„Szunnyadó” gyűjtemények az újuló Bethlen-kollégiumban

A 392 éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium építő és romboló időszakokat átélt történetében tanárai, diákjai szívesen és kitartóan gyakorolták a gyűjtögetést, és múzeumokat is alapítottak.

Az épületegyüttes 2012-ben elkezdett, és a tervek szerint 2015-ben befejeződő teljes felújítása miatt a régi, 218. éves Természettudományi Múzeum 2013 tavaszán ideiglenesen bezárt, mert termeit a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület segítségével rehabilitálják. Az új, mindössze tizenhárom éves Iskolatörténeti Múzeum anyagát 2013 tavaszán, ugyancsak a tatarozás miatt leszedték és raktározták.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárai, diákjai szívesen és kitartóan gyakorolták a gyűjtögetést, és múzeumokat is alapítottak.

Jelenleg tehát mindkét múzeum „szunnyadó állapotban” található, és minden valószínűség szerint csak 2015-ben vagy 2016-ban nyílnak meg újra a nagyközönség előtt. A régi múzeumnak több esélye van a mielőbbi újranyitásra, hiszen anyaga a tárlókban letakarva maradt. Ugyancsak zárva tart 2013 óta a dokumentációs könyvtár a maga hatvanezer körüli példányt számláló könyvállományával, kézirataival, ahol az olvasóteremben vakolás közben érdekes, a múzeuméhoz hasonló historizáló díszítő festést (freskót) fedeztek fel és újítottak meg. Gordán Edina, a dokumentációs téka 31. könyvtárosa június 14-én egy könyvbemutatót követően mutatta be több érdeklődőnek az olvasóterem mennyezeti freskóját. Mint mondta, a téka várhatóan ősszel nyit újra, de a befejezetlen helyreállítási munkálatok ellenére egy-egy fontosabb kutatáshoz már tanulmányozni lehet a könyvtár köteteit.

A Természettudományi Múzeum (1796–)

Az enyedi múzeumok esetében az ötlet­adók egyben megvalósítók is. A Ritkaságoknak és természeti dolgoknak a múzeuma (Raritatum et Rerum Naturalium Museum) megalapítása a kollégium egyik nagy tudós-tanára Benkő Ferenc (1745–1816) nevéhez fűződik, aki a múzeumi munkája mellett arról is nevezetessé vált, hogy megírta az első magyar ásványtant, és a megfelelő magyar szakszókincset is megteremtette. A múzeum érdekes állományát a Parnassusi időtöltés (Hetedik darab: 1796) című érdekes könyvében részletesen leírta.

1848–49-ben a múzeum a rablás és a pusztítás áldozatává vált. Az újjászületés időszakában egy teremben gyűjtötték össze a maradékokat; a korábbi gyűjteménynek csak elenyésző részét lehetett felhasználni. Abban az időszakban fennállt a veszélye annak, hogy a múzeum csak szép emlék marad. A gyűjtőszellem, valamint a folytonosság igénye azonban megmaradt, és a következő évtizedekben Elekes Károly és Herepei Károly kollégiumi tudós-tanárok hosszúra nyúlt, áldozatos munkával új múzeumot teremtettek. 1884 nyarán az állat- és növénytárat Elekes Károly felügyelete alatt mai helyére, a keleti főszárny 8. számú szobájába költöztették. A régiségtárat Herepei Károly irányítása alatt a 10. számú szobában helyezték el. A herbárium valahogy a mai napig érintetlen maradt a maga csaknem ötezer példányával, amely teljes képet nyújt a valamikori Alsó-Fehér megye flórájáról. 2013-ban a Fenichel Sámuel diáktudományos munkakör tagjaként, Bakó Boglárka tizenegyedikes tanuló megírta a herbárium történetét és mai állapotát, dolgozatát a Természet Világa 144. évfolyamának 7., 2013. júliusi száma közölte.

Az 1948-as államosításkor a kommunista hatóságok megvonták a kollégium múzeum-felügyeleti jogát. A magyar feliratokat eltávolították, egyelőre úgy tűnik, az elengedhetetlen pótlásnak nem jött el az ideje. 1997-ben váratlanul, nyom nélkül eltűnt az Aepyornis nevű óriásmadár tojása, amely Madagaszkár pleisztocénjéből származott, és felbecsülhetetlen értékű, becses ritkasága volt a múzeumnak. Az ügyben eredménytelen nyomozás folyt.

