Egy hosszadalmas, bizonytalan várakozást követően mégis eljött a pillanat, hogy kezünkben tarthatjuk Az égből küldött naplót. Nagy öröm a számomra, hiszen éveken keresztül végigkísértem és együtt aggódtam Éva nénimmel, ahogy kereste, kutatta a megfelelő utat, amely elvezetett e könyv megjelenéséhez.
Mielőtt a könyvet ismertetném, szólnék néhány szót arról, hogyan is hozott össze az élet, a sors, a Gondviselés Fodor Nagy Évával.
Az első emlékem vele kapcsolatosan, hogy olyan öt éves vagyok, ülök egy széken, velem szemben Éva néni egy festőállványnál elmélyülten dolgozik. Portrét fest rólam, ugyanis annak idején nagyszüleim felkérésére mind a hat unokáról készült egy festmény.
Ezt követően hosszú évekig találkozásaink kimerültek egy-egy Jó napot kívánok!-ban, amint útban a munkahelyem felé néha összefutottam Éva nénivel és Sanyi bácsival az Erzsébet úton. Aztán az élet úgy hozta, hogy olyan élmények értek, és olyan kérdések merültek fel bennem, amelyre hallgatóságot még találtam volna, de akivel meg lehetett volna beszélni, aki kifejtette volna ezeket a gondolatokat és valóban választ tudott volna adni ezekre a kérdésekre, nem leltem. Egyik alkalommal, amikor az én kedves keresztanyámmal és második anyámmal éppen ezt firtattuk, azt kérdezte tőlem: „Nem akarsz te elbeszélgetni Fodor Éva nénivel? Annyi érdekes dolgot tud!” Rögtön kaptam az alkalmon és megkértem, hogy hívja fel a nevemben és kérdezze meg, hogy meglátogathatom-e. Éva néni azt üzente, hogy szeretettel vár csütörtökön fél 5-kor. Készítettem egy tál süteményt, és csütörtökön fél 5 előtt néhány perccel már ott is voltam a kapuban. Éva néni kedvesen fogadott. Bevezetett, leültetett, majd szigorúan rám nézett és azt mondta: „Mondhatok valamit? Elkéstél!”
Én rettenetesen megijedtem, egyrészt azért, mert ezt a tekintetet akkor láttam utoljára, amikor a tanító nénim készült megdorgálni minket, másrészt pedig azért, mert nem hittem el, hogy ennyire balul sül el a találkozás. Aztán hirtelen eszembe ötlött, hogy hiszen nem hogy késtem, de jó néhány perccel előbb érkeztem, és kicsit megszeppenve mondtam:
„Elnézést, Éva néni, de én úgy emlékszem, hogy fél 5-re várt.” Akkor ő elmosolyodott és azt mondta: „Nem, ma pontosan érkeztél, de én három éve várlak!”
Ezzel kapcsolatosan sem akkor, sem azóta nem tudtam meg többet, de elhatalmasodott rajtam az a biztonságot nyújtó érzés, amikor az ember úgy érzi, hogy ha nem is érkezett haza, de megtalálta a haza vezető utat.
Ennek körülbelül négy éve, és én azóta is kisebb-nagyobb karácsonyi, húsvéti kihagyásokkal minden csütörtökön délután meglátogatom Éva nénit, mert az ő élettapasztalata, tudásanyaga, a könyvtára, a humoros, frappáns elbeszélései, de a mély, szomorú történetei egyaránt páratlan és kimeríthetetlen forrást jelentenek a számomra.
Ahogy a legnagyobb sötétségben születik a legnagyobb fény, így Az égből küldött napló is a Földön létező legmélyebb fájdalom emlékét őrzi, annak az emlékét, amikor egy szülőnek gyermekétől kell elbúcsúznia és megválnia, mégis a könyv végső üzenete az örök élet és a Gondviselés reményét ébreszti. Nem csoda tehát, hogy a könyv első, rövidebb változatának kiadását követően számos köszönőlevél érkezett a budapesti kiadóhoz, olyan szülőktől, akik gyermekük elvesztésének fájdalmában e könyv által nyertek támaszt, menedéket és megnyugvást.
