Cseke András 1891. október 26-án született Nagybaconban, 1969. március 26-án hunyt el ugyanott. Édesapja Cseke András református vallású földműves, édesanyja Kisenyedi Rebeka református vallású volt.
Cseke András a brassói 24. honvéd gyalogezred kötelékében került ki a galíciai harctérre géppuskásként és telefonosként. Kis jegyzetfüzetébe naponta feljegyezte az 1916. szeptember 30. és 1918. június 15. közötti, számára fontosabb eseményeket a fogságba esés napjától a hazaérkezésig. Feljegyzései nem annyira a hadi eseményeket, hanem sokkal inkább a fogságba esett ember, a hadifogoly katona lelkiállapotát, vívódásait és vágyódásait tükrözik. Feljegyzéseinek mondhatni vezérfonala az otthon maradt szerettei és hazája iránti aggodalom és vágyódás, de ugyanakkor azt sem mulasztja el, hogy rögzítse a hazatérés körülményeinek és akadályainak, ezzel együtt az oroszországi bolsevik forradalom egyes mozzanatait. Alább csak az 1918 évre vonatkozó feljegyzésekből teszek közzé töredékeket annak érzékeltetésére, hogyan élte meg és át a Nagy Háború utolsó szakaszát egy magyar katona.
(forrás: FORTEPAN/Vogl Elemér)
A napló szövegének feldolgozásánál az olvashatóság megkönnyítése érdekében a helyesírás mai szabályait alkalmaztam anélkül, hogy a szöveg tartalma és értelme sérült volna Ilyenképpen a mai helyesírás szerint a c betű régi cz-s írásmódja helyett a c-t alkalmaztam. Cseke András gyakran használt kettős magánhangzókat [teleffon, elaludttunk, felvirradttunk, kínossan, indulttunk, meghállunk, rajttam, érttem stb ], ezek esetében is a mai helyesírás szerinti írásmódot alkalmaztam. Nem változtattam meg a naplóíró által használt sajátos, erdővidéki archaikus kifejezéseket, szavakat (pl. értesítlek, Vilmuska, napnyugodtnak, tanálkoztunk, estve stb.). Az olvashatatlan betűket, szavakat, illetve szövegrészeket [,,,]-al, a szöveg érthetőségéhez [] közé tett betoldásokat (betűket vagy szavakat) alkalmaztam.
Cseke András honvéd fogolynaplója 1918-ból (részletek)
„(…)
Jan. 2. 1918.
Máma vettem a Gáspár 4-ik kártyáját ápril. 28-iki 1917. évi kelettel. Örömem le nem írhatom, hogy már hat holnapja1 nem kapom sorait, végre mégis kaptam egyet. Tartalma: Értesítlek, hogy én újra B[uda]pesten vagyok, de elsején újra hazamegyek. Míg odahaza voltam, kerítést csináltam a gyümölcsfák előtt végig. Kemencét is rakat[t]am. Még kutat is ásatok. Vilmuska szép nagy gyerek, ketten rendeztünk mindent Anikó, édesanyám, mind jó egés[zs]égesek. Csókol,
Gáspár
(…)
Jan. 5–10-ig. 1918.
Izgalmas napok. Járnak újra a kozákok, és úgy lövöldöznek, hogy félünk kimenni a házból. Igaz, minket nem bántanak, de a golyó nem válogat.
Az idő még mindig szép.
Cseke A.
(…)
Feb. 3. 1918.
Máma írtam Gáspárnak a 35. sz. kártyát.
Kedves b.[átyám], Gáspár! Mindhiába várom soraitokat, oly ritkán kapom. És minden kártyád oly rövid szavú. Életemnek reményei csak tik voltatok minden körülmények között, és vigyázva arra, hogy tinéktek bánatot ne szerezzek. Most is, e jelen pil[l]anatban, midőn írom e sorokat, erre gondolok, és a Mindenható áldását kérem tireátok.
Édesanyám kezét csókolom, hű fia, úgy min[dny]jájatokat csók[ollak], András
(…)
Feb. 4–16-ig. 1918.
Fújni kezdett a szibériai szél – hideg napok ezek. Elmegyek munkára, már an[n]yit dolgozom, amen[n]yit akarok, mégis nincs kedvem hozzá, hiszen igen hosszú az idő, amit itt eltöltöttem.
Nagyon sokat gondolkozom és ag[g] ódom. Az oroszok igen szeretik most a magyarokat meg a németeket, és hirdetik, [hogy] megvan a béke. Mégsem szál[l]ítanak [el] a lázadó orosz néptől. Körülöttünk újra harctér van.
