32. Alter-Native – játékfilmek

Az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál immár hagyományosan egyedülálló felületet biztosít a rövidfilmek mellett a nagyjátékfilmek számára is, hogy bemutassák a filmkészítés sokszínűségét és gazdagságát. A november 6-10 között zajló fesztivál szervezői idén is elkötelezettek amellett, hogy a rövidfilmes program mellett helyet adjanak a magyar és román nagyjátékfilmeknek a Kultúrpalotában.


A 32-dik Alter-Native fesztiválon látható lesz Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmje, mely alkotás megtörtént eseményeken alapszik. A Torontóban bemutatott produkció sikere meglepetésként érte a szovátai születésű rendezőt is, bár remélte, hogy univerzális történetével meg tudja ragadni a nézőket. A film a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert. Moldovai Katalin a fesztivál zsűritagja is, a vetítést követően közönségtalálkozóra kerül sor: Moldovai Katalin illetve Muhi András producer mesélnek majd az alkotói folyamatról.

Az Alter-Native közönsége idén megnézheti a Kálmán-napot, Hajdu Szabolcs magánéleti konfliktusokat boncolgató trilógiájának második részét. Akárcsak az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap is a színpadról került a filmvászonra.

A Tóth Barnabás által rendezett misztikus pszichothriller, a Mesterjátszma is látható lesz az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon. A 2023-ban bemutatott filmben az 1956-os forradalom leverésének napjaiban járunk, a fő cselekmény egy Nyugat felé tartó menekült vonaton játszódik, ahol a szereplők történetei keresztezik egymást és sorsuk egy mindent eldöntő sakkjátszma során dől el.

A szlovák-cseh-magyar politikai thriller, a Hatalom is vetítésre kerül a Kultúrpalotában. Prikler Mátyás második nagyjátékfilmjének kezdőképeiben láthatjuk, hogy befolyásos politikusok egy nem hivatalos vadászatán egy eltévedt golyó végez egy fiatal hajtóval. Innen indul a nyomozás és a Hatalom története.

A Lefkovicsék gyászolnak Breier Ádám első nagyjátékfilmje, melyet 2024 őszén mutattak be. Marosvásárhelyen is láthatjuk azt a történetet, melyben a gyász közepette egy család egymástól elidegenedett tagjai újra egymásra találnak. A rendezővel, Breier Ádámmal, aki szintén a fesztivál zsűrijének tagja, a vetítést követően közönségtalálkozóra kerül sor.

A 32-dik Alternatív Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon a legkisebbnek is kedveskednek. Fazakas Kinga, M. Tóth Géza: Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk történetét is megnézhetjük. De láthatjuk Szőke András legújabb filmjét, a Brigádnaplót is. A vígjáték a hetvenes-nyolcvanas évek néha burleszk szerű mindennapjait mutatja be, célja, hogy a fiatalokat is megszólítsa a humorával.


A román filmipar képviseletében jelen lesz az Alter-Native-on Andrei Creţulescu: Ext.Autó.Éjszaka (Ext.Maşină.Noapte) című alkotása, mely az a fajta film, amelyről minél kevesebbet tudunk, annál jobb. Gabi Virginia Şarga, Cătălin Rotaru: Ahová az elefántok mennek (Unde merg elefanţii) című filmje is vetítésre kerül. A cím ellenére egyetlen elefántot sem láthatunk a filmben. A film három, élete egy nehéz időszakát élő szereplő közötti szeretet és barátság története. Az Alter-Native közönsége megnézheti Horia Cucută és George ve Gänæaard: Lezárt ügy (Clasat) című filmjét is, melyben a főszereplő újságíró egy titokzatos mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat után nyomoz.

A fesztivál zárófilmje Fazakas Péter krimi-vígjátéka, a Ma este gyilkolunk, melynek szereposztásában olyan színészlegendák láthatók, mint Kern András, Koltai Róbert, Pogány Judit, Bánki Gergely, Bodrogi Gyula, Elek Ferenc és Bánsági Ildikó. A fordulatos történet középpontjában egy gyilkosság áll, amely felkavarja az idős művészeket befogadó Pirandello Színészotthon mindennapjait.

A fesztivál partnerei: a Maros Megyei Tanács, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

Főtámogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága, Kultúrminisztérium, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap (Magyarország)

További részletek az alternativeiff.ro oldalon.

 

Új hozzászólás