Az Írisz Ház-díj és a romániai outsider art

„Az új alkotásokat nem az értelem hozza létre, hanem a belső késztetés szülte játékos ösztön. Alkotó tudatunk játszadozik kedves holmijaival.” (C. G. Jung)

Az outsider art története a huszadik század elejéig nyúlik vissza, amikor a művészek kitörtek a klasszikus művészet béklyóiból, és új, egészen különös ihletforrásokat fedeztek fel.

Indíttatásuk, hogy megtalálják a művészet lényegét, amelyet még nem határolt be az akadémizmus, az évszázadok során kialakult és beszűkült konvenciók. Olyan források után kutattak, amelyekben az érintetlenség, a tiszta forrás, a belső késztetés, a spiritualitás, a nyers mondanivaló volt jelen, az elementáris művészet a maga meztelenségében. Picassóra és a kubistákra például nagy hatással voltak az afrikai maszkok, a Der Blaue Reiter csoport tagjai pedig a népművészetet, a gyermekrajzokat és a pszichiátriai betegek alkotásait gyűjtötték és tanulmányozták.

A Prinzhorn-gyűjtemény egyik darabja

A huszadik század elején kezdődött az emberi lélek kutatása is. A pszichiáterek érdeklődéssel fordultak betegeik alkotásai felé, amelyeket nem művészeti alkotásokként, hanem mint különlegességeket, ritkaságokat gyűjtöttek egybe, tanulmányoztak, és könyv formájában meg is jelentettek. Ezek a könyvek nagy hatással voltak a modern képzőművészetre, és gyümölcsei napjainkban kezdenek beérni.

Az outsider art születésének első állomása volt Adolf Wölfli svájci idegbeteg munkáinak nyilvános bemutatása. Adolf Wölfli (1864–1930) nyomorban nevelkedett egyszerű parasztember, aki szexuális zaklatás vádjával börtönbe kerül. Visszaesés miatt pszichiátriai vizsgálatnak vetették alá, szkizofréniával diagnosztizálták, és áthelyezték a Bern melletti Waldau-i pszichiátriai intézetbe, ahol haláláig fogva tartották és kezelték. Egy fiatal orvos, Walter Morgenthaler felismerte Wölfliben a tehetséget, papírt és eszközöket biztosított számára, hogy szabadon alkothasson. Wölfli az azilumban eltöltött harminc év alatt egy 25 ezer oldalból álló fantasztikus elbeszélést írt, amelyet gazdagon illusztrált, emellett önálló színes grafikákat is rajzolt. Ez utóbbiakat gyűjtötte össze Morgenthaler, és monográfia formájában publikált 1921-ben Ein Geisteskranker als Künstler címmel. A könyv bemutatását könyvesbolti kiállítások is kísérték Svájc nagyvárosaiban. Adolf Wölfli új utakat nyitott meg a szürrealista művészek számára a szinesztézia képzőművészetbe való ösztönös bevezetésével. Jean Dubuffet és André Breton a 20. század egyik legnagyobb művészének tartják, Szeemann befolyásos svájci kurátor pedig 1975-ben a Dokument 5-ön állította ki munkáit. 1972-ben létrehozták a Wölfli Alapítványt, amely a művész hagyatékát adminisztrálja és kutatja, a gyűjteményt a berni múzeum őrzi.

