Megszoktuk, hogy ha forradalomról beszélünk, akkor egy rendszer vagy folyamat gyökeres átalakítására gondolunk. Ilyen értelemben a művészet folyamatában is beszélhetünk forradalomról. A forradalom, amit be akarok mutatni, a 19–20. század fordulóján következett be. A 19. század utolsó harmadában indult az impresszionista művészet, ami előjele volt a változásoknak. Nevét egy 1874-ben rendezett kiállításon szereplő festménytől kapta (Monet: Impresszió, a felkelő nap). A plein air festészetről beszélünk, a természetben, a fényben található színek visszaadásáról – ellentétben az előző műtermi festészettel szemben. Az impresszionizmus jelentkezett a szobrászatban, zenében, irodalomban is. Kezdetben elutasították, főként az akadémizmus hívei, de idővel megnőtt a támogatók tábora. A művészek időközben rájöttek, hogy még számtalan lehetőségük van új kifejező eszközök alkalmazására. A posztimpresszionizmus korában új irányzatok indultak, expresszionizmus, kubizmus, szimbolizmus, fauvizmus, futurizmus és mások. Az iparművészet és építészet terén is indultak mozgalmak, így az Arts and Craft Angliában, a Jugendstil Németországban, az Art nouveau Franciaországban vagy a Szecesszionizmus Ausztriában, amely magyar földön is teret kapott. Gondoljunk a budapesti Iparművészeti Múzeumra, a kecskeméti Cifrapalotára vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára. A művészeti mozgalmak hátterében a tudományos, technikai, természettudományos és földrajzi felfedezések álltak, amelyek kiszélesítették a művészek számára is a világot.
Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. Felsorolom a műhelyeket: nyomdászat, üvegfestés, fémműhely, asztalosműhely, szövés, fotográfia, falfestészet, színpadtechnika, könyvkötés, kerámiaművészet, építészet, kiállítástervezés, harmonizálástan. Írok néhány tanáráról is, akik gyakorlati és elméleti munkásságukkal maradandót alkottak. Mies van der Rohe (1886–1969) az építészet és a formatervezés terén hozott újat. Sok épülete van Amerikában és Európában. Előtte az építészetben eklektikus formákat alkottak, régi stílusok keverékét. Új anyagok, cement, fém, üveg alkalmazásával sikerült egységet teremteni a forma és funkció között. V. Kandinszkij (1866–1944) gyakorlati munkájával és írásaival (A pont és vonal a síkban, A szellemiségről a művészetben) az absztrakt művészeti irányzatban járult hozzá a bauhausi szellemiséghez. Paul Klee (1879–1940) formatant tanított, ennek elméletét dolgozta ki. Munkásságát Paul Klee füzetei címmel adták ki. Moholy-Nagy László (1909–1946) a fotográfia, film, fényművészet terén végzett kutatásokat, amelyeket könyvekben is leírt (Festészet, fényképészet, film, Az anyagtól az építészetig, valamint más szerzőkkel közösen írt könyvek). Johannes Itten (1888–1967) A színek művészete című munkájában a színekben rejlő esztétikai, kifejezésbeli lehetőségeket tárgyalja. Ez ma is kézikönyv a művészeti képzésben.
Érdekel az, hogy ma mi maradt meg a Bauhaus-iskola célkitűzéseiből, mennyire volt időszerű munkásságuk. Az a tény, hogy Amerikában folytatták a megkezdett munkát, nagymértékben befolyásolta a tengerentúli ország művészetét, mert ma már a kulturális élet élvonalában járnak. Országunkban a Bauhaus-iskola eszméi lassabban nyertek teret. A szocialista rendszer támadta azokat a művészeket, akik modern művészetet akartak, formalistáknak nevezték őket. De a változások hozzánk is eljutottak. Ma a kiállításokon a stílusok sokféleségével találkozunk, az iskolákban és az egyetemeken felhasználják a Bauhaus-iskola tanulságait, és minden művészeti egyetem keretében van formatervezési tanszék.
Elmondható az is, hogy a modern művészet tanulmányozása az esztéták és filozófusok figyelmében áll napjainkban is, és új gondolatokkal egészítik ki a kezdeményezők munkáját. Umberto Eco író, filozófus a Nyitott művészet (Európa Kiadó, Budapest, 2006) című munkájában az absztrakt művészetről írja, hogy összefüggésbe hozható a tudományos kutatás mai helyzetével, a relativitás elméletével, a meghatározatlansággal. Ugyanitt írja: egy mű elsősorban megalkotottságának módjában szólal meg, és nem témáján keresztül. Következtethetjük, hogy a művészek folyamatosan új vizuális jelenségeket hoznak létre. Olvasmányaimban találkoztam olyan kifejezésekkel, hogy a művészet a szubjektív és objektív találkozása, vagy azzal, hogy a stílus maga a művész. Ezek valóban igazak, de a legplasztikusabb magyarázatot Jakab András A képződő gesztus című írásában (Erdélyi művészet 2017/1) találtam meg. Itt a művész szubjektív hozzáállását látom megvalósulni abban, ahogy megválasztja az anyagot (festék, fa), a szerszámokat (ecset, véső), végül egyéniségének bélyegét hagyva az alkotáson a megjelenő faktúrán. Ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat részemről, de szerintem jól mutatja a személyiség szerepét az alkotási folyamatban. Itt hozzáfűzném, hogy a mai kultúrában látok egy közeledést az emberi egyéniséghez. Ezt Kosztolányi költészetében is észleltem. Levendel Júlia írja a költőről Így élt Kosztolányi című könyvében: az egyént tartja a világ központjának és az élet egyetlen értékének.
Moholy-Nagy Lászó Amerikában, az új Bauhausban folytatta a fénnyel kapcsolatos kutatásait, amelynek megnyerte Kepes Györgyöt is, aki itt sokoldalú tevékenységet folytatott a vizuális művészetek terén. A fényművészet alkalmazásának egyik kiemelkedő alakja még Schöffer Miklós is, aki fénytornyaival lett ismertté a világban. A fény művészetének Magyarországon ma is sok folytatója van. Csáji Attilának láttam egy ilyen kiállítását a Műcsarnokban. A nagyméretű rendezvényeken fényinstallációként alkalmazzák ezt a művészetet. Romániában is megjelentek városokban nagy épületekre vetített színes képekkel. A fényképészet, amelynek fejlesztéséhez Moholy-Nagy László is hozzájárult, ma nagyon időszerű művészet. Láthatunk szép fotókiállításokat, ahol a dokumentáris értékek művészi megoldásokkal társulnak. Hozzátehetjük, hogy riportban, reklámban is nélkülözhetetlen a fotó. Mindenkinek lehetősége van fotózni, de minőségi fotóhoz alapos ismeretekre van szükség. Ezért vezették be a művészeti főiskolákon, mint tantárgyat. Hozzáfűzöm, hogy Budapesten működik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.
Úgy gondolom, a Bauhaus-iskola egyik legfőbb tanulsága az, hogy az állandó tudományos, technikai fejlődéssel együtt meg kell találni a lehetőségeit annak, hogy ez a fejlődés hasznos és jó legyen, mert környezetbarát világra van szükségünk.
