(Folytatás lapunk áprilisi számából)
Szellemi életére jellemző, hogy általában az adott feladatok határozták meg tevékenységét. Amikor egyházmegyei tanügyi előadóvá választották, minden erejét az iskolakérdések tisztázására összpontosította. Az idevágó problémák alapos ismerőjévé és céltudatos harcosává formálódott. Amikor pedig az egyházmegyei számvevő tisztségével ruházták fel, érdeklődésének középpontjába az anyagi kérdések kerültek.
Csak kevés ilyen vonatkozású írása maradt fenn a sajtóban, de Makkai Sándor az áttekintő erdélyi irodalomtörténetben úgy említi, mint aki a Református Szemle és Az Út munkatársa volt. Az Út 1923. évfolyamában megjelent Belmissziói és iskolán kívüli népnevelés a falusi gyülekezetben című írása olyan gondolatokat tartalmaz, amelyektől később se kellett eltérnie. „A belmissziói munka feladata – olvassuk – az, hogy Isten Igéjét az emberek lelkéhez közel vigye, és az emberek lelkét Isten Igéjének a befolyása alá helyezze.” „Az egyháznak az a feladata, hogy tagjait az üdvösségre vezérelje.” „Ezt a feladatot az egyház Isten Igéjének a hirdetése által valósítja meg.” „A keresztyén egyházban Isten Igéje a templomokban hirdettetik.” Ezek a gondolatok napjainkban is időszerűek és érvényesek.
Szerkesztette az Emlékkönyv a reformáció négyszázados évfordulójára című, Sepsiszentgyörgyön 1918-ban megjelent forrásértékű kötetet. Az egyház anyagi dolgai viszonylatában 1919-ben határozottan követelte a független önellátást és a gyülekezetek ránevelését arra, hogy ne kívülről várják a segítséget, hanem saját maguk gondoskodjanak a szükségletek fedezéséről. Erről írt már 1925 előtt, a Református Szemlében megjelent, Néhány szó az állami eredetű dotációk pótlásáról című dolgozatában.
Vezető emberként jelentős munkásságot fejtett ki a magyarság fennmaradásáért az adott keretek között. Az akkori Magyar Párt és az EMGE, később az Erdélyi Párt és a Magyar Felsőház tagjaként azért harcolt, hogy a háromszéki nép is gyakorolhassa jogait. Kapcsolatban állt a kor jelentős erdélyi és magyarországi személyiségeivel. Közeli barátság fűzte Tóth István kolozsvári festőművészhez, aki elég gyakran látogatta a málnási lelkészi lakot. Itt készültek annak a sorozatnak a képei, amelyet a festő Málnásról alkotott.
Tevékenysége túlnőtt Háromszék határain, így felkeltette a Maniu-gárdisták érdeklődését. 1944 őszén őt is keresték, de hívei már jó előre figyelmeztették a közelgő veszélyre. Személye a kommunista hatalom számára is szálka volt, 1950-ben megpróbálták eltávolítani, de a falu kiállt mellette, védőpajzsként vették körbe a parókiát, az asszonyok hangoskodva védelmezték, ami visszarettentette a karhatalom embereit.
Az anyanyelv ápolása szempontjából ragaszkodott a felekezeti iskola fenntartásához abban az időben is, amikor a legtöbb gyülekezet a kényelem szempontjából eldobta magától ezt a lehetőséget. A külső életviszonyok összefüggésében felemlítendő, hogy vagyont sose akart szerezni. A harmincas években vásárolt 12 hold letarolt erdőterületet, azt is csak azért, hogy egyik nyugdíjas szolgatársán segíthessen. Amint családjában elbeszélte: „Sok rábeszélés után engedtem a kérésnek.” Sok pénze sose volt, de az apostoli egyszerűség keretei között mindig rendelkezett az elégséges anyagi eszközökkel. Ismétlődő szóhasználatához tartozott: „Te uralkodj a pénzen, ne a pénz feletted!” Ő maga viszonylag gazdag örökségben részesült, de nem vette igénybe. Nem tartozott sem a gazdag papok, sem a „gazdapapok” közé. A ház körüli teendők ellátásában (majorság, állatok, kertgondozás stb.) a felesége nyújtott olyan támogatást, amely lehetővé tette a szolgálati feladatok maradéktalan elvégzését. Az „esperesné asszony” a cipőkrém készítésétől kezdve, a gyermekek ruházatán folytatva, mindenről saját kezével gondoskodott. Ilyen hitvestársi támogatás mellett érthető, hogy egyre fokozottabban kapcsolódott be az egyházi és a társadalmi közéletbe.