Az outsider art történetében kulcs-szerepet játszott a karrierjét művészettörténészként kezdő, majd pszichiáterként folytató Hans Prinzhorn. A heidelbergi egyetem mellett működő pszichiátriai intézetben Karl Wilmann asszisztenseként az idegbetegek művészi alkotásait gyűjtötte össze és rendszerezte. 1922-ben megjelent gazdagon illusztrált első tanulmánya Bildnerei der Geisteskranken címmel, amelyben a modernkor művészettörténészeként felismeri a betegek alkotásaiban a művészi értéket, az elementáris expresszionizmust. A könyv nagy hatással volt olyan híres művészekre, mint Alfred Kubin, Paul Klee, Pablo Picasso, Max Ernst és Jean Dubuffet. Ami valóban felnyitotta a művészek szemeit, az a bátor, komplexusok nélküli anyagválasztás és a médiumok keverése volt. Agnes Richter az egyenruháját hímezte ki, sok betegnél írás és rajz egymást kiegészítve jelent meg, egyenrangúként, ahol a rajz írás is volt, az írás pedig a rajz. Sokszor kényszer szülte, de zseniális hordozókat választottak, például kabátot, felvagdalt lepedőt, darabkákra szaggatott papírdarabokat, amelyeket újra egymáshoz ragasztottak. Frau St. magáénak mondhatja a kollázstechnika feltalálását, Maria Lieb pedig az első installációt. Ugyanakkor a formai világukban is teljesen kötetlenül használták a perspektívát és a kompozíciós elemeket. A munkák kompozíciója asszociatív és lineáris, témáik pedig nyersek, szexuálisan terheltek, expresszívek és (rém)álombeliek, mai szemmel a legtisztább szürrealista, dada és/vagy expresszionista művészi alkotások. (Lásd még a Prinzhorn Gyűjtemény honlapját). Itt kell megemlítenünk, hogy ezen különleges munkák alkotói egytől-egyig a náci eutanázia áldozataivá váltak, a gyűjteményt fajtalan művészetnek ítélték és zárolták, több évtizedre száműzték, és csak az 1970-es évek közepén fedezték fel újra.

Szabó Róbert munkája

Jean Dubuffet 1945-ben találkozott először a pszichiátriai betegek alkotásaival Prinzhorn könyvének köszönhetően. Őrült gyűjtésbe kezdett, létrehozott egy titkos kincsként őrzött gyűjteményt, amelyet az elején csak közeli barátainak mutatott meg, mint André Breton és Jean Paulhan, akikkel együtt 1948-ban megalapította a Compagnie de l’Art Brut titkos galériát és egyesületet, ezzel bevezetve az art brut fogalmát is, mint általánosan elismert művészettörténeti terminust. A gyűjtemény célja az inspiráció volt, a konvenciókból való kivetkőzés gyakorlása. Olyan híres művészek és értelmiségiek kaptak az évek során betekintést, mint Tristan Tzara, Claude Lévi-Strauss és Joan Miró. Az egyesület feloszlatása után a gyűjteményt az Egyesült Államokba menekítették, csak 1962-ben kerül vissza Párizsba, majd 1976-ban, miután Dubuffet egy több mint ötezer darabot számláló art brut gyűjteményt adományozott Lausanne városának, megnyitották az Art Brut múzeumot a nagyközönség számára, és elindult a pszichiátriai betegek és értelmi fogyatékosok alkotásaink művészettörténeti értékelése, valamint feldolgozása is. (Lásd a lausanne-i Art Brut múzeum honlapja; a Jean Dubuffet alapítvány honlapja)

Az Írisz Ház Outsider Art díjat 2010 decemberében – a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából – alapította és ítélte oda első alkalommal a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány.

Az outsider art elnevezést Roger Cardinal angol művészet­kritikus vezette be 1972-ben, mint az art brut angol megfelelőjét. Azóta mindkét elnevezés egymás mellett él. Outsider art minden olyan alkotás, amely a művészet intézményein kívül született, akár gyermek keze alkotása, akár naiv művészetek, értelmi és érzelmi fogyatékosok alkotása. Az outsider art nem irányzat, nem is lehet azzá, hanem egy gyűjtőfogalom. Minden egyes értelmi fogyatékkal élő művész a saját hangját hallatja, a saját belső késztetése és lehetőségei szerint alkot. Nem tud, nem akar, és fel sem merül benne a külső elvárásoknak, bármiféle konvenciónak való megfelelés. Sőt, abban a pillanatban, ha valaki avatatlan kézzel próbálja irányítani az értelmi fogyatékos alkotó folyamatát, eltorlaszolhatja, meggátolhatja a kommunikációs csatornát, ami az érzelmek felgyülemlését eredményezheti, és az alkotási vágyat befagyaszthatja.

