Borbereki Alvinczi Péter törvénytudó magánéletéről

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről¹ szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt. Róla úgy írnak a szakemberek, hogy a „magyar Lükurgosz²”, a „második Werbőczy István³”, aki élete végéig mint nádori bíró dolgozott. Fiatal korában sokáig a királyi udvarnál időzött jogi szakiratok szerkesztése miatt. Életének ezt a részét, munkásságát szintén sokan feldolgozták, azonban a családjáról először csak Nagy Iván⁴ emlékezik meg röviden és hiányosan az Alvinczi család történetének leírásakor. Pár év múlva Kőváry László⁵ foglalta össze a kihalt család történetének utolsó szakaszát. Majd körülbelül fél évszázaddal később Kempelen Béla⁶ egészítette ki teljesen új adatokkal, évszámokkal a családfát. Magánéletével azonban a tudomásom szerint ez idáig senki sem foglalkozott. Pedig a végrendelete⁷, amely még 1899-ben eredetijében megvolt a Pekry⁸ család dicsőszentmártoni levéltárában, sok mindent megőrzött róla. Mint férjről, mint családapáról, a gondolkodásmódjáról, a felesége és gyermekei iránt érzett gondoskodó szeretetéről. Testamentumát a Küküllő vármegyei Gálfalván készítette, amelynek a mai magyar neve Vámosgálfalva.

Alvinczi III. Péter 1639-ben született, és 1701. február 26-án hunyt el kedvenc falujában, a Maros jobb partján fekvő Borbereken. E településről vette a családban elsőként a borbereki nemesi előnevet. Családnevük a Maros bal partján szemben lévő ikertelepülésre, Alvincra utal. Ebből arra következtethetünk, hogy őseinek ez utóbbi lehetett korábban a lakhelye. (A két folyóparti falu összefonódó, közös múltjáról itt nem szólunk.) 1612-ben kaptak címeres nemeslevelet.

Azt nem tudjuk, hogy pontosan hol született, ezt egyik családleíró sem említi. Kempelen szerint négyszer nősült. Első felesége Szőllősi Erzsébet volt, aki fiatalon meghalhatott. A második kalotaszentkirályi Székely Klára, akitől 1683 körül elvált. Tőle született József nevű fia (*1677), akinek a további életéről nincs konkrét adatunk. (Ezekről a személyekről a végrendeletben nem emlékezik meg, tehát a további sorsuk ismeretlen maradt a számunkra.) Azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor vette feleségül a harmadik nejét, gyulafehérvári Lipcsei Évát. Együttélésükre Kempelen az 1696 előtti éveket adja meg. Azt viszont pontosan leírja a testamentumában, hogy tőle hat gyermeke született, három fiú és három lány. Felesége halála után újra nősült, hogy gyermekeiről legyen, ki gondoskodjék. Amint írja: „jóakaró uraim javallások indításából” Hegyesi István özvegyét, borosjenői Hosdáthi Katát⁹ vette el feleségül (1697. június 1.). Azt nem említi, hogy Katának az első házasságából született-e gyermeke, de bizonyára nem, hisz akkor az örökösödéskor ő is szóba került volna. Alvinczi Péternek ekkor már hat gyermeke volt, ahogy írja, „az én előbbeni feleségemtől való gyermekim”, név szerint: Sámuel, Gábor, Mihály, „Cristina (Kriska), Susi és Annis”. (A lányokat általában becenevükön említi.) A három fú volt az idősebb, ők már akkor tanultak, a három leány még kiskorú lehetett. Mielőtt részletesen írnánk a gyermekekről, a birtokokról és az örökösödésről, szólnunk kell általánosságban magáról a végrendeletről.

Magyar nyelven íródott, pedig Alvinczy az anyanyelvén kívül foglalkozásánál fogva kiválóan beszélhetett és írhatott mind latin, mind német nyelven. Úgy tűnik, az okmány, mintha töredékes volna, mivel hiányzik az abban a korban megszokott bevezetése. Márpedig egy bíró, egy szakember ismerhette egy ilyen műfaj szabályos felépítését.

