Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Székelykeresztúr és vidéke bemutatkozott a Györkös-házban

2018. október 12-én, pénteken, 18 órától újabb kistérségről tudhattunk meg többet a Művelődés Estek keretében. A Régiók bemutatkozása című sorozatban ez alkalommal Székelykeresztúr és vidéke értékeit, jeles embereit ismerhette meg a kolozsvári közönség. Az eseményről – amelyet a Művelődés folyóirat szerkesztősége és a Györkös Mányi Albert Emlékház közöset szervezett a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség közreműködésével – Dáné Tibor Kálmán, a folyóirat főszerkesztője beszélt a Román Televízió kolozsvári magyar adásában.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Neki köszönhetően szerezhettünk átfogó tudást a szárazajtai vérengzésről, az 1956-os forradalom erdélyi történéseiről, munkásságával hozzájárult a barcaföldvári haláltábor szörnyűségeinek megismeréséhez.

A Bernády Közművelődési Egylet a Művelődés folyóirattal közösen szerkesztőségi találkozót tartott november 8-án, Szovátán, a városháza dísztermében

A csűrfesztivál utolsó napján észak- és dél-amerikai ritmusok, magyar, román és roma világzene szól majd a színpadon, de a nappali programokra is érdemes lehet benézni.

Melegen ajánljuk, hogy előtvételben vásároljanak jegyeket a csűrfesztivál szombati napjára, mivel a szervezők a helyszínen nem tudják garantálni, hogy lesznek még.

A hétvégén nagyszerű idővel, a Szarka telekben ropogós népzenével, a Chill zone-ban árnyékkal és függőágyakkal várják a vendégeket Erdély világzenei csűrfesztiválján.

J. S. Bach zenei világát több síkon értelmezhetjük: zenetörténeti, műfaji, formai, szimbolisztikus, matematikai, érzelmi, teológiai és más módon. A Máté-passió mindezen síkok összeforrásának egyik csúcsa, mely elsősorban kérdéseket fogalmaz meg, és nem válaszokat kínál fel.

Hamarosan startol az erdélyi nyarak egyik legfontosabb rendezvénye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. 

Joi, 17 mai 2018, în atmosfera caldă a Casei memoriale Györkös Mányi Albert din Cluj-Napoca, Revista de cultură Művelődés, publicație de limbă maghiară, și-a sărbătorit 70 de ani de existență. 

A műhelymunkák zárkörűek ugyan, de az előadásokra minden színházkedvelőt szívesen várnak, a június 15-én kezdődő fesztiválra a belépés díjtalan.

A közművelődési havilap történetéről és további céljairól a lap főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán beszélt a Román Televízió kolozsvári magyar adásában.

A közművelődési havilap főszerkesztője a folyóirat elmúlt 70 évéről, főszerkesztőségi tevékenységeiről, valamint további terveiről is beszélt a Tetőterasz című műsorban.

Romániai magyar és külhoni fotóriporterek, újságírók jelentkezését várják 2017-ben készült alkotásaikkal.

A Méra World Music az egyetlen nemzetközi világzenei fesztivál Erdélyben. A fesztivál harmadik kiadása még izgalmasabb programmal várja mindazokat, akiket érdekel, hogyan hangolják át a műfaj legnagyobbjai a népzenét a 21. század zenei nyelvére.

Csángó Napot tartottak Csíkszeredában 2017. november 12-én, idén a Magyar Nyelv Napja tiszteletének jegyében.

A 2009-ben indult kezdeményezés idén ősszel egy új oldalra költözött, hogy itt folytathassa tovább társadalomépítő és -segítő munkáját.