Az egységesített és központosított Német Birodalom 1871-et követően rohamos fejlődésnek indult, és az európai földrész legelismertebb nagyhatalmává vált. Flottafejlesztése, robbanásszerűen fejlődő acéltermelése, vegyi és elektronikai ipara, fejlett és egyúttal folyamatosan továbbfejlődő közlekedési- és távközlési hálózata nemcsak irigységet, hanem elismerést is hozott számára. Az ipari fejlődés ugyanakkor az elméleti tudományok és a kultúra terén is megnyilvánult, ekkor vált igazán világhírűvé a berlini Humboldt-egyetem, ekkor élt, alkotott és kutatott Brehm, Planck, Nietzsche, Schliemann, Ranke, Mommsen, hogy csak a legismertebbeket említsük a kor német tudósai és kultúremberei közül. A filmművészet és filmipar területén is – a kor viszonyaihoz képest – jelentős előrelépést értek el, igaz, Németországban viszonylag későn – az 1890-es években – jelentek meg az első hazai gyártású filmek, ekkor még természetesen fekete-fehérben és némán. 1907-től azonban bővülnek a témák, olyan műfajokban jelennek meg alkotások, mint a filmdrámák vagy szerelmi történetek. (Margitházi Orsolya A német(országi) film rövid története, Filmtett, 2005. szeptember 15.)
Jelen tanulmányunkban a horrorfilm ősei között méltán számon tartott kultfilmek, a Gólem (Der Golem) és a Prágai diák (Der Student von Prag) motívumait, körülményeit, rejtett üzenetét boncolgatjuk, mivel régiségük ellenére ezek mind a mai napig nézhetők, élvezhetők, összetett motívum- és jelképrendszerük pedig még hosszú ideig adhat munkát a kritikusoknak.
A faustusi paktum régi motívuma a népi képzeletnek, ugyanakkor az irodalomban, a művészetekben is gyakori, változatos módon megjelenített motívummá vált. Lényege, hogy a sorsával elégedetlen ember elfordul Istentől vagy a világot igazgató törvényektől, és a sötét erőkkel kötött paktum által keresi vágyainak beteljesülését. A faustusi paktum tragikumát az adja, hogy az ezt kereső ember ritkán romlott, legfeljebb hedonista, de sokszor magasabb célok vezérlik, és ez így logikus, hiszen az ördög nem kötne üzletet, nem fejtene ki erőfeszítést olyan lélekért, ami amúgy is az övé: ugyanakkor a szerződés betartását megköveteli és behajtja. A szerződést kötő ember ébredése pedig az elszámolás pillanatában már későn jön. Íme a faustusi paktum néhány fontosabb megjelenítése az irodalomban: Cristopher Marlowe Doctor Faustus; Johann Wolfgang von Goethe Faust; Nathaniel Hawthorne Az ifjú Brown gazda; William Beckford Vathek; Clark Ashton Smith Xeethra; H. G. Wells Harringay megkísértése; Oscar Wilde Dorian Gray arcképe. Az operában: Karl Maria von Weber A bűvös vadász; Igor Stravinsky A katona története. Képregényben: Spawn; Ghost Rider. Filmben: A prágai diák, Bedazzled, Angyalszív, Hellraiser. A prágai diák történetében pedig a faustusi paktum motívuma a doppelgänger, a hasonmás folklorisztikus motívumával ötvöződik.
