Felvetődik a kérdés, hogy egy roppant gazdag, vagyonos és híres család tagjáról, esetünkben Bocskay Kláráról lehet-e még valami újat írni. Arról a személyről, aki Erdély egyik legelőkelőbb családjából származott, mégpedig olyanból, amely vajdákat, fejedelmet adott a középkori országrészünknek, és neveik, tevékenységük mind a mai napig a magyar történelemtanításunk része. Hiszen tagjaik életét, sikerekeit és kudarcaikat már több tucatnyi történelemkutató, genealógus, irodalmár részletesen kinyomozta, földolgozta és közzétette.
Átolvasva az 1586-ban kelt végrendeletet, rájött e sorok írója, hogy igen, még mindig lehet róla új – igaz, csak apró – emlékeket írni. Mert miért is érdekelte volna a tudományos kutatókat, hogy Klára leánykájának ki volt a mestere, aki olvasni-írni tanította, mit örökölt tőle „Eorsek”, a kulcsárjának a gyermeke, vagy az a két szolgáló, aki állandóan Kata nevű leánya mellett segédkezett naponta. Nem soroljuk a kérdéseket, hisz ezekre adunk választ Bocskay Klára 1586. január 28-án írott végrendelete1 alapján.
Elsőként magáról a testamentumról általánosságban kívánunk szólni. Az okiratot Géresi Kálmán másolta le betűhíven az eredetijéről (tehát nem átírásban), amely 1878-ban az Andrássy család krasznahorkai levéltárában volt található (Fasc. 57 nro 63.) A középkori, nehéz szöveget valószínűleg néhol félreolvasta, így írt például egy ízben a Zecz helyett Jecz alakot, amely Szécs falu nevének korabeli rögzítése volt. A végrendelet nagyon rövid, tömör, 36 pontban foglalja össze a végakaró kívánságait. E pontok sorrendje néhol nem mindenütt követi a logikus felépítést, ugyanis néha visszatér valamelyik témára vagy öröklő személyre2. A leíró bizonyára a beteg hölgy gondolatait követte, ahogy egy-egy gondolatsor az eszébe jutott. Szerkesztése megfelel a korabeli végakaratok felépítésének, csupán néhány elem hiányzik belőle, így a végéről a pontos helyszín vagy épp a feljegyző neve. Mivel feltehetően a testáló nem tudott írni, ezért íródeáknak diktálhatta le a kívánságait. E névtelen lejegyző nagyon tanult egyén lehetett, mert mindvégig igyekezett a kor és az iskolájában tanultak helyesírásának megfelelni. Természetesen nem mindenben volt következetes. Érdekes módon sohasem használta az akkor gyakori ÿ betűt, helyette az i vagy az j szerepelt nála. A hang–betű megfeleltetések is néhol esetlegesek a szövegében. És érdekes módon ez főként a tulajdonnevek, főként a családnevek írásában fordul elő, így: Botzkay, Cziapi, Zabo, Somossj, Ezenj stb. A felsoroltak ellenére az általa írt szövegrészek ma is olvashatók és érthetők annak ellenére, hogy a végakaró és közte korbeli, nyelvjárásbeli és szóhasználati különbségek feltételezhetők.
A végrendeletben megnevezett gyámok és tanúk neve képezi az egyik csoportot. Ők mind a közeli vagy kissé távolabbi nemesi rokonsághoz tartoztak. (Követik őket a lakóhelye elöljárói, akiket nagyon tisztelhetett.) Az eddig ismert genealógiák alapján legtöbbjüket sikerült azonosítani. Őket a következő, családtörténeti fejezetben mutatjuk be. A másik, viszonylag sok nevet tartalmazó csoport a kúriában vagy udvarházban a család mellett közvetlenül tevékenykedő, kiszolgáló cselédség adja, akikre majdnem mindig név szerint hagyott örökül valamit a ház asszonya.
Szokatlan végrendelet az, amelyben az említett tutorok, azaz gyámok, tanúk és említett családtagok ennyi év után is meghatározhatók. Ennek az az oka, hogy nagyon családcentrikus egyénről beszélhetünk, aki biztosítottnak akarta látni a már nem kiskorú „árvái” további sorsát halála után.
Mielőtt rátérnénk családja bemutatására, két gyámot kell először kiemelnünk. Az úgynevezett főgyámként a Gróph Vramát említi. Mivel a neve a későbbiekben sehol sem szerepel, ezért azonosítása nem lehetséges. Bizonyára rangos, tehetős egyén lehetett, feltehetően a Bocskay család valamelyik illusztris tagja, akit akkor mindenki ismert, ezért a neve leírásától eltekintett. A másik egy bizonyos Magoczy Vram keresztnév nélkül. A később kihalt, Zemplén vármegyei Magóchy családból talán az András3 nevű, aki ekkor élt (†1590 körül).
