Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Hagyomány hagyományozódása – konferencia és hangverseny a Györkös Mányi Albert Emlékházban

2018. október 5–6-án, pénteken és szombaton a Romániai Magyar Zenetársaság kétnapos konferenciát, valamint hangversenyt szervez a Hagyomány hagyományozódása Kodály, Bartók, Dohnányi, Veress, Ligeti alkotói örökségének szellemében címmel a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.)

Demény Attila zeneszerző, a Romániai Magyar Zenetársaság elnöke a következőképpen foglalta össze e rangos rendezvénysorozat alapgondolatát és üzenetét:

Egyre világosabbá vált, hogy a „hagyomány hagyományozódása” kérdését a tanár-tanítvány, a tradíció és a jövő, az alkotói kontinuitás szellemében célszerű bemutatni, „becsempészni” az erdélyi köztudatba. Ezt a szellemi, alkotói közösséget, függetlenül attól, hogy mindegyikük a saját szuverén alkotói világkarrierjét járta végig, mélyebb összefüggéseiben érdemes vizsgálni. A „mélyebb összefüggések” a 2018-as konferencia és hangverseny esetében arra utal, hogy a tradíció és jövő értelmezése kibővül az erdélyi zenei hagyományokkal is. Ily módon Vermesy Péter, Orbán György, Csíki Boldizsár, Terényi Ede és mások is bekerülnek konferenciánk vizsgálatába. A kortárs magyar zenetudomány és kiváló kutatási eredményei is megerősítették meggyőződésünket abban, hogy a magyar zenetörténet a politikai határok nélküli, a „hagyomány hagyományozódása” szemléletében értelmezhető és értelmezendő hitelesen.

 

PROGRAM

Október 5., péntek, 15.30 óra – a konferencia megnyitója
Előadások, kerekasztal-beszélgetés

15.30-16.00: Laskay Adrienne karmester, zenekutató, közíró: A kisebbségbe szorult erdélyi magyar zenei élet bemutatása 1918-2018 között
16.00-16.30: dr. Fodor Attila, a Partium Keresztény Egyetem tanára: Az alkotó, a pedagógus és a publicista. Vermesy Péter az erdélyi magyar sajtó tükrében
16.30-17.00: dr. Lászlóffy Zsolt zeneszerző, a Partium Keresztény Egyetem tanára: „Je prends mon bien où je le trouve”. A plágium kérdése a Bartók utáni erdélyi magyar zeneszerzésben
17.00-17.30: Scholz Péter karmester, zenekutató, a Holland Liszt Társaság elnöke (HOL-HU): Az elfeledett (elhallgatott) zeneszerző, Veress Sándor
17.30-18.30: Kerekasztal-beszélgetés

Október 6., szombat
Előadások, kerekasztal-beszélgetés

15.30-16.00: dr. Gáspár Csaba László, habilitált docens – filozófia tanszék (HU): A hagyományról – filozófiai megközelítésben
16.00-16.30: Bíró Viola, Bartók Archívum, MTA Zenetudományi Intézet, Budapest: Hagyomány és megújulás. Bartók „román” hangjának kialakulásáról
16.30-17.00: Az interpretációs hagyományok alakulása – Demény Balázs zongoraművésszel Tóth Gábor újságíró beszélget
17.00: Kerekasztal-beszélgetés
Moderátorok: Nagy Ibolya muzikológus, Demény Attila zeneszerző, Nádasdy díjas rendező, a Romániai Magyar Zenetársaság elnöke
***
18.30: Hangverseny

  • Ligeti György: Kalmár jött nagy madarakkal
  • Veress Sándor: Öt dal József Attila verseire c. dalciklusból: no. 3 – Várlak
                                                                                                                no. 4 – Regös ének
  • Fekete Gyula: Kristóf, Kristóf
  • Orbán György: Chintorna magica
                                 Andalúz éjjel
    Előadják: Antal Lívia (szoprán), Nagy Gergő (zongora)
  • Dohnányi Ernő: Gordonka-zongora szonáta op. 8, b-moll (1899 London)
    Előadják: Kostyák Előd (gordonka), Czumbil Bernadette (zongora)
  • Demény Attila: 10 zongoradarab
  • Bartók Béla: Zongoraszonáta 1926 (Sz. 80. BB. 88)
  • Ligeti György: L’escalier du diable (Ördöglétra)
    Előadja: Demény Balázs (zongora)
Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel című világjáró sorozata 2018. december 13-án, csütörtökön, 18:30-kor folytatódik.

A bemutató után a szerző dedikálja a helyszínen megvásárolható könyvét. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Szent András havában az érdeklődők Katalin napjához, valamint egyéb novemberi jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg.

Az est házigazdája Laczkó Vass Róbert, aki egyben a sorozat társszervezője is. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Kulcsár Gabriella a rendszerváltásig Kolozs megyei iskolákban tanított ének-zenét, majd 1990-től nyugdíjazásáig a kolozsvári Zenelíceumban oktatott zeneelméletet, zenetörténetet, formatant és zongorát.

Az előadásban olyan matematikai fogalmakról, feladatokról lesz szó, amelyek bárki számára elfogadhatóvá teszik azt a matematikusok által sokszor megfogalmazott kijelentést, hogy „a matematika szép”.

A világ vége emberközelből című beszélgetés meghívottja Solymosi Zsolt lelkész-tanár és egykori tanítványa, Mátyás-Metz Dávid, akiket Laczkó Vass Róbert faggat szibériai utazásukról.

A havonta sorra kerülő rendezvényt a szervezők kisdiákoknak szánják, de minden érdeklődőt szívesen látnak, nem utolsósorban a szülőket-nagyszülőket!

2018. október 17-én, szerdán, 18:30-tól a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.). Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatja.

A Kolozsvárról Stuttgartba származott világutazó több alkalommal osztotta már meg a világ különböző tájain szerzett élményeit a Györkös-ház közönségével, rengeteg fotóval illusztrálva, mindannyiszor telt ház előtt.

A Régiók bemutatkozása című sorozatban ez alkalommal Székelykeresztúr és vidéke értékeit, jeles embereit ismerheti meg a kolozsvári közönség a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség szervezői közreműködésével.

A sorozat következő vendége Nagy Béla kaktuszgyűjtő lesz, aki Kaktuszmánia címmel tart előadást 2018. október 10-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Szeptember 22-én, szombaton 18.30-tól Csijo Hagivara japán zongoraművész előadóestjére kerül sor a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Versbe illő találkozás címmel interaktív verses műhelyre hívja az ŐszinTE versszínház az érdeklődőket 2018. augusztus 22-én, szerdán, 14 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházba.

A IX. Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló eseményen Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Központjának igazgatója beszélget irodalmunk és kultúrtörténetünk néhány hiánypótló kötetéről Kovács Attila Zoltánnal, a kiadó vezetőjével és a sorozat szerkesztőjével.