1910-ben egyházmegyei tanügyi előadó volt, 1913-ban egyházmegyei számvevő, 1920-ban egyházmegyei főjegyző, majd 1938-ban a Sepsi Egyházmegye esperese. Egyházkerületi vonatkozásban: 1922-ben rábízták az egyházkerületi számvevőséget, s ugyanezen évben az egyházkerületi bíróság időszaki tanácsába választották be. 1928-ban egyházkerületi tanácsbíró volt, 1941-ben zsinati tag, 1942-ben konventi póttag, majd az egyházkerület igazgatótanácsának rendes tagja.
Utolsó prédikációját a szőlőmunkásokról akarta elmondani. Isten azonban másképp rendelkezett, a szolgálat mezejéről szólította el. Koporsója mellett László Dezső egyházkerületi generális direktor hirdette a vigasztalás evangéliumát. Az egyházmegye hat lelkésze emelte ki a koporsót a templomból, s a kijárattól hat presbiter vitte tovább a sírhelyig. A gyászban a család mellett állott a gyülekezet, az egyházmegye és az egyházkerület. Felesége kántorként még évekig szolgált, harminckét évi özvegység után 1982-ben halt meg, életének 92. esztendejében. Tőkés József sírfelirata: „Elég néked az én kegyelmem.”
Málnás község nem felejtette el volt lelkipásztorának áldozatos munkáját, s hálája, tisztelete jeléül iskolájának névadójaként őrzi emlékezetét.
Az egyház gyarapítója
Tőkés József tudatában volt annak, hogy rábízott kicsiny gyülekezet lelki építésének anyagi feltételei, támasztékai is kell legyenek. Élete minden mozzanatának központi kérdése az volt, hogy teljes erejével hozzájáruljon ezeknek a feltételeknek az előteremtéséhez, alakításához.
1909-ben, amikor Tőkés József fiatal lelkészként a faluba érkezett, a református egyházközség egész vagyona egy összeomlás előtt álló, régi papi lakból, pár hektár rossz minőségű szántóföldből (a Málnásfürdő közelében levő Nyíri nevű határban), a temető még kihasználatlan területéből ideiglenesen kiszakított zöldségeskertből és kb. 150 hektár erdőből állott. Az erdőnek legalább fele részét az első világháború befejezése után mindjárt kisajátította az állam. Ebben a helyzetben természetesnek tekinthető, hogy a fiatal, házasság előtt álló lelkész első teendőjének tekintette egy megfelelő papi lak mielőbbi felépítését.
Az egyházközség már Tőkés József elődje, Kálnoki Kiss Gyula idejében tervezte az új lelkészt lakás megépítését. A lelkész korai halála következtében (1908) eltolódott annak kivitelezése.
Tőkés József 1910-ben Zuliáni Antallal készíttette el a lakás tervrajzát, összeállították a költségvetést. 14 390 korona 88 fillérben határozták meg az építés költségét, melyet a presbitérium 1910. november 20-án elfogadott. Az új lelkészi lakás 1911-ben felépült az egyházközség presbitériuma és a 700-800 lelket számláló egyházközség áldozatos munkája eredményeképpen. Összetétele: három szoba, egy ebédlő, egy konyha, egy éléskamra és egy fürdőszoba. A verandából átalakítva készült később a segédlelkészi szoba.
