Bánffy Miklós emlékének megőrzése nagyon sokáig egy maréknyi ember lelkiismeretes és szorgalmas munkájának volt köszönhető. Köteteinek megjelenése, elsőként a Polis kiadó jóvoltából, majd újrakiadása a Helikon Kiadó által, a bonchidai kastély felújításának előtérbe kerülése, valamint a fokozott érdeklődés, amely alakját övezi, egyre több írást, előadást és „szakértőt” eredményezett, nem mindig a legelmélyültebb kutatások vagy igazi elhívatottság eredményeképpen.
avatták fel. Ifj. Zátonyi Sándor felvétele
Amikor az előfutárokról, a témában valóban elmélyült – és nem divatokat meglovagoló, Bánffy életművét kutató – tudósokat említünk, akkor elsősorban Marosi Ildikóról, Dávid Gyuláról, Gy. Dávid Gyuláról, F. Dózsa Katalinról, Gaal Györgyről, Kötő Józsefről, Nemeskürty Istvánról, Szegedy-Maszák Mihályról, Szinetár Miklósról, Major Zoltánról, Jeszenszky Gézáról, Máriássy Józsefről, Murádin Jenőről, Sas Péterről beszélhetünk, és a felsorolás korántsem teljes.
Ugyanilyen fontos szerepet töltenek be a gyűjtemények gondozói, őrzői, akik lehetővé tették, vagy ők maguk végezték el az alapkutatást, és biztosították a Bánffy-anyagok fennmaradását és elérhetőségét: Wellmann Nóra, Nagy Edit, Sirató Ildikó, Sipos Gábor, Salat-Zakariás Erzsébet.
Számos kiadvány és néhány korai, leginkább Bánffy Miklós grafikai tevékenységét bemutató kiállítás született, de hiányzott az életmű-kiállítás, amely az életpályáját ismerteti…
Hasonlóan fontosak a civil szféra képviselői, akik lehetővé tették, első kézbeli információval segítették számos emlékhely létrejöttét: Bartha László, Stróbl Zsófia, Váradi Jenő, Bánffy Miklós, Balogh Ernő, Szakács János, Mikesi Eszter és még sokan mások, akik immár szervezett keretek között a Bánffy Körben folytatják áldozatos tevékenységüket.
Számos kiadvány és néhány korai, leginkább Bánffy Miklós grafikai tevékenységét bemutató kiállítás született, de hiányzott az életmű-kiállítás, amely az életpályáját ismerteti, és megkísérli érzékelni-érzékeltetni az életmű összetettségét, sokszínűségét. Mintegy történelmi hiánypótlást szeretett volna elérni a kiállítás kurátora az Országos Színházművészeti Múzeum és Intézet (OSZMI) keretében, annak érdekében, hogy Bánffy Miklós művészete a maga teljességében minél szélesebb körben ismertté váljon.
A tárlat létrejöttét a jogos szakmai szkepszis különféle formája előzte meg. Hogyan lehet egy ilyen gazdag és sokoldalú életművet érdemben bemutatni? A gyűjtemények legjobb ismerői is felhívták a figyelmet arra, hogy az életmű és a családi iratok legnagyobb része megsemmisült mind a Bonchidai kastély felgyújtása és többrendbéli kifosztása, mind a Reviczky utcai lakás kirablása során, mind pedig a Toldalaghy-Korda palotában, ami tehát fennmaradt, az egytől egyig töredék. Egyfajta Titanic-kiállítás lesz tehát.
Ezt tudomásul vettem, de úgy gondoltam, hogy ezt a töredékességet és szétszórtságot is érdemes érzékeltetni. A kiállítás létrejöttében döntő fontosságú volt Marosi Ildikó munkássága és különösen az Erdélyi Helikon Képeskönyve, amelyhez hasonló szerkezetet szerettem volna bemutatni Bánffyval kapcsolatosan.
Elsődleges fontosságú volt az egyéni kutatások eredményeinek a befoglalása, azoknak a ritkaságoknak a bemutatása, amelyek kisebb, nem feltétlenül összefüggő Bánffy-gyűjteményekben voltak megtalálhatók. A kiállítás létrejöttének előfeltételeként támasztottam azt, hogy legalább hét, a Bánffy-kutatásban eddig publikálatlan vagy kevésbé ismert darabot, jellegzetességet mutathassak be.
