A kolozsvári Taufferek családi krónikája

Tauffer Johann, a Kolozsváron egykor nagy számban élt Taufferek őse Nyugat-Magyarországról került Erdélybe báró Brukenthal Sámuel erdélyi gubernátornak köszönhetően. Miután az erdélyi főkormányszéket Nagyszebenből Kolozsvárra helyezték át, Tauffer Johann is átköltözött az erdélyi fővárosba. Utódai itt elszaporodtak, s különösen a 19. században jómódú iparos és kereskedő polgárokként vívtak ki maguknak széleskörű elismerést, a Tauffer névnek pedig dicsőséget.

Tauffer János (I.), a családalapító

A kolozsvári Tauffer-dinasztia – kis túlzással talán nevezhetjük annak – megalapítója, eredeti nevén Johann Tauffer, 1752-ben született a nyugat-magyarországi Vas megyében. A német felmenőkkel rendelkező fiatal Johann, miután kitanulta a kárpitosmesterséget, vándorlása során eljutott Bécsbe is. Itt szakmai tudásának tökéletesítése és gyarapítása mellett olyan személyekkel is megismerkedhetett, akik később nagymértékben meghatározták további életének és pályafutásának alakulását. Bécsben ismerte meg többek között a királybíró apjától – eredeti nevén Michael Brekner – magyar nemességet öröklő Samuel Brukenthalt (1721–1803) is, aki akkortájt az erdélyi szászok képviselőjeként és Mária Terézia által kinevezett címzetes gubernális tanácsosként az osztrák fővárosban élt. Az 1762-ben bárói címet szerzett és szenvedélyes műgyűjtő Samuel Brukenthal politikai karrierjének csúcsát az jelentette, amikor 1777. július 26-án kinevezték Erdély kormányzójává. Az akkor Nagyszebenben működő erdélyi kormányzószék (gubernium) első embere nem felejtkezett el bécsi ismerőséről, a fiatal Johann Taufferről, így amikor 1778 és 1788 között felépítette Erdély egyik legimpozánsabb barokk palotáját, a Brukenthal-palotát, őt bízta meg a kárpitozási és tapétázási munkák elvégzésével – a palota kivitelezői között egyébként megtaláljuk Franz Burger építészt, a kolozsvári Simon Hoffmeyer épületszobrászt és Anton Hertzum kőfaragómestert is. A Nagyszebenbe költözött, itt családot alapító Tauffer János (I.) a rábízott belső díszítési és kárpitosi munkák sikeres befejeztével a kárpitosmesterség elismert és keresett szakemberévé vált. Szakmai hírneve mellett vagyona is szépen gyarapodott, részben az anyagi szempontból sem elhanyagolható, jól sikerült házasságának is köszönhetően. Felesége, Elisabeth Halsch (1764–1819) egyike volt annak a két lánynak, aki az akkor Fogaras vármegyei Tömösön élő, gazdag sóbánya-felügyelő kormánybiztos Andreas von Halsch (1702–1769) Katharina von Rignerrel kötött második házasságából származott.

Samuel von Brukenthal kormányzósága idején is igyekezett megőrizni a szászok önrendelkezési jogait, ami a későbbiekben már nem volt összeegyeztethető II. József császárnak a központosított monarchiát megerősítő szándékaival. E miatt az osztrák koronás fő 1787. január 9-i hatállyal felmentette őt kormányzói tisztségéből, és gróf Bánffy Györgyöt (1746–1882) nevezte ki helyette. A gróf kinevezése után – aki azelőtt Kolozsvár főispánja volt, és számos fontos kancelláriai tisztséget (tanácsadó, referens, kincstartó) is betöltött – a Főkormányszék helyszínét 1790 októberében végleg Kolozsvárra helyezték át. A gróf rangjának és fontos tisztségeinek megfelelő kolozsvári palota építése már 1774-ben elkezdődött Johann Eberhard Blaumann nagyszebeni városi építőmester tervei alapján. A család kisebb főtéri háza – amelyhez a szomszédos házas telkeket is felvásárolták – helyére elképzelt barokk stílusú impozáns palota építkezési munkálatai 1785-re fejeződtek be. A Főtér keleti oldalán, a mai számozás szerinti 30. szám alatt álló gyönyörű egyemeletes palota kivitelezési munkálataiban – kőszobrászat, asztalosmunka, csatornázás, üvegezés stb. – olyan jónevű mesteremberek vettek részt, mint Anton Schuchbauer, Anton Richter, Dominikus Hoffmann, Matkó István, Martin és Michael Honigberger, Johannes Reich és Paul Pischof.¹ A falak tapétázására és a kárpitozási munkák elvégzésére a gróf a Nagyszebenből már általa is jól ismert Tauffert Jánost kérte fel, aki élt is a felkínált lehetőséggel, és családjával együtt valószínűleg 1788 körül átköltözött Kolozsvárra, ahol aztán az 1803. április 20-án letett polgári eskü alapján a város teljes jogú polgárává vált.²

A pazarul berendezett főúri palota – amelynek kivitelezése mintegy 40 000 koronába került – csodájára járt egész Erdély arisztokráciája. Ez persze jó reklámot jelentett Tauffer János (I.) számára is, akinek egymás után ajánlották fel a jobbnál jobb munkákat. Bár Tauffer János (I.) még tulajdonképpen Bánffy György szolgálatában állt, de Wesselényi Miklósné Cserei Heléna (1785–1831) kérésére a gróf átengedte megbecsült kárpitosát egy időre a grófnőnek, hogy elvégezhesse a zsibói kastély falainak tapétázását.³ Több arisztokrata családtól is kapott megrendeléseket, többek között Wesselényi Farkastól és Wesselényi Jánostól, de dolgozott a keresdi Bethlen és a Teleki családnak, valamint a kolozsvári Tordalagi–Korda háznál és a gyulakutai Lázár udvarháznál is.