A nyomtatásban közölt másolat hat témakörről szól: maga a végrendelkezés; a vallás (reformátusok voltak) és jó erkölcs fontossága; a gyermekek nevelése és taníttatása; intelmek gyermekeihez; végül a feleségéhez címzett jó tanácsok. Ugyanis Alvinczi erre a legutóbbi témára több ízben is visszatér, mintegy attól aggódva, hogy halála után Hosdáthi Kata ismét férjhez megy. Inti is, hogy „elégedjék meg nevemnek becsülettel való viselésével”, mert „az harmadik házasság ritkán szokott szerencsés lenni”. Nem tudjuk, hogy mi válthatta ki ezt a félelmét, hisz neki ez már a negyedik házassága volt, és ekkor már egyikük sem volt fiatal. Beleszövi azt a kis mondatot is, hogy az „én tőlem leendő gyermeki” majd mit kapnának halála után, azonban erre nem került sor, hisz házasságukból nem született gyermekük. A testamentum szövegezése, felépítése és szerkezete nagyon ellentmondásos. Stílusa választékos, még a néha hosszú mondatai is világosan érthetők. Több helyütt tudós emberre valló bölcsességeket ír le a feleségének, de főként a gyermekeinek, ezek mind az egyéniségéből és az élettapasztalatából fakadtak. Főként az atyai intelmek leírásakor tapasztalhatjuk az aggódó apa szeretetét, amelyet szeretne átadni, átplántálni gyermekeibe is. Ugyanígy a vallásával kapcsolatos fejtegetései is érdekesek, a családi szellemi örökséget tükrözik. Néha úgy érezheti az olvasó, mintha nem is végrendeletet lapozna, hanem egy Kölcsey által írt Parainesis soraiban gyönyörködne. Roppant logikus az érvelése azokban a fejezetekben, amelyekben azt taglalja, hogy hét családtagjának miket hagy örökül és miért.

Mindezek mellett ott van egy nagy ellentét is, mégpedig az okirat szerkesztésében. Amint fentebb már említettem, hat témát fejteget a végakaratában. Ezeket azonban nem fűzi láncra, minden ok és átvezetés nélkül váltogatja a témákat. Néha még asszociatív kapcsolatot sem fedezhetünk föl egy-egy bekezdés között. Ez azért feltűnő és furcsa számunkra, mivel a foglalkozásánál fogva épp a nagyon logikus felépítést, a célirányos szerkesztést várnánk el tőle. Minderre az ellentmondásra csupán egyetlen magyarázatot tudunk elképzelni, és próbálunk utólag elfogadni. Mégpedig azt, hogy a testamentumot hosszabb időn át írhatta. És ha lezárt egy részt, akkor valamelyik másik időpontban azzal a témával folytatta, amely épp azokban a napokban vagy órákban foglalkoztatta. Azonban nem célunk a szövegtani elemzés, ezért a továbbiakban visszatérünk az okiratban szereplő birtokaira és az öröklő családtagjaira.

Sajnos, a szüleiről semmit sem ír, azaz nem azonosítja magát a végrendelet elején (ebből is gondolható, hogy ezen rész hiányzik). Ezért bizonytalanok a családdal foglalkozó genealógusok az apja nevének megadásakor. Legtöbben a hitvitázó I. Péter fiát, II. Pétert tartják az apjának. Ebben az esetben ő, a III. Péter valóban az unokája volt. Ha ezt elfogadjuk, akkor az édesanyját pedig Szabó Katának hívták.

Az ismétlések elkerülése végett először talán ismertessük röviden, hogy hol voltak az Alvinczinak birtokai, majd azok közül melyik gyermeke mit örökölt.

Nagyon szerényen nyilatkozik minderről, pedig mint látni fogjuk, gazdag főúr volt. Ilyeneket ír magáról, idézzük: „alacsony rendből való is lévén, derék jószágot nem szerezhettem”, vagy: elosztom „kevés javaimat és jószágocskámat”. Pedig bizony az nem is volt olyan kevés. Közel száz településről kapott porciót (adót) vagy dézsmát. Ez azt a hányadot jelenti, amelyet a jobbágyai kötelesek voltak beszolgáltatni a saját terményeikből és állataikból a földesuruknak. E rengeteg falu nevét nem kívánjuk most elsorolni, ugyanis azok közül az évszázadok folyamán többnek a nevét megváltoztatták, jó párat összevontak, de még olyan is olvasható közöttük, amely mára kihalt. Azonban az általa akkor leírt vármegyéket és székeket feltétlenül ismertetnünk kell, hogy lássuk birtokai nagy kiterjedését. (Természetesen ezek elnevezése is sok esetben már megváltozott, vagy éppen átszervezték azokat.) Ezek a következők: Fejér, Küküllő, Torda, Hunyad, Szeben, Maros vármegyék; Fogarasfölde; Szászsebes, Beszterce, Medgyes székek.