Az 1970-es évektől kezdve Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban gyors iramban jönnek létre pszichiátriai betegeket és értelmi fogyatékosokat foglalkoztató alkotóházak, galériák. Ezek között két, indíttatásában teljesen különböző profilú galériát/alkotóházat különböztethetünk meg: a terápiás foglalkoztatásút és a tehetségközpontú művészi galériát. A terápiás műhelyek napjainkban már minden pszichiátriai vagy értelmi fogyatékossal foglalkozó intézményben megtalálhatók. Számtalan alkotás születik és a munkák minősége nem mérvadó, hisz a terápia az elsődleges szempont. Ezek a műhelyek viszont azok a helyek, ahol felfedezik a tehetségeket. A tehetségközpontú galériákban/műtermekben viszont már felvételi alapján veszik fel a művészi tehetséggel megáldott értelmi fogyatékosokat, megismertetik velük a különböző technikákat, anyagokat anélkül, hogy bármiféle akadémizmussal terhelnék őket, profi művészek felügyelete mellett alkotnak, fejlesztik képkultúrájukat, és napi rendszerességgel dolgoznak. Munkáikkal megmutatkoznak és megmérettetnek a közönség előtt, a galériák pedig értékesítik is azokat. (Lásd például: http://www.herenplaats.nl/)

Amint a fentebb leírtakból kitűnik, outsider art azóta létezik hivatalosan, amióta a szakemberek és a művészek is felismerték értékét, s beemelték a köztudatba.

Arusoaie Olga munkája

Az Írisz Ház Outsider Art díjat 2010 decemberében – a Fogyatékkal Élők Világnapja (december 3.) alkalmából – alapította és ítélte oda első alkalommal a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Írisz Ház napi foglalkoztató központja, ezúttal megalapítva az első olyan hivatalos fórumot Romániában is, ahol megmutatkozhatnak az értelmi fogyatékos művészek. Az Outsider Art Díj célja a Romániában élő, önmagukat a képzőművészet nyelvén kifejező és alkotó értelmi fogyatékkal élő személyek bemutatása a nagyközönségnek, a megméretkezés, valamint a tehetséggondozás.

A díj megálmodója az intézet igazgatója, Makkai Péter volt, akit az Írisz Ház falain belül, a művészeti terápiákon alkotó Szabó Róbert munkái ihlettek cselekvésre. 2010 óta minden ősszel meghirdetik a pályázatot. Általában három munkával lehet jelentkezni, amit szakemberekből álló (művészettörténész, tehetséggondozó pszichológus, művészeti oktató és outsider galéria vezető) zsűri értékel, több kategóriában pontoz (anyaggal való bánás, technika/kivitelezés, kompozíció, ritmus, színhasználat, vonalvezetés, kontrasztok/feszültségek és téma), majd az átlag adja a végeredményt.

A díj négy kiadásának díjazottjait, illetve minden résztvevő munkáját meg lehet tekinteni az iriszhaz.blogspot.com oldalon. Érdemes visszanézni és a művészek munkáit egyénileg összevetni. Gyorsan kiderül, hogy kinek van művészi vénája, ki foglalkozik komolyan a művészettel, illetve rendszeresen dolgozik, és ki az, aki alább hagy. Az értékelésnél az is fontos szempont, hogy a résztvevőnek milyen a hozzáállása a művészi alkotáshoz.

Az első évben több mint száz munka érkezett az ország minden sarkából. Sokan reagáltak a hirdetésre, az outsider artnak nem lévén hagyománya Romániában, mindenféle munkát beküldtek kézimunkától kezdve, gyermekrajzon keresztül festett üvegig. Viszont akadt közötte pár gyöngyszem is, olajfestmények, rajzok, szobor és akvarell. Kimagaslóan összetett és kiforrott munkával jelentkezett Gudor Mátyás, aki az első év díjazottja lett Nicolae Bibannal egyetemben.

2011-ben nagyobb erőbevetéssel hirdettek pályázatot, ami több mint kétszáz munkát eredményezett. Ebben az évben kapcsolatba léptünk külföldön jól működő outsider art akadémiákkal és galériákkal, mint például a rotterdami Herenplaats Galéria. Rádöbbentünk, hogy itthon nem elég a díjazás, hanem fontos a szakemberképzés is, aki profi módon ismeri fel és ápolja a tehetséget. Például fájdalmas felismerést tett bennünk, hogy egyik legtehetségesebb pályázónk, aki szürreális álmait rajzolta és küldte be, egy képzőművész keze alá került, aki realista tájképfestésre és rajzolásra tanította. Ez a fiú, aki eddig valóban belső képeit festette, érdekfeszítő, összetett kompozíciójú munkákat alkotott, hirtelen nagyon aprólékosan kidolgozott, de unalmas falurészletekkel jelentkezett. Sajnos, azóta sem tudott visszatérni önmagához. Tudni kell úgy vezetni a tehetséget, hogy közben ne vegyük át keze vezetését, hanem csak kibontakozásában segítsük. Az outsider művész nem tud megfelelni a hivatalos művészi kánonoknak, éppen ezért vele nem az akadémizmust kell gyakoroltatni, hanem bátorítani kell belső képeinek kiaknázásában, az anyagok széleskörű felhasználásában, kreativitásában kell támogatni.