A bocskói és kismarjai Bocskay családban született Klára Erdélyből került házassága révén az akkori Magyarország északkeleti részére. Születési helyére és idejére nem találunk adatot. A hely lehetett a Szatmár megyei Bocskó (románul Bociceău), a Bihar megyei, Nagyváradhoz közeli Kismarja, persze számításba jöhet a család bármelyik más birtoka is. A Bocskay családban II. Gergely unokája volt, azaz nem a fejedelmi ágból származott. Szülei II. Miklós és Kupinszky Erzsébet voltak. Nekik három leányuk született, így egyikük sem vitte tovább az ősi nevet. Ilona (akit nénémként említ a gyámok között), először Barcsai István, majd Monaky János neje volt. A szintén gyámként megnevezett Monakynak nem ez lehetett az első házassága, Nagy Iván4 szerint még volt két felesége (Berthóty Margit és Keczer Zsuzsanna), akik bizonyára már előbb elhaltak. A Zemplén megyei, úgyszintén kihalt Monaky család ezen férfitagja füleki kapitány volt, 1598-ban hunyt el. A végrendeletben már nem szerepel a másik lánytestvére, Anna, akit eszeni5 és polyánkai Csapi6 (Chapy~Chapi) Kristóf feleségeként írnak le, korábban meghalhatott. Ez a Kristóf a végrendelkező Klára férjének az unokatestvére volt.
A címben szereplő Klárának a férje, néhai Chapy János az akkori magyarországi–erdélyi határvidék egyik leggazdagabb családjának a tagja volt, a végrendelet írásakor már nem élt. 1586-ban két gyermekük élt, Péter és Kata(lin). Róluk így írva kéri a tutorokat, hogy „eö kegmek oktassa taniczia az en zegenj arvaimath. es minden oltalommal gondviselessek legien eö kegmek nekiek.” A gondoskodó mondata mindenben helytálló, az árva szó is igaz, hisz apátlanul-anyátlanul maradtak. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy mindkét gyermeke már nem kiskorú, hanem annál idősebb lehetett. Ugyanis Péter nevű fia, aki a nagyapja keresztnevét örökölte, a végrendelet végén mint tanú szerepel saját aláírásával és pecsétjével. Házasságáról nem tudunk, Nagy Iván szerint „családja nevét sírba viszi”, azaz utódja nem maradt. Katalin nevű lányáról pedig Géresi Kálmán a testamentum után nota bene megjegyzi, hogy „Csapi Katalin nemsokára Horvát Menyhért neje, majd magtalan özvegye lett”. (Tudjuk, hogy abban a században a leányok nagyon korán, 14–16 éves korban férjhez mentek.) A rengeteg Horváth nevű nemes közt sehol sem olvasható a neve, így későbbi sorsáról nincsenek adataink.
A család bemutatásakor meg kell még említenünk egy távolabbi rokont. A Sáros vármegyei lipóczi Keczer András tartozott neki másfél száz forinttal, arra kérte, hogy azt Kata nevű leányának adja meg. Keczer András, akit Nagy Iván tévesen Ambrusként jegyzett le, 1542-ben Bocskay Katalin férje volt. Azaz Klára valamelyik oldalági rokonkapcsolata alapján a nagynénje – azonban a pontos kötődést nem sikerült megállapítani.
A végakaratban említett családi és rokoni kapcsolatok ismertetése után következzenek az ott leírtak, ki és mit örökölt az özvegy nagyasszonytól. Elsőként szeretnénk azt a mondatát kiemelni, hogy az abban leírtakon kívül mindent a két gyermekére hagyott fele-fele arányban. Természetesen, amit valamilyen oknál fogva mégis külön hangsúlyoz, arra fölhívjuk a figyelmet.
Elsőként egy nagyon fontos dologról, a pénzéről kell szólni, amelyet ő maga is a végrendelet első pontjai között részletez. Ezek részben itt, Szécsen, részben másutt (Kassa, Eperjes) vannak elhelyezve egy-egy fekete vagy fejér ládában. Azt, hogy miért éppen e két felvidéki városban és kinél tartotta biztonságban ezeket az összegeket, arra nem kapunk magyarázatot, ugyanis ott nem volt rokonsága. Tudomásunk van arról, hogy ebben a korban a magyar nemesi családok fontos okirataikat, levelezésüket, értéktárgyaikat, pénzüket, de főként a nemességüket igazoló kiváltságlevelüket biztonságosabbnak ítélt várak, erődítmények, kastélyok elkülönített helyén őriztették. Értékeik vastag, vasalt ládákban voltak lezártan, elvitelük csak külön engedéllyel, például a várkapitány hozzájárulásával és aláírt igazolással történhetett. Jelen esetben azonban e két közeli, nagyobb városról esik szó, és mivel „csak” pénzről, mégpedig nagyobb összegről van feljegyzés, nemcsak egyszerű megőrzésre, hanem valami bankféle intézményre gondolhatunk.
