A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.
A 20. század közepétől kezdődően az európai és amerikai filozófusok, írók bírálják a profitorientált társadalmat, úgy gondolják, hogy a művészet hozzájárulhat az életszemlélet megváltozásához. A művészetben ötvöződik a konkrét és az eszme, az élet és a róla alkotott gondolatok világa. A művész nem elégedhet meg formai, esztétikai játékokkal, mert annál többet várnak a művészettől.
A magyar nyelvű irodalomban említik Eszterházy Pétert írót, Szilágyi Domokos költőt, akik új irányt képviseltek. De elmondhatjuk, hogy rajtuk kívül mások is új utakat kerestek. Idézeteket használtak más íróktól, kombinálták a dokumentumot a fikcióval, nagyobb teret engedtek az egyéniségnek. Jellemző, hogy kerülik az ideológiákat, a nagy elbeszéléseket, inkább kisebb témákra figyelnek, teret kap a Freud indította pszichoanalízis. Gyakori az irónia, a groteszk és az abszurd felhasználása, például Eugèn Ionescu drámáiban (ilyen az Orrszarvú), a román–francia származású író ugyanis fontosnak tartja a képzelet szerepét az alkotásban. Posztmodern alkotásnak tartják Umberto Eco A rózsa neve című regényét, amelyet sikeresen megfilmesítettek. A zene terén az eklektika jellemzővé vált, elindult az elektronikus zene, és olyan kísérletekkel találkozunk, mint például a zenés színház. A továbbiakban szétnézek a képzőművészet berkeiben is, felhasználva művészettörténeti ismereteimet.
A képzőművészetben a modernség jól megmutatkozott a 19. század utolsó harmadában az impresszionizmussal, amelyik felkavarta a vizeket új színvilágával és a közvetlen környezetábrázolásával. Ezután jött a többi modern stílus, az expresszionizmus, a kubizmus, a konstruktivizmus, a szürrealizmus, illetve más irányzatok. Ez nagyjából a 20. század közepéig tartott, amikor egyesek a művészet végéről beszéltek. Emlegették a múzeumok bezárását is. Ezután már nem stílusokról beszélünk, hanem irányzatokról, csoportosulásokról. Megjelent az installáció, a performansz, amelyek közelebb akarták vinni a képzőművészetet az élethez. Itt tárgyak csoportosításával találkozunk, vagy az élő emberi test kifejezési lehetőségeinek felhasználásával. Ezeket filmen lehetett rögzíteni, mert sokszor külső térben vagy tájban valósulnak meg. A filozófusok, mint Martin Heidegger, Karl Jaspers világosan fogalmaznak, amikor azt állítják, hogy a művész mélybe néz, és felszínre hozza az igazságot. Így a művészet a megismerés eszközévé válhat. Heller Ágnes úgy jellemzi a posztmodernizmust, mint a modernség öntudata. Tehát a posztmodern művészek felhasználják elődjeik eredményeit a művészet terén, de egyben a világról alkotott véleményüket is ki akarják fejezni, ami hiányolható a modern művészetben.
Ha megtekintünk egy megyei képzőművészeti kiállítást, azt tapasztaljuk, hogy eklektikus, azaz nem találunk azonos stílusú munkákat. A művészek egyénisége érvényesül a realisztikus munkáktól az absztraktokig. A sikerültebb munkákban megtalálható az a törekvés, hogy a látható dolgok mögött közöljenek valamit a művész gondolataiból. Beszélhetünk az alkotások többértelműségéről is. Ha tájképről vagy virágcsendéletről van szó, akkor is a művész színeivel, vonalaival, foltjaival képes hozzáadni valami többletet. Elmondhatjuk, ahogyan egy művész, Ad Reinhardt fogalmazott: nem az az érdekes, amit a képen látunk, hanem amit általa. Napjainkban egyre többet használják a kortárs művészet megnevezést is, ami a 21. század művészetét is jelenti.
A posztmodern korban az építészet is látványos változásokon ment át. A funkció erőltetésével szemben teret nyertek az esztétikai szempontok, a díszítések is. A szabályos kubista épületek helyett – amit a Bauhaus-iskola kezdeményezett – új formai élményekkel létrehozott épületek születtek. Dekonstruktivista építészetről beszélünk, amelynek egyik képviselője Frank Gehry, aki a bilbaói Guggenheim Múzeumot építette. Ezek szerint az építész régi épületek elemeinek felhasználásával alkot újat. Nálunk egy sajátos, organikus építészetről beszélhetünk, amelynek jeles képviselője Makovecz Imre, aki a magyar népi építészetből ihletődött.
Néhány alkotást is szeretnék bemutatni, hogy lássuk, mennyiben mutatnak posztmodern jellegzetességeket. Lészai Bordy Margit Terra című festménye (a hátsó borítón – szerk. megj.) a részletek teljes kihagyásával a földre és a napra koncentrál. Így a föld a teljes nagyságával a tudatunkba kerül, és önkéntelen kérdéseket vet föl. Mi lesz veled, anyabolygó? Szabó Vilmosnak még láttam más munkáit is, amelyek a zsoboki művésztáborban készültek. Ezekben örökségünk jelenik meg, épületek és használati tárgyak. Jelen esetben a Varjúvár Kós Károly építész nevezetes épülete, amit Kalotaszegen épített a maga számára. Szabó Vilmos képein – ahogyan a fenti alkotáson is – erővonalakat épít ki, ezzel a módszerrel a képei belső erővel rendelkeznek, amit a néző felé is közvetít. Kolozsi Tibor szobrász módszere a kevéssel sokat mondani. A múzsával című munkája bronzból készült, ami lehetővé teszi a részletes, finoman kidolgozott felületeket. Két arcból vannak összeillesztve a részek, amelyek a nő és férfi kapcsolatát szimbolizálják.
Ezek a művek az utóbbi évek kiállításain szerepeltek. Anélkül, hogy nagyon részletesen elemezném ezeket az alkotásokat, látható a művészek törekvése, hogy egyszerű látványnál többet adjanak. De ez a posztmodern szellem jelen van a többi művész munkáiban is. Ezért én is azt gondolom, hogy a művészeknek lehet és kell is szavuk legyen munkáik révén az életminőség javításában.