Az első világháború kitörése félbeszakította az egyházépítő munkát. A háború utáni új helyzet viszont olyan feladatok elé állította az egész társadalmat, és ennek keretében az egyházakat is, amelyek megoldása gyors elhatározást és alaposan átgondolt, áldozatkész munkát követelt. Az impériumváltás után – amikor az itt berendezkedő román adminisztráció állami iskolába akarta kényszeríteni az addig anyanyelvükön tanuló gyermekeket – született meg az a dicséretes elhatározás a lelkész javaslatára, hogy a falunak felekezeti iskolára van szüksége, ahol a tanítás nyelve a magyar. Ennek érdekében az első teendő a megfelelő épület és tanerő biztosítása volt. Mivel Málnás községben semmiféle anyagi alap, segítség nem állott az egyház rendelkezésére, az elkészített papi lak két szobájában már a hatalomváltás utáni első évben megkezdődött a községben lakó családok gyermekeinek az oktatása.
A régi lelkészi lakás mesteri lakás címen szerepelt. Teleki Sándor kántorkodása alatt az ifjúság táncháznak bérelte ki, mivel a kántor saját házában lakott. 1919. szeptember 21-én ebben az épületben kezdődött meg a felekezeti iskolai oktatás Czintos József és Tőkésné Simon Emma tanítók alkalmazásával.
A régi lelkészi lakást 1921-ben bontották le. Ezzel egyidejűleg a lelkész vezetésével megindult az új, két tanerős iskola felépítésének megszervezése. Ebben a munkában lelkészével együtt teljes erővel kivette részét az időközben orosz fogságból hazaérkezett Mihály Zoltán tanító (a község szülötte), a presbitérium minden egyes tagja, valamint az összes egyháztag. Az áldozatos munka eredményeként már 1922-ben sikerült a két tanerős iskola építését teljesen befejezni.
Az impériumváltozás után bekövetkezett új helyzet a fentieken kívül (lelkészi lakás, iskola építése) más, új feladatok megvalósítását tette szükségessé. Ezek közé tartozott a falu lakosainak szövetkezetekbe szervezése és az ezek működéséhez szükséges anyagi feltételek előteremtése. Már az 1920-as évek után megalakult a községben a fogyasztási és hitelszövetkezet, mindkettő vezetésének feladatát a lelkész, illetve a tanító vállalta, elnöki, illetve pénztárosi minőségben.
A fogyasztási szövetkezet működését nem lehetett elképzelni megfelelő épület nélkül. Éppen ezért föltétlenül meg kellett kezdeni egy megfelelő üzlethelyiség, illetve üzletvezetői lakás felépítését.
Mivel a református egyház anyagi helyzete az iskola építésének befejezésével stabilizálódott, mind a fogyasztási szövetkezet, mind az egyházközség vezetősége elfogadta azt a megoldást, hogy az egyház egy központi, tehát üzletnek megfelelő, egyházi tulajdonú telekre felépíti a szövetkezeti épületet, és azt bérbe adja a szövetkezetnek. Erre a megoldásra azért volt szükség, mert a központi szervek nem járultak hozzá a felekezeti tanítók fizetéséhez, így pedig létrejött egy állandó forrás, amelyből a tanítói fizetést részben biztosítani lehetett. A hitelszövetkezet helyiségének kérdése megoldódott azzal, hogy az egyházi iskola vezetősége a tanítás befejezése utáni két-három órára átadta az egyik tantermet a hitelszövetkezetnek az ügyfelek fogadása céljából. Szükség esetén a hitelszövetkezet is hozzájárult a tanítói fizetések kiegészítéséhez.
Az 1922–23-ban, ugyancsak a lakosság segítségével, munkájával és más természetű hozzájárulásával elkészült a szövetkezet céljainak megfelelő épület, amelyet attól kezdve a szövetkezet használt. A szövetkezet által fizetett törvényes lakbér állandó részét képezte a felekezeti iskola fizetéseinek. Soha nem történt meg az, hogy tanerők ne kapták volna meg idejében az őket megillető bért.
Az 1925 és 1930 közötti években föltétlenül szükségesnek látszott az, hogy a község lakosainak kisgyermekei óvodai nevelésben részesüljenek, valamint az, hogy a felekezeti iskola tanítói részére megfelelő lakást biztosítsanak.