Ha a Bocskay Klára végrendeletében leírt pénzt összesítjük, akkor a következőket kapjuk: 975 arany, 2129 forint (aranyforint?), 700 tallér (nagyobb ezüstpénz), 200 fejér pénz (ezüst), 100 lengyel garas és 12 garas (a forint régi váltópénze volt). Ezenkívül többen tartoztak neki 100-200 forinttal, amelyet egy regestrumban (jegyzékben) vezetett. Ezen összegek egy részét zálog ellenében, a többit pedig anélkül adta kölcsönbe Basó Mihálynénak, Paczor Ferencnek, Szabó Istvánnak, a bírónak stb.
A fiatalabbik gyermekéről, Kata lányáról különösen nagy odafigyeléssel gondoskodott. Kérte, hogy a tanúként is szereplő Szabó István – aki bizalmas embere lehetett – legyen a lánya mellett, és intézze a további sorsát. (Neki nemcsak elengedte a tartozását, hanem még 25 forintot is hagyott rá.) Fogadjon mellé egy „jó vénasszonyt”, aki jó erkölcsre és varrásra (!) tanítja Katát. Kérte, hogy a Somossy7-háznál (ő a falu iskolamestere) neveljék a lányt, és írásra tanítsák. Itt meg kell jegyeznünk, hogy Katalin nem ott lakott, hanem a Chapy-kúriában, ahol két lány gondoskodott róla. Róluk úgy rendelkezett, hogy ha házasságot érnek, akkor mindketten kapjanak négy-négy szoknyát, mégpedig pontosan: egy veres mohar, egy zöld, egy sárga, egy morvai posztó; valamint csináltassanak nekik egy zöld tafota (fényes selyemszövet) subát is. Somossy lányának, Annának három forint árú szoknyát, arra egy forint árú bársonyt hagyott, valamint négy disznót és két fejőstehenet borjastul. A névvel meg nem nevezett kulcsár „Eorsek” nevű lányának örökített három forintot, egy szoknyát, két disznót és szintén két tehenet borjastul. A kulcsár a birtok gazdasági vezetője volt, ő őrizte a gazdasági épületeket (magtárak, raktárak, éléstárak, pincék), és felügyelte a cselédséget – tehát nagyon fontos személy volt a nemesi háznál.
Mint fentebb említettük, minden ház körüli cselédjének, szolgájának hagyott valamit, érdekes módon csupán egy fontos személyt nem említ, ez a szakács. A következőkben őket soroljuk föl, ahol lehetséges, a nevüket (teljes név, családnév vagy csak keresztnév) is megörökítjük, érzékeltetvén azt, hogy mind magyar nyelvű emberek vették körül a családot. Kassayra hagyott 25 forintot, továbbá azt kérte, hogy ha meggyógyul, békével bocsássák el. Miklós és György szolgája egy-egy dolmányra és mentére való posztót kapott, Szabó János, Szabó András és Her István pedig három-három köböl búzát. „Az azzonepeknek az kik keorniulem forgottanak” egy-egy forint és köböl búza járt. Az volt az akarata, hogy a ház körüli legényeit csak akkor bocsássák el, ha az esztendejük lejár, a kocsisát fizessék ki, és adják el a lovakat. A szécsi szegény jobbágyoknak pedig osszanak ki egy asztagot (kazalnyi kéve búzát). További kérése volt, hogy birtokain, Eszenyben, Bezdéden (ma Tiszabezdéd) és Somoson a polgárok kapjanak egy-egy hordó bort. Az itt leírtak alapján elmondhatjuk, hogy az úrnő hagyatékozásakor mindenkire gondolt.
Bocskay Klára református vallású, és nagyon hívő személy volt. Ebből következik, hogy a végrendelete utolsó pontjaiban külön kiemelte és támogatta a kálvinista hitének segítőit, követőit. Csupán felsoroljuk, hogy kiknek hagyatékozott végakaratában, a pénzt, búzát, bort személyenként nem részletezzük. Természetesen elsőként a Szécsen élő prédikátor, Thury Boldizsár szerepel, majd a káplánja – valószínűleg több falu lelkészei lehettek, ha ketten voltak. Őt követi a már említett Somossy iskolamester – akire többek közt egy hordó tavalyi tarcali bort hagyott – a diákjaival. Utóbbiak egy hordó bort kaptak, „hogj ki arulhassak, es poztot vegienek az araual”. Ebből a mondatából következik, hogy a településen már akkor működött iskola, ahol írni-olvasni tanították a gyerekeket! A bezdédi és szerdahelyi (Bodrogszerdahely8) prédikátoroknak pénzt hagyott, a már akkor is híres sárospataki iskola diákjainak pedig tíz köböl búzát és 16 forintot.