Úgy félünk járni, fütyölnek a golyók a levegőben.
Istenem!, mennyi akadály van előttünk!
Itten rém nagy drágaság van, ha fizet is a muszka úgy, mint az ő féle népnek, mégis bajosabb az élés, mint eddig volt.
Cseke A.
(…)
Feb. 22. 1918.
A sok gond mindig. Nincs semmi kedvem, szeretnék már elindulni, van már 100 rubelom. De bajos kievezni e zavart, bezárt területről. Életem is veszélyeztetve lehet
Cseke A.
(…)
Márc. 9. 1918.
Gond újra. Nem lehet menni vonattal. Nem engedi a Vörösgárda át az ők frontjukon.
Gyalog még nem mehetek, hisz még hűvös a levegő kint aludni.
Így még levettem az eszem a menésről.
Cseke A.
(…)
Márc. 11–12–13–14. 1918.
Olyan bús, szomorú napok ezek. Szeretnék már indulni a világba. Hazaevezni in[n]en, a bizonytalanság tengeréről. Veszedelmes, bezárt helyen vagyunk. Fáj a szívem az én szép hazámért, amelyről már 21 holnapja2 sem[m]it sem hallok.
Már-már minden reményeim ingadoznak. De erősítem magam az Istenben vetett hittel
Cseke A.
Márc. 15. 1918.
Mindenható Isten! Ím, itt állok a Te szent színed előtt a természet dicső templomában, ez életnek siralomvölgyéből hozzád emelem szomorú szívemet, és a Te szárnyaid árnyékában keresek menedéket.
Örök élő Isten!, aki minden időben megőrzöt[t]ed szép hazánkat minden vésztől és vihartól, és így ily szép napon adtál a küzdő magyar népnek békességet és szabadságot. Legyen áldott a Te szent neved éret[t]e. Esdekelve könyörgök hoz[z]ád, Édesatyánk, adj újra szép hazánknak békességet.
Szabadítsd meg e szomorú fogságban hervadó magyar népet, akik itt hervadoznak. Küldj égi harmatot a mi fájó szíveinkre. Áld[d] meg szép hazánkat, áld[d] meg királyunkat. Áld[d] meg a mi vitéz katonáinkat, akik igaz ügyér[t] küzdenek.
Ámen.
Cseke A.
(…)
Márc. 17. 1918.
Veszélyes nap. Puskák ropognak, süvítenek a golyók, még a gyerekek kezében is puskát lehet látni. Készülődnek a piros gárdák, igen járkálnak. Sokan olyan meggondolatlan eszű mi embereink is közükbe ál[l]tak, mivel sokat ígér a muszka.
Nem tudom, mire véljem a dolgot, ezek mián rossz dolgunk lehet még nekünk is, ha betörnek esetleg.
Máma írtam Ilona és Anikó nővéreimnek a 18 sz kártyákat
Cseke A.
(…)
Márc. 20. 1918.
A sok gondok és ag[g]odalmas napok után máma örömmel vettem a 7 kártyát Gáspártól. Szövege:
Édes öcsém, András! Mink min[dny] jájan jó egés[zs]égesek vagyunk, amit neked is kívánunk. Írjál többször, csókol bátyád,
Gáspár
Nagybacon 917. okt. 25.
Válasz a 39. sz. kártyán. Édes Gáspár!
Máma vettem a 7-ik lapod. Igazán, minden örömem csak ebben van. Én különben egés[zs]éges vagyok. Téged csókol, édesanyám kezét csókolom, hű fia,
Bandi.
(…)
Márc. 31. 1918.
Második húsvét orosz hadifogságban, amit távol az én szeretett kedveseimtől távol eltöltöttem. A természet dicső templomában a halhatatlanság hite reményei közt emelkedett a lelkem az Istenhez.
Bajtársaimmal, mind3 Sándor, Vilmos, Kálmán szegedi fiú, meg Toll Mihály lugosi szabó – ezekkel a szobánkba[n] 30 üveg sör mellett sírtunk, és énekeltük el szívünk fájó érzéseit.
Drága édesanyám! Nálad van minden gondolatom.
Gáspár, gondolsz-e énreám?
Cseke A.
(…)
Ápril. 6. 1918.
Szép tavaszi idő van. Semmi hír, be vagyunk mi ide zárva a lázadó csapattól.