A Bánffy Miklóssal kapcsolatos kutatásaim 2010-ben megközelítőleg tíz éve folytak. A kiállítás megszervezésekor az alábbi újdonságokkal szerettük volna a szélesebb közönséget meglepni: egy kevésbé ismert egészalakos olajfestménnyel, Glatter Gyula képével a Magyar Nemzeti Múzeum arcképcsarnokából; a Székely Nemzeti Múzeum archívumából az épület főlépcsőházának üvegablak-tervével; a család által is korábban nélkülözött, de a Csíkszeredai Fotográfiai Múzeumból, azaz Molnár Attila gyűjtéséből származó fényképekkel. Továbbá Az ostoba Li című darabjának a rendezőpéldányával a Kolozsvári Színházi Archívumból, amely értékes feljegyzéseket tartalmaz a színrevitellel kapcsolatosan is; Bánffy Miklós első drámaszövegével, az Egy végrendelet következményei második és harmadik szövegváltozatával, amely a korábban feltételezett 1906 helyett 1893-ra helyezi első drámaírói munkájának keletkezését.
A Ráday-gyűjtemény vázlattervei közül előkerült a Kékszakállú Herceg díszletterve és a korábban publikált Judit-terv mellett maga Kékszakáll jelmezterve is. Ezekkel az újdonságokkal indult a kiállítás gondolata, azzal a szándékkal, hogy az életpálya ismertetésére, valamint a vizuális művészetek körében kifejtett tevékenységére összpontosítson.
Közkívánatra karácsony és szilveszter között is meg kellett nyitni a tárlatot a kiállítás-látogatók számára.
Szinte az utolsó pillanatban került elő az OSZMI Nádasdy kéziratgyűjteményéből az előadás segédrendezőjének köszönhetően Az ember tragédiája Szegedi Szabadtéri játékára tervezett rendezőpéldánya, amely egyben a Bánffy-könyvtár több mint 40 ezer kötetének alig néhány fennmaradt darabjának egyike. Ugyancsak a munkafolyamat során Somogyi Zsolt muzeológus kollégám kutatásainak eredményeképpen bukkantunk rá a Nagyúr jelmezterveinek egy, az eddig ismert 1942-es változatánál sokkal korábbi, 1921-ben készült változatára.
A vándorkiállítás minden egyes állomása más és más, nem csupán a terek miatt, hanem azért is, mert a helyszíneket általában igyekeztünk az életmű szempontjából indokoltan kiválasztani. Odavinni, ahol Bánffy Miklós maga is járt, vagy valamilyen tevékenységet fejtett ki, vagy oda, ahol az esemény, amihez kapcsoltuk, a pályájához köthető. Ugyanilyen fontos volt a tárlat folyamatos gazdagítása, egyes helyeken például egész új részek kialakítása. A gróf Bánffy Miklós, egy nyughatatlan ember. Bánffy Miklós, Ben Myll, Kisbán Miklós című vándorkiállításnak Budapesten az OSZMI adott otthont. Bár érezhető volt már az első pillanatban, hogy a korábbi, többé kevésbé-népszerű vándorkiállításoknál ez nagyobb szabású – hiszen már az alapkiállítás az OSZMI-nak nem csupán a fő kiállítóterét, a Körtermet, hanem a konferenciatermét és a folyosóit is megtöltötte –, egyaránt fokozott érdeklődés volt tapasztalható a sajtó, a szakma és a közönség részéről. Közkívánatra karácsony és szilveszter között is meg kellett nyitni a tárlatot a kiállítás-látogatók számára.