Romániai gyakorlatból és az outsider art történetéből is egyértelműen kiderül, hogy egy profi mentor elengedhetetlen az értelmi fogyatékos vagy pszichiátriai beteg művész fejlődésében. Ilyen kimagasló mentort ismertünk fel például Forró Ágnes művészetterapeutában, akinek csoportjából minden évben értékes munkák érkeztek be a pályázatra.

Felismerve a szakemberképzés fontosságát, a díjkiosztáshoz egynapos workshopot is szerveztünk a művészeti terápiák vezetőinek a holland Richard Bennaars, a romániai Forró Ágnes outsider art művészeti oktatók és Török Melinda pszichológus, tehetségápoló vezetésével.

A harmadik évben szigorítottuk a részvételt, abban bízva, hogy eljött az ideje a mennyiség helyett a minőségnek. A résztvevőktől elvártuk, több médiumban próbálják ki magukat, hogy nagyobb munkabevetéssel dolgozzanak, próbálják növelni a felületet és az anyaghasználat minőségét. Sajnos, sok intézmény nem tekinti értéknek a fogyatékos ember tehetségét, a művészetet továbbra is mellékes, esetleg terápiás időtöltésnek tekinti, éppen ezért nem fordít pénzt eszközökre, és sokszor a művészeti körök vezetőit sem tartja partnernek. A pályázatok során sokszor megtapasztaltuk az intézmények vezetőinek kurta-furcsa, rosszindulatú hozzáállását, amikor például nem találták fontosnak a résztvevő leutaztatását a díjátadó ünnepségre, abban az esetben sem, ha épp díjazott volt az illető. Sajnos, a tehetséges fogyatékosok nagy része is intézményesített keretek között él, és rá van utalva a fizikailag egészséges, ezért döntéssel felruházott személyekre. Ezeken a gondokon, sajnos, a workshopok sem segítenek.

2013-ban a pályázatra beérkezett munkák mellett kiállítottuk a Budapesti Art Brut Galéria erre az alkalomra összeállított gyűjteményét is. A kiállítás pedig kikerült az Írisz Házból a hivatalos művészeti keretek közé, az árkosi Szentkereszthy kastély istálló termében bukaresti művészettörténész méltatta a kiállítást. Ugyanakkor Gudor Mátyás portréit meghívták a rotterdami galéria arcképkiállítására is, ezáltal megtörtént egy romániai outsider művész első nemzetközi szereplése is. Gudor Mátyás három portréval szerepelt a rotterdami Herenplaats Galéria Face to Face című gyűjteményes kiállításán.

Az outsider art elfogadásához időre, akaratra és gyakorlásra van szükség. Az akarat alatt politikai akarat is érthető, hisz elengedhetetlen az anyagi forrás egy galéria/műterem működtetéséhez. Az Írisz Ház az outsider művészeteket a képzőművészet mellett a zenére is kiterjesztette, így májusban immár harmadik alkalommal volt Outsider Music Fest fogyatékos zenészekből álló együttesek részvételével. Az outsider art díjat pedig ebben az évben is meg fogjuk hirdetni, ezúton is felhívjuk a figyelmet, hogy nagy érdeklődéssel várjuk minden olyan tehetséges értelmi fogyatékos személy munkáját, amely megfelel a kiírás feltételeinek. A közönséget pedig szeretettel várjuk e különleges kiállításra, amelyen az elmúlt évek nyertes munkái is megtekinthetők lesznek.

Felhasznált és ajánlott irodalom az outsider artról:

RHODES, Colin, Outsider Art. Spontaneous Alternatives, Thames and Hudson, London, 2000.

FERRIER, Jean Louis, Outsider Art, Terrail, Párizs, 1998.

REXER, Lyle, How to Look at Outsider Art, Abrams, New York, 2005.

A Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Írisz Ház tevékenysége követhető az Iriszhaz.blogspot.com vagy facebook/IriszHaz oldalakon.

 

Új hozzászólás