Nagy drágaság van, bajos élni, pénz sincs, mivel fizessenek. Sokat gondolok az én kedveseimre. Nem tudom, láthatom-e még meg?
Istenem!, de veszedelmes helyre kerültünk. Körülöttünk harctér van újra, nem messzi[re], valami 60 k[i]l[o]m[éternyire].
Nincs kedvem sem[m]ihez.
Cseke A.
Ápril. 7–10-ig. 1918.
Már nincs kedvem dolgozni, pedig sokat ígér a muszka. De én szeretném, ha odahaza lehetnék. Ha körülnézek a határon, szegény hadifogoly testvéreim indulnak a Dél-Kaukázusból hazafelé napnyugodtnak4, pedig előttük egy lázadó vörös gárda van. A hazavágy annyira kínozza szegényeket, hogy gyalog indulnak a kietlen Oroszország pusztáin és járatlan útjain, éhezve, fázva, fáradságtól és ag[g]odalomból, lelki és testi gyengeségtől meggyötörve. Tanálkoztam velük, akik elbeszélték szomorú helyzetüket. Szemeim kön[n]ybe merül[nek]. Hát Istenem!, így kell hazavándorolni a hős harcoló szegény honvédeinknek.
Rajtam is a sor, kínoz engem is szép hazám, amiért vágyik lelkem. Minden szenvedésnek, megpróbáltatásnak nekimenve, átgázolni, amint lehet. Istenbe vetett hittel.
Bizalmam őbenne.
Csak még hazám, hazám, téged láthatnálak meg, és megnyugodtan halnék meg, pihen[n]i édesapám porai közt.
Cseke A.
(…)
Ápril. 16–17–18. 1918.
Unalmas, bánatos napjaim az utolsók a Rikovszkin. De elhagyom ezt Istenben vetett hittel, hisz akárhova megyek, a jó Isten szeretete mindenütt kísér.
Összeszervezkedtünk, és elkészülve minden fáradságra és megpróbáltatásokra, és ezek[kel] a bajtársaimmal útra indulunk:
Kálmán János 5. honv. Szeged
Toll Mihály 4. husz., Lugos, Ferenc u. 16.
Gál András osztagbeli bajtársam Molnár László [osztagbeli baj társam] Brassói 24-es gép[puskás] honvédekkel.
Cseke A.
(…)
Hálaima a Mindenhatóhoz
1918. ápril. 19.
A mi segedelmünk jöj[j]ön az Atyától, a Fiútól és a Szentlélek Istentől.
Ámen.
Oh, Szentlélek Úristen! Szál[l]j alá mihozzánk, a Te lelkednek erejével szenteld meg a mi régi búval és bánattal meggyötört szívünket és imádságainkat. Ámen.
Mindenható Isten!
Kegyelmes Édes Atyánk! Te voltál nékünk hű gondviselőnk és megtartónk minden időben.
Te tartot[t]ad meg életünket az ellenség gyilkos tüzében – s a Te szárnyaid árnyékában pihentünk hosszú szenvedéseinkben.
Most is a Te szárnyaid árnyékába húzódva, fölvesszük a hálaadás poharát – áldunk Téged, Édesatyánk, aki a Te lelkednek erejével erősítettél meg.
Vonj magadhoz minket, és áldj meg minket, Édes jó Atyánk, és mutazsd [!] meg az utat nekünk, amely a mi hazánkba vezet.
A Te szent fiad legyen a mi vezérünk, az ő lelkét ad[d] szövétnekül.
Áld[d] meg édesanyám!, testvéreim, akikért vérzik szomorú szívem. Oh, hints égi vigaszt a mi hervad[t] szívünkre.
Ámen.
Cseke A.
Indulás a Rikovszkiról
Ápril. 20. 1918.
Egész hosszú éjjel nem bírtam elaludni, mindig gondolkoztam, hogy mi lesz mivelünk.
Végre tisztába jöttem gondolataimmal, és egész megnyugodva fölköltem, felöltöztem, és várom a Gálékot, hogy jöj [j]enek. Feltevésem, hogy kevés csomagot vigyek magammal, hogy kön[n]yebb legyen a menés – mivel gyengék a lábaim. Az ott maradt holmiimat a Vilmos gyereknek adtam.
Megérkeztek a Gálék – No, hát induljunk. Fölszereltünk. Indulunk a zöld mezőbe, elkerülve a Juzofkát és minden bányát.
Amint megyünk a réten, velünk szemben tele veder vizet visznek az orosz asszonyok.
Talán mégis lesz szerencsénk a föltevéshez5.
