A bukaresti magyar közösségről sokszor csak a negatív hírek jutnak el a médiába. Gyakran esik szó a beolvadásról, az egyre apadó diáklétszámról, de vannak igencsak kedvező folyamatok is. Kis csodának számít a mai haszonelvű és pragmatikus világban, hogy évtizedek óta a helyi Ady Endre Líceumban kiemelt fontosságú tantárgyként kezelik a nagy hagyománynak örvendő zeneoktatást. Ebből nőtte ki magát a Lyceum Consort régizene együttes, amely immár több mint huszonhárom éve több száz gyermeknek biztosít aktív zenélési lehetőséget. Az együttes vezetőjével, Öllerer Ágnes zenetanárral beszélgettünk.
Az Ady Endre Elméleti Líceum keretében 1992. január 22-én jött létre a Lyceum Consort. Meséljen a kezdetekről.
Ha a kezdetről kell beszélnem, akkor időben az alapítási évnél korábbra kell visszafordulnom. Ennek az együttesnek a léte szorosan kapcsolódik a bukaresti magyar iskolához, ahol a blockflöte, más nevén a furulya tanítása már az én elődöm idején, Sebestyénné Dobó Klárának köszönhetően megkezdődött az iskolában. Én 1985-ben kerültem a tanintézménybe, azóta folyamatosan erősödött a zenei oktatás hangszeres része, és eljutottunk oda, hogy valamennyi diákunk megtanul blockflötézni a zeneórák alatt. Az 1992-es indulást nagymértékben Zonda Attila marosvásárhelyi származású máramarosi zenetanár kollégának köszönhetjük, aki a rendszerváltozás után RMDSZ-képviselő is volt. Közzétett egy felhívást, hogy alakuljon régizene együttes Bukarestben. Ugyanis hiányolta az aktív zenélést, és ezzel a felhívással megadta az alapításhoz szükséges lendületet. Az első próbára nyilvánvalóan a bukaresti magyar iskolában már blockflötézni tanuló diákok és mi, tanárok mentünk el.
Véletlen volt, hogy az együttes alapításának időpontja a magyar kultúra napjára esett?
Igen, nem volt ebben semmilyen tudatosság. Attila akkor képviselő is volt, nem volt sok szabad ideje, így csak néhány próbára tudott eljönni. De az ő felhívásának köszönhetően zenélési lehetőséghez jutottunk, és megalakult a Lyceum Consort együttes. Az alapításkor már kezemben volt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál meghívója, így a frissen alakult együttesnek az volt az első nagy kihívása, hogy helytálljon egy ilyen rangos szakmai rendezvényen, mint amilyen a csíkszeredai. A mi első igazi megmérettetésünk a Mikó-vár udvarán történt.
Milyen volt a kezdeti időszak, melyek voltak a nehézségek?
Az 1990-es években teljesen megváltoztak a körülmények, hiszen a korábbinál sokkal könnyebben hozzáférhettünk a kottaanyaghoz. A rendszerváltozás előtt nem létezett olyan, ma már banálisnak mondható eszköz, mint a fénymásoló gép, így akkoriban próbáról-próbára, éjszakába nyúlóan kellett körmölnöm a kottákat, ami jól tükrözi, hogy néha milyen apróságokon múlnak a dolgok.
Az Ady Endre Líceum nem zeneiskola, mégis hogyan sikerül ilyen komoly zenei oktatást megszervezni és évtizedek óta fenntartani?