Előrelépésnek számított, amikor 2012 márciusában új felirat került a múzeum első emeleti bejáratára, ahol hosszú idő óta csak román nyelven hirdették a valamikori kollégiumi intézményt. Néhai Krecsák Albert, nagyenyedi alpolgármester (1951–2014) sokat és odaadással munkálkodott az új felirat megtervezésén, valamint megalkotásán. 2012 márciusában elkészült a felirat, de valamilyen technikai nehézség miatt nem lehetett kifüggeszteni. Mintájára egy kisebb változat készült. Az új felirat latinul, románul, magyarul és angolul szól. Az iskola külső falán ma is csak az állam nyelvén írt feliratos tábla található. A tulajdonjog módosult, hiszen a két fő épület, így a főszárny is a református egyház tulajdona, a benne található múzeumi anyag egyelőre tanácsi, illetve állami tulajdonban maradt.

Az Iskolatörténeti Múzeum (2001–)

Józsa Miklós felkereste azokat az ismerősöket, barátokat, akikről tudta, hogy rendelkeznek régi iratokkal, tárgyakkal. Az újságba is feladtak egy hirdetést, ami sikeresnek bizonyult, így egyre gyűlt az anyag: régi fényképek, emlékkönyvek, értesítők, miegymás.

Az iskolamúzeum történetét Takács Ildikó a Nyugati Jelen jó tollú újságírója írta meg 2006 júniusában. Mint cikkében fogalmazott, a múzeum „megálmodója és létrehozásában oroszlánrészt felvállaló alapító tagja Józsa Miklós tanár úr volt”. Az 1990-es évek előtti nehéz időkben vetődött fel először, hogy az államosításkor elkobzott könyvtárért és természetrajzi múzeumért a kollégium kárpótlásként létesítsen egy új iskolatörténeti múzeumot. Ez az indító gondolat jó példája annak, hogyan válik a kedvezőbb időszakban kézzelfogható valósággá egy jó ötlet. Ez a pillanat 1990 után jött el, s avval kezdődött, hogy Simon János igazgató kiürítette az Ó-kollégium egyik műhelyét, méltó otthont biztosított a leendő múzeum számára. A kivitelezésben oroszlánrészt vállaltak Kónya Mária és Krizbai Jenő történelem szakos tanárok, valamint Dvorácsek Ágoston fizika tanár, akiknek sokan segítettek. Hamar kiderült, hogy az új gyűjtemény számára már a kollégiumban is akadt anyag. Nemes János néhai aligazgató ugyanis Horváth Mihály adminisztrátornak felfedte azt a rejtekhelyet, ahol régi okmányok, képek és címerek lapultak. A rajzszertárból iratok és a tanulók munkáiból három album is előkerült. Józsa Miklós felkereste azokat az ismerősöket, barátokat, akikről tudta, hogy rendelkeznek régi iratokkal, tárgyakkal. Az újságba is feladtak egy hirdetést, ami sikeresnek bizonyult, így egyre gyűlt az anyag: régi fényképek, emlékkönyvek, értesítők, miegymás. A kiállítás mottója Kányádi Sándor verse alapján így hangzott: „be kell hordanunk, hajtanunk mindent (…) semmi sem fölösleges”.

A gyűjtés során néhány különlegeség került elő. Ilyen az 1746-ban Bod Péter által írt és szerkesztett Szentírás értelmére vezérlő magyar lexikon, amit Józsa Miklós szerint Gálfi Miklós tanár, a tanítóképző intézet egykori titkára, leányai, Gálfi Mária és Gálfi Irma (enyedi tanítónő) révén hagyott hátra az iskola számára. Az 1838-ban kiadott Zsebszótár, vagy az 1863-ból származó Ékesszólástan is a ritkaságok közé tartozik ugyanúgy, mint az 1891-ben öntött csengő is, amely sok ballagó végzős osztályt búcsúztatott el ismerősen szóló, emlékeket ébresztő hangjával. A kollégiumban a látogatók megtekinthetik a 19. század üvegvitrinekbe zárt szemléltetőeszközeit, például a Leybold optikai készletet, a gőzgép-makettet, a Spaner-féle induktort vagy az 1888-ban New-Yorkban gyártott gramofont.

Nem kevésbé érdekes az a „panaszlevél”, amely az 1980-as években került elő a vakolat alól az Ó-kollégium javítása közben. A kőművesek a téglák között találták meg azt az 1928-ban írt levelet, amely ma az iskolamúzeum becses példánya. A „leletről” Székely Leila tizenegyedikes képzős tanuló írt az 1993-94-es évkönyvben. A 76. oldalon idézett régi diákszöveg így hangzik. „Óh, Te fal! (…) te tudod, hogy sorsunk hány ezer fájdalom közt telik. Te tudod, hogy esszük a keserű kenyeret, mikor van! Óh, te fal, tégy tanúbizonyságot századok múlva a mi nagy keserűségünkről, mely minket üldöz.” Mivel a levélvégi aláírásokat azonosítani lehetett, a tanítóképzős diákok az ún. iskolai értesítők alapján adatokat gyűjtöttek az aláíró diákokról. Ezek: Molnár Gábor, Lengyel Jenő, Kádár Antal, Kiss Géza, Gagyi Andor, Gagyi László. Azt is vizsgálták, mi lehetett az indítéka a keserűséggel teli levélnek. Feltételezik az értesítők adatai alapján, hogy a rendkívüli hideg következtében elrendelt tanítási szünet (1928. február 14–18) miatt történt a sajnálatos eset, hiszen az említett bentlakó diákok nagy távolságra laktak, és nem tudtak hazautazni. Így kerülhettek az internátusban az elkeseredést kiváltó helyzetbe.

