Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

XXV. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Verseny

November 11–12-én rendezik meg Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában a XXV. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Versenyt a Bartók Béla Egyesület, a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, valamint a G. M. Zamfirescu Művelődési Ház szervezésében.

A versenyen részt vehet bárki, aki nem végzett énekszakot zeneművészeti akadémián vagy főiskolán, nem engedélyezett énekes, továbbá betöltötte 12. életévét. A jelentkezni kíánó versenyzők küldjék el az orbannagy@gmail.com e-mail-címre jelentkezési lapjukat, melyen a következő adatokat kérik feltüntetni: név, születési adatok, lakcím, telefonszám, foglalkozás, a döntőben előadásra kerülő dalok kottája, és a dalok szövege. A szervezőbizottság névre szóló meghívóval visszaigazolja a jelentkezést.

Minden versenyző két dalcsokorral, vagy egy dalcsokorral és egy népballadával tud jelentkezni. Egy dalcsokor 2-3 népdalból áll. Népies műdalokat nem fogadnak el. A szervezők két ajánlással fordulnak a jelentkezőkhöz:

– ajánlatos a régi típusú magyar dalkincsből meríteni;

– a fellépő versenyzők népviseletben szerepeljenek.

A versenyzőknek rendelkezniük kell iskolájuk, vagy valamelyik művelődési intézmény ajánlásával. A versenyzők kérhetnek KÓTA térségi szintű minősítést, színvonaltól függően „Minősült”, „Dicséretes” vagy „Kiváló” fokozatokat érhetnek el. A döntőbe jutott versenyzők a KÓTA országos népzenei szintű minősítését kérhetik, ahol elérhetik a Bronz, Ezüst vagy Arany, illetve a legjobbak az Arany Páva minősítési fokozatot, melyhez csatolniuk kell a kitöltött jelentkezési lapot és  mellékletet.

Azokat a versenyzőket, akik a fenti elvárásoknak megfelelnek, díjtalan ellátásban részesítik a szervezők. Kísérőt, legyen az egy vagy több személy (családtag, felkészítő stb.), csak abban az esetben fogadhatnak, ha 2017. november 5-ig kifizetik a személyenkénti kísérői díjat. A felkészítő mentesül a kísérői díj alól.

A verseny első három helyezettje és a közönség kedvence, valamint a versenyzők által kiválasztott legjobb énekes pénzdíjban részesül: 800, 700, 600, 600, 600 lej értékben.

Jelentkezési határidő: 2017. október 31.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A fesztivál kilenc napja alatt 24 esemény zajlott, 16 koncerttel, két zenés helyismereti túrával, egy könyvbemutatóval, egy filmvetítéssel, egy borkóstolóval, egy reneszánsz gyermeknappal és táncházzal, továbbá egy régizene-ovival, amely az idei év újdonságának számít. Idén öt országból, kilenc napon át nyolc helyszínen több mint 170 zenészt tapsolhatott meg a publikum. 

Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Az igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt.

Önfeledt szórakozás, táncház, világzenei DJ, családi programok, ismeretterjesztő előadások, gyerekfoglalkozások, megújult helyszín, fokozott komfort, függőágyas „Jámbor zóna”, hajnali madárcsicsergés és régóta várt találkozások a 2021-es Méra World Music Fesztiválon.

Magyari Lajos költő egyik kiállítás megnyitón mondta, mint varázsigét: hogy ez a nagyvilág egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje a LÓ a téma.

A 2018-es Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018. július 8–15.nagy kihívás előtt áll: az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művét, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját tűzi műsorra a fesztiválon. Ily módon szeretnénk megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tízedik esztendejét.

A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt. 

Az idén hatodik alkalommal szervezi meg a Harmonia Cordis Egyesület a Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat november 20–23. között Kolozsváron. A koncertek nem titkolt célja új kibontakozási lehetőségek biztosítása a klasszikus gitár/zene művészei és jövendőbeli előadói számára, a fiatal művészek bátorítása és támogatása.

Balassi kardtársai pályázat

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közösen fotópályázatot hirdet a Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt! program keretében Kolozsvári homlokzatok címmel.

A kórusműveket a Templomkertben, Szent László szobra körül éneklik közösen a kórusok. A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden kórus műsora tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet.

A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedőt IX-XII. osztályos diákok számára.

Hetedik alkalommal sikerült megtartanunk július 6. és 11. között a Pusztinai Zenetábort, amely az egyesületünk és a falu életében hagyományossá vált, mindenki által nagyon várt esemény.

A Kárpát-medence magyar kórusaihoz

Tordaszentlászló RMDSZ Szervezete, önkormányzata, a Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a református egyházközség, valamint a falu művelődési háza, nemzeti és művelődéstörténeti nagyjaink, mint:

1.               falunk névadója, Szent László királyunk halálának 920.,

2.               az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakulásának 130.,

A versenyre kizárólag Kolozsvár város hangulatával és szellemiségével kapcsolatos fekete-fehér és színes fényképeket várunk.