A presbitérium egyetértésével és hathatós támogatásával megkezdődött az új feladatok megvalósításának előkészítése. Mivel az egyház nem rendelkezett az építéshez szükséges telekkel sem, elsőként egy alkalmas helyet kellett vásárolni. A szerencse is közrejátszott, mert a falu központjában, éppen az iskola, a szövetkezeti ház és a lelkészi lakás közelében volt egy megfelelő, eladó telek. Ezután rögtön megkezdődhetett az építőanyagok beszerzése. Egy mikóújfalusi Perpics nevezetű építőmester elkészítette, valószínűleg ingyen, egy olyan háznak a tervét, amelyben két nagy szoba az óvoda céljait, két szoba-konyha, valamint egy szoba-konyha a tanítói, illetve óvónői lakások céljait szolgálta. A beszerzendő anyagok közül a legnagyobb mennyiséget és talán értéket is a tégla képezte. Jelentkezett a parókián egy téglavető cigány ember, aki vállalta azt, hogy megvizsgálja az egyház tulajdonában maradt erdőn átfolyó patak közelében elterülő földterület talaját, és megmondja, alkalmas-e téglavetésre. A kedvező válasz után a falutól kb. három kilométerre levő erdőben, a patak közvetlen közelében kijelölték azt a területet, amelyikről a téglavetők kibányásszák majd a szükséges anyagot. Mivel a víz és az égetéshez szükséges fa a helyszínen volt, a kellő téglamennyiség előállítási ára egyenlő volt az előre kialkudott munkadíjjal. Valószínű, hogy ezzel az olcsó módszerrel a szükségesnél nagyobb mennyiségű téglát készítettek, s ezek értékesítése hozzájárult egyéb költségek fedezéséhez.
A két tanítói lakás és az óvoda egy éven belül felépült, és 1930-ban a tanítók be is költözhettek az elkészített lakásokba. Ez az ingatlan adott otthont az 1948-as államosítás után létrejövő állami iskola egy részének, egészen 2008-ig, amikor felépült az új, minden igényt kielégítő iskola. Az óvoda sajnos csak 1940-től nyílhatott meg, mert az illetékes román állami szervek a nagy utánajárás ellenére is állandóan halogatták az engedély kiadását.
Az 1930-as években, az egyházi élettel kapcsolatban újabb teendők jelentkeztek. A szomszédos, 180-200 lelket számláló Mikóújfalu szórványgyülekezetének nem volt se temploma, se vagyona. Az istentiszteleteket nagyobb lakással rendelkező egyháztagoknál tartották. Mivel a hívek is igényelték, szükségesnek mutatkozott a málnási anyaegyházhoz tartozó egyházközség részére templomot építeni. A hívek itt is készséggel vállalták, hogy állják a templom építéséhez szükséges minimális összeget, valamint biztosítják a közmunkát. Megfelelő szervezőmunka eredményeként már 1928-ban elkészült a templom, ahol rendszeresen megtarthatták az istentiszteleteket.
1937-ben a málnási egyházközség egy újabb ingatlannal gyarapodott. A falu közelében, az Olt folyó partján épült malom annyira megrongálódott, hogy a lakosság gabonaszükségletének megőrléséről nem tudott gondoskodni. Mivel nagy nehézségekbe ütközött, hogy a gabonát távolabbi községekbe szállítsák, az egyházközség vezetősége elhatározta, hogy megvásárolja a tönkrement malmot, kijavíttatja, így ki tudják szolgálni a falubelieket. A malom tiszta jövedelmét szintén az egyház kulturális kiadásainak a fedezésére fordították. (1955 tájékán aztán a malmot eladták.)
Az uzonkafürdői üdülőház 1932–1933-ban az eddigi építkezéseknél is alkalmazott módszerekkel épült, a legszerényebb anyagi eszközök igénybevételével. Tizenegy szobája van, melyekből egy az istentiszteletek tartására is alkalmas helyiség. Egyszerre harminckét vendéget tudott befogadni. Az egyes szobák berendezését (ágy, ágynemű stb.) az egyházmegye közösségeiben működő református nőegyletek biztosították. Az létesítményt azért építették, hogy a kisebbségi helyzetben nagyon szerény anyagi körülmények között élő református lelkészeknek és családjaiknak biztosítsa az egészségük megújulásához szükséges üdülést és gyógyvízkezelést.
