Kürtőskalács, medvevadász, népviselet?

A székely identitás elemei és építése a történelemben és napjainkban

A Hullóidő. Székely identitásépítés a 19–20. században című kötetet1 2023-ban jelentette meg a Kriterion könyvkiadó. A könyv kilenc tanulmányt foglal magába, amelyeket Bárdi Nándor szerkesztett. A szerkesztő szerint a kötet egy 2018-as konferencia előadásaira épül, amely ugyanazt a nevet viselte, mint maga a könyv.

A tanulmánykötet több izgalmas témát tár az olvasó elé, amelyek a székely identitás és annak különböző megközelítéseit vizsgálják. A kötet nem egyoldalúan közelíti meg a székelységről alkotott képet, hanem sokrétű megközelítést alkalmaz: betekintést nyújt a kultúrtörténetbe, a jelenkori és újkori történelem eseményeibe, valamint a gazdaságtörténet és a társadalmi képződmények alakulásába is. A kötet központi témája a székelység története, annak meghatározó eseményei és szimbólumai. A téma kutatása a rendszerváltás után kapott nagyobb lendületet, bár a székely identitás fontossága már a 19. században is megjelent a magyar történeti és társadalmi diskurzusban. Az érdeklődés azóta sem csökkent, sőt, ma már több tudományág képviselői is foglalkoznak vele, így a történészek mellett néprajzkutatók, nyelvészek, szociológusok és különböző kulturális intézmények szakemberei is kutatják. Bár a téma elsősorban Erdélyben és Magyarországon bír kiemelt jelentőséggel, nemzetközi érdeklődésről is beszélhetünk, különösen a kisebbségi közösségek helyzetével foglalkozó kutatók körében.

A kötet szervesen illeszkedik az eddigi kutatások sorába, amit az is bizonyít, hogy számos doktori dolgozat készült a székelységről az elmúlt években. A téma kiemelkedő kutatói közé tartozik Bodó Barna, Kiss László, Szász Zoltán, Tóth István, Mózer Levente, Markó László és Benkő Samu.

A székely identitás kérdése napjainkban is kiemelt jelentőségű, amit a különböző konferenciák és szakmai rendezvények témaválasztása is bizonyít. Ezek nemcsak a tudományos közösséget, hanem a nagyközönséget is foglalkoztatják, hiszen a székelység története, ikonikus helyei és személyiségei, valamint meghatározó eseményei továbbra is érdeklődésre tartanak számot. A kötet számos ilyen központi témát érint, például a rovásírás eredetét és használatát, Csíksomlyó vallási és közösségépítő szerepét, vagy a Székely Hadosztály Egyesület történetét, amely a maga korában identitásformáló szerepet töltött be.

A tanulmányok fő témája az identitás és annak különböző elemei, amelyek részletes betekintést nyújtanak abba, miként épültek be ezek a köztudatba, és milyen szerepet játszottak a magyarság önazonosságának alakulásában. A 314 oldalas kötetben kilenc tanulmányt találunk, ezek a 9. és 294. oldalak között olvashatók. A bevezetőt a szerkesztő, Bárdi Nándor írta, aki három oldalon ismerteti a kötet célját és jelentőségét. A tanulmányok sorrendje a következő: Sándor Klára: Székelyből magyar, írásból rovás – a székely írás székely identitást jelző funkciójának visszaszorulása; Orbán Zsolt: A Székely Nemzeti Párt; Ablonczy Balázs: Az alapító atyák. Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete; Nagy Szabolcs: Egy fontos identitásépítő műhely – Székely Hadosztály Egyesület; Szőcsné Gazda Enikő: Háziipari mozgalmak a székely identitásépítés szolgálatában; Bokor Zsuzsa: A székely nagyasszony testőrei. Vallásosság és identitáskeresés a két világháború közötti Székelyföldön; Mohay Tamás: Csíksomlyó, a nemzeti kegyhely; Vallasek Júlia: „Brandes” feltámadás. A székely identitás változatai az erdélyi magyar irodalomban; Bárdi Nándor: A székelyföldi önképépítés elemei. A kötet tartalmaz egy függeléket is, melynek címe: Apáink arcán, Tompa Zsófiától

A kötet kiemelkedő szakmai színvonalú munka, amely logikusan felépített érvelésével és közérthető nyelvezetével képes megszólítani a tudományos közösséget és a nagyközönséget egyaránt. Bár a szöveg szakmai terminológiát alkalmaz, annak stílusa nem száraz vagy nehezen érthető. A kötet szerkezete is jól átgondolt: a tanulmányok egymásra épülnek, világosan követhetők, így az olvasó fokozatosan mélyülhet el a székely identitás különböző aspektusaiban.

A kötetben szereplő tanulmányok jellemzően 20–25 oldal hosszúak, és számos vizuális elemet – táblázatokat, fotókat – tartalmaznak, amelyek segítenek az olvasónak jobban megérteni a bemutatott témákat. Az illusztrációk jelentős mértékben hozzájárulnak a tanulmányok élvezhetőségéhez és szemléletességéhez. A függelékben található képek között a borítón szereplő festmény is megjelenik, amelynek történetét szintén kifejtik a kötetben.

Két tanulmány, Bokor Zsuzsa és Bárdi Nándor munkája kiemelkedik a többi közül, ezeket érdemes részletesebben is megvizsgálni.