Nagyon sok önkéntes munka áll az együttes mögött, és a kollégák erkölcsi támogatását is élvezem, amit hálásan köszönök nekik. A tanítónénikkel már az elemiben együtt dolgozunk, önkéntes munkaként tanítom a zenét az elemiben, és ennek a többletmunkának köszönhetően a gyermekek messzemenően többet tudnak, mint amennyit a hivatalos program előír. A gyermekek már 1–4. osztályban jól olvasnak kottát, és második, harmadik osztályban megkapják a hangszeres előkészítést is. Negyedikes koruktól a legügyesebbek bekapcsolódnak az énekkar munkájába. A hangszeres zenélés több szinten történik, van egy negyedik osztálytól hetedikig terjedő, nagyobb létszámú hangszeres együttes, onnan kerülnek a legjobbak a Lyceum Consortba. A hangszertanítást másodikos koruktól kezdjük el, akkor rakjuk le az alapokat. A fejlődési lehetőség mindenki számára adott, az eredmények viszont attól függnek, hogy a gyermekek mennyire szorgalmasak és motiváltak, mennyit gyakorolnak, és mennyi pluszmunkát hajlandók vállalni. A régizene együttesünkben gimnazista és középiskolás diákok is zenélnek, de olyanok is, akik már húsz éve elvégezték az iskolát. A Lyceum Consortban előbbiek vannak többen, de mellettük áll egy nagyon kemény mag azokból, akik már sok éve együtt zenélnek.
Milyen hangszereken játszanak?
Mi blockflöte consort vagyunk, ami azt jelenti, hogy a hangszercsalád valamennyi hangszerét használjuk, és alkalmilag kiegészítjük ütős, pengetős, vonós vagy billentyűs hangszerekkel. Mindig próbáljuk olyannal kiegészíteni az együttest, ami ehhez a zenéhez alkalmas, így például gambát is használunk vagy éppen klasszikus gitárt. A reneszánsz consortok elsősorban az emberi hangot tekintették modellnek, így az emberi hangfajoknak megfelelő hangfekvésű hangszerek vannak a blockflöte hangszercsaládban. Így van szoprán, alt, tenor és basszus hangolású blockflöte, a szopránnál magasabb a szopranino. Hogy ki melyik hangszeren játszik, elsősorban fizikai adottságtól függ, hiszen megfelelő nagyságú kéz szükséges ahhoz, hogy valaki basszus blockflötén játsszon. Az althoz meg kell tanulni például transzponálni, mivel ők alt kulcsban játszanak. De a violin kulcs az alap, ezt mindenkinek ismernie kell, és innen lépünk tovább.
A hangszeroktatás mennyire kötelező az iskolában?
Egyáltalán nem kötelező. A zeneóra keretében a tananyag elsajátítása során mindenki használja a furulyát, ez egyfajta elvárás. Van, aki megmarad ennél, használja az osztályban, és ennyi neki elég. Aki akar, továbbléphet, a gyermekek számára ez egyfajta elköteleződést jelent. S mivel nem kényszerítjük őket, vállalják, és érdeklődésből, szeretetből teszik. A régizene a kultúrának olyan szelete, amely nem közkeletű. A zenetörténetnek ez a korszaka nemcsak a laikusok, hanem még a szakmabeliek számára sem eléggé ismert. Viszont az európai írott zenei kultúrának az alapja a középkor, a reneszánsz és a kora-barokk muzsikája. Izgalmas terület, amely rengeteg szállal kötődik más kultúrtörténeti területekhez, különböző művészeti ágazatokhoz, így az irodalomhoz, a valláshoz, a történelemhez, a művelődéstörténethez.
Milyen terjedelmű a Lyceum Consort repertoárja?
A középkortól a barokkig terjed a repertoárunk, ami az együttes mindenkori összetételétől függ, vagyis attól, hogy milyen emberanyaggal dogozunk. Van egy alaprepertoár, amit mindenkinek tudnia kell, de tudatosan törekszünk arra, hogy minden évben legyen legalább egy teljes estét kitöltő új műsorunk, ami arra sarkall, hogy új műveket tanuljunk. Akkumulációt főleg azoknak a tagoknak jelent, akik régóta velünk vannak. Van fluktuáció az együttes összetételében, ennek ellenére évről-évre jelentkezünk egy új műsorral. Bukarestben van törzsközönségünk, vannak kedvenc művek is, amelyeket vagy mi szólaltatunk meg szívesen, vagy a közönség kéri. Így például Tielman Susato reneszánsz hangszeres táncait, ungaresca típusú dallamokat, a Bécsi Kódexből és a Martonffy-kéziratból játszunk műveket, de a Kájoni Kódex táncai is népszerűek. Vannak olyan tömbök, amelyek gyakran szerepelnek műsorainkban, ilyenek a Balassi Bálint énekelt versei és jó néhány gregorián tétel. Az együttes fennállása alatt több mint 500 koncertet adott, 2012-ig 63 fesztiválkoncertünk volt, azóta ezek száma nőtt.