Tauffer Jánosnak (I.) és feleségének összesen tíz gyermeke született (ebből az első három még Nagyszebenben), de csak hatan érték meg a felnőttkort: Ferenc Konstantin (1783–1873), János György (II.) (1785–1787), János (III.) (1788–1788), Antónia (1789–1790), Katharina (1791–1791), (János (IV.) (1793–1856), József (I.) (1795–1882), Anna (1802–1851), Teréz, férjezett Vajda Alajosné (1804–1873), és Róza, férjezett Tilts Jánosné (1810–1875).

A családalapító Tauffer János (I.) tizenegy évi özvegység után, 78 éves korában, 1830. április 16-án hunyt el. Felesége 1819-ben távozott az élők sorából. Mindketten a Házsongárdi temető nyugati oldalán, a lutheránus temető fölött kialakított Tauffer-sírkertben nyugszanak. A Tauffer-családfa Tauffer János (I.) által képviselt törzse három férfi, Ferenc (I), János (IV) és József (I.) leszármazási ágra szakadt.

Tauffer Ferenc (I.) leszármazási ága

Tauffer János (I.) elsőszülött fia 1783. február 8-án látta meg a napvilágot Nagyszebenben, Franz Constantinus Tauffer néven anyakönyveztették. Ő a kereskedői szakmát választotta, és rövid idő alatt a város legismertebb kereskedői közé küzdötte fel magát. Az 1845. évi Kolozsvári Naptárból tudjuk, hogy a Magyar (ma 21 Decembrie 1989) utcai, Vadmacska nevű vendéglő mellett volt fűszer- és porcelánraktára, de szivargyártással és dohánytermékek forgalmazásával is foglalkozott. Pregardt-Baur Teréz Janka nevű feleségétől három gyermeke született: Teréz, Karolina és Ferenc (II.). Vagyonos ember volt, de nem fösvény. Az 1831. évi kolerajárvány idején a gubernátorné kezdeményezte, hogy lássák el élelemmel a szegényeket; így Tauffer János felajánlotta saját konyháját és üstjét 1831. december 24. és 1832. március 31. között azért, hogy a rászorulóknak levest főzzenek. Az 1869. évi lakcímjegyzék szerint két házzal is rendelkezett, az egyik a Feleki/Tordai út, a másik a Kül-Szappany (ma Tipografiei) utcában volt. Utóbbiban lakott, ezért nevezték Tauffer hídnak a Postakert (ma Cuza Vodă) utca végénél, a Malomárok – ahogy akkoriban nevezték, a Kis-Szamos – fölött átívelő, a Széchenyi (ma Mihai Viteazul) tér felé vezető hidat. A Tauffer hídon át lehetett Felek irányából a Veres hídnak nevezett régi Szamos-hidat megközelíteni, így a hidat az évek során a nagy forgalom miatt gyakran kellett javítani, míg aztán 1896-ban teljesen újjáépítették. A korabeli sajtó is beszámolt erről: „A híd mellett a víz annyira elmosta az utat, hogy a hídról leereszkedő teherszekeret csak az ég kegyelme őrzi a felfordulástól, a vízkiöntés szélén undort gerjesztő sár sötétlik, az utca szélen pedig dögletes [szagot] terjesztő vízzel és iszappal telt árok vonul”.⁴

Tauffer Ferenc (I.) azon kívül, hogy fontos szerepet töltött be a város gazdasági, kereskedelmi életében, kivette részét a város közigazgatási, közéleti életéből is. A városi magisztrátusok 1827. évi jegyzékében oeconomus civitasként, azaz városgazdaként szerepelt, amellyel városhadnagyi tisztség is járt.⁵ E tisztségeket aztán több éven keresztül ő töltötte be, s közben választott polgárként a város Törvényhozó Bizottságának is tagja volt. Az 1851. január 19-én megalakult Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi osztályának az első elnöke, és ezzel együtt a Kamara alelnöke is.

Tauffer Ferenc (I.) szép kort megélt, 33 évi özvegység után – feleségét 1840-ben veszítette el –, életének 91. évében, 1873. július 21-én hunyt el „öregségi végelgyengülésben”. Másnap, július 22-én, délután 6 órakor temették el. A Tauffer híd melletti családi háznál felravatalozott koporsónál tartott római katolikus gyászszertartás után az elhunytat a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. A család által kiadott gyászjelentés szerint: „Egyike volt a város érdemekben gazdag, mindvégig közbecsülésben álló polgárának, kit általános részvét kísér sírjába”. Sajnos a róla készült Jákó Miklós-olajfestmény holléte ismeretlen, a festményről csak fényképmásolat maradt fenn. Tauffer Ferenc (I.) jelentős vagyonán a három utód, Teréz, Karolina és Ferenc (II.) osztozott.

Az elsőszülött Tauffer Terézia (Teréz) (1814–1899) Winkler Ferenchez ment feleségül, akivel a Wesselényi Miklós (ma Regele Ferdinand) utca 9. szám alatti házban laktak. Három leánygyermeket nevelt fel: Adélt, Terézt és Emmát. Utóbbi a MÁV-felügyelő csíkszentmiklósi Ferenczy Benőnek (1843–1915) lett a felesége, férje hivatása miatt több helyen is éltek – legutoljára Baján, Ferenczy Benőt is ide temették el. Négy saját és egy fogadott gyermekük volt: Hedvig (Ambrózy Tivadarné), Vilmos, Ödön (1867–1898) és Albert Zoltán (1874–1898), aki tartalékos hadnagyként szintén vasúti hivatalnok volt (Kolozsváron temették el), valamint a fogadott fiuk, Jenő (1894–1915). Csíkszentmiklósi Ferenczy Benőné az akkor Nyitra megyei Kinorányban élő Hedvig nevű lányánál halt meg, özvegységének harmadik évében, de végakarata szerint a Házsongárdi temetőben temették el 1918. október 26-án. Winkler Ferencné Tauffer Terézia másik két lánya, Winkler Adél (1842–1907) és Winkler Teréz (?–1915) nem ment férjhez. Közös lakásban, a Szép (ma Șt. O. Iosif) utca 4. szám alatt laktak.

