Hogyan és mikor? Elmondja Jakab Elek, a publicista és történetíró, aki Kolozsvár és Erdély fővasútvonaláért idejében nyomta meg a tollat.
Jakab Elek (1820–1898) a Nyárádmenti Szentgericén született. Tanítója már az ottani elemi iskolában észrevette, hogy „a fiú jobban kedveli a verseket, nótákat“, mint az ekeszarvát. Beíratták hát a székelykeresztúri algimnáziumba; majd a kolozsvári unitárius kollégiumban elvégezte a filozófiai meg a teológiai, s utána a kolozsvári református kollégiumban a jogi tanfolyamot. A joggyakorlatot Marosvásárhelyen szerezte meg.
A Nagyszebenben székelő kincstárnál hivatalnok. Kis fizetését magántanítóskodással pótolja. Közben szorgalmasan búvárolja a kincstári, a szász nemzeti levéltárat, meg a Brukenthal Múzeumot, mint megelőzőleg Marosvásárhelyt a Teleki Tékát. De Kolozsvár vonzotta a leginkább.
A közigazgatással aztán – hivatalból – ő is feljutott Kolozsvárra, az 1846–1847. országgyűlésre. Bő alkalma nyílott ismerkedni emberekkel, haladó eszmékkel, országos dolgokkal.
A kutatómunka mellett egymásután írja politikai és történelmi tárgyú cikkeit. Az Erdélyi Híradónak előbb külső, majd belső munkatársa. Ír azonban más lapokba is.
*
Az erdélyi országgyűlés napirendjén – egyebek mellett – az erdélyi vasút is szerepelt.
Az itteni szászok egy őket közelebbről érdeklő vasútvonal kiépítése érdekében buzgólkodtak, cikkeztek.
A Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó közötti vasút fontosságát a haladó gondolkodók, közöttük a Kolozs megyei alsózsuki születésű nagy román tudós, Gheorghe Barițiu is idejében felismerte: eljött az ideje belső piacunk kiszélesítésének, az Erdély és Románia közötti áruforgalom élénkítésének! A Romániával való összekötő, egész Erdélyben átívelő vasútvonal megépítését sürgette írásaiban. (Monografia „16 Februarie” Cluj 1870–1970.)
A közvélemény előkészítésében és a kérdés helyes megoldásában Jakab Eleknek is nagy része van. Adjuk át hát neki a szót:
„1846 közepén, az erdélyi országgyűlésen együtt lévő ellenzék megállapodott abban, hogy Váraddal egyetértve, a szolnoki vasútvonalnak Kolozsvárig való kiterjesztését indítványozza.
A szebeni szászok itt is antagonizmusban állottak a tervezettel. A Siebenbürger Bote Szolnoktól Arad–Fehérvár–Szeben felé kívánta a vaspálya folytatását.
*
Az ellenzék közlönye, az Erdélyi Híradó szerkesztő-tulajdonosa, Méhes Sámuel megszokott látogatásait a Farkas utcai szerkesztőségben, ahol a nyomda is volt, rendszerint reggel 9–10 óra között végezte. Egy alkalommal így szólt hozzám:
– Nem volna-é kedve a Szolnok–Nagyvárad–Kolozsvári vasútvonal ügyében egy cikksorozatot írni? A szászok a Szolnok–Arad–Fehérvárit akarják. Mi óhajtanók megelőzni őket, nehogy a javallott irány a mienknek akadálya legyen. A szükséges iratokat, hírlapi közleményeket, az én terhemre szerezze meg. Mutassa ki számokban az általunk pártolt vonalirány célszerűbb voltát – élénken! Tudja, egy kis polémia, egy kis buzdítás is lehet benne. A cikkek azonban 3-4 hét alatt meg is kell, hogy jelenjenek. A honorárium, az én dolgom lesz!
Megígértem az ellenzéknek.
A bécsi, pozsonyi, temesvári, nagyszebeni, brassói hírlapok, mind a szászok vonalirányát pártolták.
