„Készült ez a kis könyv / Isten segedelmével / 1910–1911 / esztendőben / téli időben. Kós Károly”. Az Athenaeumnál megjelent szöveg utolsó szavai ezek. A fiatal, családi életét kezdő házasember az 1911-be áthajló hideg hónapokat, 1910–11 téli napjait, estéit részben azzal töltötte, hogy a csikorgó hideg ellenére odakünn, a meleggel biztató kandalló biztonsága mellől írta meg az erdélyi építészet történetét. Summás tömörséggel írta, hol bölcs-öreges hangvétellel, hol mégis-akarással, de végig személyes hangvételű stílusban írta építészeti-kultúrtörténeti „jegyzetét”. Nem az első ilyen jellegű „kézírásos” műve volt ez, hiszen már három évvel korábban is alkotott hasonlót.
Oklevele megszerzése után, mint kezdő építész 1907-ben félévi ösztöndíjjal az erdélyi népi építészetet tanulmányozta. Az elvégzett munka bizonyítéka a megírt tanulmány: Erdély népi építőművészetéről. „E könyvecske szövegét A Ház című folyóirat közölte 1909. évfolyamának 2. és 3. számában”, jegyzi fel róla a monográfiaíró Varró János. Szintén 1907-ből datálható egy kisméretű, de nagy műgonddal készült másik kis könyvecskéje nyolc ismert székely népballada szövegével és a hozzájuk készített saját rajzokkal. Ez a legkorábbi ilyen kivitelezésű és jellegű műve (egy példányban). Legutolsó lapjára jegyzett föl, csupa nagybetűvel, két sort a lap felső, kettőt pedig a lap alsó széléhez igazítva-szabva, az oldalakat körülfogó, rajzolt keretben: „ISTEN SEGEDELMÉVEL / KÉSZÜLT // 1907. ÁPR. / BUDAPESTEN / KÓS KÁROLY”. Menyasszonyának készítette, de csak eljegyzéskor adta át neki. (Ez a fiatalkori eredetiségre törekvő munkája lett bő két év elteltével a leánykérést kísérő kis ajándék-könyvecske, 1909. június 19-ei címzéssel, Balázs Idának címezve.) Ezt az egyedi példányt sokszorosította és jelentette meg Kós 90. születésnapjára a Kriterion kiadó hasonmás kiadásban.
Varjúvárban 1938-ban kézzel írt és illusztrált
könyve. A hasonmás kiadás a Kós Károly
Alapítvány gondozásában 2009-ben jelent meg
Másik, hasonló eljárással készült műve az Atila királról ének, a keletkezésére utaló „Budapest, 1909” lapalji bejegyzéssel az utolsó lap hátoldalán, bal felől. Technikájában hasonlít az előzőre. Betűi rajzolt betűk, a népművészeti tárgyakról ismert feliratok közeli rokona. Sajátságosak, ma már múltidéző, szecessziósnak érzett betűk, amelyek megírásuk idején viszont sokkal jobban kiemelkedtek a korabeli könyvgrafikai környezetből, szemet gyönyörködtető, esetlen-cizellált látványt nyújtottak. A vers szövege többnyire rímes volt, felező tizenkettes sorokat lezáró, páros rímekkel.
A Régi Kalotaszeg Kós harmadik ilyen jellegű műve volt. Árnyaltabb és egyénibb, mint két elődje. „Öreg betűkkel írtam ezt az írást, mert öreg dolgokról mesélek és avas, sárga hártyára írtam, mint ahogy eleink írnivalóikat.” Jelenlegi hasonmás kiadása,1 az ötéves IdőJel kiadó legújabb kiadványa (bár nem egyedüli hasonmás utókiadás, mégis) többszörösen figyelemre méltó. Kós Károly születésének 140. évfordulójára jelent meg, tisztelgésként is, és mint az életmű egyik emblematikus műve. Meglep a kötet, a ritkán kézbevehető művek eredetiségével, zamatával, és meglep a sokoldalú művész- és mérnöktehetség megnyilatkozásával, egyedi kézírásba öntött – egyszerre szakmai (építészeti) és elfogult, érdekfeszítően megírt tartalmával.
A szépíró és a Trianon utáni kisebbségi magyar irodalmi életet megszervező Kós e korai, de iránymutató művét, a Régi Kalotaszeget nádtollal írta. A betűk 1910–11 telén íródtak, gyertyavilág és kandallómeleg mellett, kissé úgy, mint a középkor krónikásainál, nagy műgonddal, mert míveseknek kellett lenniük, a komoly tartalomhoz méltónak. A szavak és a képek ötvenhét oldalra futnak ki. Mindebből negyvenhat oldalnyi az írott szöveg, huszonhét az oldalnyi méretű rajz (templom, parasztház, kúria), térkép, vázlat, vegyesen. Összetéveszthetetlen Kós Károly-i stílusban. Kétharmad szöveg szelíd arányban egyharmadnyi illusztrációval.
Már 1972 októberét írták, mikor a nyolcvanadik évéhez közeledő Kós Károly így vallott Benkő Samunak alkotási módszeréről: „Szerettem illusztrálni. Mondtam már, hogy képben gondolkoztam. Amikor írtam, akkor is képekben gondolkoztam, láttam a képet és azt írtam le.”
