Ezerszer boldogabb... az, aki innen jól csiszolt lelket visz magával” – jegyezte fel valamikor Apáczai Csere János tudós-pedagógus, iskolánk névadója. Az iskola nemcsak az a hely, ahol fiatalkorod nagy részét töltöd, nem csupán falak és tantermek, padok meg székek, hanem lelki otthonunk, egy kulturális központ, ami gyermekek, fiatalok és tanárok találkozásának helye, a tudomány és jókedv kincses ládája. Egyszóval a múlt, a jelen és a jövő. A mi iskolánk is rendelkezik mindezekkel, emiatt is döntöttünk úgy, hogy rövid időutazásba kezdünk, és visszatekintünk az elmúlt száz esztendőre.
1918-ig az erdélyi iskolák nagy részét az egyházak tartották fenn. Romániában azonban az állami iskolák képezték a közoktatás alapját, emiatt is volt a tanügyi törvényeknek célja a két oktatási rendszer közötti különbségek megszüntetése. Magyarország a történelem folyamán kialakította sajátos tanügyi rendszerét, amely a felekezeti iskoláztatásra alapult, ezt a rendszert azonban a román királyság nem ismerte. Emiatt is próbálta a román állam az erdélyi felekezeti iskolákat magániskolákká alakítani, és szigorú szabályok szerint működtetni. Az 1925-ös magánoktatási törvény hatályba lépése után az erdélyi iskolákat szigorúan ellenőrizték. A magyar uralom alól átvett területeken, a román kormány igazolása szerint is, a népiskoláknak csak 28 százaléka volt állami, míg 72 százaléka községi és felekezeti iskolának számított. A népiskoláknak 48 százaléka volt magyar tannyelvű, több mint 44 százaléka román, 5,4 százaléka német és 1,5 százaléka szláv nyelven működött. A többiben tantárgyként tanították a magyar nyelvet.
Az első világháború után Romániának integrálnia kellett az új tartományokat. A politikai egyesítés gyorsan ment végbe, de hátramaradt még néhány terület ahhoz, hogy az integráció valamelyest megtörténjen. Ilyen volt például az iskolaügy. Az intézkedések több szakaszban özönlötték el az iskolákat, ezzel lényegesen megváltoztatva az erdélyi felekezeti oktatás helyzetét.
Az erdélyi református leányoktatás a 17. századra tekint vissza, I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna uralkodásának idejére. Pontosabban akkorra, amikor a fejedelemasszony kérésére 1639-ben elrendelték a magániskolák felállítását, „amelyekben a leányi és asszonyi rend taníttassék az olvasásra, írásra, hitnek ágazataira”. Sajnos, az ilyen jellegű iskolák csak 200 évvel később jelentek meg, mindaddig a tanulni vágyó kisasszonyok művelését magántanárok végezték.
A 19. század második felében a leánynevelés hazánkban is fejlődésnek indult. Többek között Kolozsváron egy állami tanítóképző, a De Gerando Teleki Antonina vezette állami leányiskola kezdte meg működését, majd Marianum néven a katolikus egyház létesített leányiskolát. A református leánynevelés kérdéséről sem feledkeztek meg, így az Erdélyi Református Egyházkerület 1898-ban kimondta a Református Felsőbb Leánynevelő Intézet mielőbbi létesítésének szükségességét, majd Nagy Károly püspök irányításával elhatározták, hogy 1919. szeptember 1-jétől polgári leányiskolát létesítenek, leánygimnáziumot, egyéves kereskedelmi, illetve református diakonissza-nővérképzőt indítanak. Az iskolaalapítás ügyét elősegítette a Református Egyetemes Konvent 1914-es felhívása, amely arra buzdította az egyházkerületet, hogy a reformáció 400. (1517–1917) évfordulójára új református intézményeket létesítsenek. Az egyházkerület meg is vásárolta az ehhez szükséges telket a Magyar utca – Zsidó templom utca, a mai December 22 út – Párizs utca sarkán. A háború idején a hadsereg lefoglalta a telken lévő épületeket, és 1918 után a román állam kórházzá alakította át azokat, ez a mai Stanca-kórház. A háborgó történelmi viszonyok miatt a fiúkollégium épületét a katonaság foglalta el a karácsonyi szünetig. Emiatt helyezték el a leánygimnázium három osztályát a Petőfi utcai ipariskolába, öt osztályt a katolikus főgimnáziumba, a polgári és kereskedelmi leányiskolát pedig az unitárius kollégiumba. A fiúktól való elkülönítés céljából a lányok oktatása délutáni váltásban zajlott.
