Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A fényképész, aki körbefotózta a 20. századi Székelyföldet

Andory Aladics Zoltán (1899–1990) csíkszeredai fényképész módszeresen fényképezte a korabeli székelyföldi látványosságokat és a csíki népi életet. Az üvegnegatív felvételeiből sokszorosított képeslapok a múlt század népszerű szuvenírjei voltak, közel egy századdal később pedig az 1940 és 1944 közötti időszak, a „kis magyar világ” éveinek és az akkor domináns nemzetépítő eszméknek, valamint a turisztikai nézeteknek és ideológiának a vizuális lenyomataiként értelmezhetjük az Aladics-képeslapokat. A fényképész munkássága és életműve rendkívül jelentős, ennek ellenére csak elvétve találni említést Andory Aladics Zoltán életéről és munkásságáról.


Csíksomlyói székely szoba. Egy 1940-es évek elején kiadott képeslap, Andory Aladics Zoltán fényképe. 

A fényképész életének utólagos rekonstruálása források hiányában rendkívül nehéz feladat és problémás kérdés. A helyzet különlegességét egyrészt az ellenőrizhetőség kérdése adja. Történeti anyagról lévén szó a kutató elesik annak a lehetőségétől, hogy folyamatában vizsgálja a fényképész tevékenységét, Andory Aladics Zoltán esetében közel egy század választ el a fényképésztől. Másrészt hiányoznak azok az írott források, amelyekkel alátámaszthatnánk a fényképész életpályájára és életművére vonatkozó információkat.

A képek azonban könnyen keltik azt a benyomást, hogy zárványszerűen őrzik az időt, pedig sosem a kimerevített múltat látjuk általuk. (Kunt 1987: 1.) Egy paradox helyzet ellentmondásai ezek, amelyek abból a megállapításból erednek, hogy a múlt századi valóság és a képeslapok közötti kapcsolat nem ellenőrizhető. A képeslapok első ránézésre az elmúlt század népi életét jelenítik meg, amelynek nyomait ma már csak az emlékezet őrzi. A múlt századról való megemlékezésnek azonban olykor éppen ezek a képeslapok válhatnak az eszközeivé. Az a valóság ugyanis, ami a képeslapokon keresztül megteremtődik, legalább annyira szól a ma emberéhez, mint amennyire egy századdal korábban jelentésekkel bírt. A különbség abban rejlik, hogy most más, újabb jelentéseket tulajdonítunk a képeslapoknak, mint egy korábbi évszázadban.


Csíkjenőfalvi sulykoló asszonyok.  
Képeslap az 1940-es évek elejéről.

A fényképész élettörténetének utólagos rekonstruálását három különböző műfajú írott forrás segíti: Andory Aladics Zoltán gyászjelentője, egy 1991-ben közzétett nekrológ és egy 1998-ban megjelent újságcikk. A különböző műfajú írott forrásokon keresztül az egyéni élet különböző aspektusai kerülnek előtérbe. A tömör, informatív jellegű gyászjelentő esetében a fényképész társadalmi státusa, elhalálozásának oka és a temetés körülményei kapnak hangsúlyos és kizárólagos jelentőséget. A nekrológban szerepet kap a cikkíró, Sonnevend Imre személyes véleménye és utólagos értékítélete a fényképész életének történéseivel kapcsolatban. A heroizáló, emelkedett hangvételű megemlékezés mindenekelőtt a fényképész életének nehéz pillanatait, a sokrétű egyéni karrier kibontakozásának folyamatát domborítja ki. Oláh István újságcikke kitüntetett figyelmességgel a fényképész fotográfiai tevékenységéről emlékezik meg, és egy Andory Aladics Zoltánnal készült beszélgetés részleteinek ismertetésén keresztül a fényképész személyét hozza közel az olvasóhoz.

