A fesztivál kilenc napja alatt 24 esemény zajlott, 16 koncerttel, két zenés helyismereti túrával, egy könyvbemutatóval, egy filmvetítéssel, egy borkóstolóval, egy reneszánsz gyermeknappal és táncházzal, továbbá egy régizene-ovival, amely az idei év újdonságának számít. Idén öt országból, kilenc napon át nyolc helyszínen több mint 170 zenészt tapsolhatott meg a publikum.
Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapok Kolozsváron
Az idén hatodik alkalommal szervezi meg a Harmonia Cordis Egyesület a Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat november 20–23. között Kolozsváron. A koncertek nem titkolt célja új kibontakozási lehetőségek biztosítása a klasszikus gitár/zene művészei és jövendőbeli előadói számára, a fiatal művészek bátorítása és támogatása.
Minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes esemény változatos programot kínál az érdeklődőknek. Az esemény nyitókoncertje november 20-án 19 órától a kolozsvári Zeneakadémia koncerttermében lesz. A további koncertek (november 21–23. között) a kolozsvári sétatéri Kaszinó nagytermében lesznek naponta szintén 19 órától.
A rendezvényen lesz először hallható Kolozsváron Werner Gábor magyarországi karmester vezénylésével a Monyo Projekt rock-szimfonikus koncertje.
Röviden a meghívottakról:
WERNER Gábor zenei tanulmányait ötévesen kezdte. 1997-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre felvételizett, ahol karmesterszakon diplomát szerzett. 2000-től a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere, emellett számos zenekart vezényelt már vendégkarmesterként. 2005 óta rendszeresen vezényel Erdélyben is.
A Monyo Project zenekart MOLNÁR „Monyo” Endre, gitáros és zeneszerző alapította 1999-ben, ugyanebben az évben jelent meg a Monyo Freedom album. Ez volt az első Erdélyben kiadott instrumentális album. 2002-ben első díjat nyert az Országos dalszerző versenyen. Zenei stílusuk a cold-rock.
CSÁKI András 2014-ben kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. 2009-ben megkapta a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima zeneművészeti díját. Számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa.
GIRÁN Péter nyolcéves korában kezdett gitározni. Húszévesen vált ismertté a nagyközönség előtt a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor által. 2012 óta Szegeden tanul.
BEKE István Ferenc a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia gitár- és kamarazene tanára, a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Egyesület elnöke. Több díjat is nyert nemzeti és nemzetközi klasszikusgitár-versenyeken. István a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Gitárfesztivál és a kolozsvári Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapok szervezője.
KATÓ Árpád klasszikus gitárt oktat a budapesti Weiner Leó Zeneiművészeti Iskolában. Különböző nemzetközi gitárversenyeken zsűrizik és kurzusokat is tart.
Tritonus Guitar Trio – A trió jelenlegi tagjai MOLNÁR Levente, NAGY Tamás és SZURGYI Gergely. Mindhárman a Győri Zeneművészeti Egyetem hallgatói. Első koncertjük 2015 januárjában volt a Nádor teremben, Budapesten.
Gabriel BIANCO öt éves volt, amikor gitározni kezdett. 1997-ben felvételizett a párizsi Zeneakadémiára. 2005-ben. elnyerte a legmagasabb helyezést a párizsi zenekonzervatórium bevezető versenyén.
PUSZTAI Antal első gitáróráit édesapjától vette Pannonhalmán. Napjaink egyik legtehetségesebb klasszikus- és jazzgitárosának mondhatjuk. Tanulmányait Frankfurtban kezdte, majd Bécsben folytatta.
Mikiya KAISHO oszakai származású japán gitárművész négyévesen kezdett el gitározni. Zenei tanulmányait a bécsi Zene- és Előadóművészet Egyetemen folytatja. Szóló előadásain kívül nagy lelkesedéssel tekint a kamara- és régizene iránt.
Takuya OKAMOTO fukuokai származású japán művész tízévesen fogott először gitárt a kezében. Jelenleg a bécsi Zene- és Előadóművészet Egyetemen tanul. 2010-ben Diák Ösztöndíjat nyert el a Yamaha Musik Foundationtól.
