Lengyel vonatkozású erdélyi történeteket ismerhetünk meg Okos Márton új kötetéből

A szerző a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület létrehozójaként régóta kutatja az erdélyi lengyel–magyar közös szálakat.

A kalotaszegi származású, Budapesten élő Okos Márton a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület létrehozójaként régóta kutatja az erdélyi lengyel–magyar közös szálakat.

„Ahogyan nem beszélhetünk magyarságtörténetről erdélyi vonatkozás nélkül, ugyanúgy torz a híres lengyel–magyar barátság története is, ha mellőzzük belőle az erdélyi lengyel emlékeket és szálakat. Báthory vagy Bem tábornok nélkül ez a kirakós egyszerűen hiányos lesz” – magyarázta a nagyváradi várban, június 23-án megtartott előadása elején Okos Márton, aki negyven erdélyi és partiumi települést jelenít meg az Erdélyi lengyel emlékhelyek, történetek című kiadványában, kihangsúlyozva azok lengyel vonatkozásait.

Okos Márton

„Lengyelek adták nekünk Szent Lászlót, az egyik legnagyobb királyunkat, mi pedig nekik adtuk Báthory Istvánt, az egyik legnagyobb királyukat, aki legyőzte Rettegett Iván cárt, továbbá visszafoglalt megszállt lengyel területeket. Talán nem is csoda, hogy a lengyelek sokkal jobban megbecsülik őt, mint mi, magyarok” – hangsúlyozta ki a szerző az előadásában, amelyet a 10. Szent László Napok keretein belül tartott meg.

A szerző régóta kutatja a lengyel vonatkozású erdélyi történeteket, az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatti „kényszerbezártságot” pedig részben azzal töltötte, hogy összeállította a kötetet, amely tavaly év végén napvilágot látott. A kötet megjelenésének egy másik apropója is volt: a budapesti Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány közösen Báthory Emléknévnek hirdette meg a tavalyi, 2021-es esztendőt, ugyanis az emlékév több kiemelt dátumhoz is kapcsolódott. Tavaly volt 450 éve, hogy 1571-ben Báthory Istvánt Erdély fejedelmévé választották; ugyancsak 2021-ben volt 445 éve, hogy 1576-ban letette a lengyel királyi esküt a Wawelben; továbbá egy éve volt 440 esztendeje, hogy Báthory István megalapította 1581-ben kolozsvári akadémiáját.

Okos Márton átadta a Szent László Egyesületnek a Báthory Emlékév zászlaját

A szerző nem titkolt szándéka, hogy a lengyel turisták előtt még vonzóbbá tegye azt az Erdélyt, amely nemcsak páratlanul szép, de egy része is a lengyel történelemnek Szent László, Báthory István, Bem József, Hory András egy-egy jelentős életszakasza révén.

„Ahhoz, hogy a lengyelek és magyarok is megismerjék jobban történelmük közös szakaszait, fontos összegyűjtünk a lengyel vonatkozású erdélyi történeteket.”

Okos Márton kiemelte, hogy a munkájuknak köszönhetően sikerült több lengyelországi csoportot is meghívniuk Szilágysomlyóra még a világjárvány előtt, szépen virágoztak ezek a kapcsolatok, de a pandémia keresztbe tett nekik: „Az elmúlt két év nagyon nehéz időszak volt, azonban bízom benne, hogy túlleszünk ezen is, és talán a kötetemnek is köszönhetően egyre több lengyel barátunk látogat majd el Partiumba és Erdélybe.”

(Képek forrása: Szent László Egyesület)

Új hozzászólás