A különböző műfajú írott források együttes olvasata a fényképész születésének, tanulmányainak, karrierjének és elhalálozásának körülményeit ismertetik. Az írott források szerint körvonalazódik, hogy Andory Aladics Zoltán sokféle szakmája, munkahelye és szenvedélye mellett igazi „pályájának” a fényképészetet tekintette. Ez volt életében az anyagi jólétet biztosító forrás.

A forrásokból a fényképész életére és életpályájára vonatkozó információk körvonalazódnak. Ezek alapján tudjuk, hogy Andory Aladics Zoltán 1899. január 7-én született Fogarason. Első fényképezőgépét édesapja német nyelven írt megrendelése segítségével szerezte be egy cseh cégtől, amely a géppel együtt használati útmutatót is küldött, s ennek segítségével a maga szórakoztatására, lassan sajátította el a fényképezés tudományát.

Teljes jogú erdőmérnökként nem tudott elhelyezkedni, ezért fiatalkori szenvedélyét továbbfejlesztve fényképész mesterlevelet szerzett és műtermet nyitott 1930-ban. Műtermét 1930-ban nyitotta meg Foto Electric néven. Csíkszeredai szinten az első modern műteremnek számított, amely a helyi konkurenciával ellentétben nem függött a tetővilágítástól és a naptól, természetes fényviszonyoktól, mert fényszórókkal dolgozott.

1930-tól módszeresen kezdte el a csíki népi élet fényképezését, de a népi életképek megörökítése céljából történő kiszállás nem volt állandósult gyakorlat a fényképész életében. Lemezes Linhof géppel dolgozott, amely 24 lemezzel 15 kg-ot nyomott. Ugyanebben az évben országos első díjat kapott lágyrajzú székely férfiportréjáért. A kiszállásokon készített üvegnegatív felvételeiből néhányat képeslap formában sokszorosított, és saját műtermében árusította a felvételeket. Ez a gyakorlat nem számított kivételesnek a maga idejében, a 20. században ugyanis a képeslapokat nem külön kiadók, hanem magánműhelyek adták ki.

Csíksomlyói látkép. Képeslap az 1930-as évek végéről
Csíksomlyói látkép. Képeslap az 1930-as évek végéről

1940 őszétől kinevezték a csíkszépvízi erdőfelügyelőség vezetőjévé. 1942–1944-ig a csíkszeredai erdőigazgatóság főerdőmérnöke, Csík vármegye vadászati és halászati felügyelője volt. Ebben az időben is folytatta fényképészeti tevékenységét, és ekkor szerezte be az abban az időben a legkorszerűbbnek számító Leica gépeket.

1944-ben a bevonuló csapatok feldúlták a műtermét, a raktárban felhalmozott munkáit az udvarra hányták. A második világháborút követően felhagyott eredeti szakmájával és megélhetési forrása kizárólag a fényképészet lett.

1949-től egy évig szaktanár volt a csíkszeredai erdészeti iskolában. 1950-től már csak erdei vasútépítőként tudott elhelyezkedni a Gyimesekben, majd 1952-től egy erdőkitermelő vállalat alkalmazta gépolajozóként. Ebben a besorolásban vonult nyugdíjba 1956-ban. 1959-ben elhunyt első felesége, két év múlva újranősült, Matának becézett Farkas Margitot (1913–1987) vette feleségül.

Műtermét 1988-ig üzemeltette, amikor is kénytelen volt bezárnia, mivel ugyanazon ház földszintjén nyitottak egy állami fotóműhelyt.

Ezek mellett szenvedélyes vadász, a régi hegedűk kutatója és retusálója volt, szabad óráiban pontozó technikájú akvarelleket készített a Kárpátok erdeiről és élővilágáról.

Gyermeke nem született, hagyatéka szétszóródott. 1990. november 1-jén hunyt el Csíkszeredában, és november 5-én helyezték örök nyugalomra a csíkszeredai régi temetőben feleségei mellé.


Csíki itató székely. Képeslap, az 1940-es évek első feléből. 