Aztán némán, lassan bal[l]agunk tovább menyünk [megyünk] mindig csak délnyugat[nak], remélve a legjob bat[, hogy] talán átkerüljük a krasznik kvardékot. Bízok a Mindenhatóban. Azért remeg a lelkem, hogy nehogy tanálkoznánk ezekkel a vörös gárdákkal.
Mezőkön, szántóföldeken keresztül vezet a mi gyalogutunk, amelyet az Isten áldott napja vezet.
Gyönyörű völgybe érünk be, lábunk alatt virít az ibolya, fejünk felett szépen énekel a pacsirta. Elfáradtunk, a Laci szomjas lett, mivel éppen egy forráshoz értünk. De figyelmeztettem a Lacit, hogy ez a for[r]ásvíz nem látszik jónak és ne igyon abból, amit meg is tartott.
Kevés pihenés után tovább indulunk, de már fájnak a lábaim. Kiérünk a völgyből a magaslatra, hát föltűnik előttünk a mandukai állomás, amelynél ott voltak a krasznikok. Ettől balra elkerültük, és nagy kerülés után sikerült velük ne[m] tanálkozni.
Ket[t]ős vágányú vasút vezet délre, de mi csak nyugatnak tartunk. Az orosz parasztok szántanak a mezőn, de nem szólnak, hogy miért nem megyünk az úton. Ők már tudják, hogy mi járatban vagyunk.
Elhadjuk [!] a szántóföldeket, egy kis mezei útra értünk. Tanálkoztunk két orosszal, akik dohányt kértek tőlünk, a fiúk meg is kínálták őket. Közben kérdik: Hova mentek, tavaris, mikor még előttetek folyik a harc? Tovább beszélünk velik, akik irányt adnak, hogy merre ne menjünk, és merre vannak Krasznikok, és figyelmeztetnek[, hogy] igen figyelmesek legyünk, mert ha a járőrökkel tanálkozunk, azok is lelőnek minket.
Megköszönjük szíves tanácsukat. Tovább indulunk. Nagyon messze vannak a faluk, még látszanak a bányák, de már mes[s]ziről. Beszélgetünk lassan6, közben elér ben[n]ünket egy parasztkocsi. A paraszt megál[l]ott, és fel is vett a kocsira.
Megjegyzem, ez a paraszt ukrán féle orosz volt. Ez megmagyarázta az irányt újra. Bevitt a falujába. Lisz[,,,] faluba és aztán leszál[l]tunk, megköszöntük az orosz szíves tanácsait, jóindulatát, és tovább megyünk a falun. Kiérve a faluból, újra letérünk az útról a mezőre. Szántás[t,] vetést nem néztünk, csak men[n]i.
Nagyon fúj a szél, hordja [a] szél a fekete homokot velünk szemben, nem lehet látni tovább, mint 100 lépésre A mezőn újra találkoztunk egy ukráin féle orosszal, aki beküldött a falujába, amelyet Katarinkának hívnak. Beértünk a faluba, még a nap jó fent van. De el vagyunk fáradva, éppen ezért a közeli házba[n] szállást kértünk.
Az orosz paraszt szívesen fogadott minket, és el[l]átott minden ennivalóval, jó ágyat készített. Reggel megmagyarázta az irányt, és figyelmeztetet[t], hogy a falukba be ne menjünk, mer[t] lehetséges[, hogy] ottan vannak krasznikvargyik.
Megköszöntük szíves tanácsait az öreg Kaglonak és a jó szál[l]ást. Tovább indulunk.
1918. ápril. 21.
Vasárnap. A nap felkelt, de újra homályba borult. Menetelünk a mezőn. Ott ma senki sincs. Egész nap nem láttam mást, mint vadlibákat Szántóföldeken vezet utunk A napot nem lehet látni a porfelhőtől. Így irányunkat elveszítettük. Sehol nem lehet házat vagy falut látni. Leülünk. Gondolkozunk. Enni kezdünk, de már estvefelé jár az idő. Felkelünk, tovább megyünk. Szomjasok vagyunk, egész nap nem ittunk.
Amint így tűnődünk, egyszerre felkiált a Gál.
Ne, ott balra egy kis tanya!
Igen, tanya. De ide még messze van. Betértünk a kis tanyába. Ugatnak a kutyák minket. Odaérünk. Hát kijönnek az ottani lakosok. De ezek nem oroszok, hanem görögök. Egy fiú tud oroszul, aki megmagyarázza az irányt. Egyre figyelmeztetett, hogy itt lovas krasznikvárgyik járnak. Egy kis vizet kértünk és aztán tovább indultunk északnak, mer[t] igen délnek tartottunk mi.
