Kezdődik az Üveghang Akadémia harmadik évada

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy folytatja Üveghang Akadémia elnevezésű zenei oktatási programját február 8-án 18 órától az Árkosi Kulturális Központban. A sorozat visszatérő meghívottja Zsoldos Dávid kulturális újságíró, a Papageno alapítója és az Üveghang Akadémia „nagykövete”, aki a Népzenei hatások a klasszikus zenei remekművekben címmel tart előadást, és aki szerint a népzene már jóval Bartók és Kodály előtt is fontos ihletője volt a műzenének - azaz a komponált zenének -, együttélésük századokra nyúló, a zenei társadalmi funkcióival szorosan összefüggő történetét érdemes konkrét szerzőkön és hangzó példákon keresztül megismerni. 

Zsoldos Dávid (HU) a Papageno alapító igazgatója zongoraművészként és zenetörténészként végzett a Zeneakadémián. A Magyar Zenei Tanács elnöke, az Európai Zenei Tanács és a Jeunesses Musicales International elnökségi tagja, nevéhez fűződik Magyarországon a Fidelio, a Klasszik Rádió és a Müpa Magazin megalapítása. Az International Classical Music Awards zsűritagja, számos jelentős magyarrszégi és nemzetközi kulturális és kommunikációs projekt közreműködője.

 

Jegyeket az előadás helyszínén 20 lejért vásárolhatóak.

Szervező: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy

 


 

Új hozzászólás