Sok háza volt, mindezeket szintén csak fölsoroljuk, csupán az utolsóhoz fűzünk egy tőle vett kisebb magyarázatot. Az, hogy ezek a házak mekkorák voltak, s pontosan minek minősültek 1701- ben (majorház, kúria, kastély, várban lévő ház), azt nem mindig említi. Ezek a következők: (Gyula)fejérvári ház a várban, Oláhszilvás (Mikószilvás), Nagyenyed, Szeben, Magyarherepe, Újegyház(a), Gálfalva, Borberek. Ez utóbbi helyen több háza is volt lenn a faluban és egy a várban is. Az egyiket – ezt majorháznak nevezi – a feleségének építtette „a temetőmálbeli középső szőlő alatt”, amelyhez szőlő, kert, csűr is tartozott. A várbeli borbereki házhoz megemlít pincét, kertet és „gabonás házat” is.

Csupán egyes számban írjuk le a több településen említett ingatlanjait: szántóföld, rét, füves kert, szőlő, gyümölcsös, veteményes kert, kenderföld és Borbereken egy malom. A szőlők különösen fontos helyet foglaltak el életükben, hisz az egészségtelen víz helyett sok bort fogyasztottak, félve a különböző fertőzésektől. Ezért szőleje szinte minden háza közelében volt. Ugyanígy csak fölsoroljuk, hogy milyen háziállatokat tartott a házai körül: tehén, juh, disznó, ökör. A lovakat külön csoportokra osztja: ménes lovak, szekeres lovak, gyermek és kanca lovak, valamint csikók.

Érdemes külön odafigyelni azokra a terményekre, amelyek a mindennapi élelmezésükben fontos szerepet játszottak. Ezek közül jó néhány kimondottan jellemző volt erre a vidékre, mivel az éghajlat hűvös volt, a kevés szántóföld minősége pedig szegényebb, úgymond soványabb volt ezen a hegyes vidéken. Ilyenek a: haricska (más néven hajdina, tatárka vagy pohánka), alakor (gyengén termő búzafajta), török búza (kukorica), zab, köles, búza. A háztartásukban fontos volt még a méz, a vaj, az ecet és a szalonna. Ruházatuk, ágyneműk, abroszok készítéséhez lent és kendert is termesztettek.

Azt, hogy családtagjai közül kire mit hagyott, elsőként a feleségével kezdi. Ez a felsorolás nagyon részletes, ezért csupán néhányat emelünk ki ezek közül. Fentebb már említettük, hogy neki Borbereken egy külön házat építtetett, amelyet csak őrá hagyott, ezen nem osztozkodhattak a gyermekei. Felesége kap egy kisebb kétbakos szekeret hat „szekeres” lóval. Ékszereket (gyűrűk, gyöngyök), női ruhákat, asztalra való eszközöket sorol föl (aranyos kanna, poharak, réz gyertyatartók, aranyos sótartó, ezüst kanalak, hat-hat ón tál és tányér); szobákba való tárgyakat: paplan, lepedő, vánkos, abrosz és szőnyegek. Végül egy kis mutató órát említenünk érdekességként.

Mind a hat gyermeke kap egy(-két) házat a hozzá tartozó porciókkal és a falvaik dézsmájával, hogy abból megélhessenek. Feltehetően a házak száma azok nagyságától függött, hogy körülbelül azonos értékben és mértékben örököljenek. Zárójelben közöljük, hogy a települések nevét: Sámuel (Gálfalva), Gábor (Oláhszilvás), Mihály (Borberek és a vár kapujánál lévő ház), Krisztina (Gálfalva), Zsuzsanna (Nagyenyed), Anna (Borberek és Fejérvárott a várbeli gabonás ház).

Mivel itt soroltuk föl az összes gyermekét, e helyen szólunk pár mondatban a további sorsukról, bár ezeket az adatokat nem tartalmazhatja még Alvinczi Péter végrendelete.

