A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egy (tér)kép többet mond ezer szónál – Térképek a világról 2023-ban címmel rendez nyilvános előadást Kolozsváron december 5-én 18 órakor a Belvedere szállodában. Az előadó dr. Szűcs Ádám Imre jogász, diplomata, kutatótanár.
Újjászületett a Székely Nemzeti Múzeum
Megnyílt a felújított Székely Nemzeti Múzeum, amely négy év után ismét tárt kapukkal várja látogatóit. Csütörtökön tartották a sepsiszentgyörgyi múzeum újranyitási ünnepségét, délelőtt hazai és magyaroszági meghívottakat, intézményvezetőket, délután a nagyközönséget várták a Kós Károly által megálmodott múzeumépületbe. Az újranyitás iránti érdeklődést mi sem mutatja jobban, mint hogy több százan vettek részt a nagyközönségnek szóló, délutáni nyitóünnepségen.
Szóljon a múzeum az észhez és a szívhez is
„Olyan múzeumot szeretnénk, amely nemcsak az észhez, hanem a szívhez is szól. Amely nemcsak az ide betérő egyéneket, hanem az egész erdélyi magyar közösséget élteti, mégpedig úgy, hogy a velünk egy országban élő polgártársainknak is korrekt nézőponton alapuló élményt és tanulságot nyújtson! Élő múzeumot szeretnénk! Ahol a kiállított műtárgyak tanulsága mellett a szabadidő minőségi eltöltésének is alternatívát kínálunk. Meg kell hálálnunk a közönségnek az érdeklődését és bizalmát amivel sorsunkat követi és szívén viseli” – köszöntötte az egybegyűlteket Vargha Mihály múzeumigazgató, kiemelve, hogy a munka dandárja még hátravan, hiszen a felújított múzeumot olyan tartalommal kell megtölteni, amelynek érvényes üzenete van helybéliek, idelátogatók számára egyaránt.
Székelyföld legerősebb kulturális erőtere
„A székely nemzet múzeuma szülőföldünk legerősebb kulturális erőtere. Mi, székelyek pont jó helyen születtünk, pont jó helyen élünk. Őseink jól választottak tájhazát: van Székelyföldnek ugyanis egy sajátos, erőteljes kisugárzása, ami évszázadokon át megtartott, táplált bennünket. Szülőföldünk erőterének az esszenciáját, a székelyföldiséget tudta Kós Károly mesteri módon megragadni, besűríteni ebbe az épületbe. Ezért is érezzük azt, amikor az általa megálmodott múzeumba belépünk, hogy otthonos ez a hely, hogy hazaérkeztünk. Azt érezzük, hogy ez itt több mint egy épület, több mint egy múzeum, több mint egy intézmény. Ez a székely nemzet múzeuma” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében. Megköszönte a felelősségteljesen végzett munkát a megyei önkormányzatnál dolgozó, pályázatért felelős kollégáknak, a múzeum munkaközösségének, a tervező és a kivitelező csapatnak, majd arra kérte a jelenlevőket, hogy vigyék jóhírét: újjászületett a Székely Nemzeti Múzeum, jöjjenek el minél többen a székely nemzet múzeumába.
A székely öntudat jövőt építő ereje
„Ez a hely a székely nemzet örökségének, mindennapjainak, életművének, születésének és dicsőségének otthona – és még annál is több: a székelység megmaradásának szentélye. Itt van minden, ami a székely nép múltjában erős volt, jelenében büszke táptalaj, jövőjének építő forrása. Mert bár hajlamosak vagyunk úgy tekinteni egy múzeumra, mint történelmi örökségünk gyűjteményére, a Székely Nemzeti Múzeum ténylegesen is a székely öntudat jövőt építő ereje, ahova nem csupán azért jövünk, hogy megtekintsünk egy-egy történelmi tárgyat vagy megcsodáljuk a híres ágyút, hanem azért is, hogy a múlt viharaiban edzett nemzet erejéből feltöltődjünk, példát merítsünk, hogy megtaláljuk az egyedüli helyes utat – egyénként és közösségként” – hangsúlyozta a délelőtti ünnepségen Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője.
