Újra lesz Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója

Június 11-én, szombaton tizenhatodik alkalommal kerül sor a Kézdiszentlélek fölötti szent hegyen a Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozójára a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatalának közös szervezésében. 

Öt megyéből (Bákó, Brassó, Hargita, Kovászna, Maros) 32 tánccsoport és több mint 900 ifjú táncos érkezik Perkő hegyére, hogy bemutatkozzon, kapcsolatokat teremtsen, és megélhesse a magyar néptáncörökség gazdagságát és sokszínűségét. 

A találkozó, amelyre a belépés ingyenes, 11 órakor veszi kezdetét a Háromszék Táncegyüttes Reveder mesejátékával, majd 12:30-tól kezdődik a táncegyüttesek bemutatkozója. 14 órától lehetőség nyílik közös énekre és táncra, amelyet követően 15 órakor folytatódik a meghívott néptáncegyüttesek fellépése. 18:30-tól az Üsztürü és Kedves zenekarok koncertjére hívják az érdeklődőket, 19:30-tól a tábortűz melletti táncház zárja a programot. 

Napközben, 12 és 18 óra között kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal várják az érdeklődőket, de lesz kirakodóvásár és Perkő mozisátor is, ahol népi mesterségekről szóló kisfilmeket vetítenek. 

Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa, Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala

Támogatók: NKA, Communitas Alapítvány, Székely Mikó Kollégium, Martin György Néptáncszövetség, Salvatore Egyesület

 

Új hozzászólás