Tauffer Ferenc (I.) 1819-ben született kisebbik lányának, Tauffer Karolinának (férjezett Barabás Károlyné) egyetlen gyermeke, Sárdi Lőrincné Lotti négy gyermeknek adott életet: Ilona, Netti, Ákos és Elemér. Barabás Károlyné Tauffer Karolina 42 évi özvegység után 1895-ben hunyt el, a Bel-Magyar (ma 21 Decembrie 1989) utca 24. szám alatti lakásából kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe.

Tauffer Ferenc (I.) leszármazási ága a Teréz és Karolina között született, szintén Ferenc (II.) névre keresztelt fiú jóvoltából ágazott tovább. Tauffer Ferenc (II.) 1816. április 14-én született, keresztségben az Eduardus Franciscus nevet kapta. Ferenc (II.) apjához hasonlóan kereskedéssel foglalkozott, és egyike volt a város legszorgalmasabb kereskedőinek. Először gazdasági növény- és virágmagokat árusított, később pedig már jobbára hazai és külföldi gyártmányú gépeket – konkolyozókat, javított szerkezetű cséplőgépeket, üszögelválasztó rostákat, morzsolókat, szecska- és répavágó gépeket stb. – forgalmazott.⁶ A Belső-Közép/Deák Ferenc (ma Eroilor) utca 6. szám alatti ún. Folly-házban volt üzlethelyisége 1883-ban. Egyike volt azoknak, akik 1855-ben indítványozták egy „hitelegylet” megalapítását a kereskedelmi és iparkamarában. Az ötletet felkaroló Gámán Zsigmond kamarai elnökkel közösen kidolgozta az alapszabály-tervezetet – miután a kormány jóváhagyta azt, 1858. május 2-án megtartották az alakuló gyűlést, amely Tauffer Ferencet (II.) a pénzintézet igazgatójává választotta. „Az igazgató már akkor a legnépszerűbb emberek közé tartozott és praktikus szelleme, fáradhatatlansága az intézet gyakorlati berendezésénél, a kisegítő és takarékpénztárt csakhamar a legvirágzóbb és legtekintélyesebb pénzintézetté emelte. 1883-ban az intézet fennállásának 25 éves jubileumán ő felsége a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki Tauffer Ferenczet. Az érdemrendet Eszterházy Kálmán gr. akkori főispán tűzte fel a kitüntetett férfiú mellére. A kisegítő pénztár pedig lefestette igazgatója arcképét s azt helyiségébe helyezte el.”⁷ A pénzintézet Bel-Magyar (ma 21 Decembrie 1989) utcai emeletes székházában adták át az érdemrendet, illetve itt leplezték le a Kőváry Endre által megfestett arcképet 1883. március 17-én. A kitüntetés átvételét Tauffer Ferenc (II.) e szavakkal köszönte meg: „Midőn 1830-ban a szülői háztól kiléptem, atyám három tanácsot adott: szeresd hazádat, szeresd városodat, s becsüld meg a nevet, mit még a múlt században családodtól kaptál. Ezeket azonban csak úgy érheted el, ha becsületes, szorgalmas és mindenki iránt előzékeny lész. – A magos kitüntetésről értesülve, számot vetettem magammal, hogy mit tettem én meg abból, mire atyám intett, s legyen szabad szerénytelenség nélkül megvallanom uraim, hogy követtem atyám tanácsait. Ám ez kötelesség volt, miért a kitüntetésben nem jutalmat fogadok el, hanem elismerést, mint ezt a méltóságos főispán úr is hangoztatta.”⁸ A hitelintézet igazgatói tisztségén kívül – amelyet haláláig betöltött, majd Kőváry László lett az utódja – tagja volt a városi törvényhatósági bizottságnak, a hitelbank-felügyelő bizottságnak, de a Sétatér Egylet elnöki tisztségét is betöltötte.

Tauffer Ferenc (II.) 1846-ban alapított családot, a mindössze 15 éves szászfenesi Lázár Helénát (1831–1918) vette feleségül, akitől négy gyermeke született: Ferenc (III.), Lenke, Lajos és Ákos. Saját gyermekéül fogadta és nevelte fel sógornőjének, Rigó Frigyesné Lázár Klárának a lányát is, Annát. Tauffer Ferencnek (II.) a Bánffy-palota szomszédságában lévő főtéri, úgynevezett Tivoli-házban – az épületet a Főtér rendezése során lebontották – lakott, innen kísérték utolsó útjára 1888. július 4-én, és helyezték örök nyughelyére a Házsongárdi temetőben. Özvegyen maradt felesége a későbbiekben Budapestre költözött lányához, Lenkéhez. Itt halt meg, és a Kerepesi úti temetőben temették el. Gyermekeik közül Tauffer Lenke (1850–1924) bölöni Mikó Imre fiához, Mikó Miklóshoz ment feleségül, akitől négy gyermeke született: Ilona (1869–1896), Miklós (1871–1889), Gábor (1874–1942) és Ferenc (?–?).