De már estveledik. Kisüt a nap az ég alján. Elfáradtunk. Szólok én: Tovább ne menjünk mi, itt egy kis ház, nem lakik eb[b]en senki. Háljunk meg itt.
Betértünk a kis házba, helyet készítettünk és lefeküdtünk. Én még kimentem, megnéztem a nap merre nyugszik le, hogy reggel tudjam az irányt.
Ápril. 22. 1918.
Izgalmas éj után fölvir[r]adtunk. Egy fogolymadár felköltött, ébre[s]z[t]getett, bejött a kis házba. A nap följött, szép az idő. Indulás napnyugatnak a mezőn. Amint megyünk, elérünk egy telefonos utat, amely Komár nevű faluba vezet. Kitudakozódjuk, nem-e van[n]ak ottan krasznikok. És mivel még ott nincsenek, betértünk, ahol egy orosznál tejet kaptunk reggelire. Jelzem, az oroszok pénzt nem fogadtak el sem[m]iért.
Itt beszélte el az orosz, hogy itt nincs krasznikkvárgyé, de ott útközben tanálkozhatunk velük, a német front ide 15 km. Továbbindulunk. A falu végén folyik a Ricska nevű folyó, amelyen csónakon egy kisfiú átvezetett.
Szintén megint a telefonvezetékek után megyünk. De félelmes, itt lesz majd a megválás a fogságtól.
Elértünk egy német falut, itt a németek elbeszélték, hogy in[n]en a vörösek jobbra húzódtak. Mink csak menjünk balra egyenest.
Továbbmegyünk, újra egy német faluba értünk, ahol sok fogolytársakkal tanálkoztunk. Egy német gazda elbeszéli, hogy ide 12 km a Klució nevű falu, ott még ma folyt a harc. Ál[l]ítólag a németek kiverték a krasznik kvárgyékat. Erre egy fiú kocsin áthajtott abba a faluba, megnézni a valót. Visszajön a német gyerek, és mondja, hogy ott már nincs krasznik kvargyé, és hozott német pénzt is. Így indultunk át az egész ab[b]a a faluba, ahol csakugyan már tiszta a hely. Így váltunk meg ama veszedelmes helyről.
Cseke A.
Ápril. 23. 1918.
Egy parasztnál aludtunk, aki megvendégelt ennivalóval, és szál[l]ást adott, jó ággyal. Reggel az állomásra indultunk.
Az állomás le van rombolva, körülötte fekszik 320 bolsoviky7. Előttünk 20 km[-re] egy híd fel van robbantva, és így ad[d]ig gyalog kell menni még. Egy vendéglőbe[n] megreggeliztünk, és tovább megyünk. Már sokan vagyunk, mindig szaparodik a létszám.
Cseke A.
IV. 24. 1918.
Magyar bakákkal tanálkoztunk, akik a hidat építik. Örülök, hogy megláthattam őket.
Itt vagonokba szál[l]tunk, mintegy 51 vagon telt meg foglyokkal, és értünk jött egy gép – aztán elindultunk Ekaterinneszlavszkára.
Megérkeztünk ide, már messziről hallszik a mi katonazenénk. Itt időztünk egész éjjel a váróterembe[n].
Ápril. 25. 1918.
Reg[g]eli 8 h.-kor indulunk in[n]en. Nagy a vonatközlekedés. Sok a fogoly meg a menekültek, akik hazafelé térnek. Robogunk egész nap.
(…)
Ápril. 27-én 1918.
Még mindig nehezen haladunk a határ felé, sokat vesztegelünk az állomásokon.
Sok a hadifoglyok [!], de mégis köztük egy földit nem lelek.
27–28–29.
Még mindig utazunk és vesztegelünk az állomásokon.
Kínszenvedés, nem lehet lefeküdni. 50-nen vagyunk egy vagonba[n].
Cseke A.
Ápril. 30. 1918.
Brodynál máma reggel átléptük a határt, ahol a régi állások még látszanak – és a sok sírok. Megérkeztünk Brodyba, ahol egész nap várakoztunk. Vagon után étkezést egyszer kaptunk, estve 8 h indultunk tovább vonattal.
Május 1. Reg[g]elre fölébredve Solovra érkeztünk, ahol levágattuk a hajat és megfürödtünk. Aztán orvosi vizsgálat után minázsit8 kaptunk és Brakovkába[n] megpihentünk.
