Ezen rövid ismertető írás egy neves erdélyi család életének apró, de nemes életmozzanatát kívánja bemutatni.
Deák Farkas 1880-ban három leltárt közölt a Történelmi Tár1 című folyóiratban, melynek mindegyikét a Bálintitt család nagyernyei levéltárában őrizték. Az első sajnos egy évszám és név nélküli lajstrom, ezért pontosan nem lehet kötni egyik családtaghoz sem. A másodikat 1662. január 10-én, jóval a halála előtt készíttette az apa, Bálintitt Zsigmond Beszterce városában, Szappanos András házánál a pestisjárvány miatti félelmében. Ebben két tanú, Gávay Miklós és Nádudvari János jelenlétében sorolja föl az „ezüst és arany míveit”. A harmadik a legérdekesebb okirat. Ebben a két Bálintitt testvér, György és Zsuzsanna közti, édesanyjuk által kezdeményezett osztozkodásáról olvashatunk nagyon pontos, részletes leírást – ezt kívánjuk bemutatni részletesebben a továbbiakban.
A tövisi előnevű báró Bálintitt (más helyeken Bálintith2) család állítólag 1349-ig tudja visszavezetni családfáját.3 Nagy Iván4 szerint a 16. század elején telepedtek át Erdélybe, utódaik mind ott élő, híres családok gyermekeivel házasodtak össze.5 A két utóbbi leltár biztosan a családapa, Zsigmond nevéhez köthetők. Magáról a családról nagyon kevés adat maradt fönn. Azokat az elemeket, amelyek jelen íráshoz tartoznak, természetesen igyekeztünk összegyűjteni.
Zsigmond apja György, anyja pedig a híres erdélyi Kovacsóczy családból származó Kata volt. Zsigmond életében több rangot viselt, legutóbb Torda vármegye főspánjaként említik. Felesége medgyesfalvi6 Angyalosy Krisztina, mára már kihalt székely család leánya volt. Egyiküknek sem ismerjük a születési és halálozási évét. A férj 1687-ben írt végrendeletet, amely természetesen nem jelenti a halála időpontját. 1696-ban azonban már mint néhait említik a leltár bevezetőjében. Két gyermekükről tudunk, akik megérték a felnőttkort: György – aki ekkor még nőtlen volt – felesége derzsi és királyhalmi Petky Terézia lett; Zsuzsanna pedig már asszony volt, férje göncruszkai Kornis Zsigmond gróf, főkormányzó, aki 1731. december 14-én hunyt el. Más családtagok nevével nem találkozunk az okiratban.
Kép: Arcanum/Nagy Iván: Magyarország családai
Mielőtt rátérnénk magára a harmadik leltárra, annak keletkezési körülményeire, kis kitérőt kell tennünk az apa végrendeletére. A testamentum 1687. január 20-án kelt Körtvefáján7. Ebből három olyan mozzanatot emelünk ki, amelyek szorosan hozzátartoznak a később leírandókhoz. Az egyik az, hogy halála után minden javának a két része a fiát illeti meg. Bizonyára a Zsuzsannára eső leánynegyedet házasságkötésekor már kiadta. A másik két kitétel két ékszerről szól. Lakodalma másnapján a feleségének ajándékozott egy értékes aranyláncot, amelyben 320 vagy 319 (!) arany van, és egy „függőt”, azaz násfát. Ennek közepén öreg (nagy) metszett kék zafír van, fenn pedig gyémántos rostély alatt a császár képe. Ez utóbbit még Zsigmond apjának ajándékozta II. Ferdinánd császár (és magyar király), amelynek „az emlékezete az árránál is becsesebb”, és az, mint mondotta, őfelsége keze munkája volt. Ezt az ékszert elidegeníteni – eladni, felesége újabb házassága, elhunyta esetén a családból kivinni – nem szabad, a család fiágán kell mindig maradnia, azok kihalása esetén lehet csak a női ág tagjáé. Ugyanez vonatkozik a ritka értékű aranyláncra is. (Mindkét ékszer ötvösművészeti remek lehetett, erre a későbbiekben többen is hivatkoztak, köztük például Nyárádvölgyi, valamint Kiss Erika is szaktanulmányában8.)