Milyen együttesekkel tartanak fenn szoros kapcsolatot?
Romániában a legjelentősebb szakmai fórum a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amelynek presztízse óriásit emelkedett az elmúlt években azáltal, hogy az európai régizene fesztiválok hivatalosan elfogadott tagjává vált. Nagy lehetőséget nyújt számunkra ez a fesztivál, amelyen nyári akadémia is működik kiváló vendégtanárokkal. A fesztivál amellett, hogy rangos hangversenysorozat, fontos szakmai fórum, találkozási lehetőség, és ezt igazolja, hogy szoros munkakapcsolat jött létre a visszatérő hazai és külföldi együttesek között. Csörsz Rumen István, a Musica Historica művészeti vezetője a nyári akadémia egyik ötletgazdája és mozgatórugója többször volt vendégünk. Deák Endrével, a nagykárolyi Collegium együttesének nemrég elhunyt vezetőjével is kiváló kapcsolatunk volt, akárcsak a baróti Kájoni Consorttal, és még folytathatnám a sort.
Mennyire elterjedt Romániában a régizene művelése?
Szerencsére egyre elterjedtebb. A bukaresti zeneakadémián megalapították a csembaló tanszakot, a végzős hallgatók pedig gyakran tanulnak tovább historikus hangszert. Egyre gyakrabban mutatnak be barokk operákat, Bukarestben megszervezik a régizene fesztivált, amelyen igen jó előadók vesznek részt. Lassan hozzánk is begyűrűzik ennek a kornak a zenéje, és a fiataloknak szerencsére lehetőségük nyílik külföldi kollégiumokban tanulni. A régizene professzionális előadásának kezdetei Romániában Bács Lajos karmester nevéhez fűződik, aki a Román Rádió kamarazenekarának karmestereként létrehozta a Musica Rediviva régizene együttest. Az 1960-as évek végén több lemezt adtak ki, ezen erdélyi szász és magyar szerzők 17. és 18. századi művei is hallhatók. Kolozsvár is a régizene fontos központjának számít. Ott működik a Majó Zoltán által vezetett Flauto Dolce, amely állandó résztvevője a romániai zenei életnek, de az Amaryllis Társaság és a Passeggio historikus táncegyüttes is fontos szerepet játszik.
Honnan ered a zene iránti szeretete?
Zeneszerető családból származom, és ennek köszönhetően zenei középiskolát végeztem Nagyváradon, zongora tanszakon. Akkoriban is csak futólag esett szó a reneszánsz-kor zenéjéről a hivatalos tananyagban, engem pusztán az egyszerű kíváncsiság vezetett el a zenetörténetnek ebbe a hajnali korszakába, hiszen logikátlan lett volna, hogy zenei téren 1600-ig ne történt volna semmi. A barokk muzsikát nagyon szeretem, Scarlattit és Bachot tanultuk, és nyilvánvaló volt számomra, hogy az általuk művelt komplex formákat és műfajokat megelőzte egy fejlődéstörténet. Intellektuálisan érdekes volt visszagombolyítani a zenetörténet fonalát a magam számára, mert hihetetlenül gazdag, poétikus, képlékeny világot fedeztem fel, és úgy gondolom, hogy ezt a diákokkal is érdemes megosztani. Diákkoromban – és általában 1989 előtt – kulturális hiátus alakult ki ezen a területen is, hiszen külföldre nem lehetett kijutni, néha lehetett hallani valamelyik külföldi rádióadón egy-egy koncertet, időnként bejött az országba egy régizenét tartalmazó lemez, de csak az alapinformációk jutottak el Romániába.
Ma elég nehéz rávenni a diákokat az aktív zenélésre, Önnek hogyan sikerül ez, mivel motiválja a gyermekeket?