Andory Aladics Zoltánnak nem maradt fenn egységes hagyatéka. Nem született örököse, aki az életművét megőrizhette volna. A magánlakás és a fotóműhely többszöri költöztetése következtében munkái egy része szétszórva, az ismerősök, barátok, rokonok, vásárlók tulajdonában maradt fenn. A gazdátlan felvételeket halála után intézmények vették gondozásba, így került például a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum és a budapesti Hadtörténeti Múzeum archívumába több doboznyi üvegnegatív.

A múlt századról általános érvényben megállapítható, hogy ez volt az a történelmi időszak, amikor megteremtődött a vizuális reprezentációk fogyasztásának igénye. Ennek a jelenségnek az oka pedig többek között éppen a fényképezés gyakorlatának széles körben való elterjedése volt, ami napjainkra azt eredményezte, hogy a vizuális fogyasztás perspektívájából minden spektákulummá vált. Andory Aladics Zoltán munkássága és felvételei meghatározó, sőt irányadó módon járultak hozzá a mai Székelyföld-imázs kialakításához, az Aladics-felvételek pedig turisztikai és ideológiai szempontból máig időtálló jelentéseket hordoznak.

 

A felhasznált képek Andory Aladics Zoltán felvételei

Hivatkozott irodalom

KUNT Ernő

(2003) Az antropológia keresése. Válogatott tanulmányok, In: Documentatio Ethno­graphica 20, L’Harmattan Kiadó

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Kedei Zoltán: Fülöp Dénes

A makfalviak sok más kulturális tevékenységük mellett elindítottak képzőművészeti alkotótábort is. Ennek előzménye és közvetlen oka, hogy két aktív képzőművészük volt, Kusztos Endre és Suba László. El kell mondani, hogy Vass Albert enyedi rajztanár és festőművész is makfalvi származású volt. De népi alkotók is többen voltak, akik az agyagművességből emelkedtek ki (Molnár Dániel, Vass Áron).

Az ókori görög kultúra meghatározta az európai kultúra alakulását. Róma meghódította országukat, majd átvette ezt a kultúrát és közvetítésével hozzánk is eljutott. Tulajdonképpen a műveltség minden ágában nagyot alkottak, filozófiában, matematikában, művészetekben egyaránt.

Paulovics László

Több évtizedes szünet után Paulovics László kiállítása nemcsak egy életmű bemutatását, hanem egyben a művésszel és alkotásaival az újratalálkozást is jelentette a kolozsvári közönség számára. A művész több mint fel évszázados tevékenysége mély nyomot hagyott az erdélyi magyar közösség kulturális életében, és a Kolozsvári Művészeti Múzeumban augusztus 11-én megnyílt kiállítás ezt a tényt csak alátámasztani tudja. A múlt század ’60-as éveiben készült munkák mellett a Bánffy-palota termeiben megtekinthető volt a művész Németországban készült számos alkotása, illetve az elmúlt évtized színes olajfestményei is.

Sokan kétkedve gondolnak arra, hogy a matematika és a művészetek között kapcsolat lehet, mert két különböző alkotói felfogásról van szó. A művészet a fantázia, az érzelmek területe, míg a matematika a logika és a ráció segítségével old meg feladatokat. Ajánlom a téma iránt érdeklődőknek, hogy nézzünk együtt utána néhány ilyen kapcsolatnak a képzőművészetben, a művészetekben és a természetben, továbbá vizsgáljuk meg, a mai kutatók miképp vélekednek erről a témáról.