A harmadik leltár kifejezetten az édesanya, Angyalosy Krisztina kérésére készült a marosszéki Medgyesfalván 1696. augusztus 23-án. Mégpedig „néhai tekintetes és nemzetes Bálintitt Zsigmond uram özvegye, Angyalosy Krisztina” udvarházánál. Az édesanya úgy döntött, hogy minden arany, gyöngy, köves és ezüst „marháját” a két gyermeke között felosztja. Ezzel nem mondott ellent férje végakaratának, mivel csak a saját értékeiről rendelkezett. Figyelembe vette, tiszteletben tartotta elhunyt házastársa kérését: a két, feljebb megnevezett értékkel kezdi a sort, és azt György fiának örökíti. (Nem is tesz említést épületekről, más ingatlanokról – föld, szőlő, erdő –, állatokról és egyéb ingóságokról.)
Idézzük a fiútestvér szinte megható, testvérszerető sorainak egy részét Deák bevezetőjéből: „akarván ő kme Bálintitt György uram megnevezett édes egy testvér atyjafiához való szeretetét megmutatni […] jussát maga jó akaratja szerint letevé […] és mindent egyenlőképpen való osztásra bocsátotta”, de fenntartva a jogot, hogy az összes fegyver és lóra való szerszám az övé legyen.
Mint minden jogi lépés, úgy ez is tanúk jelenlétében történt. Természetesen két nemesember tanúskodott az ékszerek elosztásakor. Az egyikőjüket sikerült pontosan azonosítani: ő a Horvátországból származó báró, széplaki Petrichevich Horváth Ferenc. A másik személy a Marosvásárhelyen lakó homoródszentmártoni Ferenczy István, akinek a neve előtt valószínűleg az eredeti birtok- vagy lakhelyét, nem pedig a nemesi előnevét jelenti a jelző.
Az ékszerek sorát nézve György 11, Zsuzsanna 14 pontba szedett tételt kapott. És ha mai szemmel összehasonlítjuk a két felsorolást, valóban hasonló értékek lehettek.
A továbbiakban nem ismételjük meg szó szerint a lajstromot, csupán fölsoroljuk a tárgyakat. Azok mellé csak akkor teszünk magyarázatot, ha valamilyen különleges jelző, megjegyzés áll mellette.
György nevénél az első két pontban a már említett násfa és az anya nászajándékul kapott aranylánca olvasható. A harmadik tételt szó szerint közöljük Deák Farkas történetíró 19. század végi helyesírási átiratában azért, hogy lássa az olvasó, milyen szavakkal és megfogalmazásban készült az okirat. Ez feltehetően a 17. század emberének, de főként az ötvösmestereknek bizonyára érthető volt: „Más lukatos, lapos forgács és felére lapos, felére dombos drotból készített, két egy arányu hoszszu láncz”. Ezek után két hölgyeknek való darab következik: egy gyöngyből fűzött, hajra való virág, valamint egy gyöngyökből álló nyakravaló. Feltehetően ezek azért kerültek a báty birtokába, hogy összességében az ékszerek egyenlő értékűek lehessenek. A következő darab valószínűleg dísztárgy volt: egy fedeles aranyos kupa, a tetején dárdás emberi képpel. Feltűnően nagy volt, a magassága egy sing plusz annak a negyedrésze. (A sing kb. 60-62 centiméternyi mérték, tehát akkor ez körülbelül 75 cm magasságot jelentett.) Egy ennél valamivel kisebb kupa; két egyforma (egyben járó) aranyozott, lábas és virágos pohár; egy aranyos fedeles pohár; négy sima ezüstpohár, végül egy ezüstkanál villástól – ezek jutottak az anyjától Györgynek. (A legutóbbit, a villát külön kiemeljük, mivel ebben a korban ez az evőeszköz még ritkaságszámba ment.)
Zsuzsanna listáján az első három tárgy nagyon hasonló, feltehetően értékében is egyezhetett testvérének első darabjaival: egy násfa (zafíros, rubintos, három gyöngyszem fityegővel); egy nagy aranylánc, amelyben 300 (!) darab arany volt és még egy hosszú aranylánc. A következő tizenegy tétel mind nőknek készült ékszer volt, úgy látszik, hogy az anya nagyon ügyelt ezek felosztásánál. Egy gyöngypárta; két gyöngy nyakravaló; egy pár fekete zománcos, apró gyémántos fülbevaló; három boglár; nyakra való nagyobb és kisebb klárisok9; egy gyöngyből fűzött, hajra való virág; egy gallér; egy „kézrevaló” – mindkettő gyöngyökkel és köves rózsákkal díszítve, valamint egy fekete gyöngyökből egybefűzött homlokpárta.