Ugyanígy szeretném kiemelni a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum helyszínét, ugyanis Bánffy sokoldalúságának egyik leglátványosabb megvalósulása a múzeum tíz négyzetméteres üvegablaka, ugyanakkor a kiállítás egyik kézzelfogható „eredménye” is egyben. Hiszen korábban nem láthattunk olyan látványos múzeumi gyarapodást, mint amelyet a Székely Nemzeti Múzeum felvállalt. Amikor Bánffy Miklós üvegablak-terve a kiállítás anyagába bekerült egy szerény, de még selyemmolinón is igen látványos darabként, akkor vágyálomnak tűnt, hogy a műszaki és anyagi szempontból egyaránt kihívásnak számító műalkotás megszülessen. De a kitartás és az erős szándék meghozta a gyümölcsét. A Székely Nemzeti Múzeum és annak igazgatója, Vargha Mihály minden követ megmozgatott az ügy érdekében, hogy centenáriuma küszöbén az épület ezáltal is közelebb kerüljön az eredeti, Kós Károly által megálmodott tervhez. A Magyar Külügyminisztérium felvállalta egykori „rendhagyó” minisztere életművének bemutatását, és átérezte a vitrálium létrejöttének jelentőségét, éppen emiatt ezt az ügyet eszmei és anyagi szempontból egyaránt jelentős mértékben támogatta.
„Néhány napja leplezték le Bánffy Miklós Csaba királyfit ábrázoló monumentális, gyönyörű ólomüvegfestményét, melynek terve 1933-ban készült el, az üvegképet Makkai András kolozsvári üvegművész készítette. A Csaba királyfi felavatását a múzeum dicséretes módon egy nagy Bánffy életmű-kiállítással is összekötötte. Az OSZMI a sokoldalú és sok mindennel foglalkozó Bánffy életművének bemutatására vállalkozik. A vitrálium mutatja Bánffy fáradhatatlan kísérletező kedvét, hiszen állandóan új és új területeket hódított meg… S most itt ez a kiállítás, megtudhatjuk, ki is volt valójában Bánffy Miklós. Szánjunk időt megtekintésére. Megéri.” – írta Bogdán László a Háromszék hasábjain a közel tíz négyzetméteres üvegablak avatóját és a kiállítás megnyitóját követően. A kolozsvári Állami Levéltárban találtam adatokat arról, hogy a Bonchidai kastélyban a Róth Miksa műhelyében tervezett számos darab volt látható. Erre vonatkozóan három levél is található a Bánffy fondban. Külön érdekesség, hogy a sepsiszentgyörgyi ablakot kivitelező képzőművésszel folyamatosan egyeztettünk, és a rendelkezésére bocsátottam a díszletterveket, valamint azt a kisméretű, de jellegében sok közös vonást mutató képet, amelyet a Nagyurat, azaz Attilát (Ráday-gyűjtemény) ábrázolja egy hasonló forgó hatású rozettában. Külön érdekesség, hogy a kivitelező művész, Makkai András számára nagyon jelentős volt ez az információ, hiszen korábban dolgozott egy olyan nagyváradi üvegablakon, amely a Róth-műhelyben készült. Így kétségtelenül figyelembe vette azt a tényt, hogy – jelenlegi tudomásunk szerinti első üvegablak-tervezésénél – a Róth-műhely hatása nem kerülhette el a stílusokra olyannyira fogékony Bánffy Miklós figyelmét.
Erdély-szerte – Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Bonchidán, Nagyszalontán – hasonló sikert aratott a kiállítás. A marosvásárhelyi Vármúzeumban rendkívül sikeresek voltak a múzeumpedagógiai foglalkozások is, amelyek magyar és román nyelven zajlottak.
A chişinăui kiállítás rendkívüli jelentőségű volt mind a nagyszámú román közönség, mind a színvonalas megnyitó miatt, ahol érdekességként a chişinăui zeneakadémia diákjai eljátszották a Bánffy Miklós által komponált valcert. A hágai kiállítást a diplomácia számos képviselője, mások mellett a Hágai Nemzetközi Bíróság elnöke is megtisztelte jelenlétével, Makkai Réka művészettörténész munkája révén pedig számos múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak. Marokkóban a rabati Bibliothèque Nationale du Royaume du Maroc-ban volt megnyitó, amelyre Bánffy Katalin grófnő és családja is eljött.
A kiállítás körül tudományos tevékenység és fokozott érdeklődés volt tapasztalható. Mindenképpen kiemelendő ebből a sorból Peter Vergo professzor Essexből, George Banu Párizsból, Ermino Raiteri Genovaból, valamint Piers Russel Cobb Londonból.
A négy éve vándorló kiállítás sokat vesztett eredeti állapotából, de a Prőhle Gergely kezdeményezésére létrehívott Bánffy Emlékév keretében megújulhatott.