Torda alabástrom

A tordai alabástrom a Borrévtől Tordatúrig terjedő hegyvonulatban található. Jelenleg a Mészkő határában levő bányából termelik ki és gipsz előállítására használják. Régen több bányát ismertek, ilyen volt a Farkasőri, a Szarvas, a Fehér-kő, a Szőke-domb, és elmondások szerint Mészkő határában, Sinfalva közelében is található barna és sárga alabástrom. A mészkőiek emlékezete szerint az alabástrom feldolgozásának kezdetei egy Jobbágy nevű családhoz fűződnek, később Tordán is alakultak műhelyek. Készítettek vázát, éjjeli lámpát, csillárt, tintatartót, hamuzót, cukortartót. A csillárt és a lámpát áttetsző alabástromból készítették, ezek több részből álltak, összeillesztésükhöz csöveket és csavarokat használtak.

Nagy Ödön emlékére

„A gyász feketéje nem a jelenbeli kutatások múltból eredő emlékezetmaradványok utáni sikertelenséget fojtja magába, hanem azt, hogy hány lehetőséget megragadhattunk volna.”

Vass Áron: Bivaly (égetett agyag)

Néhány szobrászról akarok írni, akiknek a munkáit jobban ismerem, egyesek a főiskolán engem is tanítottak, másokat személyesen is ismertem. Azért teszem, mert úgy gondolom, hogy az emberek kevesebbet tudnak a szobrászatról, mint a festészetről. Például minden gyermek rajzol és fest, de szobrot nem nagyon készít és a megfelelő anyagokkal sem tud bánni. Mielőtt rátérek a szobrászokra – Fadrusz János, Medgyessy Ferenc, Borsos Miklós, Étienne Hajdu, Benczédi Sándor, Kós András, Vetró Artúr, Korondi Jenő, Vass Áron – tekintsük át röviden a szobrászat történetét.

A 19. század végén megkezdődtek a pszichológiai kutatások a művészet értelmezéséről. A kutatók jórészt német ajkúak voltak, de a 20. században bekapcsolódtak mások is. Heinrich Wölfflin (1864–1945) művészettörténész azt hangsúlyozta, hogy az építészetet csak a pszichológia segítségével érthetjük meg teljes mértékben.

bodosi dániel - árnyékban

Bodosi Dániel számára tehát a festészet nem stílus, nem a korszerű festői irányzat és kifejezési eszközök kérdése volt, hanem az a „végtelen elmerülés” a minden esetlegestől megtisztított életben, hogy keresse és megtalálja Isten képét az Őt, a művészt dajkáló, felemelő erdővidéki Mindenségben.

Boroso Miklós szobrászművész

1922 tavaszán érkezett meg a család Győrbe. Ott döbbent rá a fiatal Borsos Miklós, hogy mit veszített a szülőváros elhagyásával. „Erdélyben már büdös magyarok voltunk – írja önéletírásában – Magyarországon, Győrben menekültek lettünk. Mindennap hallottuk a sértő szót: »menekültek«. Idegenek!”

Halmágyi Katalin - kiállítás

Huszonöt éve annak, hogy a Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulóján az akkor már harmadik ízben megtartott Kőrösi Csoma Sándor Napok rendezvénysorozatán belül nyitotta meg kapuit az elő Csoma-kiállítás.

soo zöld margit

Az itt-ott megjelenő műemléképületek művészi feldolgozásában sem a monumentalitás dominál,  hanem a letűnt korok emberének otthonteremtő üzenete.

magányos cédrus csontváry

A Csontváry-képek Erdélyben című kiállítás május 7-én nyílt meg a Csíki Székely Múzeumban, és augusztus 20-ig látogatható. A tárlatmegnyitóhoz Bellák Gábor, a kiállítás kurátora írt tartalmas előszót, amely Csontváry életét és munkásságát egyaránt felöleli. Ebből az írásból közlünk most részleteket.

A könyvnyomtatás fejlődésével szükségszerűen megnőtt az igény az ex librisre is, ami nem más, mint tulajdonjogot szentesítő, művészi értékű kisgrafikai lap.

Valovits László

Valovits fáinak jó része ugyan a Lápos folyó mentén készült, a bivalyábrázolások szintén a  művésztelep emblematikus témái közé tartoznak, de sohasem vált „igazi” nagybányai piktorrá.