Közművelődési hírek Brassóból

Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület hírei

Többek között fényképkiállítások, könyvbemutatók, koncertek és versversenyek is várják a brassóiakat az elkövetkezendő hetekben az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és a Reménység Háza szervezésében:

2017. szeptember 28., csütörtök 18 óra

Ábrám Zoltán: Az erdélyi református élet jelképei című fényképkiállítása az ötszáz évvel ezelőtti reformációnak állít emléket, az erdélyi református élet jelképeit mutatja be a teljesség igénye nélkül. A kolozsvári teológia szószékétől kiindulva partiumi és erdélyi templomokat és templombelsőket, parókiákat, egyházi tárgyakat és motívumokat, hitbeli és nemzeti értékeket tár elénk, azaz a kereszteléstől a temetőig követi a református lelket. Ez alkalommal pedig bemutatják Ábrám Zoltán: Az ige testté lett című, kiállításhoz kapcsolódó kiadványát is.
A kiállításmegnyitó után Ábrám Noémi: Máriazelltől Csíksomlyóig. Találkozás Istennel, emberekkel cimű könyvének bemutatójára kerül sor. A szerző gyalog megjárta az 1400 kilométeres Mária-utat, az erről szóló könyvet vetített képes előadás formájában ismerteti.

2017. október 5., csütörtök 18 óra
A baróti Kájoni Consort régizeneegyüttes koncertje. 

2017. október 12., csütörtök 18 óra
Bemutatják a Csikszeredában élő, brassói születésű Tuzson Edit Ásó, kapa s a piszkavas című első kötetét.

2017. november 9–12., csütörtök–vasárnap
XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő

Új hozzászólás