Érdekes hiány, hogy egyiküknél sem szerepelnek gyűrűk, pedig bizonyára több is lehetett azokból Angyalosy Krisztinának.
A leltár nagyon rövid záradékkal végződik, amelyben a tanúk kijelentik, hogy mindketten – mármint a két testvér – megelégedtek a felosztásban, és elfogadták azt. Az okirat nagyon szakszerűen pontos keltezéssel, a hely megjelölésével, valamint a tanúk aláírásával és pecsétjével zárul.
A Bálintitt család azon erdélyi famíliák közé tartozik, amely nem halt ki, utódaik ma is élnek. Felvetődik a kérdés, hogy több mint 300 év után nem veszett-e el, megmaradt-e a zavaros történelmi események között a Györgynek jutott „családi ereklye”, a násfa, valamint a nyaklánc. Sikerült-e tovább menteni, és ha igen, akkor most melyik utód őrzi e két féltett kincset?
Megjegyzés a Bálintitt (Bálintith) családnévhez
A magyar családnevek rendszerében gyakori típus az úgynevezett apanévből (az apa keresztnevéből) keletkezett, illetve öröklött vezetéknevek csoportja. Három altípusát szokás megkülönböztetni. A puszta, azaz toldalék nélküli keresztnév vagy annak becézett változata: Albert, Domonkos – Sebők, Gyurkó; a keresztnév plusz -fi, -fy, -ffy képzős alakulat: Istvánffy, Pálfi; illetve az (-a), -é > -i birtokjeles forma: Balassa ~ Balassi, Lőrincze, Andrási. Azonban a keresztnév + ith (= ics) képzős változat még kivételként sem fordul elő nyelvünkben. Ez a szláv népekre jellemző, így a délszláv horvát (és szerb) névrendszerben is gyakori. A Bálintith esetében is egy déli szláv nevet sejthetünk, amelyet valamikor az áttelepült család hozhatott magával.
Így például a horvátban a keresztnévhez járul az -iċ (a magyarhoz hasonló funkciójú) képző. Az ebben szereplő ty és cs közötti ċ hangot a magyarban pontosan sem kiejteni, sem jelölni nem tudtuk. Ezért a még nem szabályozott magyar helyesírásban az a gyakorlat terjedt el, hogy koronként eltérően th, ch, néha ty, később cs betűkapcsolattal helyettesítették azt. Néhány példa: (az itt is szereplő) Petrichevich, Simonsich; Bakith, Marinith; Stancsics ~ Stansics. A leírtak alapján tehát azt feltételezhetjük, hogy a Bálintith család valamely őse délszláv területről költözött át Erdélybe – ezt azonban a levéltárukban fennmaradt középkori, hiteles okiratokkal lehetne csak bizonyítani.
Jegyzetek
1 Deák Farkas: Leltárak a báró Bálintitt-család nagy-ernyei levéltárából a XVII. századból, 1660 körűl. Történelmi Tár. Budapest. 1880. 588–595. o.
2 A család neve Bálintithnak volt írva egészen a bárói diploma elnyeréséig (1740). Báró Bálintitt József megjegyzése. Századok. 1883. 487. o.
3 Az évszámot, a nemesi oklevelet sokan vitatták, megkérdőjelezték, ennek ismertetése jelen esetben nem célunk.
4 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal I. Pest. 1857. 131–132. o.
5 A családnév kialakulását és formáját a 131. oldalon egy nagyon romantikus, szinte mesébe illő történettel magyarázták. Lásd: Nagy I. i. m. 131. o.
6 Medgyesfalu: ma Meggyesfalva, Marosvásárhely délnyugati része.
7 A falu nevét az egyes korokban másképp és más formában írták le. Ma hivatalosan Körtvélyfája, románul: Periş.
8 Kiss Erika: Ötvösművek a 16–17. századi Magyarországon. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai. 2. kötet. 101. o. Nyárádvölgyi (a keresztnév hiányzik): Történelmi apróságok. Századok. 1877. 168. o.
9 A kláris vagy kaláris nagyon divatos ékszer volt ekkor. Jelentése: csiszolt ékszer, piros vagy fehér korallból készült nyaklánc, füzér.