A nehézségekkel és számos akadállyal induló Illúzió és tükröződés című kiállítás létrejöttében a kolozsvári magyar főkonzulátus és Magdó János főkonzul kulcsszerepet töltött be. Az OSZMI a szakmai hozzájárulást nyújtotta, ugyanakkor a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum is kreatív és cselekvő szerepet játszott, hiszen a lapidáriumból rendelkezésünkre bocsátották a kastély eredeti barokk kőszobrait. Illúzió és tükröződés a kiállítás központi gondolata, amint a cím is jelzi, még akkor is, ha valós dokumentumokra és kézzelfogható műalkotásokra támaszkodik. Illúzió, mert azt a tünékeny művészi világot hivatott visszaadni, amely Bánffy Miklós sajátja, de régen elpusztult. Azt a világot, amit kulcsregényében az Erdélyi történet című trilógia olyan kíméletlen pontossággal és ugyanakkor ma már romjaiban is szépséges illúzióként ábrázol. A regény számos világnyelven is megjelent, és részletei Marius Tabacu remek fordításában immár románul is olvashatók. Bánffy Miklós sokoldalúságát nehéz bemutatni, de a kiállítás megkísérli megvillantani azt a páratlan alkotóerőt, amely az Orosz Balett 1912-es budapesti meghívásával kezdődött, és tervezői, intendánsi tevékenysége révén a modern magyar szcenika-művészet megújulásához vezetett.
A kiállításhoz tudományos konferencia kapcsolódott, ahol mind a magyar, mind a román tudományos élet képviselői érdemi és a Bánffy-életmű szempontjából számottevő előadásokat tartottak.
A tárlat célja egy újabb tünékeny illúzió létrehozatala, amely néhány hónap erejéig visszavarázsolja a családi arcképcsarnok egy részét, valamint a bonchidai kastélykörnyezet egy szűk, de jellegzetes szeletét, amely Gy. Dávid Gyula építész közreműködésével jöhetett létre. A kiállítás meghatározó részét képezték a világát üvegbe és tükörbe komponáló Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei. A jelenleg New Yorkban élő képzőművész munkáiban a család képzőművészeti tehetsége és egyedi világlátása tükröződik. A kiállítás az OSZMI, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Erdélyi Történeti Múzeum, a kolozsvári Művészeti Múzeum, a Bánffy, a Barcsay, a Fornet, a Bartha-Stróbl, a Dávid, a Csiszár és a László családok, valamint számos magánszemély nagylelkű közreműködése által valósult meg.
A kiállításhoz tudományos konferencia kapcsolódott, ahol mind a magyar, mind a román tudományos élet képviselői érdemi és a Bánffy-életmű szempontjából számottevő előadásokat tartottak. Kétségtelenül kiemelkedett Lucian Nastasă-Kovács professzor előadása, aki Bánffy Miklós szekus-dossziéjába engedett betekintést. A kiállítást közel hatezer látogató tekintette meg, a rendezvények közül kiemelkedett az Iskola másképp hete, valamint a Múzeumok Éjszakája, amikor tűt sem lehetett leejteni a múzeum termeiben. Ezeken az eseményeken olyan látogatói köröket is megszólított a kiállítás, akik más kontextusban nem találkozhatnak Bánffy Miklós nevével.
Május 16-án az illúzió véget ért. Ami mára maradt, az egy kis lehetőség a tükröződésre. A bontás után az anyagok árván, összecsomagolva várják jobb sorsukat. Egy újabb ideiglenes kiállítóhelyet, vagy talán egy Bánffy Miklós Állandó Emlékhelyet keresve.
A Bánffy Miklós vándorkiállítás állomásai:
2010: OSZMI. 2011: Kolozsvár, Reményik Sándor Galéria, az EMKE kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékháza; Budapest, külügyminisztérium. 2012: Budapest, Magyar Állami Operaház; Szeged; Budapest, Országos Széchenyi Könyvtár; Sepsiszentgyörgy; Gyergyószentmiklós; Csíkszereda; Marosvásárhely; Bonchida. 2013: Esztergom; Bukarest; Chişinău; Hága; Rabat. 2014: Sopron Múzeum Lábasház; Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria (utóbbi november 11-én nyílik).
(A vándorkiállításon készült fotók Szebeni Szabó Róbert felvételei)