„A Székely Nemzeti Múzeum megléte, megújulása, anyagi és szellemi gyarapodása egyfajta indikátora annak, hogy mi lesz a sorsunk a Kárpát-medencében. Mi ma azzal a reménnyel és erős hittel vagyunk itt, hogy egy élő közösség kiemelkedő jelentőségű művelődési helyszínén járhatunk, ahhoz egy kis téglányit magunk is hozzátehetünk, s nem egy letűnő világ, egy elvesző kultúra utolsó bástyáinak egyikét csodálhatjuk meg. Amíg virágzik ez az intézmény, addig él és virágzik ősi szülőföldjén, Erdélyben is magyar nemzet” – emelte ki L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
Székelyföld összerdélyi feladatokat vállal
„Székelyföld elkezdett magára találni, összerdélyi feladatokat vállalni, és megfogalmazza a székely anyaország kifejezést. (...) Mit jelent az, hogy székely, hol a helye Európában, milyen feladatokat vállal a Kárpát-medencében, az erdélyi magyar közösség viszonylatában, hogyan kapcsolódik a román államhoz? Ezeket a kérdéseket minden generációnak végig kell gondolnia. Véleményem szerint ennek a szellemi pezsgésnek az eszmei anyahajója kellene legyen a Székely Nemzeti Múzeum, amely kiállításaival, programjaival fogódzkodókat ad a fiatal generációnak, hogy a múlt alakításánál az autentikus gyökerekhez nyúlhasson vissza. Ugyanakkor elmeséli azokat a történeteket, amelyek szükségesek, hogy valóban megtaláljuk otthonunkat ebben a hazában” – fejtette ki köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke, aki Kelemen Hunor, a szövetség elnökének üdvözletét tolmácsolta.
A múzeum újranyitásának örömére, dr. Csuhaj Imre, a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadója, aki civilként műgyűjtő, helytörténész egy 1848-as szabadságharcos eredeti kardját adományozta az intézménynek. Ez alkalommal szimbolikus ajándékkal köszönték meg mindazok munkáját, akik nélkül a felújítási munkálatot nem sikerült volna végigvinni. A délelőtti megnyitó ünnepi hangulatát Petrás Mária, Prima Primissima-díjas népdalénekes és zenekara emelte, a délutáni megnyitón közreműködött Dombi Rózsa.
Új szemléletű, korszerű tárlatok
A látogatókat a Székely Nemzeti Múzeumban két új szemléletű és a témákat újszerűen tálaló kiállítás várja. A Magyar Géniusz Program által támogatott tárlat, a Géniuszok a hősök mögött a háromszéki önvédelmi harc megszervezését közösségi szempontból vizsgálja. Nemcsak megjeleníti a szabadságharc háromszéki eseményeit, illetve a hadiipar megszervezését, hanem a forradalom hátországának történéseit, a hősök mögötti hétköznapi géniuszokat, az önfeláldozó módon megnyilvánuló közösséget, a női szerepeket is kidomborítja.
Az időszakos tárlatok sorába illeszkedik a Mérföldkövek című kiállítás is, amely a múzeumalapítástól napjainkig villant fel egy-egy múzeumtörténeti érdekességet, fontos eseményt, néhány egyedülálló és látványos műtárgy kíséretében.
A Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és a hozzátartozó dendrológiai park felújítási munkálatait európai uniós pályázatból és saját költségvetéséből finanszírozta Kovászna Megye Tanácsa.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
2023. október 26.
Fotó: Vargyasi Levente
További írások
December 4-én, hétfőn 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadást láthatják Patkó Éva rendezésében. Az elsőéves magiszteri színészosztály december 5-én és 7-én, kedden és csütörtökön 19 órától adja elő a Köteles utcában ex-terápia című mozgás-színházi előadását Fehér Ferenc rendezésében.