A mi irányunkat a pesti szabadelvű polgári lapok népszerűsítették. Oda küldötték be Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár kérelmező, figyelmeztető cikkeiket.
Nekem tehát összegező bírálatot, irányadó, memorandumszerű cikksorozatot kellett írnom, felhasználva a mindkét vonalirány mellett és ellen addig megjelent számba vehető véleményt.
Nagy buzgalommal fogtam a munkához. Két hét alatt tanulmányoztam a kérdést. A pártkonferencia megállapította az irányelveket.
Újabb két hét, elkészült és egymásután megjelent a négy cikkből álló sorozat.”
*
Itt nincs terünk bővebben ismertetni a cikkeket, csupán utalunk tartalmukra.
Az elsőben írja a többi között, hogy a vasút az emberiség életében oly nagy jelentőségű, mint pl. a reformáció, a szolgaság mellett a szabadság, az abszolutizmus mellett az alkotmányosság. A szászok lapjai már egy éve cikkeznek a vasútról. A magyar lapok, „az eszmék temetőhelyei”, mit sem írnak a kérdésről. Angol-, Francia-, Német-, Orosz-, Magyar-, Törökország, Belgium, Ausztria – megelőztek. Moldvában a Szeret és a Beszterce völgyében készülnek az erdélyi szélekig kő- és vasutat építeni. A civilizációban, rajtunk kívül, minden más nemzet kíván részesedni, és mi itt fogunk maradni hegyeink között árván, tengő életet élve, nem lesznek összeköttetéseink az európai nagy nemzetcsaláddal, nélkülözzük a jólét emeltyűjét: a vasutat. (Erdélyi Híradó 1846. 275. sz.)
(forrás: http://archivum2.szabadsag.ro)
A második cikkben megállapítja, hogy nálunk is kezdenek megbarátkozni a vasút eszméjével. Cikk cikk után jelenik meg, a brassói román és német lap is hozzászól a kérdéshez. Jakab biztatja a közvéleményt: hátraállni, tétlenkedni nem szabad. Nagyszerűbb lökést Európa fejlődésének, mint a vasút, semmi nem adott. Ipar, kereskedelem, tudomány, műveltség segítője a vasút, nekünk is életkérdés! Ha elszigetelt ország maradunk, mindent másoktól veszünk drágán, mások tőlünk semmit, vagy keveset – olcsón. Azt a tömérdek kincset, amit a természet adott, s azon munkássági ösztönt és szellemi képességet, mely népünknek oly bő mértékben adatott, ha a lehető legjobban használni nem akarjuk, jövendőnk nincsen. Kár, hogy nálunk minden ember termesztő (földmíves), hogy nincs idegen piacunk, ezért a földmíves munkabérének csak a kamatja térül meg. Baj, hogy a termőföldek egyharmada ugar, kétharmada sem okszerűen művelt, szabad föld. Ha külföldet tanulás céljából olcsóbban járhatnók, szellemileg, anyagilag s önérzetünkben erősödnénk. Jobban termelhetnénk. Termelvényeiket a vasút, jól fizető piacok felé vinné. Kell a vasút! (Uo. 276. sz.)
A harmadik cikkben leszögezi, hogy az erdélyi vasút nem ábránd! Sürgős, és korszerű! Nem magán, nem egyesek, hanem a köz érdekeit kell szolgálnia; ezért iránya nem lehet periferikus! Először az erdélyi országos fővonalnak kell kiépülnie, mely áthaladva a minden tekintetben központi fekvésű Kolozsváron, minél nagyobb részben hasítsa át az országot s ebből induljanak ki és ebbe torkolljanak az ország minden részét behálózó mellékvonalak. Jelszó: Érdekegység! Az elsőbbség a Várad-Kolozsvári vonalé! (Uo. 277. sz.)
