Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre. Bár a család a határőri rendhez tartozott, Imre, aki édesapja városi főjegyzői hivatalát folytatta, mentességet nyert a katonai szolgálat alól. 1847–48-ban városának követe volt az erdélyi országgyűléseken, 1849 után polgármester, majd ismét képviselő az 1864-es nagyszebeni tartományi gyűlésen. 1887-ben hunyt el.1
Jelen levelét a Székelyföld szerkesztőségének2 címezte. Az 1882. évi Gábor Áron megemlékezéssel kapcsolatos vitát Benkő Levente történész ismertette. Érdemes idéznünk az összegző megállapításait: „Az előbbiekben említett Gábor Áron-emlékmű ügye azonban vitát váltott ki az egykori bajtársak és a család között. A Rikán belőli honvédegylet ugyanis indítványozta, hogy az egykori bajtársak által valósággal bálványozott Gábor Áronnak 1882. július 2-án – a kökösi csatában való elestének 33. évfordulóján – keresztényi szertartással adják meg a végtisztességet. Gábor Áron tüzér őrnagyot ugyanis 1849-ben az adott háborús körülmények között nem lehetett hazaszállítani szülőfalujába, Bereckbe, hanem útközben a Sepsiszentgyörgytől 14 kilométerre elhelyezkedő Eresztevényben egyházi szertartás nélkül temették el. A Rikán belőli honvédegyletnek a közösségi kegyeletápolás és emlékezés ébresztgetése nyilvánvaló szándékával fogant kezdeményezése kapcsán megszólalt a sajtóban Gábor Áron testvéröccse, Gábor Imre, aki akkor Bereck polgármestere volt. A megemlékezésért köszönetet mondva cáfolta, hogy bátyja nem részesült egyházi szertartásban, és a Székelyföld 1882. június 25-i számában pontosította a tényállást: »Gábor Áron iránt, ha az akkori szomorú korszakban nyugvó helyén szokott vallásos egyházi temetést celebrálni betiltva volt, azt a család ott, hol ő született s felnevelkedett, maga rendjében elvégeztette, érte, illetőleg lelke üdvéért a családtól kitelhetőleg az engesztelő vérontás nélküli áldozat bemutatása elintéztetett«. Egyben jelezte: bár az eresztevényi temetőben nyugvó testvérbátyja tiszteletére még 1861-ben, a megye nagygyűlésén határozat született egy emlékmű felállításáról, mivel az nem készült el, időelőttinek látja a szertartást. Azt ajánlotta tehát a Rikán belőli honvédegyletnek, hogy »méltóztassanak bevárni azon intézkedést, melynek mielőbb jőnie kell, s mely az elhunyt nagy nevének, férfias dicső tetteinek méltó elismeréséül a közös nemzeti kegyelet adója lerovását fogja megörökíteni. (…) Ennélfogva kérem tisztelettel ez üggyel még egy kissé várakozni, ha irányában kegyelettel viseltetni akarunk.« Gábor Imre félreérthetetlenül jelezte, hogy amennyiben az egykori bajtársakat tömörítő Rikán belőli honvédegylet mégis emlékezni szeretne Gábor Áronra, »az egyházi funkción kívül minden külső más ünnepélyességek, u. m. szónoklatok, dísz ebéd stb., melyek által dicső emléke s életviszonyai érintetnének, mellőztessenek, mert (…) ilyesmire a honvédegylet senkitől jogosítva nincsen«. Gábor Imréből a keserűség beszélt, amiért a kökösi csatában elvesztett testvérbátyja nem kapta meg az őt megillető tiszteletet, azt ajánlotta tehát a honvédegyletnek: jobban tenné, ha gyászünnepségek helyett tisztázná: miként áll az emlékműállítás ügye, s »az annyit emlegetett ’Gábor Áron-féle’ emlékszobor mikor állíttatik fel«? Gábor Imre arra az 1872. március 12-én tartott megyei bizottmányi gyűlésre is emlékeztetett, amelyen jelezte, hogy »amennyiben továbbra is oly részvétlen marad a megye, testvérem hamvait hazaszállíttatom a családi sírba s az eresztevényi simplex kőre feliratom, hogy: ’hic jacuit corpus Aronis Gábor, surrexit non est hic’ (Itt nyugodott Gábor Áron teste, föltámadott, nincsen itt – B. L.)