A Tauffer Ferenc (I.) leszármazási ág utolsó egyenes ági, Ferenc nevű leszármazottja, Tauffer Ferenc (III.) 1849-ben született. Ő is a pénzügyi világban, a Kolozsvári Takarékpénztárnál kezdte rövidre sikerült pályafutását, ahol pénztárnokként tevékenykedett. 29 évesen, 1877. október 8-án, ötévi házasság után hunyt el. Gyermektelen özvegye, az örmény származású Korbuly Irma később a marosvásárhelyi születésű, de az idő tájt Kolozsváron élő lapszerkesztőhöz és jó nevű íróhoz, Petelei Istvánhoz ment feleségül.⁹ Tauffer Lajos (1851–1919) volt Tauffer Ferenc (II.) másodszülött fia, földbirtokosként volt számontartva. A Mezőségen, Teke környékén voltak birtokai. Az EMKE tekei fiókszervezetének volt a választmányi tagja. Csíszér Ilonát vette el feleségül, akitől tíz gyermeke született, de közülük csak hét érte meg a felnőttkort: Ilona, férjezett Vékony Jenőné (Vékony Jenő Dés polgármestere volt); Ferenc (IV.); Albert (róla nincsenek adataink); ifj. Lajos; Ákos, aki 1921-ben, 34 évesen öngyilkos lett; Sarolta, férjezett Zanathy Gáborné (1895–1935); és Margit (1898–?). Ez utóbbi kétszer ment férjhez, az első férje dr. Veress Ákos, míg a második Szathmáry Sándor volt.

Tauffer Ferenc (IV.) 1881-ben született. Jogot végzett, Désen volt ügyvédi irodája. Mindössze 33 évesen, 1915. június elsején halt meg a kolozsvári egyetemi klinikán. A klinika halottas kápolnájában ravatalozták fel, de Désen, a Rózsa-hegyi temetőben temették el. Bod Ilona nevű feleségétől két gyermeket hagyott hátra, Ferencet és Klárát. Ifj. Tauffer Lajos (1885–1956) vasúti – MÁV-, majd CFR-felügyelőként Désen teljesített szolgálatot. Első feleségétől, a 18. életévében, 1910-ben elhunyt Veszprémi Júliától – akit a dési „nagy temetőben” temettek el – egy Olivér nevű fia maradt hátra. Másodszor a mezőtúri Kolozsvári Máriát vette feleségül, akivel három közös gyermekük lett: Ferenc (tanító volt, Fehér Ágnes nevű feleségétől nem volt fiú utódja), Ágnes, illetve Gyula (1923–2007). Ez utóbbi Désen látta meg a napvilágot. A Kolozsvári Magyar Kir. Állami Gimnáziumot 1941-ben végezte el, majd a budapesti József Nádor Műszaki Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki és építészmérnöki karának mérnöki osztályán szerzett diplomát 1946-ban. Miután hazatért Kolozsvárra, a Vasúti Műhelyeknél helyezkedett el. Suhajda Éva (1922–2011) nevű feleségétől két gyermeke született: Judith (1949) és László (1951). Mindketten Kolozsváron élnek.

Tauffer Ákos, Tauffer Ferenc (II.) legkisebbik fia 1859-ben látta meg a napvilágot. Apjához hasonlóan a pénzügyi világban, a Leszámító Bank igazgatójaként tevékenykedett. Későn, 1901-ben nősült, a kétgyerekes özvegy ifj. Csermák Jánosné Ormos Matildot vette el feleségül. Nem egészen háromévi házasság után, életének 44. évében, 1904. augusztus 29-én érte a halál.

Tauffer János (IV.) leszármazási ága

A felnőttkort megért fiú, János (IV.) már Kolozsváron született 1793-ban, Tauffer Ferenc (I.) után. A 19. század első felében Kolozsvár egyik legismertebb és legbefolyásosabb kereskedői között tartották számon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy „a nemesi és a főnemesi osztály számára” alakított Kolozsvári Casino, az úgynevezett „úri kaszinó” a tagjai sorába fogadta. Tauffer János (IV.) folytatta édesapja mesterségét. 1817. augusztus 13-án, a polgári eskü letétele után teljes körű kolozsvári polgárjogot szerzett, vele együtt pedig közös kárpitosvállalkozást, üzletet üzemeltetett. Az 1830-as évek végén megalakult Kolozsvári Kereskedő Társaság első, 1838. december 23-án tartott közgyűlése a társulat egyik választmányi tagjává választotta. Ugyancsak ő töltötte be a társulat iskolafelügyelői tisztségét.¹⁰ Apjától József nevű testvérével együtt több házat is örökölt. Ezekről az úgynevezett Tauffer-házakról és történetükről Kelemen Lajos a Pásztortűzben így ír: „Az új-klasszikus ízlés egyik legnagyobb és legjobb kolozsvári alkotása az Óvárban, a Mátyás király szülőházától keletre, ezzel szemben álló saroképület, a régi Tauffer-ház. Csinos arányai a nem nagyon széles utcában is érvényesülnek. Tágas szobái nemcsak az új-klasszikus építészeti felfogásnak, hanem a jó módnak is emlékei. Az óvári sarokház keleti szomszédja szintén a Tauffereké volt [a Torony/Bocskai (ma Sextil Pușcariu) utca 1. és 3. szám alatti házakról van szó – szerz. megj.] szintén új-klasszikus ízlésű épület, úgy, hogy ha a törpébb fedél s a kisebb falívek és ablakok nem különböztetnék meg nyugati sarokszomszédjától, a stílus után a felületes szemlélő a kettőt könnyen egy épületnek nézhetné. De az övék volt a Mátyás-király utcának a főtérre néző keleti sarokháza is, melynek kapuján egy megcsonkult díszes névbetű most is őrzi az építtető Tauffer János emlékét. Az óvári Tauffer-sarokház több mint száz évvel ezelőtt épült s új korában Kolozsvár szellemi és társadalmi életében az a nevezetes szerepe volt, hogy első gazdája, Tauffer József, jómódú kereskedő, e ház egyik termében nyitotta meg az első kolozsvári polgári olvasót. Évi 6 Frt. befizetése mellett hazai és külföldi lapokat és folyóiratokat lehetett itt olvasni. E magánolvasó helyiség látogatóiból alakult meg 1838 őszén a kolozsvári polgári társalkodó, melyből aztán a kolozsvári Magyar Nemzeti Kaszinó fejlődött. A főépülettől északra eső szomszédos kis emeletes ház is ide tartozott. Előbb földszintes épület volt s ónodi Veress Ferenc, a híres kolozsvári fényképész, a színes fényképezés egyik úttörő kísérletezője építtetett reá emeletet és évekig itt tartotta műtermét. A főépület egyes részei idővel – főleg házasságok révén – elkerültek a Tauffer család kezéről, s 1920-ban az egészet dr. Schilling Dezső vásárolta meg. Az emelet vaserkélyét már ő készíttette. Most a földszint saroktermét üzlethelyiségnek alakíttatta át, s egyik ablak helyére a sarkon ajtót vágatott. Az épület stílusán azonban külsőleg sem ez, sem a régi kapubejáratnak évekkel ezelőtt szobákká való átalakítása nem változtatott.”¹¹ Ugyancsak Tauffer-házként emlegették az 1840-es években a Magyar (ma 21 Decembrie 1989) utca 16. szám alatti házat is, ahol Tauffer János (IV.) lakott.¹²

