A Kerekasztal bizakodó lovagjai

Együttműködési megállapodás született a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal és a Nemzeti Művelődési Intézet között.

A Muravidéken 1994-ben létrejött a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (nemrégiben ünnepelte a 20. születésnapját). Akkoriban még senki sem sejtette, hogy mintaintézmény született a Kárpát-medencei magyar közművelődés intézményesülési folyamatában részt vevő szervezetek számára.

Erdélyben addigra már újjáéledt a nagy múltú Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Felvidéken országos hatókörrel, szétterülő hálózattal tevékenykedett a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Vajdaságban erősödőben volt az 1992-ben létrejött Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ). Kárpátalján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) töltött be kulturális és érdekvédelmi szerepet, mellette pedig megalakult a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK). A horvátországi, főként drávaszögi magyar közösségek kulturális-közművelődési tevékenységét két politikai szervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a Horvátországi Magyarok Szövetsége (HMSZ) vállalta magára.

Úgy nevezték-neveztük őket: ernyőszervezetek. Ernyőt tartottak a gyorsan szaporodó kis civil szervezetek fölé, bátorították a helyi kezdeményezéseket, képviselték őket a kialakuló támogatási rendszerek előtt, nagyobb közös programokat szerveztek számukra. A kapcsolatépítésben és megerősödésben a regionális mozgalmak sokat köszönhettek nekik.

1996-ban a kultúráért akkor felelős magyar minisztérium kötelékében, mint tanácsadó testület elkezdett rendszerszerűen tevékenykedni az ernyőszervezetek és a Kárpát-medencei magyar történelmi egyházak képviselőiből alakult Határon Túli Magyarok Közművelődési Tanácsa (HTMKT). (A hallgatásra ítéltetettség időszakában az egyházaknak kiemelkedő szerepe volt a közösségek művelődési tevékenységének szervezésében. Később működésük minisztériumi támogatása levált a közművelődés rendszeréről és önállósult.) A kapcsolatok ekkortól kezdve állandósultak, intézményesültek, a Kárpát-medencei magyar közösségek közművelődési tevékenységének támogatási elvei, majd szabályai letisztultak, a minden évi költségvetési törvény által megszabott keretből – az ernyőszervezetek terepismerete, hálózatszerű működése következtében – mindenhová jutott. Hatékony megoldásnak bizonyult abban az időszakban, hogy nyílt volt a pályázat. Igaz, hogy a támogatási összegek elaprózódtak, de akkoriban e kis összegek is igen hatékony segítséget jelentettek az újjáéledő közös kulturális akciók megvalósulásához, másfelől pedig ösztönözték a kis szervezeteket, hogy megmutatkozzanak.

A kezdeti, mozgalminak tekinthető időszakot a 2000-es évek elejétől előbb színezte, majd erőteljesen meghatározta egy új igény a szaktudás, a szakképzettség iránt. Ehhez az ernyőszervezetek mellett szakmai-módszertani bázisra volt szükség, amely nem nélkülözhette az infrastrukturális hátteret és a szakképzett személyi állományt. A regionális különbözőségek és egyenetlenségek ellenére az évtized minden Kárpát-medencei régióban létrehozta a muravidéki modell regionális változatát: Zenta – 2003, Dunaszerdahely – 2004, Kolozsvár – 2005, Beregszász – 2008. A muravidékivel együtt az öt intézmény még 2008-ban Beregszászon megalakította a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalt, az öt intézet együttműködésének fórumát. A közös gondolkodást nagymértékben segítette az a posztgraduális kulturális mediátori képzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, amelyben mind az öt intézet vezetője részt vett 2006 és 2008 között.

2009-ben a magyar kulturális tárca bizalmat szavazott a Kerekasztalnak, közös művelődésszervező képzéseket, összehangolt informatikai-információs fejlesztéseket, közös Kárpát-medencei programokat támogatott, ám később a fény elterelődött az intézetek együttműködésében rejlő erőről.

Ennek az időszaknak vetett véget a június 11-én, Budapesten lezajlott stratégiai konferencia, amelyet a Nemzeti Művelődési Intézet szervezett. A Hálózatépítés – közösségi kezdeményezések elnevezésű tanácskozáson Halász János kulturális államtitkár, Závogyán Magdolna főigazgató és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalt alkotó intézetek vezetői – dr. Széman Péter, az EMKE elnöke, Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke és Kepe Lili, a muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója – együttműködési megállapodást írtak alá. A keret jellegű megállapodás a felek kölcsönös elköteleződését fogalmazta meg a közös ügyek, az egyetemes magyar közművelődés feladatainak megoldása iránt.

Az együttműködési megállapodás aláírásán túl a konferencia során az intézetek igazgatói be is mutatták tevékenységüket. A Kerekasztal történetét annak soros elnöke, Huszár László mondta el, érzékeltetve, hogyan váltak a spontán kapcsolatok szövetséggé, majd intézményessé. Széman Péter a történelmi EMKE funkciójának változásait kísérte végig, amelynek során nem változott a Szász Károlytól származó mottó érvényessége: „Ki a köznek élhet: annak élni érdemes!”. Kepe Lili emlékeztetett arra, hogy az intézetek és vezetőik jelenléte színes kapcsolatrendszerbe ágyazódik, az együttműködésnek hosszú előtörténete van. Hangsúlyozta a Kárpát-haza szimbólum fontosságát, az egymásba kapaszkodás szükségességét. Zubánics László az intézeti tevékenység ismertetésén túl emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai közösségek megkülönböztetett figyelemre és támogatásra szorulnak.

A konferencia vezető témája a címadó hálózatépítés volt. Amikor Závogyán Magdolna főigazgató beszámolt a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) két évének, az újragondolásnak és az újrateremtésnek a megfeszített munkájáról, fölvetítették azt a térképet, amelyen az NMI által létesített hálózat csomópontjait lehetett megszemlélni. Hajnal Jenő képszerűen abban jelölte meg a frissen megkötött megállapodás fő célját, hogy a Kerekasztal tagjai is kerüljenek föl arra a térképre. A megújulási szándék, akarat most megvan – fogalmazott –, támaszkodni pedig lehet és kell arra, ami már létrejött. Hiszen – ahogy a megállapodás preambulumában a Kerekasztal tagjai megfogalmazták – „A Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal részt kíván venni a magyar közművelődés egészének fejlesztésében, a magyar közösségek nemzeti kohéziójának erősítésében és a Nemzeti Művelődési Intézet partnereként a magyar közművelődés részeként kíván tevékenykedni.”