Sámuel/Samu (*1685, †1724; ⚭ Béldi Klára) előbb Erdélyben kancelláriai lajstromozó, majd Bécsben referendárius (jelentéstevő) volt.

Gábor (*1686, †1751) az erdélyi főkormányszéknél titkárként dolgozott. 1743- ban bárói rangot kapott. Egy fia volt, szintén Gábor, aki 1788-ban utód nélkül halt meg.

Mihály (*?, †1751) a császári seregben volt százados. Neki két fia és egy Erzsébet nevű lánya született. A fiatalabbik fiú neve Ádám volt, aki szintén magtalanul halt meg. Az idősebbik, József (*1735) 57 évig szolgált mint katona, előbb császári tábornagy volt, majd főhadikormányzóként fejezte be az életét, 1810-ben halt meg Budán, síremléke a Kerepesi temetőben található.10 1763-ban ő is elnyerte a bárói címet. Mivel a családban több fiú nem született, vele halt ki az Alvinczi család.

A három, fiatalabb lánytestvér további sorsáról kevesebb adattal rendelkezünk. Nagy Iván még a nevüket sem említi, így csak Kempelen soraira hagyatkozhatunk:

Krisztina (*1696 körül, †1733) férje vízszentgyörgyi Makray Ferenc.

Anna (*?, †1731) férje fülpösi Nábrádi Miklós.

Zsuzsa (*?, †1702) édesapja halála után egy évvel elhunyt. Amennyiben az első két leánynak születtek gyermekei, ők már nem az Alvinczi családnevet vitték tovább.

A végrendeletben szereplő hat téma közül az apa intelmeit hagytuk az írás végére. Ezekből kívánunk néhányat kiemelni. Már részben szóltunk a feleségéhez címzett gondolatairól. Ezeket kiegészítendő idézünk még néhányat, mikre is figyelmezteti a férje őt, valamint a gyermekeket. Kéri Katát, hogy szorgalmatos, jó gazdaasszony legyen, s a gyermekeket „fenyítékben nevelje”. Táplálja és ruházza őket. A leányokhoz „istenfélő öreg asszonyt” fogadjon, s ne engedje, hogy azok idegen vallású férjet válasszanak. A fiúk jó erkölcsűek legyenek, tanulmányaik után „a keresztény vallásunkon levő pronotárius uram” mellett gyakoroljanak, majd valamelyik méltóságos úr körül szolgáljanak¹¹. Kéri mind a három fiúgyermekét, hogy „Istenökhez, hazájokhoz, urokhoz, vármegyéjekhez feddhetetlenül hivek legyenek”, s ne feledjék, hogy „nem lehet szentül két urat szolgálni”.

Az itt leírtakból, illetve magából a végrendeletből kiderül, hogy Alvinczi Péter körültekintő, családszerető, jó férj és apa volt. S mivel a lányok további sorsát kevéssé ismerjük, így csak a három fiáról mondhatjuk el, hogy apjuk halála után megtartották annak intelmeit, és úgy éltek, ahogy ezt ő tanácsolta nekik.

Jegyzetek

1 *1570 körül Nagyenyed, †1634 Kassa

2 Lükurgosz i. e. a 8. században élt spártai törvényhozó volt.

3 https://hu.wikipedia.org/wiki/ Alvinczi_Péter_(b%C3%ADró)

4 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal I. Pest. 1857. p. 25–26.

5 https://eda.eme.ro/xmlui/bitstream/ handle/10598/3744/EM1901_10_002_KovaryLaszlo-ErdelyiKihaltFouriCsaladok.pdf?sequence=3&isAllowed=y

6 Kempelen Béla: Magyar nemes családok I. 1911. (Az interneten oldalszám nélkül).

7 Kis Bálint: Borbereki Alvinczi Péter itélőmester végrendelete. 1699. nov.ember 25. Történelmi Tár. 1899. p. 539–549.

8 Kis Bálint szerint a Pekry család a kihalt Alvincziek leányági utódai voltak.

9 Név nélkül írja, hogy feleségének van egy húga.

10 https://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Alvinczi_József_s%C3%ADrja.jpg

11 Ebből arra következtethetünk, hogy a fiúk mind jogot tanulhattak. A pronotárius nevét nem írja le.