Különösen nehéz helyzetbe került az egyházi, illetve az anyanyelven való oktatás, mivel a 1920-as évek elején az állam több törvénnyel próbálta akadályozni a felekezeti oktatást, és az anyagi támogatás is hiányzott. Mindezekhez hozzáadódott az a tény is, hogy az alig véget ért háborút követő anyagi gondok és nehéz körülmények között a leánygimnázium nehezen működött. Ebben az időszakban az iskolának több igazgatója is volt, gyorsan váltották őket, amíg az iskola állandó tanári kara ki nem alakult. Később olyan oktatásügyi utasítás lépett érvénybe, amely szerint a leánygimnáziumok igazgatói csak nők lehetnek, így került Husz Ödön helyébe (aki 1923-ban az iskolának már a negyedik igazgatója volt) dr. Valentiny Elvira, aki négy éves igazgatói szerepét kiemelkedően végezte, az iskola későbbi arculatának kialakulását az ő nevéhez köthetjük. Mivel az előző években vásárolt telkeket és épületeket az új hatalom lefoglalta, a leánygimnázium növendékei a Református Fiúgimnázium épületében kezdték el tanulmányaikat. Eleinte az új iskola nyilvánossági jogát a román Közoktatási Államtitkárság elismerte, majd 1920-ban azt a feltételt szabta, hogy az iskola rendelkezzen saját épülettel és a tanítás csak délelőtt folyjon. 1921-ben a leánygimnázium nyilvánossági jogát a Közoktatási Minisztérium felfüggesztette azzal az ürüggyel, hogy nincs saját épülete. Visszaszerzése érdekében, és ugyanakkor mivel a fiúkollégium tantermei túlzsúfoltak lettek, az egyházkerület eldöntötte, hogy új épületet épít a leánygimnázium számára.
Az Erdélyi Református Egyházkerület, akárcsak az előző évszázadokban, ismét összefogott, és közadakozásból összegyűjtötte az iskola építéséhez szükséges összeget. Sok keresgélés után, a kolozsvári egyházközség által adományozott telken 1926. május 30-án megtörtént az épület alapkőletétele a Farkas utcai református templom és a Református Fiúgimnázium szomszédságában. Az iskolaépület alapkőletételi ünnepségén Makkai Sándor püspök Madách szavait idézte: „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, magadnak munka.”
Az iskola épületét Moll Elemér tervezte. Az építész 1886. február 25-én született a Sopron melletti Ságon. Tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd 1904-től a budapesti József Nádor Műszaki Egyetemen tanult. Moll Elemér 1910-ben érkezett Kolozsvárra a Gábor Áron Diákotthon kivitelezéséhez (Mensa Academica). Az épület átadása után Mollt komolysága és tehetsége miatt meghívták a Szamos parti település városi főmérnökének. 1910-től 1919-ig a városi főmérnök tisztségét tölti be, amikor is a román hatóságok eltávolították állásából. Így testvérével, Moll Lajossal magánvállalatot indítottak. Ebben az időben több jelentős épületet tervezett és kivitelezett Kolozsváron, mint például a villanytelepi palotát, a városi tisztségviselő, Kolumbán Károly villáját, majd a Zsigmond-féle vasbeton szerkezetű palotát, a Magyar utcai Református Bérházat és végül, de nem utolsó sorban a Református Leánygimnáziumot.
Amint említettük, a kolozsvári református egyházközség 1926-os, az igazgatótanácsnak intézett leveléből megtudjuk, hogy feltétlenül szükség van a leánygimnázium épületére. A második okot az 1921-es román országos törvény telekkisajátító félelme okozta. A leánygimnázium terveinek elkészítésére Moll Elemért kérték fel. Egy tíz tantermes, mellékhelyiséggel rendelkező, kétemeletes, pince nélküli, kétszárnyas épületet terveztek. Mindezek mellett egy előadótermet, két szertárszobát, egy tanári, illetve igazgatói irodát is tartalmaznak a tervek. Az építés, Moll becslése szerint közel 4,5 millió lejbe került. A pénzösszeget különböző adományokból, társadalmi akciókból és különböző ingatlanok értékesítéséből gyűjtötték össze.