Az évfordulós megemlékezések legjavából Tóth Klára kolozsvári tudósító készített széles kitekintésű, kiegyensúlyozott összefoglalót, frappáns aktualizáló lezárással. (Szabadság, 2023. december 29. 9. 1.) Közéjük iktatja kiemelkedő eseményként a budapesti Polgárok Házában könyvbemutatóval ötvözött Kós-emlékünnepséget is (a hasonmást kiadó Baranyi Krisztinának a műben és a megemlékezésben egyszerre megvalósult álmát). A premier külön többletét az adta, hogy a Mathias Corvinus Collegium kolozsvári képzési központjában tartott színvonalas tudományos megemlékezés percnyi pontossággal, vele egyidőben kezdődött.
Ahogy a bemutatón egyik meghívott, Csernyus Lőrinc, a műépítészet képviselőjeként fogalmazott: jelentőségében Kós Károly az erdélyi építészet Gaudíja. A népi építészet feltárásában és folytatásában olyan jelentős, több nemzedékre ki-, át- és továbbsugárzó feladatot teljesített, amely egy sajátos magyar építészeti irányzat, iskola kiindulópontja lett. Szellemi öröksége továbbhullámzik, egészen Makovecz Imréig, majd rajta és nemzedéke tagjain át még tovább az őket folytató legfiatalabb, organikus elveket vállaló építésznemzedékekig. Az utólagos, méltó elismerés jeleként a Magyar Országgyűlés döntése nyomán Kós születésnapján, 2023. december 16-án a Pesti Vigadóban ünnepelték először a magyar építészet napját, s adták egyúttal át a Kós Károly-életműdíjat, elsőként Dévényi Sándor építésznek.
Kós, a szépíró, a Trianon utáni kisebbségi irodalmi életet megszervező, a transzilvanizmus eszmevilágát lángra lobbantó és éltető, a Szépmíves Céhet életre hívó, a Helikont megvalósító harcos, elkötelezett és sokoldalú egyéniség volt. Egyik korai, de meghatározó és iránymutató írása, életműve egyik különös kiindulópontja, a Régi Kalotaszeg nyitja meg (néhány utalásában) a művek sorát, amelyeken át a szerző a Varju nemzetségtől, Budai Nagy Antal Erdélyországot átfogó lázadásán és sorsán át eljut a nagy egészet, az országot megalapozó Országépítő alakjának megrajzolásáig.
A 20. század eleje ígéretes építészeinek akkoriban még csak egyikeként, a Temesvárról hozott, örökül kapott Kosch-ból budapesti egyetemista korában Kósra írta át családnevét. És négy év múlva, 1910–11-ben, huszonhét évesen már annyira azonosult a magyarságot jelentő kultúrával, hogy – a ki nem teljesedett magyar építészet csonkasága és emlékei kapcsán – így fogalmazott: az öreg Rákóczi György építtette (gyula)fejérvári országháza „volt Erdélyországa első parlamenti épülete és egyúttal az első magyarul és magyar mesterek által épített országháza”. A szöveg egyik legkülönlegesebb tartalma és fogalmazása pedig: „Lehettek tölgyfából rótt kis fatemplomaink, amiket zavaros időkben költöztetni lehetett fel a hegyekbe, ilyen a XVII. században készült, ma Türében lévő fatemplom”.
Medvigy Endre tömör bevezetője avatott kísérője Kós gondolatainak. Maga a hasonmás „kézirat” éppúgy kitér az erdélyi építészet gyarapodásának, felemelkedésének korszakaira, mint a pusztulás veszélyeire. Aggódó kiszólásai, figyelmeztető megjegyzései sokkal többé teszik száraz tanulmánynál, érzelemmel teli vallomássá erősítik, amely hol biztat, hol lármafaként felizzik. Medvigy Endre, szintén az est meghívottja, jó érzékkel idézte a találó helyzetelemzést, egy veszélyes folyamat 20–21. századba átívelő folytonosságát, mikor azt írja, hogy Kós „riasztó példát említ: több száz esztendeje már, hogy (…) ahol összeomlik egy-egy magyar templom, már épül a román beszerika helyette”.
Jelen kötet egyik nagy erénye, hogy „csemegézni” lehet a szöveget. Az eredeti kézvonásos, lassú, mondhatni poroszkáló olvasásra invitáló változat után ott áll egy könnyedén olvasható, olvasáskönnyítő változat is. Egymás mellett a régies-kéziratos és az újszerűen nyomtatott grafika.
Balladai történet a Régi Kalotaszeg és szándék annak meghaladására: akarás és hitvallás, hogy elődeink évszázados gyakorlati tudása „maradváinknál éppen feledékenységbe ne menjen”. A tettek igazába vetett hittel élő, szervező, író, rajzoló, építő Kós Károly így fejezi be idézett, előző mondatát: „az mi kevés eszembe jut, leírom”. Legavatottabb méltatóinak egyike, Sas Péter szerint ez a Kós-mű a szerző „legszemélyesebb, legintimebb alkotása” (Sas Péter, Művelődés, 2007/11). Ma is szépen szolgálja a szélesebb körű, több irányú műveltség, a műveltebb magyarság ügyét.
Jegyzet
1 Kós Károly: Régi Kalotaszeg. Hasonmás kiadás. Bevezető: Medvigy Endre. IdőJel Kiadó, Budapest, 2023, 6+59+24 oldal.
