Művészet és erkölcs

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Azt tudjuk, hogy a legrégibb koroktól fogva léteztek erkölcsi normák, az idők során ezek többnyire hasonlók maradtak, viszont minden korszakban más és más értelmezést kaptak. A kérdés egyszerűen az, hogy mi a jó, és mi a rossz. A jogi normák kötelezőek a társadalom tagjai számára, de az erkölcs a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik. Jelentőségét az antik filozófusok is bizonyították, és etika néven a filozófia részévé tették. Lássuk, korunk filozófusai, írói miként vélekednek az etika és a művészet kapcsolatáról.

Nicolai Hartmann filozófus szerint értékekről van szó, amelyek az érzelmek közvetítésével érthetők meg a legjobban. Itt hozzátehetjük, hogy a művészetek is érzelmek útján érik el hatásukat, és a nem racionális gondolkodás segítségével. Az erkölcsi tettek csak közösségben kapnak értelmet.

Martin Heidegger azt állítja, hogy az etika nem az elméletekből következik, hanem a mindennapi életből. Lelkiismeret dolga, hogy önmagunk legyünk, és ne mások parancsára hallgassunk. A választás a művészet és az erkölcs esetében szabadon történik. Az etika minden alkotásban megtalálható.

Hans-Georg Gadamer filozófus szerint aki helyesen ítél, az együtt gondolkodik a vele szemben állóval, és egy hozzátartozási viszonyt kell kialakítania.

Søren Kierkegaard már feladatként tekinti a morális viselkedést, amikor azt mondja, hogy embernek lenni nem tény, nem adottság, hanem feladat.

Cs. Gyimesi Éva A teremtett világ című könyvében (Bukarest, 1985, Kriterion) az irodalmi alkotók szempontjából tárgyalja a morál kérdését. Az irodalmi alkotások mind a humanizmus szellemében születnek. Az alkotás folyamata az egyéni szabadság megnyilvánulása, ami a befogadóra is kiterjed. Mivel az alkotás teremtett világ, kifejezésre jut a van, a lehet és a kell is, ezzel a társadalmi mozgásteret bővíti új igényekkel és célokkal. A művészet igazi értéke a katarzisban, az átélésben jelenik meg, amit az ókori görög filozófusok kifejtettek az ókori művészetek kapcsán.

Lukács György etikájára is hivatkoznék az egyetemes nembeliség megfogalmazásával. A nagy alkotók felül tudnak emelkedni az egyedi helyzeteken, átfogva az emberiség gondjait. Ha Petőfire gondolunk, akkor tudjuk, hogy a világszabadság gondolata foglalkoztatta. Ady Endre és József Attila költészetében is határozottan látni lehet, hogy a magyarság, valamint az emberiség gondjait is magukénak érzik: „Dunának, Oltnak egy a hangja”, vagy: „Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, / Mi elnyomottak, összetörtek, / Magyarok és nem magyarok?”. De Kosztolányi sorai is felkavarók érzelmileg: „Csak egy ember. (…) De nézd meg közelebbről. Mindegyik remekmű. / Szemében a szenvedés és szeretet utáni vágy. / Lelkében tapasztalat és ezer emlék, akár a tiédben. / Fején pedig a koponya, mint egy királyi korona. / Minden ember király.”

A képzőművészekre vonatkoztatva az etika problémájával kapcsolatban Vincent van Gogh levelei jutnak eszembe, amelyekből láthatjuk, hogy nála a művészet és az élet egységet alkot. A parasztok életéből merített munkáiból kiviláglik irántuk tanúsított együttérzése, amit szavakban is kifejtett. A kompozíciót, a rajzot, a színeket mind ennek az érzésnek a szolgálatába állította. Nálunk a nagybányai művésztelep festői a táj, az ég színeinek hatása alatt alkottak. A gyergyói, csíki festőket, mint Nagy Imrét vagy Márton Árpádot nemcsak a táj, hanem a vidék embere is megihlette. A modern művészettel kapcsolatban Umberto Eco gondolatait idézném, aki azt írja, hogy a művészet legitim módon elsősorban a művek szerkezete révén tesz állításokat. A műalkotás megalkotottságának módjában szólal meg, és nem témáján keresztül. Láng Eszter képzőművész szövegét idézem: „Nemcsak a realista ábrázolásmód képes megidézni a természet nagyszerű és félelmetes hatalmát, hanem az elvont geometrikus képek is visszatükrözhetik határtalan és felfoghatatlan erejét” (Flash Art, 2014, 2–3.).

Cs. Gyimesi Éva felhívja a figyelmet arra, hogy a művészeti alkotások megítélésénél az elsődleges szempont a formai megvalósítás, az esztétikai érték. Az etikai, történelmi, és más értékek ennek a fő szempontnak rendelődnek alá. Tehát a műalkotások célja nem az erkölcsi példaadás. Eugen Ionescu drámaíró az alkotót a tanú szerepében látja, akinek nem ítéletet kell mondania, hanem feltárnia a tényeket. A befogadó, a néző segít a mondanivaló kifejtésében.

Richard Rorty, korunk amerikai filozófusa szerint a fejlődés a kultúra által valósulhat meg, amiben szerepet kap az irodalom és az összes többi alkotás. Az alkotók a képzelet segítségével átlépik, meghaladják a korukat, segítik az ember morális fejlődését.