Az iskola építését sürgető református egyházközség nyolctagú bizottságot bízott meg a tervek megvalósításával. Végül Moll Elemért bízták meg a végleges díszletrajzok elkészítésével, az építkezés művészeti vezetésével. Később az eredeti tervrajzok egy kétemeletes toldalékkal bővültek. Az iskola építésére szánt telek is megvolt már. A Farkas utca 23-as szám alatti telek Herepei-féle részére tervezték az épület megépítését, a Király utca és Sámi utca kereszteződésénél. Moll Elemér mindössze egy hónap alatt készítette el a végleges terveket. Néhány kikötéssel a város 1926. március 30-án jóváhagyta az építkezések elkezdését. Az alapok kiásásakor talajszilárdsági gondok miatt a rendkívüli bizottság úgy döntött, hogy az épülethez mély pince szükséges. A pincét világossági és egészségügyi okok miatt egy méterrel a járószint fölé tervezte a Sámi utca felől, az épület másik felén 30 centiméterrel emelte meg a pince szintjét. Ezek a módosítások mindössze 200 000 lejes költségtöbblettel jártak. Ekkor Moll, élve a lehetőséggel, központi fűtést tervezett a szolgálati lakás és a raktár mellett. Érdekesség számunkra az, hogy a munkálatok befejezésekor a végösszeg 5 776 193,11 lej lett, mivel a pince építése mellett még a vasbetonhoz és falazáshoz használt cementet is Tordáról szállították teherautóval, így az összeg jelentősen megnőtt. Az iskola építését december 5-re be is fejezték, de nem bizonyult elég nagynak, így Moll később módosította, kiegészítette az eredeti terveket. A még kibővítetlen épületet 1927 januárjában használatra átadták, a létesítményt Makkai Sándor püspök szentelte fel. Moll tervei alapján a templom felőli szegletét egy kétemeletes toldalékkal bővítették. A munkálatokat 1929. november 29-én fejezték be. Az 1928 augusztusában készített bővítési tervek szerint a földszinten egy lakosztályt alakítottak ki (nappalival, előszobával, konyhával, kamrával, két hálóval, fürdővel és cselédszobával), az első emeletén két tantermet és az ezeket elől összekötő folyosót, míg a második emeleten egy nagyméretű előadótermet, két előkészítőt és egy szertárt hoztak létre. Az építést Viola Kornél cége végezte. Az enyhén szabálytalan területet kihasználva az épület kissé ék alakú lett. Szerkezetét tekintve két épülettestből áll: egy észak-dél irányúból és egy kelet-nyugat irányúból. E két épülettest összeillesztését Moll egyedi módon oldotta meg. Olyan mintha a két épületrészt egymásba tolták volna. Az illesztés belső szögénél a tervező a lépcsőházat és az udvari bejáratot helyezte el, a kettő külső illesztésénél a külső bejáratot.
Az 1928-29-es kibővítés csak az épület déli szárnyára vonatkozik, így ez rövid ideig tartott. A keleti szárnyban négy szinten keresztül ismétlődő motívumot láthatunk: az épülettest közepén egy hosszú folyosó vonul végig, ennek oldalaiból nyílnak a tantermek. A déli szárny nem rendelkezik egy négy szinten átfutó motívummal. Az épület e részét csak részben látták el alagsorral, nagy tantermek jellemzik, amelyek előtt hosszú folyosók húzódnak. Moll ezzel a rendszerrel létrehozott egy nagy funkcionális vázat, amelyben a teret úgy osztották fel, ahogy azok a célnak megfelelnek. Az ilyen jellegű tervezés főleg az iskola számára előnyös, mivel ezáltal a tantermeket szabadon alakíthatják ki. Moll stílusához híven itt is tűzfallal zárja az épület mindkét oldalát.
Kutatásunk során felfigyeltünk arra, hogy Moll Elemér az 1926-ban épülő iskolához egy sor részletrajzot is készített. Így maradtak fenn a vaskorlátok, az ajtó-és ablakkeretek részletbemenő tervei. A földszintet és a két emeletet összekötő lépcsőt a vaskorlátok szegélyezik, ékesítik mai napig. A földszintről megszakítás nélkül induló korlát szerkezete egyszerű: egymást sorban követő, függőlegesen elhelyezett, ellentétes irányban kiképzett horogszerű elemek, amelyeket egyenes vasrudak választanak el. Öt ajtótípust tervezett a különböző bejáratokhoz. A bejárati ajtók mai napig eredetiben tekinthetők meg. A korát megelőző technikai vívmányokat alkalmazva, Moll egy modern és egyben egyedi épületet tervezett.