Cseke A.
Máj. 2. 1918.
Vagonokba szál[l]tunk, indulunk Kraszna felé Lembergbe, ahova estve megérkeztünk. Megvacsoráztunk, és a kocsikba visszaszál[l]tunk.
Máj. 3-án reggel indultunk Sokol felé, estve 10 h-kor érkeztünk Korelba. Itt megvacsoráztunk és a vagonokba viszszaszál[l]tunk.
Cseke A.
Máj. 4. 1918.
Reggel indultunk tovább, és megérkeztünk 10 h-ra Kholm-ba. Itten kiválogattak honvédokat és mindenféle katonákat, és a kozák féle emeletes kaszárnyába felvezettek Beosztottak szakaszokba. Az idő itten hűvös.
(…)
Máj. 12. vasárnap, 918.
Máma sorakozás, azután újra máshova vezettek bennünket Istenem, a sors még mindig rosszabb. Kenyér nincs, csak kb. 5 dkgr. naponként. Még van pénzem, és naponként veszek 2 zsemlét, amely 8 fillér helyett 2 korona. Hűvös, hideg idő van, kimen[n]i sem lehet. Csak már lehetne men[n]i haza. Nincs sem[m]i kedvem.
Cseke A.
(…)
Khelm, 1918. V. 23.
Máma a szép nyári délután kijártam a zöld erdőbe hal[l]gatni a szép madárdalt. Három bajtársammal, Gaal meg Németh (dunavecsei) fiúkkal. Leheverettünk9 a zöld bokrok tövébe, és ott elbeszélgettünk. Magunk előtt látszanak a régi drótakadályok, buktatók, futóárkok, amelyek már be kezdettek omladozni. Eldobott kézigránátok hevernek szanaszét és gránátszilánkok meg srapnelhüvelyek.
Istenem!, sóhajtok fel magamba[n], ezelőtt itt milyen harc lehetett, és ez a hely, ahol sokat szenvedtek a mi testvéreink valaha[,] milyen zaj volt itten, és mostan néma csend. Fáj a szívem, ha nézem ezeket és a fehér fakereszteket, kön[n]yeim hullanak reájuk. De egy sut[t]ogó szellő lengedezése azt súgja felé[m], hogy ők már megnyugodtak, levetve minden földi gondokat, szebb hazába vonultak.
Hazafelé térünk, mer[t] a nap már lemenőbe[n] van. Rozstáblás földeken vezet utunk, amelyeket szépen ringat a májusi szellő. Homokos talajok vannak itten. Jelenleg nagy szárasság [!] [van], még tavaszi vetés abszolút sem[m]i. Máma édesanyám[nak], Anikó[nak], Ilona[ának], Gáspárnak a 17. sz. kártyákat írtam.
Cseke A.
(…)
Elindulás Khelmből, 1918. júni. 1.
D. e. 8 h.-kor sorakozás, azután öszszeolvasnak hadtestenként 10 h -kor indultunk ki a pályaudvarra. Hosszú ket[t] ős rendekbe[n] megyünk, az utunkba[n] elér egy zápor jeges eső – úgyhogy teljesen eláztam. Kiérünk a vasúti állomásra, ahol átvettek a kísérő katonáink és tisztjeink.
Mind10 egy másfél órát időzve itten, aztán kiindult a vonat a Khelmi p. u.-ról. Mindenki örül, hogy in[n]en elszabadulhattunk, ahol az éhséggel majd megölet[t]ek, és ahol elkelt minden pénzünk.
Gyönyörű szép mezőn halad a vonat Mindenütt rozstáblák terülnek el, amely[ek]et oly szépen ringat a nyári szellő. A polák, lengyel nép kint van a mezőn, dolgozik, olyan tiszták a keskeny földek, és elég jól megmívelik. Apró tarka fekete teheneket legeltetnek a gyerekek, lent a völgyben kis csörgedező patakok mellett. Itt-ott föltűnik egy-egy szalmás házas falu, szép fehérre meszelt házak – Istenem, sóhajtok fel. Egy szép kis fehér ház előtt öregasszony fon. Körülte szép árnyas fák, és szép kert terül el. Ez a békesség. Igen, itt már elfelejtették a háborút, és még a szellő is fújja, hogy itt, hol ezelőtt egy év[v]el, hol an[n]yi vér elfolyt, már békesség van.