A negyedik közlemény már a három előbbinek a kérdésre nézve kedvező visszhangját is világgá kiáltja: Mi az ügynek és nem a pártoknak kívánunk szolgálni. Dicsérjük Arad, Brassó, Szeben ügyességét, hogy tervüknek megnyerték a Vasútépítő Társaságot. Mi ellene nem vagyunk, de a mi nézetünk nem Arad-Szeben, hanem Várad-Kolozsvár. Az egész ország az első és azután a szárnyvonalak.
Követeli, hogy a vagyonosok álljanak az ügy mellé és ne a rendezetlen közadózásra, a lassan befolyó adókra támaszkodjanak. Egészítsék ki a vasútra vonatkozó törvényt a céljait szolgáló kisajátítási törvénnyel. Kezdjék a vonal építését onnan, ahol az építési anyagok kézügyben vannak. A kérdés ütemes megoldására pedig létesítsenek országos bizottságot. Végül megkérdi a váradiakat, hogy ezen nemes és nagy ügy érdekében miért nem mozognak élénkebben?! (Uo. 278. sz.)
*
A cikkek, mind az olvasóközönségre, mind a legilletékesebbekre nagyszerűen hatottak. Dicsérték az érveléseket, a Várad-Kolozsvár vonal fölényének igazolását.
*
„Két óra sem telt el az utóbbi cikk megjelenésétől, a Piacsoron találkoztam Méhes szerkesztő úrral.
– Na, olvastam a cikkeket. Nagyon jók. Látszik, hogy becsületesen utánajárt az előzményeknek. Szeretik az emberek! Mármost a honoráriumot kell megadnom. Mit kíván fáradozásaiért?
Nem tudtam mit kérjek. Hirtelenében eszembe jutott, hogy nincs felsőkabátom.
– Kérem, szerkesztő úr, egy szabónál nyisson számomra hitelt, hogy csináltassak egy felsőkabátot.
– Nem hitelt nyitok, édes Jakab Elek, íme itt van ez az üzlet! Menjünk be együtt és válasszon egy kabátot, amilyet szeret!
Egy szép, szederkék kabátot választottam. Ilyet viselnek a kolozsvári főiskolások. Én is mindig ilyenre vágytam...
És Méhes – kabátomért kifizette a harminc forintot!
– Na, most már nem tartozunk egymásnak. Óhajtom, hogy még sok ilyen és ilyenebb cikket írjon!”
*
E cikkek nyomán 12 évre Váradig, 23 év múlva Kolozsvárig készült el a vasúti fővonal.
*
Ismételten közbejött nehézségek, akadályok legyőzése után végre, 1870. szeptember 7-én, szerdán reggel 6 órakor Nagyváradról utasaival elindult a legelső személyvonat, melyet Nagy Ferenc mozdonyvezető vezetett, s áttörve a Királyhágó sziklakapuin, végig a Körös mentén meg Kalotaszegen, fél 12 órakor befutott Kolozsvárra.
A virágdíszbe öltözött pályaudvaron Virányi István állomásfőnök, a vármegye főispánja, a város polgármestere és a történelmi eseményt ünneplő polgárság nagy csoportja virágesővel fogadta. A kölcsönös üdvözléseket az ünnepeltek és ünneplők hatalmas éljenzése követte és a hagyományos déli harangszóval összecsendült a város valamennyi harangja.
*
Megfeszített munkában aztán még kilenc év telik el és 1879-ben Predeálig épült ki az 516 kilométer hosszú, országos fővasútvonal, hogy Bukarestből feléje siető testvérével mielőbb találkozzék!
*
Jakab Elek, a jeles történetíró, ki Kolozsvár történetét három testes kötetben (1888) elsőnek írta meg, eme nagyhatású cikkeiért egy szép nagykabátot, Kolozsvár pedig egy, az egész országrészünket átszelő, pompás vasútvonalat kapott.
(Művelődés, XXIII. évfolyam, 1970/12, december, 50-51. oldal)
