Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.
Azt tudjuk, hogy a legrégibb koroktól fogva léteztek erkölcsi normák, az idők során ezek többnyire hasonlók maradtak, viszont minden korszakban más és más értelmezést kaptak. A kérdés egyszerűen az, hogy mi a jó, és mi a rossz. A jogi normák kötelezőek a társadalom tagjai számára, de az erkölcs a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik. Jelentőségét az antik filozófusok is bizonyították, és etika néven a filozófia részévé tették. Lássuk, korunk filozófusai, írói miként vélekednek az etika és a művészet kapcsolatáról.
Erdélyi táj. Gross Arnold (1929–2015) grafikája
Nicolai Hartmann filozófus szerint értékekről van szó, amelyek az érzelmek közvetítésével érthetők meg a legjobban. Itt hozzátehetjük, hogy a művészetek is érzelmek útján érik el hatásukat, és a nem racionális gondolkodás segítségével. Az erkölcsi tettek csak közösségben kapnak értelmet.
Martin Heidegger azt állítja, hogy az etika nem az elméletekből következik, hanem a mindennapi életből. Lelkiismeret dolga, hogy önmagunk legyünk, és ne mások parancsára hallgassunk. A választás a művészet és az erkölcs esetében szabadon történik. Az etika minden alkotásban megtalálható.
Hans-Georg Gadamer filozófus szerint aki helyesen ítél, az együtt gondolkodik a vele szemben állóval, és egy hozzátartozási viszonyt kell kialakítania.
Søren Kierkegaard már feladatként tekinti a morális viselkedést, amikor azt mondja, hogy embernek lenni nem tény, nem adottság, hanem feladat.
Cs. Gyimesi Éva A teremtett világ című könyvében (Bukarest, 1985, Kriterion) az irodalmi alkotók szempontjából tárgyalja a morál kérdését. Az irodalmi alkotások mind a humanizmus szellemében születnek. Az alkotás folyamata az egyéni szabadság megnyilvánulása, ami a befogadóra is kiterjed. Mivel az alkotás teremtett világ, kifejezésre jut a van, a lehet és a kell is, ezzel a társadalmi mozgásteret bővíti új igényekkel és célokkal. A művészet igazi értéke a katarzisban, az átélésben jelenik meg, amit az ókori görög filozófusok kifejtettek az ókori művészetek kapcsán.
Lukács György etikájára is hivatkoznék az egyetemes nembeliség megfogalmazásával. A nagy alkotók felül tudnak emelkedni az egyedi helyzeteken, átfogva az emberiség gondjait. Ha Petőfire gondolunk, akkor tudjuk, hogy a világszabadság gondolata foglalkoztatta. Ady Endre és József Attila költészetében is határozottan látni lehet, hogy a magyarság, valamint az emberiség gondjait is magukénak érzik: „Dunának, Oltnak egy a hangja”, vagy: „Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, / Mi elnyomottak, összetörtek, / Magyarok és nem magyarok?”. De Kosztolányi sorai is felkavarók érzelmileg: „Csak egy ember. (…) De nézd meg közelebbről. Mindegyik remekmű. / Szemében a szenvedés és szeretet utáni vágy. / Lelkében tapasztalat és ezer emlék, akár a tiédben. / Fején pedig a koponya, mint egy királyi korona. / Minden ember király.”
Napraforgók (részlet). Vincent van Gogh (1853–1890) festménye
A képzőművészekre vonatkoztatva az etika problémájával kapcsolatban Vincent van Gogh levelei jutnak eszembe, amelyekből láthatjuk, hogy nála a művészet és az élet egységet alkot. A parasztok életéből merített munkáiból kiviláglik irántuk tanúsított együttérzése, amit szavakban is kifejtett. A kompozíciót, a rajzot, a színeket mind ennek az érzésnek a szolgálatába állította. Nálunk a nagybányai művésztelep festői a táj, az ég színeinek hatása alatt alkottak. A gyergyói, csíki festőket, mint Nagy Imrét vagy Márton Árpádot nemcsak a táj, hanem a vidék embere is megihlette. A modern művészettel kapcsolatban Umberto Eco gondolatait idézném, aki azt írja, hogy a művészet legitim módon elsősorban a művek szerkezete révén tesz állításokat. A műalkotás megalkotottságának módjában szólal meg, és nem témáján keresztül. Láng Eszter képzőművész szövegét idézem: „Nemcsak a realista ábrázolásmód képes megidézni a természet nagyszerű és félelmetes hatalmát, hanem az elvont geometrikus képek is visszatükrözhetik határtalan és felfoghatatlan erejét” (Flash Art, 2014, 2–3.).
Cs. Gyimesi Éva felhívja a figyelmet arra, hogy a művészeti alkotások megítélésénél az elsődleges szempont a formai megvalósítás, az esztétikai érték. Az etikai, történelmi, és más értékek ennek a fő szempontnak rendelődnek alá. Tehát a műalkotások célja nem az erkölcsi példaadás. Eugen Ionescu drámaíró az alkotót a tanú szerepében látja, akinek nem ítéletet kell mondania, hanem feltárnia a tényeket. A befogadó, a néző segít a mondanivaló kifejtésében.
Richard Rorty, korunk amerikai filozófusa szerint a fejlődés a kultúra által valósulhat meg, amiben szerepet kap az irodalom és az összes többi alkotás. Az alkotók a képzelet segítségével átlépik, meghaladják a korukat, segítik az ember morális fejlődését.
„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.”
„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”
Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást.
Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."
Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.
„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."
Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partnerintézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.
Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.
Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.
Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.
Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.
Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon.
Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.”
Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető.
A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.
1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székelyabodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.
A sisunak egy másik történelmi gyökere is van, amely a finnek anyatermészettel ápolt szoros, bensőséges viszonyában keresendő. Egy olyan országról beszélünk, amely az Északi-sarkkörön fekszik, és ahol több mint két hónapon át nem kel fel a nap. A gyéren lakott tájak, az érintetlen vadon, a havas fenyvesek és végtelen tavak messzi világában kompromisszumokat nem ismerő kapcsolat alakul ki ember és természet között. A kemény időjárás megtanította a finneket arra, hogy ne várjanak a következő pillanatig, hanem most cselekedjenek. Míg bennünket a túl hideg vagy a túl meleg gátol meg a cselekvésben, addig ők a „nincs rossz idő, csak rossz ruházat” elvét követve használják ki az élet és évszakok nyújtotta lehetőségeket.
Új hozzászólás