«. Gábor Imre fenntartásai ellenére 1882. július 2-án a Rikán belőli honvédegylet mégis megemlékezett Gábor Áron eresztevényi sírjánál. A szakadó eső ellenére 1200–1600 főnyi gyülekezet sereglett össze a gyászmisével egybekötött népünnepélyen. A honvédegylet által kezdeményezett megemlékezés mindenképpen hasznosnak bizonyult, mert »a hálás kegyelet, melyet 33 év óta e sír számára csak egyes honfikeblek őriztek meg, ma a nemzeti ünnepélyen általános kifejezést nyert«. A Székelyföld hiányként jegyezte fel, hogy bár a szervezők a megemlékezésről az egész megyét idejekorán értesítették, a megyei, valamint a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi közigazgatás tisztikara »mintegy tüntetőleg teljesen kivonta magát az ünnepélyből«, sőt, epésen jegyezte meg, hogy »a régi honvédsipkát felváltotta a vaskalap, a kávészín honvédattilát a kétgallérú cameleonszínű köpenyeg«.
Mind a Gábor Imre által megfogalmazott fenntartások, mind a Rikán belőli honvédegylet kezdeményezése jelzik, hogy másfél évtizeddel a kiegyezés után a forradalom és a szabadságharc, illetve a hősök emléke előtt a kegyeletadást illetően az utókor még mindig jócskán adós volt. Gábor Áron eresztevényi emlékművét végül 1892. július 31én avatták fel.”3
Gábor Imre levelének eredeti fogalmazványa a Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Irodája (Serviciul Judeţean Covasna al Arhivelor Naţionale) gyűjteményében, Gábor Imre hagyatékában található. Levéltári jelzete: Fond 8., 808. csomag, 24. ügyirat szám (acta nr.), Berecki Gábor Imre személyes iratai (Acte personale Gábor Imre, din Brețcu)
A kútfőt a mai helyesírási és körpontozási szabályok szerint, az eredeti névalakok megtartásával rendeztem sajtó alá. Az eredeti levélen lévő szövegáthúzást jelöltem.
Forrásközlés:
T[isztelt] Szerkesztő Úr!
Több oldalról, de különösön a Rikán belőli Honvédegyletnek egy háromtagú küldöttsége útján arról értesülést nyertem, miképp testvérbátyám Gábor Áronnak 1849. július 2-án a Kökös melletti ütközetben történt eleste 33-ik évfordulója alkalmából az Eresztevényi sírkertben a boldog emlékezetűnek tartának egy vallásos gyász isteni tiszteletet, ezzel kapcsolatos Requiem, Libera, egyházi beszéd s végül hazafias emlékbeszéd, halotti torképpen egy díszebéd szándékoltatik megtartani.
Midőn alatt írt felejthetetlen testvérbátyám kegyeletes emlékezete bármely módoni felújításáért köszönetemet fejezném ki, egyúttal bátor vagyok jelen soraimmal kinyilatkoztatni, miszerént bátyám, Gábor Áron lelki ügyeit annak családja már rég rendbe hozta, s egyáltalában nem tartom korrektnek, hogy a vallásos szertartás, engesztelő sz[en] tmise áldozat stb. 33 év után ismételten a család kezdeményezése nélkül megtartassék. Azzal sem a honvédegyletnek, sem másnak a történtek után köze nem lévén, s arra senkit fel nem jogosítottunk.
[Gábor Imre által kihúzott rész: Gábor Áronért, a szegény sorú katonacsaládból származott egyénért, amint előbb említém, az őtet családi és társadalmi viszonyainál fogva megillető szertartások elvégeztettek s nem merül fel, hogy… – S. A.]