Wegener filmjének [A film adatai: Paul Wegener, Stellan Rye (rendezők) A prágai diák (Der Student von Prague), 1913. A főszerepben Paul Wegener] főhőse a prágai diák, Balduin. Megkapott a természettől mindent, amit ember kaphat, hiszen jóképű, egészséges, értelmes, életvidám, népszerű és kiváló vívó, egy valami azonban hiányzik a teljes boldogsághoz: nem rendelkezik az aktív társasági élethez megfelelő anyagi háttérrel. Mindehhez hozzájárul az is, hogy Margit grófnőbe szerelmes, akinek életét megmentette, de akihez, pénz és rang híján grófi kérővel szemben semmi esélye. Ilyen körülmények között környékezi meg a félig vicces, félig hátborzongató, egészen ördögi megjelenésű Scapinelli, az uzsorás és varázsló, aki nem más, mint az ördög maga. Scapinelli otthonában látogatja meg Balduint, és furcsa, de Balduin számára első ránézésre rendkívül előnyös üzletet ajánl: százezer aranyat azért cserébe, hogy „elvihet bármit, amit a szobában talál”. Az ajánlatot Balduin kacagva fogadja el, hiszen szegényes szobájában nincsen semmi olyan tárgy, ami különösebben értékesebb volna. Azonban a szerződés aláírását követően meglepődve és ijedten látja, hogy amit Scapinelli akar – és el is visz – az nem más, mint saját magának tükörbeli képe! A meglepetéstől szóhoz se tud jutni, amikor Scapinelli elsétál gépiesen mozgó, megelevenedett tükörképével. Azonban még ekkor sem sejti, milyen tragikus következményekkel fog járni majd ez a furcsa eset. Az események ugyanis felgyorsulnak, Balduin csodálkozással vegyes rettegéssel tapasztalja, hogy a tükörkép önállóan jár-kel a világban, és cselekszik. Mikor ennek következtében Margit grófnő másik udvarlójával lovagias konfliktusba kerül, párbajra menet a tükörkép megelőzi és megöli Schwarzenberg grófot. Balduin nem kerül börtönbe ugyan, de a társadalom kiveti magából, Margit meggyűlöli, Balduin pedig hiába próbál meg bármit is, a környezet nem tud különbséget tenni közte és a doppelgänger között. Mikor szobájában megjelenik a tükörkép, rálő pisztolyával, és a tükörkép eltűnik. „Meg vagyok mentve” – kiált fel Balduin, de öröme csak addig tart, amíg fel nem fedezi, hogy saját magán is halálos sebet ejtett – és meghal. A film utolsó mozzanataként még bejön Scapinelli – akinek megjelenése, ha lehet, még ördögibb, mint volt az előző jelenetekben –, aki Balduin holtteste felett tépi szét vigyorogva a vele kötött szerződést.
A mai slasher-filmek és a hollywoodi akció-gagyik tükrében a prágai diák cselekményének erőszakos elemei nem haladnák meg egy Sandra Brown-regény megfilmesített változatának erőszakos elemeit, a maga korában azonban úttörőnek számított. Sikerét jól illusztrálja, hogy később 1926-ban és 1935-ben is újra megrendezték a történetet, a legutolsó feldolgozása pedig 2004-ben látott napvilágot. Balduin figurájával jól tudott azonosulni az első világháború következményeit nyögő német nép, amely úgy érezhette: maga nem hibás a háborúért, mégis ő fizeti a jóvátételt. Scapinelli figurája pedig előfutára a hipnotizőr dr. Cagliari, majd dr. Mabuse figuráinak. Ugyanakkor az egész film expresszionista jellegéhez tartozik, hogy tulajdonképpen a cselekményben semmi fantasztikum nincs, Scapinelli vagy nem létezik, vagy pedig egyáltalán nem ördög: a tükörkép cselekedeteiben semmi másról nincs szó, mint Balduin skizofrén önmeghasonulásáról. Ily értelemben A prágai diák napjaink nagy pszichothrillereinek is méltó elődje.
A gólem vagy agyagember motívuma, ha lehet, még régibb a faustusi paktuménál. Ha Erdély reprezentatív szörnye a Bram Stoker-regény óta Drakula, Prágáé a gólem, a zsidó folklór agyagembere. Az eredeti értelmében alaktalan, élettelen tömeget, átvitt értelmében pedig csökkent értelmi képességű embert is jelölő szó maga előfordul a Talmudban, de különösebb jelentősége a zsidó misztikában, a kabalában van. A Kabala egyes hívei mai napig úgy tartják, hogy lehetséges – mint ahogy a Teremtő is Ádámot földből alkotta, majd életet lehelt belé – a megfelelő varázslatokkal mesterséges életre kelteni egy földből, agyagból készített emberi alakot. A legenda szerint ez Judah Loew ben Bezalel prágai rabbinak sikerült, hasonlót mesélnek Chaim Volozhin vilniusi rabbiról is. A prágai gólem legendájához azonban hozzátartozik ennek élettelenné tétele is, mely végül is sikerül Löw rabbinak, de nem kis nehézségek árán. Egyes források szerint a gólem megvadult és tört-zúzott, ezért is kellett végül alkotójának likvidálnia. Az irodalomban is számtalan feldolgozása ismert a gólem történetének. Ezek közül a legutolsó Marek Halter regénye, A prágai kabalista.
