A Grimm testvérek klasszikusát, a Hamupipőkét mutatja be Varga Ibolya rendezésében szombaton, március 29-én 11 órától a Puck Bábszínház magyar társulata az intézmény székhelyén.
A közismert Grimm mese már számos alkotót megihletett, a Puck Bábszínház magyar társulata a bábszínház fennállása óta több elképzelésben is színre vitte a Hamupipőkét. Ezúttal, megtartva az új kifejezési eszközök keresére irányuló műhelymunkát és a kőszinházi körülményekből való kilépés lehetőségeit a klasszikus történet mellett egy újszerű megközelítést is láthatunk. Az előadás díszlet- illetve jellmeztervezője Epaminonda Tiotiu és Elena Ilaș, zenéjét Domokos Előd szerezte.
Hamupipőke neve ismerősen cseng megannyi gyereknek és felnőttnek, a jóságos leányé, aki szorgosan dolgozik, és minden megpróbáltatás ellenére szeretettel fordul mostohatestvérei felé. Azonban nem hívták mindig Hamupipőkének, a Puck Bábszínház magyar társulatának tolmácsolásában újra felfedezhetjük a történetet, és talán még báli ruhában is láthatjuk őt, ha figyelmesek vagyunk.
Az előadást a 3 éven felüli korosztálynak ajánlják. A 29-ei bemutatóra online is lehet jegyet váltani, az alábbi linken: