Határon innen, határon túl – folytatódik a Nyitott szemmel sorozata

Sosem volt önálló országtudat a Felvidéken – vallja Gágyor Péter író, műfordító, színházi rendező, ha szóba kerül, miért nem tud az egykori magyar országrész Erdélyhez hasonlóan régióvá szervesülni. Szülőföldjét politikai kényszerűségből hagyta el, hosszabb ideig Németországban élt, később hazaköltözött – az anyaországba. Vajon hol van otthon egy felvidéki magyar értelmiségi a Kárpát-medencében: határon innen vagy határon túl? A hetvenes éveit taposó Gágyor Péter életútjáról, színházi munkáiról és természetesen szülőföldjéről is szó fog esni. Továbbá – merő „centenáriumi” megfontolásból – az író Bélák a czinkelt pakliban – tizenhárom tízperces trianoni rémregény című kötetét is bemutatják dr. Rab Irén művelődéstörténész segítségével, akivel folytatódik a tavaly elkezdett beszélgetés: hol tartunk most a kontinens jövőjéről folytatott európai diskurzusban.

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) Nyitott szemmel sorozatának Határon innen, határon túl című beszélgetésére 2018. május 30-án, szerdán, 18.30-tól kerül sor. Az est házigazdája Laczkó Vass Róbert, aki egyben a sorozat társszervezője is. A szervezők szeretettel várnak mindenk kedves érdeklődőt.

Új hozzászólás