Az 1940 utáni években az egyházaknak lehetőségük nyílt arra, hogy munkájukat, különösen a társadalom (nép) nevelése terén kiszélesítsék. Így merült fel annak a gondolata, hogy a székelyföldi református egyházmegyékben a falusi fiatalok részére népfőiskolákat hozzanak létre. Sepsiszentgyörgyön, az Olt utca 8. szám alatt levő telek és a rajta levő épületek megvásárlása kettős célt szolgált. Az eredeti terv szerint itt lett volna a Rikánbelüli Kommunitáshoz tartozó egyházmegyék népfőiskoláinak központja. Ugyanott egy korszerű öregotthont kellett volna létesíteni, amelyben testi és lelki gondozást kaptak volna az egyházi élethez közel álló tehetetlen öregek. Ezeknek a szép elgondolásoknak a megvalósítását a háború és az utána bekövetkezett események megakadályozták. Egy népfőiskolai csoport rövid ideig működött ugyan, de az újra berendezkedő román hatalom 1945-ben elkobozta az épületeket. Noha 1954-ben visszaadták, az illetékes egyházi szervek más egyházi célok szolgálatába állították őket.
Mindezek tudatában meggyőződésünk, hogy a Málnáson negyvenkét évig hivatástudattal és kitartással szolgáló lelkipásztor, Tőkés József nagytiszteletű esperes szellemi hagyatéka még sokáig fog élni a falu jelenlegi lakosainak lelkében is.
Függelék
Tőkés József 1917-es igehirdetése a reformáció 400. évfordulóján (részlet)
Alapige: Róm 3,25. Azt tartjuk, hogy az ember hit által igazul meg.
Az ember újra megtalálta a legrövidebb, az egyenes utat az Ég és a Föld, az Isten és a saját szíve között, melyen bármikor szabadon járhatott fel és alá.
Az új út azonban nemcsak arra való volt, hogy rajta az ember emelkedjék fel az Istenhez, hanem fordítva, ezen az úton az Isten is leszállott az emberek közé, éspedig egyenként kereste fel őket. Leszállott az Isten az emberek közé, szólotta nekik biztatását, bátorítását, bűnbocsánatát, de szólotta egyúttal szigorú parancsait is!
Ember! Téged kegyelemre méltattak, de éppen ezért tőled azt várom, hogy életed tiszta, igaz és szent legyen.
Azt várom, hogy kebledet hevítse szent eszmények tüze, tudj lelkesedni igazért, szépért, jóért; küzdj, munkálkodj és mindenben hív, pontos és becsületes légy! A kötelesség parancs legyen számodra, amely helyre állítottalak, azon úgy munkálkodjál, mintha a világ sorsa attól függne, hogy éppen te, hogyan végzed el a rád bízottakat. Nincs kicsiny és nagy feladat, fontos és mellékes cél, hanem minden feladat nagy, minden cél fontos a kötelességteljesítés szempontjából. Keress, kutass, szállj le a titoknak mélyére, járj be minden mezőt, melyen a tudomány, művészet, erkölcs számára csak egy fonnyadt virágot is találni vélsz, ne rettentsen vissza utadban semmi, mert „az egyén szabad: érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet.” De ezt ne feledd életednek egyetlen percében sem. Minden, mit gondolsz, szólasz vagy teszel, a szeretet bélyegét hordozza magán.
400 esztendő vérzivatarjai között a hit tartotta meg a magyar nemzetet.
És ma, a reformáció 400. évfordulóján, világfelfordulás idején, mikor a nemzetek vérben fürödnek – emberiség, van-e a hitből lelkedben valami, vagy éppen hitetlenséged büntetése e rettenetes idő!? Akárhogy van, erre a hitre nagy szükséged leszen még, ma és holnap és azután és mindig. Világégés után világépítés munkája következik. Az egyéni, a családi, az egyházi, a társadalmi és a nemzeti élet terén olyan sok lesz az építenivaló és az építő oly kevés!… Elesett hős fiaid szelleme szól, e hited legyen erős, és amit nem végezhettek el ők, mert korán sírba szálltak, a hited által vidd diadalra. Ámen.
