Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Művészet és erkölcs

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Azt tudjuk, hogy a legrégibb koroktól fogva léteztek erkölcsi normák, az idők során ezek többnyire hasonlók maradtak, viszont minden korszakban más és más értelmezést kaptak. A kérdés egyszerűen az, hogy mi a jó, és mi a rossz. A jogi normák kötelezőek a társadalom tagjai számára, de az erkölcs a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik. Jelentőségét az antik filozófusok is bizonyították, és etika néven a filozófia részévé tették. Lássuk, korunk filozófusai, írói miként vélekednek az etika és a művészet kapcsolatáról.




Erdélyi táj. Gross Arnold (1929–2015) grafikája

Nicolai Hartmann filozófus szerint értékekről van szó, amelyek az érzelmek közvetítésével érthetők meg a legjobban. Itt hozzátehetjük, hogy a művészetek is érzelmek útján érik el hatásukat, és a nem racionális gondolkodás segítségével. Az erkölcsi tettek csak közösségben kapnak értelmet.

Martin Heidegger azt állítja, hogy az etika nem az elméletekből következik, hanem a mindennapi életből. Lelkiismeret dolga, hogy önmagunk legyünk, és ne mások parancsára hallgassunk. A választás a művészet és az erkölcs esetében szabadon történik. Az etika minden alkotásban megtalálható.

Hans-Georg Gadamer filozófus szerint aki helyesen ítél, az együtt gondolkodik a vele szemben állóval, és egy hozzátartozási viszonyt kell kialakítania.

Søren Kierkegaard már feladatként tekinti a morális viselkedést, amikor azt mondja, hogy embernek lenni nem tény, nem adottság, hanem feladat.

Cs. Gyimesi Éva A teremtett világ című könyvében (Bukarest, 1985, Kriterion) az irodalmi alkotók szempontjából tárgyalja a morál kérdését. Az irodalmi alkotások mind a humanizmus szellemében születnek. Az alkotás folyamata az egyéni szabadság megnyilvánulása, ami a befogadóra is kiterjed. Mivel az alkotás teremtett világ, kifejezésre jut a van, a lehet és a kell is, ezzel a társadalmi mozgásteret bővíti új igényekkel és célokkal. A művészet igazi értéke a katarzisban, az átélésben jelenik meg, amit az ókori görög filozófusok kifejtettek az ókori művészetek kapcsán.

Lukács György etikájára is hivatkoznék az egyetemes nembeliség megfogalmazásával. A nagy alkotók felül tudnak emelkedni az egyedi helyzeteken, átfogva az emberiség gondjait. Ha Petőfire gondolunk, akkor tudjuk, hogy a világszabadság gondolata foglalkoztatta. Ady Endre és József Attila költészetében is határozottan látni lehet, hogy a magyarság, valamint az emberiség gondjait is magukénak érzik: „Dunának, Oltnak egy a hangja”, vagy: „Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, / Mi elnyomottak, összetörtek, / Magyarok és nem magyarok?”. De Kosztolányi sorai is felkavarók érzelmileg: „Csak egy ember. (…) De nézd meg közelebbről. Mindegyik remekmű. / Szemében a szenvedés és szeretet utáni vágy. / Lelkében tapasztalat és ezer emlék, akár a tiédben. / Fején pedig a koponya, mint egy királyi korona. / Minden ember király.”




Napraforgók (részlet). Vincent van Gogh (1853–1890) festménye

A képzőművészekre vonatkoztatva az etika problémájával kapcsolatban Vincent van Gogh levelei jutnak eszembe, amelyekből láthatjuk, hogy nála a művészet és az élet egységet alkot. A parasztok életéből merített munkáiból kiviláglik irántuk tanúsított együttérzése, amit szavakban is kifejtett. A kompozíciót, a rajzot, a színeket mind ennek az érzésnek a szolgálatába állította. Nálunk a nagybányai művésztelep festői a táj, az ég színeinek hatása alatt alkottak. A gyergyói, csíki festőket, mint Nagy Imrét vagy Márton Árpádot nemcsak a táj, hanem a vidék embere is megihlette. A modern művészettel kapcsolatban Umberto Eco gondolatait idézném, aki azt írja, hogy a művészet legitim módon elsősorban a művek szerkezete révén tesz állításokat. A műalkotás megalkotottságának módjában szólal meg, és nem témáján keresztül. Láng Eszter képzőművész szövegét idézem: „Nemcsak a realista ábrázolásmód képes megidézni a természet nagyszerű és félelmetes hatalmát, hanem az elvont geometrikus képek is visszatükrözhetik határtalan és felfoghatatlan erejét” (Flash Art, 2014, 2–3.).

Cs. Gyimesi Éva felhívja a figyelmet arra, hogy a művészeti alkotások megítélésénél az elsődleges szempont a formai megvalósítás, az esztétikai érték. Az etikai, történelmi, és más értékek ennek a fő szempontnak rendelődnek alá. Tehát a műalkotások célja nem az erkölcsi példaadás. Eugen Ionescu drámaíró az alkotót a tanú szerepében látja, akinek nem ítéletet kell mondania, hanem feltárnia a tényeket. A befogadó, a néző segít a mondanivaló kifejtésében.

Richard Rorty, korunk amerikai filozófusa szerint a fejlődés a kultúra által valósulhat meg, amiben szerepet kap az irodalom és az összes többi alkotás. Az alkotók a képzelet segítségével átlépik, meghaladják a korukat, segítik az ember morális fejlődését.

 

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.

Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.

Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. 

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” 

Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető. 

A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.