Tauffer János (IV.) nevéhez fűződik a Házsongárdi temetőben a Tauffer-sírkert megnyitása, amelynek első lakói szülei voltak, s amelyben ő és a Tauffer családok több tagja is nyugszik – János (IV.) 1856. október 3-án, utód nélkül hunyt el. Az ide temettettek nyughelyét patinás kövek jelzik, amelyek közül a legrégebbi az 1819-ben elhunyt Elisabeth Taufferé, János (IV.) édesanyjáé. A legdíszesebb a saját sírköve: a kifaragott szobor a kisdedet a karján tartó Szűzanyát ábrázolja. A keresztben végződő művészi sírkő kivitelezője nem ismeretes. A sírkő nyugati oldalán ez a szöveg olvasható:

A CSALÁDI SZERETET S HŰ EGYETÉRTÉS

ESZKÖZLÖJÉNEK PORAIT FEDIK E HANTOK

FORRÓ ÉRZELME TULTERJEDT EZ ÉLETEN

MERT A

TAUFFER CSALÁD VÉGNYUGHELYEÜL

E KERTET Ő SZERZÉ

HOGY ROKONOKUL KÖRÜLÖTTE PIHENVÉN

HALÁL S AZ UJ ÉLETBEN

ÁLLANDÓAN EGYÜTT LEGYÜNK

Tauffer József (I.) leszármazási ága

A kárpitosmesterséget kitanuló Tauffer József (I.) bátyja, János (IV.) után három évvel, 1796. szeptember 15-én, Kolozsváron született. Kárpitosként dolgozott a Telekieknek (1823), a Redut felújítása során ő végezte el a kárpitosmunkákat (1825). A korabeli feljegyzések szerint szállított kárpitozott diófa ülőgarnitúrát a marosvásárhelyi zenélő kút készítőjének, Bodor Péternek is, aki aztán az értékes bútorért „hamis bankókkal fizetett a Szent Márton-napi sokadalomkor”.¹³ A 19. század közepén ő volt a Redut egyik bérlője és a temetési társulat igazgatója.¹⁴ Hosszú élete során – 87. életévében hunyt el 1882. július 5-én – fontos szerepet töltött be a város gazdasági és társadalmi életében egyaránt. Bátyjához hasonlóan tagja volt a Kolozsvári Casinónak, de onnan kiválva kezdeményezte a Polgári Társalkodó (a Kolozsvári Kör, majd a Nemzeti Kaszinó elődje) megalapítását, amelynek első elnökéül 1838-ban Méhes Sámuelt választották. Tauffer József (I.) a társalkodó egyik igazgatójaként tevékenykedett – bátyja, János (IV.) volt a pénztáros –, és saját, Torony utcai házát bocsátotta az egyesület rendelkezésre. Tagja volt a Pataki József főjegyző vezette tizenegy tagú bizottságnak, amely Pesten, 1848 augusztusában eljuttatta a kolozsváriak kérelmeit az Unió bizottságához.

Huszonnégy éves korában nősült, feleségétől, Bruckner Rozáliától (1806–1851) kilenc gyermeke született, hat fiú és három lány. A lányok, Kiss Mórné Mária (1834–1910), Todorffy Jánosné Lujza (1837–1898) és Tóth Józsefné Róza (1838–1907) utódok nélkül hunytak el. Ez utóbbinak a férje volt Tóth József (1840–1901), a Nemzet Színház volt főpénztárosa és intendánsi titkára, aki önkezűleg vetett véget saját életének. Tóth József is a Tauffer-sírkertben alussza örök álmát. A nyughelyét őrző sírkőre ezt a feliratot vésték: „Itt nyugszik a jó szív és a szeretet, ki az álbarátok áldozata lett. Margitai Tóth József 1840–1901. Ez emléket készíttette nővére Juliette. Tied a nyugalom, enyém a fájdalom.”

Tauffer József (I.) fiai, Eduárd, József (II.), János (V.) Gyula és Adolf is a város jeles polgáraivá váltak – Sándor (1828–1878) fia volt a kivétel, aki öngyilkos lett.

Tauffer Eduárd (1822–1880) nagyapja és apja nyomdokain haladt, és ő is Kolozsvár ismert kárpitosai közé tartozott. Ő végezte el gr. Mikó Imre megrendelésére az újjáépített marosújvári Teleki–Mikó-kastély kárpitozási és tapétázási munkáit. 1853-ban feleségül vette Máyer Lottit, de a házasságból nem született utód.