Részletes programot, további tudnivalókat a szervező egyesület honlapján olvashatunk: www.harmoniacordis.org
További írások
Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Az igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt.
Önfeledt szórakozás, táncház, világzenei DJ, családi programok, ismeretterjesztő előadások, gyerekfoglalkozások, megújult helyszín, fokozott komfort, függőágyas „Jámbor zóna”, hajnali madárcsicsergés és régóta várt találkozások a 2021-es Méra World Music Fesztiválon.
Magyari Lajos költő egyik kiállítás megnyitón mondta, mint varázsigét: hogy ez a nagyvilág egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje a LÓ a téma.
A 2018-es Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018. július 8–15.nagy kihívás előtt áll: az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művét, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját tűzi műsorra a fesztiválon. Ily módon szeretnénk megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tízedik esztendejét.
November 11–12-én rendezik meg Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában a XXV. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Versenyt a Bartók Béla Egyesület, a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, valamint a G. M.
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt.
Balassi kardtársai pályázat
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közösen fotópályázatot hirdet a Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt! program keretében Kolozsvári homlokzatok címmel.
A kórusműveket a Templomkertben, Szent László szobra körül éneklik közösen a kórusok. A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden kórus műsora tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet.
A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedőt IX-XII. osztályos diákok számára.
Hetedik alkalommal sikerült megtartanunk július 6. és 11. között a Pusztinai Zenetábort, amely az egyesületünk és a falu életében hagyományossá vált, mindenki által nagyon várt esemény.
A Kárpát-medence magyar kórusaihoz
Tordaszentlászló RMDSZ Szervezete, önkormányzata, a Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a református egyházközség, valamint a falu művelődési háza, nemzeti és művelődéstörténeti nagyjaink, mint:
1. falunk névadója, Szent László királyunk halálának 920.,
2. az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakulásának 130.,
A versenyre kizárólag Kolozsvár város hangulatával és szellemiségével kapcsolatos fekete-fehér és színes fényképeket várunk.
![]() |
![]() Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Az igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt. |
Önfeledt szórakozás, táncház, világzenei DJ, családi programok, ismeretterjesztő előadások, gyerekfoglalkozások, megújult helyszín, fokozott komfort, függőágyas „Jámbor zóna”, hajnali madárcsicsergés és régóta várt találkozások a 2021-es Méra World Music Fesztiválon. |
![]() |
![]() Magyari Lajos költő egyik kiállítás megnyitón mondta, mint varázsigét: hogy ez a nagyvilág egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje a LÓ a téma. |
A 2018-es Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018. július 8–15.nagy kihívás előtt áll: az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művét, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját tűzi műsorra a fesztiválon. Ily módon szeretnénk megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tízedik esztendejét. |
November 11–12-én rendezik meg Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában a XXV. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Versenyt a Bartók Béla Egyesület, a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, valamint a G. M. |
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt. |
Balassi kardtársai pályázat |
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közösen fotópályázatot hirdet a Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt! program keretében Kolozsvári homlokzatok címmel. |
A kórusműveket a Templomkertben, Szent László szobra körül éneklik közösen a kórusok. A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden kórus műsora tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet. |
A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedőt IX-XII. osztályos diákok számára. |
Hetedik alkalommal sikerült megtartanunk július 6. és 11. között a Pusztinai Zenetábort, amely az egyesületünk és a falu életében hagyományossá vált, mindenki által nagyon várt esemény. |
A Kárpát-medence magyar kórusaihoz Tordaszentlászló RMDSZ Szervezete, önkormányzata, a Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a református egyházközség, valamint a falu művelődési háza, nemzeti és művelődéstörténeti nagyjaink, mint: 1. falunk névadója, Szent László királyunk halálának 920., 2. az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakulásának 130., |
A versenyre kizárólag Kolozsvár város hangulatával és szellemiségével kapcsolatos fekete-fehér és színes fényképeket várunk. |
Új hozzászólás