A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XXIV. Nemzetközi Színháztudományi Konferenciára 2023. december 8-án kerül sor a Stúdió Színház előterében.
Az ELŐADÓMŰVÉSZETEK ÉS A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA című konferencia keretében a technológiai vívmányok lehetőségeit és kockázatait vizsgálják az előadóművészetek kontextusában. Vajon, a mesterséges intelligencia valamilyen hiány fokozását eredményezi vagy éppen arra törekszik, hogy betöltse azt? Lehetséges-e a technológiai újítások természetes beilleszkedése az előadóművészetekbe, úgy, hogy új kifejezésmódokat teremtsenek, vagy a mesterséges intelligencia veszélyt jelenthet az emberi emlékezet, alkotókészség és gondolkodás számára? Milyen mértékű az információ-manipulálás és az ideológiai megvezetés vonzóereje? Milyen keretek között mozoghatnak azok az előadások, amelyek rákérdeznek a mesterséges intelligencia lehetőségeire vagy beépítik azt saját színházi munkafolyamataikba? Milyen művészi indítékai vannak az új technológiát vizsgáló alkotóknak? Hogy fejlődtek a színháztörténet során a természetes és mesterséges, a valós és virtuális, az ember és gép közötti viszonyok? A konferencia olyan témákat érint, amelyekben a művészet és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolat sokféle (művészeti, pszichológiai, pedagógia, etikai, esztétikai, műszaki, stb.) kontextusban tárgyalható.
A konferencia előadásai román, magyar, angol és francia nyelven zajlanak (angol nyelvű szinkrontolmácsolássall).