Az 1825. november 24-én született Tauffer József (II.) az első a Taufferek közül, aki cukrászmesterséggel kezdett foglalkozni. A 19. század közepén a cukrászdák – vagy ahogy akkoriban nevezték, a cukrászatok és cukrászboltok – még nem voltak teljesen elkülönült, csak édességeket és süteményeket kínáló vendéglátó egységek, hanem az ételek és italok mellett igyekeztek a vendéglők kínálatát ezekkel a cukrászati termékekkel szélesíteni. Ilyen üzletet működtetett Tauffer József (II.) is a Főtéren a Plébániaház mellett, a 14. szám alatti egykori Wesselényi-ház földszintjén. Borkereskedéssel is foglakozott, az óvári Tauffer-házban nyitott borüzletet 1850 körül, de bőr-, len- és gyapjúáru üzletet is működtetett a Főtér 22. szám alatti Stampa-házban. Tagja volt a Törvényhatósági Bizottságnak, valamint kereskedelmi és iparkamarának, és benne volt az Iparos Olvasó Egylet (később Iparos Egylet) vezetőségi bizottságában. Feleségétől, Nemessányi Katalintól több gyermeke is született: Géza, Leontina, Ilona, Endre, Katalin, Irma, Etelka, Dezső, Margit és Béla. A legidősebb lány, Tauffer Leontina (1860–1905) a közismert kolozsvári Andrásofszky család egyik sarjával, Edével, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank váltóházának későbbi vezetőjével kötött házasságot 1885. október 25-én. Három gyermek maradt utána: Géza, Ede és Katalin. Tauffer Ilona (Ilka) a házasságkötés idején (1882. április 30.) a még csak egyetemi tanársegéd dr. Benel Jánoshoz (1855–1915) ment feleségül, aki a későbbiekben szép karriert futott be a város egyik jeles orvostudoraként. Az egyetemen magántanárként oktatott, a kereskedelmi társulat kórházának 25 éven keresztül volt orvosa, a Mentő Egyletnek főorvosa, az Erzsébet Mária Vörös Kereszt Kórháznak pedig igazgatója – elért eredményei miatt kinevezték királyi tanácsosnak, és a Ferencz József-rend lovagja lett. Házasságukból három leány született: Ilona, Ibolya és Elvira.

Tauffer Katalin magyarnagysombori Sombory András (1861–1898), almási járási főszolgabírónak lett a felesége, akitől két fia született, László és András. Tauffer Irma 1902. január 4-én ment nőül K. Keresztesy Kálmán papíráru-kereskedőhöz. Tauffer Etelka nem érte meg a felnőttkort. Tauffer Margit 1895. október 8-án kötött házasságot ifj. Tamásy Péter földbirtokossal, tartalékos honvédhuszárral – a frigyük volt Kolozsváron az első polgári esküvő, és ezért nagy szenzációnak számított az akkori időben. Sajnos az anyagi gondoktól mentes, boldognak ígérkező házasságnak a fiatal férj korai halála vetett véget. A szépreményű fiatal földbirtokos életének 33. évében, a harmadik házassági évfordulót követő héten, 1898. október 14-én hirtelen elhunyt, magára hagyva fiatal feleségét, és az időközben, 1897-ben megszületett kislányát, Margitkát. A fiatal özvegy a későbbiekben újra férjhez ment – ugyanazon a napon volt az esküvője, mint testvérének, Irmának. Második férje és lányának nevelőapja ifj. dr. Almay Károly volt, id. dr. Almay Károly (1812–1875), Dés város törvényszéki főorvosának, a 32. honvéd zászlóalj tartalékos ezredorvosának, illetve feleségének, literati Bányai Karolinának a fia. Ebből a házasságból négy gyermek származott: Károly (1902), Karolina (1904), Magdolna (1906) és László (1913).¹⁵ A fiúk közül a legidősebb, Tauffer Géza (1855–1924) bőrkereskedő volt. Az óvári Tauffer-házban lakott, üzlete az Unió (ma Memorandumului) utca Főtér felé néző, jobb oldali sarkán volt. Legnagyobb szenvedélyei közé tartoztak a lovak, „mikor két tüzes lovával végig robogott a Sétatéren, utána fordult az egész város. […] Másfélmillió aranykorona hadikölcsönt jegyzett a Leszámító Banknál. […] Mikorra a háború véget ért, Tauffer Géza meghalt, és a vagyon az örökösök között elkallódott”.¹⁶

Az 1863-as születésű Tauffer Endre Budapestre költözött, ahol a Cs. és Kir. Szab. Hermanetzi Papírgyár raktártisztviselője volt. Itt is halt meg 1899. augusztus 12-én, de Kolozsváron a családi sírkertbe temették. Tauffer Dezső vaskereskedéssel foglalkozott. 1890-ben nyitotta meg a Főtér 8. szám  alatt, az egyemeletes eklektikus sarokház – helyébe épült a ma is álló Sebestyén-palota – földszintjén az üzletét, ahol fémből készült ipari és háztartási árucikkeket forgalmazott. Sajnos az 1930-as évek idején dúló gazdasági válság és a tisztességtelen üzérkedés őt sem kímélte. „A vaskartell, amelynek élén a vörös kalóznak nevezett Max Auschnitt áll, azt a módszert kezdte gyakorolni, hogy tönkretette a vaskereskedőket, üzleteiket megszerezte, és azután a kereskedőket saját üzleteikben alkalmazta, mint segédeket. Ehhez rengeteg pénz kellett, de Auschnittnak volt és ebben a rabló hadjáratban kitűnő társa akadt a külföldi »Kern Co. Continentale« világcégben, amely mögött a witkowitzi vasművek állottak. Tervük kitünően sikerült és egy szép napon az összes romániai vaskereskedések urai voltak. Tauffer üzletét is így szerezték meg és Tauffer egy darabig mint alkalmazott volt kénytelen saját üzletében dolgozni, amíg azután a kartell urai innen is ki nem tették.”¹⁷ Teljes nyomorban halt meg. Tauffer József (II,) legkisebb fia, Tauffer Béla életéről nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok.

Tauffer József (II.) 1877. december 3-án hunyt el, két napra rá kísérték utolsó útjára a Torony utcai házából, és helyezték örök nyugalomra a Tauffer-sírkertben. Főtéri bőrkereskedését özvegye nem adta fel, fiai, Endre és Géza vezették tovább.

