Sepsiszentgyörgy hagyományos rendezvénye, az Őszi Vásár idén is nagy választékot felsorakoztató kézműves vásárral, színes zenei kínálattal és izgalmas családi- és gyerekprogramokkal várja az ősz beköszöntét megünnepelni vágyókat szeptember 29. és október 1. között a város főterén.
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – 2023/2024-es évadterv
Színház, más semmi! – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ezzel az évadnyitó szlogennel hirdette meg műsortervét a 2023/2024-es, 79. évadra. A műsortervben olyan rendezőkre összpontosítanak, akik a marosvásárhelyi közönség számára már jól ismertek, szakmailag magas színvonalú művészi teljesítményt nyújtanak, és a folyamatosan megújuló kortárs színházi törekvésekre érzékeny szemlélettel rendelkeznek. Az új repertoárban két helyi vonatkozású ősbemutató is lesz, mivel fontosnak tartják, hogy a közösség múltja és jelene számára meghatározó események, jelenségek, sorsok színpadi feldolgozásra kerüljenek, ugyanakkor szándékukban áll, hogy közös történeteinket a fiatalabb generáció számára is hozzáférhetővé tegyék.
Az első nagytermi bemutatót 2023. szeptember 9-én tartják a marosvásárhelyi színházban már több, szakmailag elismert előadást is jegyző Radu Afrim rendezésében, aki Fausto Paravidino Emma életének értelme c. színházi regényét állítja színpadra.
Ezt követően 2023. november 15-én a Sebestyén Aba – Székely Csaba – Cári Tibor alkotói hármas legújabb nagyszínpadi produkciójának premierjét tartják meg. Az igazság gyertyái c. előadás a bözödújfalusi szombatosok történetét dolgozza fel, nem mellőzve a Székely Csaba-szövegekre jellemző humort, meghökkentő és megkapó emberi helyzeteket idéz. December elején László Csaba főszereplésével Én így látom… Tompa Miklós mesél címmel kerül bemutatásra a társulat névadójának történetét feldolgozó előadás Barabás Olga rendezésében, a kisteremben.
Az idei évben, rendhagyó módon, a december 30-ra tervezett szilveszteri nagyszínpadi bemutatót Mohácsi János állítja színpadra, aki László Miklós Illatszertár c. darabját viszi színre a Mohácsi testvérek sajátos átdolgozásában. Az évad második felének első premierje Bocsárdi László rendezésében valósul meg. Az Oleg és Vlagyimir Presznyakov abszurdba hajló, mai valóságunkra humorral és iróniával reflektáló, Csónak, avagy előttünk az özönvíz c. kortárs drámájából készült produkciót 2024. március 10-én a kisteremben tekinthetik meg először.
A tavaszi időszakban Sławomir Mrożek Mulatság c. abszurd színműve Keresztes Attila rendezésében, helyspecifikus körülmények között kerül bemutatásra.
A 2023/2024-es színházi évadra szóló kedvezményes bérletvásárlásra augusztus 8-16. között online a biletmaster.ro weboldalon, ezt követően pedig személyesen is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegyirodájában van lehetőség. További információkat a nemzetiszínház.ro, teatrunational.biletmaster.ro honlapokon, illetve a társulat Facebook oldalán (facebook.com/tompamiklos) találnak a nézők.
További írások
Óriási sikernek bizonyult az ötlet, mely szerint rendhagyó, vidám, közösségformáló és csapatépítő eseménysorozattal ünnepli meg idén a magyar dráma napját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
Szeptember 16-án zajlott a VIII. Szent Mihály Havi Forgatag Zabolán, mely rendezvényhez évek óta társul a Mikes Kupa is. Ez utóbbi a XI. kiadását élte az idén.
A magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön 17.30 órakor, a hagyományokhoz híven Aranka György szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét.
Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben, egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul.
Otthon... vagy? - ezzel a mottóval szervezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 18-23. között a 14. dráMA kortárs színházi találkozót.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén kilencedjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak. A pályázatok leadásának határideje 2023. október 15., vasárnap éjfél. A gálaestre november 4-én kerül sor, a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán.
A Jancsi és Juliska bemutatójával kezdődik a Puck Bábszínház 2023–2024-es évada. Varga Ibolya rendező a felújító próbákat már az előző évadban megkezdte, a közönség egy része pedig már az évad végén láthatta is az előadást egy nyilvános főpróba keretén belül. Szeptember 16-án 11:00 órától a Puck Bábszínház székhelyén tekinthető meg a felújított Jancsi és Juliska.
2024-ben 75 éves lesz az Ariel Színház – a jubileumi évadban bemutatók, vendégelőadások
és számos meglepetés várja a gyerek-, ifjú- és felnőttközönséget.