A Yogyakarta-i Művészeti Intézet által meghirdetett 'Jogja International Student Photography and Film Competiton 2023' címet viselő pályázaton öt marosvásárhelyi fotó-film-média szakos hallgató alkotása részesült elismerésben.
Nagy formátumú előadóművészekkel érkezik a december. Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művésszel, valamint Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művésszel is találkozhatnak az Aradi Kamaraszínház nézői. A Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig együtt hangolódunk a karácsonyra.
Tótékkal, Napraforgóval, Iráni konferenciával és számos vendégelőadással várja az év utolsó hónapjában közönségét, az esztendőt pedig a Chicagóval búcsúztatja a sepsiszentgyörgyi színház.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nézői közül többen is érdeklődtek a társulat korábbi években bemutatott, de még nem mindenki által látott előadásai iránt, ezért a színház vezetősége tervbe vette néhány ilyen produkció felújítását. Elsőként Örkény István Tóték című darabja kerül műsorra, melynek 2021 novemberében volt a bemutatója Bocsárdi László rendezésében.
Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből Eötvös Péter írt Valuska címmel operát, amit 2023. december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A szerző az Operaház felkérésére írt, első magyar nyelvű tragikomikus groteszkjének főszerepeit Haja Zsolt, Miksch Adrienn, Szabóki Tünde és Hábetler András alakítják, az ősbemutató rendezője Varga Bence, vezényel Szennai Kálmán.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben idei művészettörténeti konferenciáján, a 170. évforduló alkalmából, a születésnapos Pákei Lajosról is megemlékeznek. A rendezvény november 24–26. között zajlik Kolozsváron, a részletes program a címre kattintva olvasható.
Nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön, november 23-án a felújított válaszúti kastélyt. A Bánffyak losonci ágához tartozó báró Bánffy Ádám (1847–1887) ízlését tükröző, külsejében neobarokk, belső kialakítását tekintve neoreneszánsz stílusú kastély felújítására 12 millió eurót áldozott a tulajdonos, a Kolozs megyei önkormányzat.
A marosvásárhelyi Ariel Színház szeretettel várja közönségét a Hókirálynő című, 5 éven felülieknek ajánlott gyerekelőadás bemutatójára december 2-án, szombaton 18:00 órától a Nyomda utca 4. szám alá.
Holnap-estek címmel két rendezvény zajlik november végén Nagyváradon. November 23-án, csütörtökön 18 órától Kelemen István és a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata az állambiztonság dokumentumaiban címmel beszélgetést tartanak a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában. November 29-én, szerdán 18 órától Térey Jánosról Antal Balázs tart előadást, a Léda-házban.
Magyarországi és erdélyi egyházüldözés a hosszú hatvanas években címmel tudományos és pedagógiai programot bemutató estet tartanak, továbbá megnyitják a Küzdelem a lelkekért. Egyházi közösségek a pártállami Magyarországon a hosszú hatvanas években (1958–1973) című kiállítást Kolozsváron, november 27-én, hétfőn 17,30 órától a ferences rendház refektóriumában.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem immár kilencedik alkalommal szervezi meg a Színházi Iskolák Találkozóját 2023. november 17–27. között. A nemzetközi eseményen 17 hazai és külföldi intézmény vesz részt.
A szimbolikus összegű belépődíj egy jótékony célt szolgál: a szervezők ezúttal a krónikus beteg gyermekeknek élményterápiás táborokat szervező Yuppi Tábormozgalom Egyesület támogatását tűzték ki célul.
A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy egy igazán különleges hangulatú zenés irodalmi estre hívja mindazokat, akik kikapcsolódásra vágynak 2023. november 23-án Háromszék fővárosában.