Tauffer János (V.) 1831-ben született, Józsefhez (II.) hasonlóan cukrászattal foglalkozott. A hat évvel idősebb bátyjától fokozatosan átvette az 1858-ban alapított főtéri cukrászda irányítását, ahol a sütemények, édességek, italok, kávék fogyasztása mellett lehetőség volt tekézésre, és több mint negyven magyar, német, francia, román politikai, szépirodalmi lap és képes folyóirat olvasására. A cukrászat minden nap a legfrissebb süteményekkel, kalácsokkal, hideg és meleg kávékkal várta a vendégeit. Tauffer János a süteménykészítést, tortarendelést lakodalmakra, de társas ebédekre is szívesen vállalta. Tauffer cukrászata 1873-tól kávéházként is működött, és a híresen olcsó reggelik mellé az „olcsó, finom kávét” törökösen főzték. Tauffer cukrászatában az ételkínálat is változatos volt. Minden nap, tizenegy órától farsangi és bécsi fánkot szolgáltak fel helyben vagy megrendelés útján. Reggel tíz órától délután egyig friss haché pástétomok és íróstésztában sült füstöletlen virslik ízletes választéka várta a vendégeket, továbbá sült „vestfáli” sonka, mellé valódi sashegyi és budai bor. Tauffer János már közvetlenül június előtt igyekezett valami újat nyújtani vendégeinek, májusban bevezette nagy mennyiségben és széles választékban a legújabb divatú fagylaltformákat, új ízvilágú édesítésben és friss aromákkal. A kolozsvári vendéglátás élén álló Tauffer János üzleti sikerét a nagy választék és jó minőség mellett az olcsó áraknak is köszönhette. Cukrászatának egy fióküzletét a sétatéri kioszkban is berendezte, ahol a jól fűtött helyiségben naponta friss süteményeket, meleg kávét, teát és vegyes likőröket fogyaszthatott a korcsolyázó közönség.¹⁸ Vásár- és ünnepnapokon az Iparos Egylet főtéri székházával szemben lévő nagy sátorban is kínálta finomabbnál finomabb készítményeit. Sajnos a főtéri kávéházzal egy fedél alatt működő cukrászatának megvolt a hátránya is: a közvélemény „a füstös Tauffer”-ként emlegette. Szabó Dezső szerint „arról volt híres, hogy a süteményei annyira magukba szívták a nagyrészt középiskolás vagy egyetemi diákok dohányfüstjét, hogy megevésük szintén a nikotinszenvedélyt elégítette ki.”¹⁹ 1891. március 30-i hatállyal a kávéházat megszüntette, ezután csak cukrászdaként működött tovább.

Tauffer János (V.) élete során több helyi szakmai és kulturális egyesületben is tevékenykedett. A Kolozsvári Ipari Ifjúság Önképző és Betegsegélyző Egyletében a pénztárnoki tisztséget töltötte be. Tagja és egyben alelnöke is volt az Iparos Egyletnek, de 1877-ben Benigni Sámuel elnökké választásakor erről a tisztségéről lemondott. Ezzel egy időben a Polgári Dalegyletnek is az alelnöke volt. Tizennégy éven át ő vezette az 1868-ban a Nemzeti Szálloda sörcsarnokában megalakult kolozsvári Pincér Egyletet. 1883-ban mondott le a tisztségéről, átadva helyét Nagy Gábornak. Az 1883. január 30-án megtartott közgyűlés érdemei elismeréseként az egylet első elnökét tiszteletbeli elnökének választotta.²⁰

Tauffer János (V.) felesége, Linder Józefa (1839–1881) fiatalon, huszonöt évi házasság után költözött ki örökre a Tauffer-sírkertbe. Négy leánygyermek maradt utána, akik közül Tauffer Jo­ze­fa (1862–1865) nem érte meg a felnőttkort. Tauffer Róza (1861–1890) dr. Dezső Béla fiumei tanárhoz ment feleségül, de házasságuk rövidesen válással végződött. Bánatában saját kezével vetett véget életének, árván hagyva Béla nevű fiát, aki 14. életévének betöltése előtt hunyt el. Tauffer Mária Horváth Lajos nevű férjétől két gyermeke (Margit és Erzsébet) született. Tauffer Ilkát 1877-ben Kloes Adolf uradalmi erdőmérnök vette feleségül. Tauffer János (V.), a Tauffer cukrászok közül a legismertebb, huszonkét év özvegység után 1903-ban halt meg fiú utód nélkül.

Tauffer Gyula 1832-ben született második fiúgyermekként. Felmenőivel és rokonaival ellentétben nem iparos vagy kereskedő lett, hanem fényképész. A híres kolozsvári fényképész és kísérletező Veress Ferenc mellett ismerte meg a fényképezés titkait. 1865-ben nyitotta meg saját fényképészeti műtermét az óvári Tauffer-házban. 1866-ban az ismert festőművésszel, Kőváry Endrével társult, aki néhány évig a fényképek kiszínezésében működött közre. 1874-től a felújított műteremben Veress Gyulával dolgozott együtt. 1882-ben Debrecenben nyitott műtermet, amelyet három évig működtetett. Az óvári műtermét Kovács Albert fényképész vette át, majd Feis­mantel Frigyes, később pedig Adler Aladár. Tauffer Gyula műtermében az évek során számos akkori híresség, közismert személyiség és tehetősebb polgár megfordult, akikről az elismert fotográfus kiváló felvételeket készített – többek között Egressy Ákos és Kéler Ilona színművészekről, Szathmári Pap Károly festőről, fényképészről, valamint Szabó Dezső íróról is. Ezek közül több fénykép mind a mai napig fennmaradt. Tauffer Gyula felvételt készített Sárdi Istvánnak az 1876-os, Kolozsvár égése című olajfestményéről, amely a nagy kolozsvári tűzvészt²¹ örökítette meg. „A drámai hatású képen – melynek eredetije elveszett – hatalmas lángnyelvek törnek az égig, míg az előtérben leégett háztetők kéményei meredeznek. Mivel a festményt nehezebb lett volna Pestre szállítani, Tauffer Gyula kolozsvári fényképész készített róla felvételt, s ezt tette át fametszetű dúcra Pollák Zsigmond a Vasárnapi Újság számára. A fényképről azután levelezőlap nagyságú másolatokat készítettek és terjesztették.”²²