(A Sepsi Református Egyházmegye megbízásából Tőkés József által szerkesztett Emlékkönyvből.)
László Dezső búcsúbeszéde Tőkés József temetésén, 1951. február 9-én (részlet)
Alapige: 1Korinthus 3,9b–10. Isten épülete vagytok. Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Ki-ki azonban meglássa, mi módon épít reá.
(…)
Ki volt a mi Istenben megboldogult Tőkés József atyánkfia Istennek ebben az épületében? Nemcsak élő kő, hívő tag, hanem Isten neki adott kegyelme szerinti bölcs építőmester is.
Igazi református lélek volt, aki mélységes meggyőződéssel vallotta, hogy az élet igazi gyökere, alapja az Isten kegyelme. Nem a maga erejéből lett azzá, amivé lett, hanem Istennek a kegyelméből. Az a biztonság, szilárdság és erő, amely egész lényén uralkodott, az Isten neki adott kegyelmének volt a jele. A hívő emberi erő, bátorság, biztonság, határozottság az Isten fegyelméből táplálkozik. A megboldogult gazdag élete ékes bizonyságtétel volt amellett, hogy az emberben uralkodó kegyelem, ha azt hitünk elfogadja, milyen keménnyé tudja az embert formálni.
A kegyelem ajándékokkal ruházza föl az embert. A kegyelmi ajándékok közül a bölcsesség volt az, amellyel őt Isten a legteljesebb mértékben megajándékozta. Nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy Isten szerint való bölcsesség lakozott benne. Ezen pedig elsősorban nem azt értem, hogy Isten világos elmével, logikus gondolkozással és nagy emberi tudással ajándékozta meg, hanem mindenekelőtt azt, hogy megtanulta az Ige Igazságát: a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Isten Igéjét mint igazságot fogadta be az elméjébe, s annak fényében kereste az élet útját, mértéke alatt vizsgálta a lehetőségeket. Hitének gyökere nem érzelmi ellágyulás, hanem a Szentlélek által megvilágosított értelem volt. Tudását két irányban fejlesztette: sohasem szűnt meg a teológiai érdeklődése, az Ige igazságaiban való gyarapodása, és sohasem hagyta abba annak a világnak megismerését, amelyben élt. Rá igazán talál a közmondás: a jó pap holtáig tanul. Még halála előtt pár nappal is könyveket kért a fiától, hogy azok által filozófiai tudását fölelevenítse. Hívő értelme nemcsak az Istent és az Ige világát, hanem az Isten által teremtett és gondviselt világot is ismerni akarta. Ebben igazi kimetszett bélyege a tudós kálvinista lelkipásztornak. Gondolkozásában haladó ember volt, sem a teológiában, sem a tudományokban nem állott meg fiatal korának az eredményei mellett, tovább tanult és tovább kutatott, hogy a mát ismerje meg, hogy a mában tudjon tájékozódni. Ez nyilván következett abból, hogy építőmester volt, akinek mai feladatai vannak.
(…)
Hol építette Isten házát Tőkés József atyánkfia?
Mindenekelőtt a családjában. Ezelőtt harminchét évvel házasodott meg. Hitvestársával egy szív és lélek volt.
Együtt építették a családjukat az Isten épületévé, igazi keresztyén gyülekezetté. Megszívlelte az apostoli szót: csak az méltó az egyházi szolgálatra, aki a maga házát rendben tartja. Közéleti szolgálatának az aranyfedezete családi élete, háztartásának belső és külső rendje volt. Egyházkerületünk egyik volt vezetőmunkása, akivel sokszor került heves vitába, gyakran kételkedett a Tőkés József alaposságában. Amikor egy alkalommal a házának a vendége lehetett, kijelentette, hogy ezentúl meghajlik az érvei előtt, mert parókiájának és gyülekezetének a rendje meggyőzte szavai, figyelmeztetései komolysága felől. Gyermekeit szigorú fegyelem alatt nevelte, és a tovatűnő évek során barátaivá és munkatársaivá lett azoknak. Előbb ő tanította őket, azután ő tanult tőlük. Ez is arra a bölcsességre mutat, amellyel Isten megáldotta. Leányának három év előtti halála mélyen megrendítette, a gyászból hazahívó atyai szót hallott, azóta készült, kellett készülnie a halálra.