A végrendeletet elolvasva feltűnik, hogy az ilyen okiratban bizonyos megszokott, sőt nagyon fontos dolgok hiányoznak. Elsősorban az ingatlanjainak (kastély, udvarház, falusi birtokrészek, szőlő, erdő stb.) a leírása és hagyatkozása. Bár azt említi, hogy két gyermeke mindenét örökli, mégis csak arra gondolhatunk, hogy mindezek már korábban szerepelhettek a férje, általunk nem ismert vagy fenn sem maradt végrendeletében. Ugyanígy a fegyverek és az állataik, a tehenek, de főként a lovak (hátas- és igáslovak) hiányoznak a listából.
Hiányzik az ékszerek, az értékes női ruhái és egyéb ruhaneműk, a háztartási eszközök és bútorok, az egyéb arany- és ezüstművek felsorolása – ezek mind olyanok, amelyeket egy női végrendeletben elvárhatnánk, és más hasonló okiratokban szoktak is szerepeltetni. A testamentum olvasásakor van egy olyan érzésünk, hogy mindezekről már korábban készülhetett egy olyan összeírás, amelyet külön csatoltak az itt leírtakhoz, még ha konkrétan nincs is róla szó a 36 pont között egyikben sem.
Hagyatékának minden darabját és a pénzét csak a legközelebbi rokonaira és szolgálóira testálta, kiterjedt távoli rokonságát nem is említette. Ennek talán az lehet az oka, hogy II. Miklós három lánya kikerült a Bocskay famíliából, és teljesen beépült az erdélyi–magyar határon élő férjeik családjába.
Klára pár héttel a végrendelete megírása után, 1586. február 23-án Szécsen elhalálozott. Családja itt állíttatott neki síremléket, amelyen egy hosszabb latin nyelvű felirattal örökítette meg tulajdonságait. Takáts Sándor közölte ezt magyar fordításban9. Sajnos könyvében sehol sem találunk levéltári vagy könyvészeti hivatkozásokat. De lehetséges, hogy több mint négy évszázad elteltével ez a sírfelirat mára már nem is maradt fenn – templomainkat sokszor átépítették, bővítették, a régi kriptáikat befalazták vagy meg is szüntették. Nem áll a szerzőnek módjában azt felkeresni, személyesen megtekinteni, vagy az idézett mondatot mai, hivatalos és megbízható forrásokkal alátámasztani. Mindettől függetlenül közöljük ezt az átiratot:
„Itt nyugszik nemzetségének nagy dicsősége: Klára, aki tiszta erkölcseinek s erényeinek fényét s hírét – melynél nagyobb kincset nemes asszony nem bírhat – mindvégig megőrizte!”
Halálakor nem sejthette, hogy pár év múlva másod-unokatestvére, azaz nagyapja testvérének az unokája, IV. István, aki korábban Várad kapitánya, majd Bihar vármegye főispánja volt, Erdély választott fejedelme lesz. És ő biztosan gondoskodni fog Klára két gyermekének további sorsáról, életéről.
Jegyzetek
1 Géresi Kálmán: Bocskay Klára végrendelete. Történelmi Tár. 1878. p. 143–146.
2 Ilyen a végrendelet 12. pontja, amelyben az adósai között mindenféle indoklás nélkül azt írja, hogy tíz-tíz lepedő és abrosz a két gyermekéé lesz.
3 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. VII. Pest. 1860. p. 238–239.
4 Nagy I.: i. m. VII. 1860. p. 551–554.
5 Eszeny település ma Ukrajnában (Eceнь), Szécspolyánka (Sečovská Polianka) pedig Szlovákiában található, mindkét településen a Csapy családnak (is) volt birtoka ebben a korban.
6 Nagy I.: i. m. III. 1858. p. 8–14.
7 A Somossy nem biztos, hogy családnév. Lehetséges, hogy csak a Somos nevű birtokukról származó egyént jelölte. Somos ma Szlovákiában: Dricnov.
8 Ma Szlovákiában található, neve szlovákul: Streda nad Bodrogom.
9 Takáts Sándor: Régi magyar nagyasszonyok. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 1982. p. 6.