Temetők vannak közel a vasúthoz, benne fehér nyírfakeresztek – amely[ek] alatt hej, be sok ifjú szív porladozik – akik nyugszanak már csendesen, levetve minden földi szenvedést és gondokat.
Rászáll egy-egy madár a fehér keresztekre, és ott énekli síró dalát, ott csicsereg az elesett hősök felett – aki bús énekével siratgatja őket.
Estve felé van.
Megérkeztünk egy magállóhelyhez egy zöld erdőbe – a nap alkonyodik, oly szépen terül vissza mireánk a sötét felhők alul, annak sugarai közt fürdenek a szép rozstáblák – amely[ek] közt an[n] yi szép búzavirág van. Benézek a zöld erdőbe. Már nem hal[l]szik úgy a madárdal. Istenem, sóhajtok fel magamba[n], milyen hamar múlik minden, már elmúlt a szép májusi madárdal. Néma csend. Ahol ezelőtt egy év[v]el a srapnelek szag[g]atták le a fáknak zöldel[l]ő ágait – most szomorúan néznek ránk a fáknak ősrégi ágai, amelyeket némán lenget a júniusi szellő – felénk integetnek sut[t]ogásaikkal, mindhha11 mondanák felénk – Menjetek haza, hős fiúk, mink őrködünk az itt pihenő testvére[i]tek felett. A kis erdei virágok néznek felénk, mindha12 ők is dadognák – „Menjetek békével, jó Magyar fiúk – Mi, vira[,,,]ni fogunk az elesett testvére[i]tek sírjain.” Szívemet mély érzés és fájdalom tölti el.
Nézem újra az alkonyodó napsugárt – milyen szép a júniusi est. Mind[,,, Mintegy? – B. L.] még egy negyedórát időzve kiindul a vonat Kavel Ravaruska felé. Mink meg lefeküdtünk.
Ravaruska, 1918. júni. 2.
Reggelre ide megérkeztünk, az idő igen hideg. A bakák tüzeket raknak a vasút széléhez, és úgy melegszenek – [mert] fáznak, ami igen bevett szokás[a] a bakának, hogy ahol, ha megáll, főzni kezd. Kerül egy kis krumpli, tea, kávé, konzerv, és elkészíti. Óriási sokat vesztegelünk.
Jaroslavra megérkeztünk du. 5 órára. Itt kaptuk az ebédet és [a] vacsorát. Itt új gépet kaptunk, és 8-h kor indultunk tovább. Egész éjjel vesztegeltünk. Reg[g]elre hűvös esőre ébredünk. 1918. június 3-án reggel már hegyes vidékre értünk, és Khivó nevű állomásnál kávét kaptunk. Hegyes vidéken haladunk tovább, még mindig esik. Hideg kárpáti eső meg-megcsapkodja a vagon oldalát, nehezen megyünk át a bérces Kárpátokon, pedig két gép visz. Du. esti 6 órára megérkeztünk Mezőlabarcra, ahol már magyarok laknak – igen, már Magyarországon vagyunk.
Átvettek a magyar vonatvezetők, és indulunk Sátoraljaújhely felé.
Egész éjjeli utazás után reggelre már mes[s]zi bent vagyunk, haladunk délre. Jólesik lelkemnek látni a magyar gyerekeket, lányokat, asszonyokat, de fáj a szívem, [mert] ezek mind olyan bánatosan néznek mireánk. Panaszkodnak nekünk.
1918. júni. 4., reggel 9 h.
Tokajon gyönyörködöm a szép szőlőhegyekben. De ellenben a füvek és [a] gabonafélék igen gyengéknek mutatkozik13 Krumpli, tengeri, mind elfagytak.
Nagy szárasság [!] van itten. Panasz egymás után hal[l]atszik a szegény asszonyoktól.
Nyíregyháza, 1918. júni. 4. d. 12-re ide megérkeztem.
Itt vesztelegtünk esti 8 óráig, ezalatt itt ebédet és vacsorát kaptunk.
Egy idevaló birtokos úrnővel máma a peronon hosszan elbeszélgettem, oly kedvesen beszélt, és sokat panaszkodott Nekem ő is. Több mint egy óráig beszélt nekem, aztán oly szépen elköszönt.
Bizony, ilyen az intel[l]igencia és az udvariasság.
Indulunk Debrecennek
8 órakor indultunk el, én meg aludni térek.
Cseke A.
