A verstábor egyre nagyobb médiavisszhangnak örvend – itt, helyi szinten is. De mégis mi az, ami szükséges, hogy ez a 10 nap gördülékennyé váljon minden év során?
VMM: Amint a tavaly innen hazamentünk, Sanyi már elkezdte gondolati szinten összerakni az idei tábort, én pedig még az akkori pénzügyek elszámolásaival voltam elfoglalva, a pályázatokkal. A költészet napján van a döntő, ekkor már nagyon elkezdődnek az egyeztetések, a szervezkedések Fehérvárral és az írószövetséggel. Akkor még olyan pórias dolgokról is szót kell ejtenünk, mint az anyagi források előteremtése, de remélhetőleg majd májustól teljes erőbedobással zajlik tovább a dolog.
VA: Tavasztól fokozott időt igényel, szinte teljes állásban dolgozunk, hiszen a helyére kell tenni a kirakós hiányzó darabjait. Közgazdászként diplomáztam a tavaly, s üzleti szakon végeztem, amellett pedig dolgozok a saját, családi vállalkozásunkban is – és ez így pont jó. Most a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre járok, magyar levelező szakra. A reál és a humán összekapcsolása fontos a szervezésben. Mozgatni kell az időnket, a határidőket, a pénzeket és az embereket, ebben anya a profi. Ehhez kell egy erőteljes racionális véna.
VMM: Igen, nagyon jól kiegészítettük egymást Sanyival, mert ő volt az ideológia – az ötletzsák, szól közbe nevetve Anna –, a humán fél. Emlékeztek? Még az elején hirtelen ötletből adódóan meghívta az összes csíki versünnepes gyermeket egy napra – annyira fel volt dobva. És tegyük hozzá: akkor még minden gyermekért külön el kellett menni, majd egyenként haza kellett vinni őket! Szóval a racionalitás tényleg inkább az én erősségem – ekkor ismét nevetnek. – Azt gondolom, hogy rangos szavalóversennyé vált a Csíki Versünnep, hiszen közel száz gyermek jelentkezett az idén is – jövőre pedig szeretnénk nyitni a középiskolások felé is.
BE: Szerintetek mi a tábornak a legnagyobb ütőereje?
VA: Nem is tudom, ki tudunk emelni egy dolgot? Nagyon összejátszanak az elemek.
VM: Ma már olyan a híre a tábornak, hogy maga a gyermek nem is tudja, hogy miért, csak azt tudja, hogy jó. Hogy miért jó itt lenni, azt még alapjában véve nem tudja, csak akkor kezdi érteni, amikor ide érkezik.
VA: Az előadók neve azért kecsegtető, a Misztrál is nagy húzóerő. Meg kíváncsiak azok is, akik nem voltak még Erdélyben. Látni szeretnék, hogy milyen. Inkább azt hallják, hogy jó közösség szokott lenni, és barátok várják itt.
VM: Nagy Zoltán Péter nevét kell még megemlítenünk, aki Sanyinak jó barátja – ő még mindig azt mondja, hogy most is az, nekem sajnos azt kell mondanom, hogy csak volt. Ő nagyon sokat segített, és az, hogy a nyilvánosság elé kikerültünk, az elsősorban neki köszönhető, meg a Fehérvár Médiacentrumnak – ők rengeteg filmet meg interjút készítettek. Meg Sanyinak a munkahelye, a közmédia magával vonta a médianyilvánosságot is. Fontos, hogy nem vált ez az esemény annyira belterjessé, hogy csak magunknak szóljon, hanem idővel nyilvánossá váltak. Hála Istennek, hogy velünk vannak a média emberei, ez nagyon fontos a tábornak.
BE: Mint a Verstábor szervezői, mit gondoltok, hogyan változik a versek által a világ?
VA: Nekem erről mindig két idézettöredék jut az eszembe. Az egyik, hogy „a vers az emberi gondolatoknak a gyémántfoglalata”, a másik pedig, amit Babits Mihály mondott: a vers és az irodalom az emberek lelkéből fakad, ott jön létre, s ezek összetevője az emberi lélek. Éppen ezáltal hat nagyon is a világra és a gyermekek lelkére – azt szépíti, és ezáltal fogékonyabbá teszi őket a jóra és a szépre. Ugyanakkor segít nekik kifejezni önmagukat, a kommunikációs készségüket is erősíti azáltal, hogy ráéreznek, miként, mennyire színesen tudják megfogalmazni gondolataikat a világról. A táborban találkoznak a magas szintű irodalmi értékekkel is, s nem csak a mindennapi szókinccsel, ezáltal a kommunikációs készségeik is hatalmasat fejlődnek.
A tábor mottói is mindig azt hangsúlyozzák, hogy a világnak változnia kell a versek révén, hiszen a tavalyi tábor mottója a következő volt, „Ad astra per asperas” – ami annyit tesz: „Tövises az út a csillagokig”. Ennek erős szimbolikája volt, mert apa akkor már beteg volt, és lényegében ez az ő útját is jelképezi. És ő adta az idei tábor mottóját is: „Ab igne ignem”, aminek jelentése „Tűzből tüzet”. Ez is kettős jelentésű: azt a tüzet, amit ő gyújtott, abból mi tudjunk az idén is tüzet csiholni, s ez maradjon meg. A másik jelentés 56-ra utal, hogy az akkori hősöknek abból a tüzéből, most hatvan évvel később is tudjunk tanulni, építkezni és bátorságot meríteni.