A gólem történetét 1915-ben dolgozták fel először filmen, a történet pedig a modern időkben elhelyezett. Eszerint egy régiségkereskedő találja meg Löw rabbi évszázadok óta mozdulatlan gólemjét, amelyet életre kelt, hogy szolgáljon neki. Balszerencséjére kiderül, hogy a gólemnek érzelmei vannak: beleszeret a kereskedő feleségébe, és mivel ez nem viszonozza az agyagember érzéseit, véres ámokfutásba kezd. [A film adatai: Paul Wegener, Henrik Gaalen (rendezők), Der Golem, 1915. A főszerepben Paul Wegener] A világháborús körülmények ellenére úgy tűnik, volt annyira sikeres, hogy a gólem alakja köré még több film is elkészüljön. 1917-ben jelent meg A gólem és a táncoló lány című film, míg végül 1920-ban piacra került a gólem megalkotásának filmfeldolgozása is. Habár ez a sorozat harmadik filmje, eredeti címe pedig a Gólem, ahogyan világra jött (Der Golem, wie er in die Welt kam). [A film adatai: Karl Boese, Paul Wegener (rendezők), Der Golem, wie er in die Welt kam, 1920. A főszerepben Paul Wegener] Ennek ellenére napjainkban ezt emlegetik elsősorban a gólem-filmnek, igencsak prózai okokból kifolyólag: habár a sorrendben harmadik, az első, amelyik nem veszett el.
Az expresszionista megjelenítésű történet bővelkedik szimbolikus elemekben, maga a történet pedig két szálon is fut: az egyik a zsidó közösség harca megmaradásáért, amiért Löw rabbi életre kelti a gólemet, a másik pedig egy szerelmi háromszög a szép Miriam, Florian lovag, a császár küldönce és Famulus, Löw segédje között, mely végül a tragédiát is kiváltja.
Mikor a császár ediktumban szólítja fel a zsidó gettó lakóit a város határidős elhagyására, Löw rabbi a közösség megmentéséért úgy gondolja, érdemes egy kockázatos vállalkozásba belekezdeni: a csillagok kedvező állásakor megidézi Astoreth démont, majd ennek és egy ötágú csillag alakú talizmán segítségével megeleveníti a gólem szobrát, mely kezdetben csak különböző munkákat végez el a rabbi utasítására, majd szerepet játszik abban, hogy a rabbi kicsikarja a császárból az ediktum visszavonását. A féltékeny Famulus azonban, miközben az egész gettó ünnepel, a titokban Mirjamnál járó Florianra uszítja a gólemet, aki miután megöli Floriant, elindul törni-zúzni a gettóban. Löw rabbi varázslással kivonja a gólemet Astoreth hatása alól, és az immár megszelídült gólem kitöri a gettó kapuját, és kimegy a szabadba, ahol a játszó gyerekek megijednek tőle és elszaladnak, egyetlen egy kislány kivételével. Ezt a karjába veszi a gólem, de gyengédsége okozza vesztét: az ártatlan kisgyermek leveszi melléről az őt megelevenítő csillagot, és a szobor élettelenül omlik össze mindenki nagy megkönnyebbülésére. Érdekes az egész filmen végigvonuló kettős csillag-motívum: míg a hatágú Dávid-csillag többször is megjelenik, a film utolsó képeként is, az Astoreth-gólem motívumhoz ötágú csillag társul, jelölvén nemcsak ez utóbbi sötét mivoltát, hanem a különbséget is a két csillag és az általuk képviselt világ között.
A gólem történetének expresszionista megjelenítése motívumok keresztmetszetének halmaza, és távolról sem – a filmkockák színével ellentétben – fekete-fehér az egész történet. A keresztény-zsidó ellentét, valamint a gólem által okozott tűz mintha csak előrevetítené a harminchármat követő évek szörnyűségeit. Löw rabbi megmenti közösségét az otthon elhagyásától, de a sötét erőkkel együttműködve, és felmerül az erkölcsi kérdés, hogy megéri-e még az ilyfajta cél érdekében is összefogni a baljós ismeretlennel. A film végkövetkeztetése az, hogy ez esetben igenis megérte, de másképpen is könnyen történhetett volna. Famulus elkerüli gonosz tettéért a felelősséget, a gólem pedig – King Konghoz hasonlóan – önmagában véve nem gonosz, csak túl erős ahhoz, hogy irányíthatatlanul szabadon lehessen. És itt felmerül egy évszázaddal a klónozást lehetővé tevő genetikai tudományos áttörést megelőzően a bioetikai kérdés: lehet ugyan mesterséges életet létrehozni, de mi van akkor, ha ez kicsúszik megalkotója ellenőrzése alól?
A prágai diák és a gólem történetének újrarendezései bizonyítják: az emberek nagy részének – beleértve a filmnéző közönséget is – ezekre a legendákra szüksége van, közvetlen bizonyíték erre mindkét filmnek a sorozatos újrarendezése. A filmek eredeti változatai – még ha az elmúlt korokkal szemben türelmetlen, kevésbé művelt közönségnek nem biztos, hogy tetszenek, a fekete-fehér filmkockák és a némafilm jellegből fakadó feliratozás miatt – eredetiségük, dokumentumértékük, gazdag motívumrendszerük és úttörő jellegük okán mindenképpen a filmtörténet klasszikusainak számítanak.
