Furu Árpád kötete* voltaképp a 2015-ben nagy sikerrel megvédett PhD dolgozatának megszerkesztett, átdolgozott változata. Megjegyezzük, hogy a szerző rugalmasan hasznosította opponenseinek: Kósa László és Kovács András akadémikusnak, valamint Murádin Katalin professzor asszonynak szakszerűen megfogalmazott kritikáját, megjegyzéseit.
Választott témája (Erdély népi építészete) klasszikus jellegű. Választott megközelítése (a kultúra, a falusi épített örökség térbeli tagolódásának vizsgálata) néprajztudományunk kedvelt módszere volt egészen a 20. század közepéig. Azonban a kutatások esetlegessége, a szakemberhiány, az intézményi háttér hiánya nagyon sok fehér foltot, megoldatlan témát, kérdést örökített napjaink kutatóira is. Furu Árpád doktori dolgozatában arra vállalkozott, hogy az elődei és a kortársai által megoldatlan kérdéseket megválaszolja, a kevésbé kutatott vidékek épített örökségét elsősorban egyéni terepmunka, valamint újabb források, irodalmak segítségével szakszerűen adatolja, bemutassa, elemezze és értelmezze.
A szerző jól ismeri, hogy a kultúra térbeli tagolódását elsősorban a természeti környezet, a helyi erőforrások, a sajátos gazdaság- és társadalomszerkezet, a közlekedési folyosók, az újító urbánus központok közelsége vagy távolsága, etnikai, vallási, kulturális kontextusa, tehát szomszédsága alapvetően meghatározhatja és módosíthatja.
Furu Árpád munkájában pontosan adatolja, hogy a kisnemesi építészet jellegzetességei, majd az urbánus, városi modellek, napjainkban pedig a globális minták hogyan határozták meg, módosították, alakították az erdélyi falvak, kulturális zónák építészetét, épített örökségének arculatát, jellegzetességeit.
A szerző pontosan tudja, hogy a kulturális régiók, mikrorégiók, falucsoportok, szigetek, enklávék kultúrája, építészete állandó mozgásban, változásban van, tehát folyamatosan hat bennük egyrészt az egységesülés, másrészt pedig a differenciálódás.
Mivel néprajzi tanszéken végezte doktori tanulmányait, mentorai folyamatosan figyelmeztették arra, hogy voltaképp emberek tervezik, építik, használják a házakat és a gazdasági épületeket, Furu Árpád megszívlelte, hasznosította tanácsainkat, éppen ezért elemzései alapvetően ember- és családközpontúak. Pontosan dokumentálja, megfogalmazza, hogy az egyes famíliák társadalmi státusza, gazdasági és társadalmi kapcsolatai, foglalkozása, életmódja, életmintái és életstratégiái alapvetően meghatározták hajlékaik, gazdasági épületeik funkcióit, alapanyagát, szerkezetét, nagyságát, formáját és díszítményeit.
Furu Árpád néprajzi szintézise alapos, rendszeres terepmunkára épül: személyesen bejárta Erdély legkarakterisztikusabb kulturális régióit, mikrozónáit, falucsoportjait, ahol szakszerű rajzokat, fényképeket, leírásokat készített. Kiemeljük, hogy tanulmányának szövegéhez hatalmas mennyiségű vizuális anyagot használt: egyrészük múzeumok, intézetek adattárából származik, jelentős részüket pedig saját terepmunkája során készítette.
Kiemeljük, hogy szakított a korábbi etnocentrikus hagyományokkal: bejárta az erdélyi magyarsággal szomszédos, együtt élő, szomszédos népcsoportok (szászok, románok, örmények) építészeti szempontból legjelentősebb, legkararkterisztikusabb kulturális zónáit és településeit. Elemzéseit józan és szakszerű komparatív szemlélet és módszer jellemzi.
A szerző jól ismeri a kérdéskör magyar, román, szász és európai irodalmát, amit alkotó módon, megfelelő kritikával használ fel elemzéseiben, értelmezéseiben és következtetéseiben. Az erdélyi etnikumok épített örökségét azonos módszerekkel, fogalmakkal elemzi és értelmezi.
Kihangsúlyozzuk: dr. Kós Károly munkássága és eredményei után, Furu Árpád szintézise néprajzos szakmánk kiemelkedő színvonalú és jelentőségű teljesítménye.
Köszönjük a szerkesztőnek, a kiadónak, a formatervezőnek, valamint az önzetlen támogatóknak, hogy lehetővé tették a monográfia megjelentetését.
* Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetében. Exit Kiadó, Teleki László Alapítvány, Kolozsvár, 2017.