Amint azt a könyv soraiból is megtudjuk, annak idején Dr. Polcz Alaine magyar pszichológus, író és tanatológus, a halál és gyász feldolgozásával foglalkozó szakember is használta e könyv első változatának kéziratát a veszteséggel küzdő szülőkkel való munkája során.
Nem egy szokványos könyvet tart a kezében az olvasó. Bár Éva néni további két könyvét (Nagy Lajosék fényképalbuma és az Időutazás képekben) egyaránt személyes élettörténete ihlette, az említett két könyvében, mint azt a címek is jelzik, a képekkel játszik, azzal, ahogyan az írás, a történet az elme vetítővásznán megelevenedik. Az Égből küldött napló ezzel szemben elsősorban a lélek húrjait pengeti. Nem az elme képeit sorakoztatja, hanem az érző lelket érinti meg, és teszi mindezt úgy, hogy olyan gondolatokat vonultat fel, amely a szeretetben, együttérzésben és együttértésben való együttélés egyetemes törvényszerűségeit képviselik.
A 21. század emberének egyre nagyobb igénye van arra, hogy betekintést nyerjen abba, hogy honnan jövünk és hová tartunk. A könyvet olvasva számos olyan kérdésre kapunk választ, amely egyrészt ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, másrészt pedig a keleti filozófiától, a kereszténység tanain keresztül a new age (magyarul: új korszak; a 20. század végén kialakult szinkretista mozgalom – szerk. megj.) irányzatok gondolatvilágában egyaránt megtalálható:
Mi dolgunk a világban? – Mindannyian teljesítendő feladatokkal érkezünk a Földre, és nem mindegy, hogy ezt felismerjük-e, vagy sem, és ha felismertük, hogyan, mi módon és milyen eszközökkel valósítjuk meg.
Minden kereső ember életében léteznek megválaszolatlan kérdések, a logika általános menetével fel nem fogható események, élethelyzetek, amelyek arra utalnak, hogy a fizikai síkon túl léteznie kell valaminek, ami által a földi lét értelmet nyer.
A látható és a láthatatlan, a tapintható és a megfoghatatlan, az anyag és az energia, a fizikai és spirituális világ között nincs jól meghúzható határ. Ez egy olyan kérdés, amely hosszú idő óta foglalkoztat minket, embereket, de nekünk abban a szerencsében lehet részünk, hogy napjainkban a kvantumfizikai kutatások is azt bizonyítják, hogy szubatomi szinten az energia matériává, a matéria energiává fordulhat át az elvárás gondolatának ereje által.
A duál lelkek vagy lélekpárok gondolata többször is felmerül a könyv során. A könyvet olvasva magyarázatot kapunk arra, hogy valójában mit is jelent a lélekpár, hogy kik a duál lelkek, hogy az idők és egymást követő életek során hogyan és hol fejlődnek egymás mellett, egymástól mennyire távol, de mindig egymást keresve és egymást segítve.
Egy következő csodálatos gondolat, amely végigkíséri a könyvet az, hogy nincs spirituális fejlődés önismeret nélkül. A spirituális fejlődés elengedhetetlen feltétele az önmegfigyelés, az önreflexió, az önmegismerés és ezt követően az önkontroll. Mindezek elengedhetetlen alapfeltételei és támpillérei a lelki fejlődésnek.
Kívánom, hogy e könyvet olvasva, az önismeret útját bejárva, valamennyien jussunk el olyan mélységekig és magasságokig, amelyek lehetővé teszik annak a valóságnak a megélését, hogy a tér és az idő nem akadály a szeretteinkkel való kapcsolatra nézve, hiszen bennünk és általunk élnek ők és mi általuk.
„Minden, ami a Földön történik, az már megtörtént és a jövőtökben jelenné válik.”
(Fodor Nagy-Éva: Az égből küldött napló, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár,2017)