Az iskolamúzeum avatója 2001. május 25-én a Bethlen-napokon volt. Ekkor mutatták be és helyezték el a múzeumban a lőrincrévei származású, Magyarországon élt tánc- és festőművész Karsai Zsigmond húsz festményből álló értékes adományát. Sajnos, akkor a begyűjtött anyag fele sem kerülhetett kiállításra, hiszen csak egy terem állt rendelkezésre. Amikor 2006-ban felújították és kibővítették a múzeumot, Xantus Gábor jóvoltából neves véndiákunk, az Afrika-kutató Sáska László orvosi műszerei is ide kerültek. Ekkor egy 19. századi kollégiumi osztálytermet is sikerült berendezni, ami nagy sikert aratott a látogatók körében. Ennek falán helyezték el azt a kollázst, amit Dr. Izsák Sámuel néhai kolozsvári orvosprofesszor, jeles Fenichel-kutató ajándékozott a kollégiumnak. Ő ugyanis 2006. július 12-én Kolozsváron a Jókai utcai lakásában a teljes írásbeli hagyatékot átadta a kollégium két képviselőjének.

Bejegyzések a vendégkönyvben

„Köszönjük a szívből jövő testvéri fogadtatást! Áprily Lajoson kívül egyre több, szorosabb szál fűz össze bennünket! A Baár-Madas Református Gimnázium tanárai, diákjai Budapestről. 2012. október 12.”

A vendégkönyv 2006-ban indította gazdag bejegyzési tárát. Eddig 342 beírás és ennél sokkal több aláírás szerepel. Az első így szól: „Büszkeséggel tölt el minket, hogy mi is ennek a híres iskolának diákjai lehetünk: Krisztina és Jocó, XII. D.” Kónya Mária történelem szakos tanár ezt jegyezte be: „A diákok érdeklődése igen nagy, különösen a nagy tanárok, a világhírű véndiákok élete, munkássága érdekli őket. Ezen kívül nemcsak erdélyi, hanem anyaországi turistacsoportok, német, holland, francia, amerikai érdeklődők is megtekintették a látnivalókat (…)” A harmadik oldalon: „(…) Felemelő, szép teljesítmény régi időket, neves neveket megörökítő szép megvalósítás! Köszönet érte minden fáradozónak! (…)” A beírásokból kiderül, hogy nagyon sok hazai és anyaországi iskola látogatta meg és értékelte a múzeum anyagát. Az iskolamúzeum kiállításának a(z ideiglenes) lebontása előtti utolsó bejegyzés a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium tanárai és diákjai részéről származik: „Köszönjük a szívből jövő testvéri fogadtatást! Áprily Lajoson kívül egyre több, szorosabb szál fűz össze bennünket! A Baár-Madas Református Gimnázium tanárai, diákjai Budapestről. 2012. október 12.” Néhány ismert név vagy társaság, akiknek aláírása szerepel a vendégkönyvben: Pap Géza erdélyi református püspök, Dr. Szabó T. E. Attila kolozsvári származású, jelenleg Balatonfüreden élő biológus, kutató, szakíró, Sági Gábor, a Budapesti Apáczai Csere János Gimnázium volt diákja, nagykövet, Juhász Tamás kolozsvári protestáns teológiai tanár, Dr. Szőcs Gyula, a Kollégium és a keresztszülő program Budapesten élő támogatója, Vekerdy Tamás pszichológus, a Fenichel Baráti Társaság tagjai stb.

Az Áprily Lajos irodalmi kör naplójában is találtunk néhány megjegyzést: „Nagy örömmel és őszinte csodálattal találtunk rá erre az intézményre, épületekre és benne a házi múzeumra. Örülünk, hogy ilyen odaadással őrzik és ápolják Bethlen Gábor emlékét. A nyíregyházi Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozói.”

A kollégiumban „szunnyadó múzeumok” ébredésre várnak. Az épületegyüttes felújítása után a gyűjtemények újra a tárlókba kerülnek, és újra megnyílnak a kapuk a látogatók előtt.

(A képek forrása: a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár facebook-oldala)