Hanem amennyiben Gábor Áron emlékét a Háromszéki Honvédegylet s talán Háromszék népe (???), mint olyan hősét, ki 1848/49-ben kötelességét csordultig teljesítette, kinek talán parányi része volt abban, hogy Háromszék úgy az osztrák–orosz inváziótól, valamint az oláh és szász rabló csapatok garázdálkodásától megmentetett, celebrálni akarna, üdvösnek s Gábor Áron emlékét dicsőítőbb módnak tartanám, hogyha feleleveníttetnék ama 1861/67-ben lángolt szalmatűz, melynek hevében egynéhány száz forint egy, az ő emlékére állítandó szobor költségei fedezésére gyűjtetett, de ezen összeg éppoly hamar el is kezeltetett.4
Méltóbb dolog lenne úgy a honvédegylethez, mint Háromszék népéhez ama cselekedet, hogy lenne elég férfiassága számon kérni ama pénzeket, melyeket egyesek lelkesültsége adományozott, de némely kezelők a titok leple alatt felgazdálkodtak, s erről az adakozó közönséget nem értesítették.
Tökéletes tudatában voltam annak minden koron, hogy én az említett gränzer5 katona emlékének emelendő szobor ügyében valamely lépést tegyek s épp ez okból volt oly szerény úgy ezelőtt 10 évekkel, midőn a [sepsi]sz[en] tgyörgyi szobor ügyben a megye közgyűlésén is tárgyalást folytattak, azon felszóltam bátran, melyben concessiót6 kértem, hogy Gábor Áron hamvait haza szállíthassam, de valószínűleg, mert oly szerény volt, hangzott el s nehezedett rá a feledés fátyola.
Pávai Vajna Elek7 bogáncs kórója8 új életet adott volna ezen ügynek, ha Gábor Áron a „patres conscripti”9 családok bár legutolsóbbjából származott volna, s akkor tán valakinek lett volna annyi érzéke, hogy megértse miképp ama bogáncskóró tulajdonképpen kinek válik becsületére, Gábor Áron családjának e, mely 6 mérföld távolságban lakik Eresztevényhez, vagy azon társadalmi tényezőknek, kik ismétlem számon tartani hivatva lettek volna, hogy ama lenyúlt pénzek holléte kideríttessék.
Én nem mondom meg, mert én Berecken lakom, távol a világtól s a 3széki közügyek intézőitől, igen természetesen elszigeteltetten, hanem a honvédegyletnek megannyi azon gyanúnak, hogy ama holléte felől a megyegyűlés minden éltesebb tagjának van tudomása, a 3széki birtokosság minden olyan tagja, ki valaha érdeklődött az 1848/49-ki honvédek ügyével, tudja, hogy azokat hol lehetett volna annak idején feltalálni.
Lehet, hogy ma már nem lehet, mert a becsületérzés ama közegekben elzsibbadt annyira, hogy nem is tartsák szükségszerűnek, hogy a közvéleményt bár azzal, hogy a pénz elköltéséről egy felületes számadás tevésével megnyugtassák.
Hanem, hogy a te emléked, szeretett testvér, Áron a nemzetben éljen, s hogy lássa az utókor, miképp nem szükségszerű dolog, hogy a patres conscriptik a te neved égisze alatt gyűjtött pénzek hollétét a nyilvánosság előtt kijelöljék: elzarándokolnak sírodhoz háromszínű gyászlobogók után ornátusba10 öltözött papokkal, ministerekkel (Sic!) (valószínűleg gyászzenével) imádkozni, szónokolni s végül megdíszebédelni 33 év múlva mennyi lészen elegendő arra, hogy a te lelked a purgatóriumból kiszabadíttassék, majd, ha eljön az idő, hogy 33. után még egy 3ssal szaporodik a tehősies elested évfordulója. Akkorra felszaporodnak az költött pénzek kamatjai akkorára, hogy abból egy téged megillető, neked régen megígért emlékszobor emeltessék.
És igen tisztelt Honvédegylet, tiltakozom az ellen, hogy belevegyüljön a sír körül olyan cselekményekbe, melyek bátyám emlékének, ki elsősorban az én testvérem volt, sem magánéletét, sem hazafias működését tekintve az istentiszteletet kivéve derogálnak s különösön a díszebédelés eszméjét kérem ne csak a sír körül, hanem absolute elejteni. Semmiképp nem tűrhetvén el, hogy addig, míg a nemzeti kegyelet Gábor Áronnak másképp nem adózik, hazafias orgiák tartassanak. Az ő emlékezetére, melyből könnyen megtörténhetik, hogy előbb-utóbb olyasmi fejlődhetnék ki, mely az ő józan életével, dicső emlékével harmóniában nem áll.