A málnási gyülekezetben negyvenkét évet pásztorolta a híveket. Rövid kolozsvári szolgálatán kívül nem is szolgált más gyülekezetben. Ma már alig van ennek a gyülekezetnek olyan tagja, akit ne ő esketett, konfirmált vagy keresztelt volna. Szeme előtt, keze alatt nőtt föl ez az egybegyűlt halotti gyülekezet. Egyházépítő gyülekezeti munkája széleskörű és mély volt. Lelkileg és anyagilag, belsőleg és külsőleg egyaránt építette a gyülekezeteit, mert vallotta, hogy itt a földön minden lelki munkának megvan a maga anyagi föltétele is. Azok a koszorúk, amelyeket gyöngéd kezek a koporsójára helyeztek, mutatják munkája széles körét. Az egyiknek a szalagján ezt a fölírást olvastam: „A kicsiny sereg.” A másikat az ifjúság, a harmadikat a nőszövetség, a negyediket a presbitérium, az ötödiket a málnási demokrata nők szövetsége tette le a ravatalára, annak kifejezésére, hogy a gyülekezetnek és falunak apraja-nagyja mennyi hálával van őiránta. Utolsó munkája, amelyet már megszakított a betegsége, az összes családok szokásos újévi meglátogatása volt. Lelkipásztori nemzedékek jöhetnek ebbe a gyülekezetbe tanulmányozni a Tőkés József lelkipásztori módszerét: hogyan kell az egész gyülekezet gondját úgy fölvenni, hogy minden egyes család és az egész gyülekezet egyszerre épüljön, külön-külön és együtt. A mai lelkipásztori nemzedékben a mindenre kiterjedő, szintetikus, összefogó lelkipásztori munkának egyik legszebb típusa volt.
(…)
Az az örökség, amelyet őtőle átvesznek, mindkét fiát elkötelezi arra, hogy az édesapjuktól örökölt igazi kálvinista lélekkel szolgálják tovább az anyaszentegyházat, hogy azt a lelket, amelyikkel őket nevelte, tovább plántálják gyermekeikbe, az ő kedves kicsi unokáiba. A családban a második lelkipásztori nemzedék volt ő. Annak a pásztori léleknek, amely benne drága örökségképpen élt, tovább kell plántálódnia az unokákon át újabb és újabb nemzedékekbe.
Nem lesz könnyű az utódjának átvenni lelkipásztori örökségét. Annak a széles körű, sokirányú és mégis a lelkek mélyéig hatoló pásztori munkának a további folytatása, amelyet ő végzett, nehéz próba elé állítja a legkiválóbb lelkipásztorokat is. A gyülekezet presbitériumának és egyetemének nagyon sok imádságban kell azért tusakodnia, hogy megtalálja a méltó és mindenképpen alkalmas utódot.
(…)
A föltámadás és örök élet hitével nem örökre, a viszontlátásig búcsúzunk tőle! Ámen.
Források:
Dr. Tőkés István: Tőkés József. Kolozsvár, 2002.
Kovács Attila: Málnás 650. Sepsiszentgyörgy, Charta kiadó, 2016.
Adatközlők: Dr. Tőkés István, Gergely Erzsébet, Tőkés András, Szép Lenke, Szép János, Mihály Mózes.
Az írás készültekor, 2018-ban a szerzők a málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai voltak. Ma Mihály Izabella a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző 10., Márk Arnold a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola 9., Kölcze Henrietta a málnási Tőkés József Általános iskola 8. osztályos diákja. Irányító tanár: Kovács Attila iskolaigazgató.