1918. júni. 6. [5?] reggel megérkeztünk N[agy]váradra. Itt egész nap vesztegeltünk. Itt találkoztam Biró osztagbeli honvéd bajtársammal, akivel sokat elbeszélgettem. Mindenütt általanba14 nagy fagykár pusztított. A kapásnövények mind elfagytak. Kivéve a fák alatt kertekben és északtól hegy által védett dombokon, de az aljába[n] még nagyobb a kár.
Estve 9 órakor indultunk el in[n]en, itt volt ebéd és vacsora és Én meg lefeküdtem.
1918. júni. 6. De. 10 órakor érkeztünk meg Kolozsvárra. Az idő változó, még mindig látszik a fagykár.
Ebédeltünk és du. 2 órakor indultunk tovább.
Különös nekem Kolozsvár, most olyan néma és csendes.
Cseke A.
Tövis, 1918. júni. 7.
Estve 10 h.[kor] ide megérkeztünk. Nézek az aradi vonalra. Fáj a szívem, elmúlt minden reménységem. Vacsorát kaptunk és indulunk.
1918. júni. 8. Kiskapus.
Nézek Szeben felé, eszembe jutnak a békés, boldog napjaim, amely[ek] után hull a kön[n]yem. Gáspárról semmi hír.
Cseke A.
1918. júni. 8. Nagyszeben.
Hadtestnél beiktat[t]ak. Tovább indulunk.
Cseke A.
Fogaras, 1918. júni. 9.
Beiktat[t]ak. Oly idegen nekem minden. Máma Batóenál voltam. Fogaras milyen kihalt.
Nem találom föl magam. Borozok, míg pénzem van, jelenleg is.
Cseke A.
Fogaras, 1918. júni. 10.
Máma fölesküdtünk. Aztán gyakorlatoztunk bent az udvaron. Az idő igen szép máma.
Ilona nővéremnek [a] 24. sz., édesanyámnak [a] 24. sz. kártyát írtam.
Cseke A.
Fogaras, 1918. júni. 11.
Máma jegyzőkönyvet felvettek és szóbelileg is kikérdezett a hadnagy úr. Az idő borús. Nekem a lábaim fájnak. Mindenki beteg az éhségtől. Reggel rum nélküli tea, az ebéd amit ér – a vacsora zupa.
Ezt [az embernek] kibírnia nem lehet.
Cseke A.
Fogaras, 1918. júni. 12.
Nagyon meleg nap volt ez. Máma két éve elhagytam Brassót. 25-en vagyunk egy transzportba[n], akik jöttünk, és mind betegen vannak elnyúlva. Szegény jó magyar nép – mire jutottál. Mindenki nyög, de nem mondja, hogy várja a szabadságot. Az étkezés elég rossz.
Cseke A.
Fogaras, 1918. júni. 13.
Máma reggel harmatszerű eső van a tegnapi hősség15 után.
De. 9-kor kaptuk ki a pénzt, 3.10 koronát. Délután 3-kor indulunk a vasúthoz.
Kiérünk a vasúthoz, beszállunk a vonatba, lassan indulunk tovább Brassónak.
Szép mező közt haladunk és zöld erdők közt hegyeken át, míg du. 7 h.[-kor] megérkeztünk Brassóba. Itt elváltam az ismerőseimtől. Ilonához indultam.
A Brassó város elég szép, nincs rajta a háború jele, csupán az, hogy igen néma, bús.
C[seke A.]16
A viszontlát[ás]17
Beérkeztem Ilonához, és találtam a teraszon, aki sírni kezdett, amidőn meglátott. Elbeszéltem neki hosszú, kínos, szenvedélyes18 [katona- és fogoly] életem Itt töltöttem két napot Tizennegyedikén kijártam, a Béla sírjára virágokat ültettem.
15-én délbe[n] indultam haza. Kimentem a vasúthoz, és keveset kel[l]ett várjak. Elindultam a vonattal.
Cseke A.
(…)”19
Jegyzetek
1 Hónapja.
2 Hónapja.
3 Mint.
4 Napnyugatnak, nyugatnak.
5A tervhez, a hazamenési szándékhoz.
7 Bolsevik.
8 Ellátást, ételt.
9 Leheveredtünk.
10 Mint.
11 Mintha.
12 Mintha.
13 Mutatkoznak.
14 Általában.
15 Itt: hőség.
16 A lap jobb alsó sarka hiányzik.
17 A lap jobb felső sarka hiányzik.
18 Itt: szenvedésekkel teli.
19 Innen négy füzetlap hiányzik, ki vannak tépve. Valószínűleg Cseke András nyolcoldalnyi feljegyzése veszett így el.