Ha azon körök, kik a Gábor Áron emlékezete felújítását kezökbe vették, egyebet nem tehetnek, minthogy díszlakomákat rendezzenek, vagy hagyják el Háromszéken az ő emlékezetét dicsőíteni, a történelem díszebédek nélkül is feljegyezte, hogy Gábor Áron ki volt, mit tett, s hogy halt meg.
március 12-i lapszám
Azok pedig, kik elég lelkiismeretesek voltak, hogy olyan pénzeket, melyek a hazafias kegyelet fillérjeiből gyűltek össze a nyilvánosság előtti számadás nélkül, de eredményt absolute nem mutathatván fel, elkezeltetett, viseljék lelkükön, becsületükön ama bélyeget, mely illeti arcukat, kik a halottak emlékét saját céljaikra kihasználni nem átalkodtak.
Kérem pedig a megyei törvényhatósági bizottságot, nyújtson nekem, kinek nincs erőm, hogy bátyám emléke profanizálását11 megakadályozhassam, erkölcsi segítséget arra nézve, hogy bátyám neve többé sem gyűjtések ürügyéül, sem díszlakmározások, hazafias szónoklatok (talán toasztok?12) bázisául ne szolgáljon.
Sem ambícióm, sem szükségem nincs arra, hogy családom neve minden ok nélkül előrántassék, s némelyek kedvteléséül akár magán, akár politikai célokra felhasználtassék, miután Gábor Áronért a nemzetem mit sem tett! És ennél fogva az ő nevét felhasználni senki sem jogosított.
Jegyzetek
1 Imreh István: Gábor Áron útban a forradalom felé. In: Ágyúba öntött harangok. Tanulmányok Gábor Áron születésének 200. évfordulójára. Szerk. Hermann Róbert–Benkő Levente. Barót–Sepsiszentgyörgy, 2017, 11–31. o. A hivatkozott rész: 16. o.
2 Kézdivásárhelyen 1882 és 1906 között megjelenő politikai, közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi hírlap.
3 Benkő Levente: Kegyeletes érzésekkel és hazafias örömökkel. 1848–49 emléke a kézdivásárhelyi sajtóban. című írásában. In: Művelődés, 64. évf. (2011). 3. szám. 3–5. o. A hivatkozott rész: 4. o.
4 A kérdést a Nemere című politikai és közéleti lapban felvetették. (1874. 92. sz.) A felvetésre a háromszéki honvédegylet részéről Cseh Sándor válaszolt. (Szentkatolna, 1874. november 29.) Kifejtette, hogy mindössze 23 forint 13 krajcár gyűlt öszsze, amelyet Szentkereszty Zsigmond bárónak átadott a honvédek segélyezésére. (Nemere, 1874. 95. sz.) Demeter Lajos szíves közlése.
5 Határőr.
6 Engedélyt.
7 Pávai Vajna Elek (1820–1874) kémiai és természetrajzi doktor, a földtani intézet geológusa.
8 Pávai Vajna Elek 1881. augusztus 28-án, a Nemere szerkesztőségéhez levelében számolt be az eresztevényi Gábor Áron sír elhanyagolt állapotáról. Egyben egy bogáncskórót, amelyet a sírtól hozott, valamint 5 forintot átadott a szerkesztőségnek. Az utóbbit kezdőtőkének szánta egy méltóbb Gábor Áron-síremlék költségeihez való gyűjtéshez. (Nemere, 1881. 73. sz.) Lásd még: Nemere 1882. 82. sz. Demeter Lajos szíves közlése.
9 Az ókori Rómában: szenátorok rendje. Itt a háromszéki elit.
10 Papi díszöltözet.
11 Megszentségtelenítés.
12 Felköszöntések.
12 Felköszöntések.
