Kézdivásárhelytől Hollywoodig - könyvbemutató

Kincses Károly: Kézdivásárhelytől Hollywoodig. André de Dienes élete és fényképei című kötetét mutatják be 2022. december 21-én, szerdán, 19 órakor az Árkosi Kulturális Központban. A könyvet, a szerző betegség miatti távollétében Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ vezetője ismerteti, majd vetített képes életút-ismertető következik, illetve újra megtekinthető lesz a már 2020-ban kiállított, Dienes Andor életét és munkásságát bemutató kiállítás is. 

Kincses Károly és a Kovászna Megyei Művelődési Központ közös célja bemutatni mindazt, amit a kézdivásárhelyi születésű Dienes Andor fotóművész, világhírű sztárfotós megvalósított: „Ez a könyv Ikafalvi Diénes Andor György (1913–1985) útját követi végig a kézdivásárhelyi, torjai iskolásfiútól indulva, aki 12 évesen elhagyta szülőföldjét, s kíséri addig a sikeres emberig, akit a fotótörténet André de Dienesként ismer, akinek fényképei mára a világ fotóműkereskedelmében dollárezrekért kelnek el, akinek kalandos életéhez rengeteg további történet kapcsolódik, aki a sztárikonná váló Marilyn Monroe felfedezője, de nem első szeretője volt.” 

A kötet megvásárolható a bemutató után, a későbbiekben pedig a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Szabadság tér 2.).

 

Új hozzászólás