Bokor Zsuzsa A székely Nagyasszony testőrei című tanulmánya a két világháború közötti Székelyföld vallásosságát és identitáskeresését vizsgálja. A tanulmány középpontjában az Ezer Székely Leány Napja áll, amelyet először 1931-ben szerveztek meg Csíksomlyón a Katolikus Nőszövetség és a helyi egyházi vezetők támogatásával. Az esemény meghatározó szerepet töltött be a székely nők és lányok identitásának formálásában, mivel olyan fontos identitásképző elemeket foglalt magában, mint a népviselet és a szentmisén való közös részvétel. Emellett vallásmegőrző jelentőséggel is bírt, különösen a harmincas években, amikor a román hatóságok egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a székely közösségekre.

A tanulmány részletesen bemutatja a szervezési folyamatokat, különösen Stettner Andrea és Domokos Pál Péter szerepét. Az első rendezvényen több ezer székely lány gyűlt össze, akik népviseletben vettek részt a szentmisén és a közös programokon. A rendezvény tömegszervező hatással bírt, hiszen a székelységnek már akkor is kiemelt jelentőséggel bírt a népi és helyi értékek megőrzése. A későbbiekben az esemény kinőtte magát, így egyre inkább a székely identitás és nemzeti öntudat kifejezésének színterévé vált. A találkozók során a különböző régiókból érkező székelyek megélhették közös kulturális gyökereiket, ami tovább erősítette önazonosságukat.

Bokor Zsuzsa elemzése rávilágít arra, hogy a rendezvény nem csupán kulturális esemény volt, hanem egy összetett társadalmi és vallási mozgalom is. A találkozók megszervezésében a székely nők kiemelkedően fontos szerepet játszottak. De nemcsak a hagyományok megőrzésében vállaltak aktív szerepet, hanem a társadalmi életben is egyre nagyobb befolyáshoz jutottak.

A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy az Ezer Székely Leány Napja a mai napig fennmaradt, és továbbra is a székely identitás egyik meghatározó eseménye. Az elemzés figyelemre méltó abban, ahogyan a női szemléletet beépíti a tanulmánykötetbe, ezáltal új perspektívát nyújt az olvasónak az identitásképző elemek vizsgálatában. Ennek köszönhetően átfogóbb képet alkothatunk a székely nemzet összetartozásáról, valamint arról, hogy milyen tényezők tették lehetővé identitásuk erős megőrzését napjainkig.

Bárdi Nándor tanulmánya érdekfeszítő és közérthető módon mutatja be a székely identitás építőelemeit, különös figyelmet fordítva a következőkre: közösségi tudat, magyar nyelvi-kulturális közösséghez tartozás, hegyvidéki településszerkezet és gazdálkodás szerepe, hagyományközösség – a sajátos történelmi fejlődés folyamatos emlékezete –, regionális azonosságépítés, valamint a narratív hagyomány, amely az önképet megalkotó elbeszélésekben nyilvánul meg.

A szerző szerint ezek az elemek együttesen alakították ki a székelyek sajátos identitástudatát, amelynek egyik meghatározó vonása a rendíthetetlen ragaszkodás székely mivoltukhoz. Ez az erős kötődés abból is fakad, hogy a székelyek az évszázadok során gyakran magukra voltak utalva, így identitásuk megtartása létfontosságúvá vált számukra.

A tanulmány nem csupán az identitás kialakulásának folyamatát vizsgálja, hanem részletesen kitér arra is, hogyan hivatkoztak különböző korszakokban a székelységre mint identitásformára. Bárdi hét nagyobb történelmi időszakot különít el: az első a 19. század első fele, amikor a székelyek kiváltságos nemzetként tekintettek önmagukra (1); ezt követte az 1848-as forradalomban vállalt szerepük (2), majd a kiegyezés utáni székelyföldi öntudat megerősödése (3). Az első világháborút követően központi kérdéssé vált, hogy a székelyek hogyan illeszkednek be nemzeti kisebbségként a román közigazgatási rendszerbe (4), míg az 1940–1944-es időszakban a magyar állam külön kezelte őket, és a propaganda jelentős mértékben erősítette a székely identitást (5). A szocializmus elején autonóm területként működtek, később azonban a hatalom igyekezett gyengíteni a székelységet, ennek ellenére mégis sikerült megőrizniük sajátos kulturális örökségüket (6). Végül az 1989 utáni időszakban az új román állam keretei között kellett intézményesen beilleszkedniük (7).

Bárdi Nándor tanulmánya rávilágít arra, hogy a székely identitás ereje a történelmi magukra utaltságban és a közösségi összetartásban gyökeredzik, illetve abban, hogyan voltak képesek alkalmazkodni az újabb és újabb történelmi kihívásokhoz. Az olvasó világos képet kaphat arról, hogyan formálták a különféle történelmi tényezők a székelység önképét, és milyen szerepet játszott az összefogás a székely identitás fennmaradásában. A kötet nem csupán a székelyeknek lehet érdekes, hanem mindazok számára is, akik többet szeretnének megtudni a magyarság egy olyan sajátos csoportjáról, amely kulturális értelemben egyfajta „szigetként” is értelmezhető. A könyv rávilágít arra, hogy a székelység, bár lélekszámát tekintve a magyarság egy kisebb rétegét alkotja, mégis rendkívül szervesen és aktívan kapcsolódik a magyar identitáshoz. Különlegességüket nem csupán nyelvjárásuk adja, hanem az is, hogy minden elnyomási kísérlet ellenére megmaradtak egy összetartó, erős közösségnek. A kötet ezt az üzenetet gondosan kidolgozott, érdekes és elgondolkodtató elemzésekkel támasztja alá.

 

Jegyzet

  1. Hullóidő. Székely identitásépítés a 19–20. században. Szerkesztette Bárdi Nándor. Kriterion Kiadó, Kolozsvár–Budapest, 2023.