Az újonnan felépített iskola berendezését székelyudvarhelyi, zilahi, szászvárosi kollégiumoktól szerezték: az 1926 októberében megszűnő szászvárosi Kun Kocsárd Kollégium fizika és természetrajz felszerelését, illetve könyvtárának nagyobb részét az új gimnáziumnak ajándékozták. Az iskolapadok Székelyudvarhelyről származtak, a dési református Cselényi- és a három évig működött fiúgimnázium könyvtára került a leánygimnázium birtokába.
Az 1919 és 1948 közötti adatok szerint évente 300–500 leány tanult itt, 400 le is érettségizett. A növendékek nagy része (60–70 százalék református volt, 20 százaléka izraelita, a többi pedig katolikus, evangélikus és unitárius). Jelentős részük vidékről jött, az iskola története során volt olyan is, hogy a tanulók fele vidékről származott, ezeknek 60 százalékát a Református Szeretetházban helyezték el. Az új épület új igazgatót is hozott, Báthory Józsefnét (sz. Straub Jolán), aki 1941-ig szorgalmasan látta el feladatkörét, ennek eredményeként a leánygimnázium elismert intézménnyé vált. Boldogan fedeztük fel, hogy az 1924–1925-ös tanévben Jékely Lajos, vagyis Áprily Lajos is tanított a Református Leánygimnáziumban, méghozzá francia nyelvet.
A második világháború újabb nehéz időszakot hozott a gimnáziumra. Tanárokat soroztak be katonának, anyagi gondokkal is küzdöttek. Újabb súly nehezedett az iskola vállára, amikor 1945. október 5-én özv. Báthory Józsefné elhunyt. Temetési szertartása a Farkas utcai templomban volt, holtteste a marosvásárhelyi családi kriptában nyugszik. A következő időszakban az iskolának két másik igazgatója is volt, de végül 1942. szeptember 4-én Kovács Margit vette át a vezetést, akinek segítségével az iskola kilábalt az átmeneti nehéz időszakból. Érdekes, hogy 1940 és 1944 között, annak ellenére, hogy Észak-Erdély magyar fennhatóság alatt volt, iskolánkban még mindig tanították a román nyelvet, a korabeli magyar adminisztráció ugyanis ragaszkodott a román nyelv további oktatásához. A háború alatt az értékes könyvek nagy részét a főtéri bank széfjébe zárták, később a kolozsvári Református Igazgatótanács Levéltárába kerültek. Az újabb hatalomváltás következtében a magyar állampolgársággal rendelkező tanárok állásait megszüntették. A második világháború végén, a szovjet hadsereg átvonulása következtében a szertárakban pusztítás történt, a könyvtár és irattár egy része is megsemmisült.
1947-ben a gimnázium a Kolozsvári Református Magyar Leánylíceum nevet kapta, igazgatója dr. Bíró Tiborné lett. 1948-ban újabb változások jöttek, sok tanárt leváltottak, könyveket égettek el, padokat adtak át más iskoláknak, mindezek a kommunista tanügyi reformtörvény alapján hozott döntés érvényében az iskola államosítása végett történtek. 1955-ben a koedukáció érdekében fiúdiákokat is befogadtak, és az iskola újabb neve a 3-as számú középiskola lett, majd 3-as számú líceumra váltott, hírnevét és színvonalát megtartva. Sajnos, az erőteljesebben kibontakozó nacionalista iskolapolitika következtében 1978-ra teljesen törölték az iskolát a kolozsvári magyar líceumok névsorából.
1990-ben a tanári kar és a szülői közösség elérte, hogy az iskola visszakapja eredeti rangját, majd szeptember 15-én négy kilencedikes humán osztály indult. 1993-ban az iskola nevet kapott, és azóta is az Apáczai Csere János Elméleti Líceum nevet viseli.
(Elhangzott az Apáczai Csere János Elméleti Líceum által 2015. november 27–29-én szervezett 14. Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján)