Tauffer Gyula 1869-ben nősült meg, Kis Antóniát vezette az oltárhoz. Öt gyermekük született: ifj. Gyula (1871–1923), Irén (1873–?), Rezső (1876–1936), Ernő (1880–?) és Elemér (1885–1935). Ifj. Tauffer Gyula, a MÁV felügyelője kétszer nősült. Első feleségétől, Bilimei Broniszlavától (Málisch Lajos nevelt lánya) öt gyermeke született: az elsőszülött fiú a háborúban eltűnt, Mária (1900–?), legifjabb Gyula (1902–?), Andor (1904–) és Margit (1908–?). A második nejétől, Vég Margittól még két gyermeke lett, Éva (1913–?) és István (1916–?). Tauffer Elemérnek (1885–1935) – aki önkezűleg vetett véget életének – három gyermeke maradt hátra Szigeti Ilona nevű feleségétől: Ilona, Sándor és Miklós. Utóbbinak, Tauffer Miklósnak (1908–1975) volt a lánya az ismert magyar színésznő, Tanai Bella. Tauffer Gyula 1890-ben hunyt el, ő is a Házsongárdi temető Tauffer-sírkertjében nyugszik.

Az 1842-ben született Tauffer Adolf is cukrászként öregbítette a Taufferek hírnevét. Cukrászatát az Unió (ma Memorandumului) utcában nyitotta meg 1872-ben, de rá három évre a Híd/Wesselényi (ma Regele Ferdinand) utcába, az Európa szálloda melletti Steicher-féle házba költöztette át. A kávéházakként is működő cukrászdákkal ellentétben nála tilos volt szivarozni.

A Wesselényi utca 3. szám alatt lakott. Innen kísérték utolsó útjára 1896-ban a Házsongárdi temetőben található Tauffer-sírkertbe, majd hat évre rá feleségét, Osztermann Máriát (1848–1902) is. Négy gyermekük volt: Mária, József (VI.), Róza és Lujza. Tauffer Mária (1874–?) Orbán Lajos városi anyakönyvvezetőhöz ment feleségül, akitől két gyermeke született, Lajos és Béla. Mind­ketten a fiatalon elhunyt Spáda János ismert kolozsvári építész lányai közül választottak maguknak feleséget. Tauffer Róza (1877–?) Répay Dániel tanárnak, a kolozsvári tanügyi és nevelésügyi bizottság elnökének lett a felesége, míg Tauffer Lujza (1880–?) Zsille Jánoshoz ment nőül. Tauffer József (VI.) (1875–1934) életéről nem állnak rendelkezésünkre bővebb adatok.

A családalapító Tauffer Johannesnek kései leszármazottai ma is élnek Kolozsváron, sokan közülük Magyarországon is. És vannak rajtuk kívül szintén olyan Taufferek is, akik egy másik kolozsvári Tauffertől, Tauffer Károlytól, a 19. században élt egykori bőrkereskedőtől származtathatók, és akik nem a kincses városban, hanem a Kárpát-medence más régiójában szereztek dicsőséget a Tauffer névnek. De ez már egy másik történet.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Tauffer Lászlónak, a családalapító Johann Tauffer egyenes ágú leszármazottjának, hogy emlékeit és a tulajdonában levő családi iratokat és fényképeket megosztotta velem, és közlésüket lehetővé tette.

Jegyzetek

1 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.

2 B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.

3 A zsibói kastély. https://adatbank.ro/html/alcim_pdf6221.pdf

4 Ellenzék, 1896. 10. 19. XVII. évf.

5 Bartók István: „A polgári rend művelődésének eszközlésére…”. Művelődés, 2018. április, LXXI. évf.

6 Róth András Lajos: Mezőgazdasági gépkínálat Erdélyben a XIX/XX. század fordulóján. https://www.academia.edu/6017083/Mez%C3%B5gazdas%C3%A1gi_g%C3%A9pk%C3%A…

7 Kolozsvár, 1888. 07. 02., II. évf., 149. szám

8 Magyar Polgár, 1883. 03. 02., XVII. évf., 65. szám.

9 Nagy Béla: Képtelen álom, avagy utcát nevezhetnének el Kolozsváron Petelei István íróról. Szabadság, 2012. 02. 09.

10 Lásd Bartók István: i. m.

11 Kelemen Lajos: Kolozsvári műemlék-kró­nika, Pásztortűz, 1938. 11. 01., XXIV. évf., 11–12. szám

12 Gaal György: A magyarok utcája, forrás: https://mek.oszk.hu/02800/02808/html

13 Orbán János: A „szerencsétlen művész”. Ko­runk, 2015, XXVI. évf., 1. szám.

14 B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek.

15 Nagy Béla: Az első kolozsvári polgári házasság 125. évfordulója. Művelődés, LXXIII. évf., 2020. február

16 Ellenzék, 1934. 10. 10., LV. évf., 232. szám.

17 Bomba, 1934. 11. 30., II. évf., 25. szám.

18 Szakács Szidónia: Vendéglátás, kávéházak, szabadidő a dualizmus elején Kolozsváron (1870–1880). Korunk, 2018, XXIX. évf., 8. szám.

19 http://gurmika.blogspot.com/p/kave­hazak-dualizmus-kori-kolozsvaron.html

20 Magyar Polgár, 1883. 02. 07., XVII. évf., 30. szám.

21 A kolozsvári tűzvész 1876. április 22-én tört ki a hosszú Szappan(y) utcában. Az erős szélben a lángok tizenegy utcát emésztettek el, a pusztulás más városrészekre is kiterjedt.

22 Murádin Jenő: Sárdi István festőművész (1843–1901). Keresztény Magvető, 2015/2.