![]() |
![]() December 4-én, hétfőn 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadást láthatják Patkó Éva rendezésében. Az elsőéves magiszteri színészosztály december 5-én és 7-én, kedden és csütörtökön 19 órától adja elő a Köteles utcában ex-terápia című mozgás-színházi előadását Fehér Ferenc rendezésében. |
![]() A Yogyakarta-i Művészeti Intézet által meghirdetett 'Jogja International Student Photography and Film Competiton 2023' címet viselő pályázaton öt marosvásárhelyi fotó-film-média szakos hallgató alkotása részesült elismerésben. |
![]() Nagy formátumú előadóművészekkel érkezik a december. Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művésszel, valamint Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művésszel is találkozhatnak az Aradi Kamaraszínház nézői. A Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig együtt hangolódunk a karácsonyra. |
![]() Tótékkal, Napraforgóval, Iráni konferenciával és számos vendégelőadással várja az év utolsó hónapjában közönségét, az esztendőt pedig a Chicagóval búcsúztatja a sepsiszentgyörgyi színház. |
![]() A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nézői közül többen is érdeklődtek a társulat korábbi években bemutatott, de még nem mindenki által látott előadásai iránt, ezért a színház vezetősége tervbe vette néhány ilyen produkció felújítását. Elsőként Örkény István Tóték című darabja kerül műsorra, melynek 2021 novemberében volt a bemutatója Bocsárdi László rendezésében. |
![]() Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből Eötvös Péter írt Valuska címmel operát, amit 2023. december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A szerző az Operaház felkérésére írt, első magyar nyelvű tragikomikus groteszkjének főszerepeit Haja Zsolt, Miksch Adrienn, Szabóki Tünde és Hábetler András alakítják, az ősbemutató rendezője Varga Bence, vezényel Szennai Kálmán. |
![]() A Magyar Tudomány Napja Erdélyben idei művészettörténeti konferenciáján, a 170. évforduló alkalmából, a születésnapos Pákei Lajosról is megemlékeznek. A rendezvény november 24–26. között zajlik Kolozsváron, a részletes program a címre kattintva olvasható. |
![]() Nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön, november 23-án a felújított válaszúti kastélyt. A Bánffyak losonci ágához tartozó báró Bánffy Ádám (1847–1887) ízlését tükröző, külsejében neobarokk, belső kialakítását tekintve neoreneszánsz stílusú kastély felújítására 12 millió eurót áldozott a tulajdonos, a Kolozs megyei önkormányzat. |
![]() A marosvásárhelyi Ariel Színház szeretettel várja közönségét a Hókirálynő című, 5 éven felülieknek ajánlott gyerekelőadás bemutatójára december 2-án, szombaton 18:00 órától a Nyomda utca 4. szám alá. |
![]() Holnap-estek címmel két rendezvény zajlik november végén Nagyváradon. November 23-án, csütörtökön 18 órától Kelemen István és a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata az állambiztonság dokumentumaiban címmel beszélgetést tartanak a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában. November 29-én, szerdán 18 órától Térey Jánosról Antal Balázs tart előadást, a Léda-házban. |
![]() Magyarországi és erdélyi egyházüldözés a hosszú hatvanas években címmel tudományos és pedagógiai programot bemutató estet tartanak, továbbá megnyitják a Küzdelem a lelkekért. Egyházi közösségek a pártállami Magyarországon a hosszú hatvanas években (1958–1973) című kiállítást Kolozsváron, november 27-én, hétfőn 17,30 órától a ferences rendház refektóriumában. |
![]() A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem immár kilencedik alkalommal szervezi meg a Színházi Iskolák Találkozóját 2023. november 17–27. között. A nemzetközi eseményen 17 hazai és külföldi intézmény vesz részt. |
![]() A szimbolikus összegű belépődíj egy jótékony célt szolgál: a szervezők ezúttal a krónikus beteg gyermekeknek élményterápiás táborokat szervező Yuppi Tábormozgalom Egyesület támogatását tűzték ki célul. |
![]() A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy egy igazán különleges hangulatú zenés irodalmi estre hívja mindazokat, akik kikapcsolódásra vágynak 2023. november 23-án Háromszék fővárosában. |
Új hozzászólás