2023. szeptember 15. és 17. között az Ars SACRA fesztivál egyházi kulturális műsorokat, szakrális művészetet, sétákat és idegenvezetéseket, nyitott templomok napjait kínálja a nagyközönségnek. Mottója: "Keresd a békét!"
Évadkezdő sajtótájékoztatót tartott a Figura Stúdió Színház, ahol Albu István igazgató ismertette a 2023-24-es évad tervezett bemutatóit, a színházi év struktúráját.
Kézdi Imola Lélekporc című verseskötetének a bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház szeptember 15-én, pénteken 18 órától a Boéme kávézóban (Episcopiei u. 21). Saját verseiből felolvas a szerző, akivel Kelemen Kinga dramaturg beszélget.
A kolozsvári hóstáti közösség intézményeinek értékmegőrző tevékenységébe kaphatnak betekintést azok, akik 2023. szeptember 12-én, kedden 18 órakor eljönnek az EME Napoca/Jókai utca 2.-4. szám alatti székhelyének előadótermébe.
Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától Sárosi Mátyás Zsolt grafikai kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.
A szeptember 8 – 10 között megszervezésre kerülő WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválon bábelőadások, koncertek, workshopok és számos meglepetés várja az érdeklődőket. A Kolozsváron és Bonchidán zajló fesztivál 7. kiadásán a helyi művészek és a romániai bábszínházak produkciói mellett, hét külföldi társulat előadásai is láthatók lesznek. A fesztivál három napja alatt Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ukrajnából és Bulgáriából is láthatnak produkciókat.
![]() |
![]() Óriási sikernek bizonyult az ötlet, mely szerint rendhagyó, vidám, közösségformáló és csapatépítő eseménysorozattal ünnepli meg idén a magyar dráma napját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. |
![]() Szeptember 16-án zajlott a VIII. Szent Mihály Havi Forgatag Zabolán, mely rendezvényhez évek óta társul a Mikes Kupa is. Ez utóbbi a XI. kiadását élte az idén. |
![]() A magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön 17.30 órakor, a hagyományokhoz híven Aranka György szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. |
![]() Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben, egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul. |
![]() Otthon... vagy? - ezzel a mottóval szervezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 18-23. között a 14. dráMA kortárs színházi találkozót. |
![]() Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén kilencedjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak. A pályázatok leadásának határideje 2023. október 15., vasárnap éjfél. A gálaestre november 4-én kerül sor, a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. |
![]() A Jancsi és Juliska bemutatójával kezdődik a Puck Bábszínház 2023–2024-es évada. Varga Ibolya rendező a felújító próbákat már az előző évadban megkezdte, a közönség egy része pedig már az évad végén láthatta is az előadást egy nyilvános főpróba keretén belül. Szeptember 16-án 11:00 órától a Puck Bábszínház székhelyén tekinthető meg a felújított Jancsi és Juliska. |
![]() 2024-ben 75 éves lesz az Ariel Színház – a jubileumi évadban bemutatók, vendégelőadások és számos meglepetés várja a gyerek-, ifjú- és felnőttközönséget.
|
![]() 2023. szeptember 15. és 17. között az Ars SACRA fesztivál egyházi kulturális műsorokat, szakrális művészetet, sétákat és idegenvezetéseket, nyitott templomok napjait kínálja a nagyközönségnek. Mottója: "Keresd a békét!" |
![]() Évadkezdő sajtótájékoztatót tartott a Figura Stúdió Színház, ahol Albu István igazgató ismertette a 2023-24-es évad tervezett bemutatóit, a színházi év struktúráját. |
![]() Kézdi Imola Lélekporc című verseskötetének a bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház szeptember 15-én, pénteken 18 órától a Boéme kávézóban (Episcopiei u. 21). Saját verseiből felolvas a szerző, akivel Kelemen Kinga dramaturg beszélget. |
![]() A kolozsvári hóstáti közösség intézményeinek értékmegőrző tevékenységébe kaphatnak betekintést azok, akik 2023. szeptember 12-én, kedden 18 órakor eljönnek az EME Napoca/Jókai utca 2.-4. szám alatti székhelyének előadótermébe. |
![]() Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától Sárosi Mátyás Zsolt grafikai kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban. |
![]() A szeptember 8 – 10 között megszervezésre kerülő WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválon bábelőadások, koncertek, workshopok és számos meglepetés várja az érdeklődőket. A Kolozsváron és Bonchidán zajló fesztivál 7. kiadásán a helyi művészek és a romániai bábszínházak produkciói mellett, hét külföldi társulat előadásai is láthatók lesznek. A fesztivál három napja alatt Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ukrajnából és Bulgáriából is láthatnak produkciókat. |
Új hozzászólás