Sajnos, a zene nemcsak Romániában számít mostohagyermeknek, hanem Bartók Béla és Kodály Zoltán hazájában, vagyis Magyarországon sem rózsás a helyzet. Azt hiszem az a legfőbb vonzereje az együttesünknek, hogy jó a tagoknak együtt zenélni, jó a társaság, a próbákon értékes, szép dolgokat tanulnak a diákok, amiről máshol nem hallanak. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az Ady Endre Líceum felkarolja a zeneoktatást évtizedek óta, attól kezdve, hogy bebizonyosodott: mérhetően jó eredményeket tudunk felmutatni szakversenyeken. Azóta heti két órában zajlik az oktatás, ami ritka Romániában, olyan tanintézményben, amelyik nem zenei profilú. Ebből a munkából nem csak az együttes tagjai profitálnak, hanem valamennyi diák, hiszen megtanulják azt a zenei nyelvet, ami a második anyanyelvünk, és szoros kapcsolatban áll a magyar kultúrával, kultúrtörténettel. A bukaresti magyar iskolában sok a vegyes házasságból származó diák, akik alig ismerik a magyar nyelvet, és a magyar kultúrával is csak az iskolában találkoznak vagy legjobb esetben a templomban. Ezen felül a szülők elviszik őket a Balassi Intézet rendezvényeire vagy a Petőfi-házba tánckörre. Két évvel ezelőtt végeztem a bukaresti magyar családok körében egy felmérést a zenehallgatási szokásokról, amiből kiderült, hogy ez szinte nem létező közös program. Ilyen körülmények között sok gyermeknek az egyedüli lehetősége, hogy az iskolában szerezzen tudomást a zene varázslatos világáról. Az órákon nem csak hangjegyekről és skálákról esik szó, hanem más művészeti ágakkal is megismerkedhetnek. Az a célom, hogy a zenetörténetet a kezdetektől szinte napjainkig megismertessem velük, és olyan ablakokat nyissak, olyan lehetséges utakra irányítsam őket, amelyeken aztán ők maguk is tudnak haladni. A gyermekek érzékenyek, amit az is mutat, hogy többlet-erőfeszítések árán vesznek részt a közös zenélésben. Ez azt jelenti, hogy a zene hiányt pótol az életükben. Vannak az együttesnek olyan tagjai, akik kisdiákként kezdték, majd amikor elkerültek Bukarestből, máshol is folytatják a zenélést, tehát valami elindult bennük.
Büszkéknek is érzik magukat, gondolom…
Nem tudom, ha büszkéknek, de azt remélem, hogy gazdagabbnak. A tizedik és a huszadik évfordulón visszatértek a régi együttes tagjai, akiknek egy része gyakran eljön koncertjeinkre. Ez mutatja, hogy fennmaradt egyfajta kötődés az együttes és azok között, akiknek az életpályája nem teszi már lehetővé az aktív zenélést.
Mégis mi a siker kulcsa?
Azt hiszem, sokat segít, hogy barátságos, családias légkörű az iskolánk, nincs sok diák, ezért a tanár–diák kapcsolat az átlagosnál messzemenőbben melegebb, őszintébb és személyes. Az is sokat számít, hogy az együttest aktívan irányítom, vagyis velük együtt zenélek. Ugyanúgy bőrömet viszem a vásárra, mint ők, ez is szorosabb partneri kapcsolatot jelent, egyfajta hitelességet, mert nem csak mondom, hogy mit kell tenniük, hanem együtt is tesszük azt. Együtt gyakorolunk, és amikor hibázok, elnézést kérek tőlük. Van ebben egyfajta emberi hitelesség, ami kifejezetten a partneri munkát segíti elő. Délelőtt a diákok tanára vagyok, de délután a próbákon a viszony sokkal lazább, barátibb, megértőbb, de ezzel együtt nagyon kemény munkát végzünk. Létezik az a húzóerő, aminek köszönhetően a kicsik belenőnek abba a hangulatba, illetve követelményrendszerbe, amely nem csak zenei képzést, hanem emberi tartást, sajátos habitust és gondolkodásmódot is nyújt nekik. A kicsik a nagyoktól vesznek példát. Amikor látják, hogy egy felnőtt a munkából jövet leül és dolgozik, akkor a diákok is teljesíteni akarnak, és az ő színvonalukon szeretnének játszani.
