Faragott kapuk mögött fesztiváloznak majd Kalotaszegen

A fesztivállal a kalotaszegi népi kultúrára hívnák fel a nemzetközi figyelmet

Nyakunkon a nyár, a nyárral együtt pedig itt a rengeteg fesztivál. Fesztivál az erdő közepén, fesztivál a városi nagyparkban, de manapság akár már egy több százéves kastélyba is „befészkelheti magát”. Felszabadultság, izgalom és határtalanság. Na meg a sok zaj és a sok mocsok. Az „őslakóknak” gyakran nyűg, a szórakozni vágyóknak pedig maga a megtestesült szabadság.

Sok érvet és ellenérvet is felhozhatunk egy-egy fesztivál mellett – nemritkán mindkét oldalon ezrek sorakoznak. Azonban olykor minden hang, tekintet és mozdulat egy irányba cseng. Az egyetértés irányába. Amikor valami olyan van megszületőben, amiből mindenki csak nyerhet. Ami kicsit más, mint a többi. Úgy hiszem, hogy a július utolsó hétvégéjére tervezett Mérai Világzenei Fesztivál (MÉRA – World Music Festival) is ilyen lesz. Hiánypótló a maga műfajában.

Faragott kapuk mögött lesz a világzenei fesztivál

A fesztivál két főszervezője, Bethlendi András és Varga Zoltán rendhagyó sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután a fesztivál leendő helyszínén, a Szarka-teleken – amely az utóbbi időben nemcsak Méra, hanem egész Kalotaszeg kulturális főszínterévé vált. A Művelődés folyóirat sajtópartnere a Mérai Világzenei Fesztiválnak, így természetes volt, hogy igent mondtunk a gyönyörű környezetben megtartott, sétával egybekötött sajtótájékoztatóra. 

Amikor a zajhoz, rohanáshoz és tömeghez szokott városi teremtmény belép a gyönyörű kézimunkával ellátott, impozáns méretű, faragott kalotaszegi kapun – amelyen ott díszeleg az „Isten hozott!” üzenet –, az idő hirtelen lelassul, gondjai pedig egyhamar tovaszállnak. 

Majd meglátja a csupazöld udvaron az óriási diófát, az igényesen rendbetett csűrt és tájházat, és már ki is szakadt a nagyvárosi életből. És végre kicsit megpihen, kint is meg bent is.

Az óriási diófa alatt árnyékra lelhet az ember a nagy melegben

A fesztivál ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a szervezők fejében. Hiába, az egyetem padjai, illetve a kocsmaasztal mellett olykor nagy ötletek születnek, és igaz barátságok köttetnek.

„Amikor 8 évvel ezelőtt beiratkoztunk a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogi karára, itt volt az első közös bulink, ami megalapozta a mostani fesztivált is. Hét éve jött létre a Kalotaszeg Néptáncegyüttes azzal a céllal, hogy összegyűjtsük a vidékről azokat a táncosokat, akik ezt a kultúrát színpadra tudják vinni” – mondta el a mérai származású Varga Zoltán, aki egyben a néptáncegyüttes oktatója is. Két évvel később egyesületet alapítottak, azóta pedig minden évben megszervezik a Kalotaszegi Néptánctábort, amelynek idén lesz az ötödik évadja. Az utóbbi két évben a tábor Mérában „állomásozott”, az idén pedig továbbáll Gyerőmonostorra.

A csűr előtt lesz felállítva a színpad

„Az elmúlt két tábor utolsó napján világzenei koncert volt ezen a csűrszínpadon. Most, hogy tovább költözik a táborunk Gyerőmonostorra, szerettünk volna valami olyat itt hagyni ebben a térben, ami értéket képvisel, és ami nekünk tetsző” – mondta el Bethlendi. – Már lassan másfél éve beszélgetünk arról, hogy rendeznünk kéne egy világzene-fesztivált, mert nálunk még ilyen nem volt, és mert maga a műfaj sem túl ismert annak ellenére, hogy például sokan hallgatják a Csík Zenekart, azt viszont mégsem tudja a többség, hogy műfajilag ez a zene hova sorolandó” – folytatta.

Varga Zoltán és Bethlendi András

Hogyha jobban szemügyre vesszük a zenei fellépők névsorát, láthatjuk, hogy az idei fesztivál legfőképpen a magyar népi kultúrára fókuszál. Viszont a hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy a fesztivál nemzetközivé nője ki magát – erre utal a rendezvény honlapja, arculata, illetve neve is.

„Világzene alatt mi azt a zenét értettük, illetve értjük, amit a szakmabeliek is értenek: azt, ami a népzenéből inspirálódik. A fesztiválon nem mai slágerekből, hanem az elmúlt évezred zenéiből hallhatnak majd egy csokorra valót olyan fellépőktől, akik a világ bármelyik pontján megállnák a helyüket” – fejtették ki a szervezők.

A szervezők a világfesztivállal szeretnék fellendíteni a faluturizmust, valamint felhívni a nemzetközi figyelmet a kalotaszegi népi kultúrára. Mivel az idei fesztivál még a „szárnyait bontogatja”, és a költségvetése egy fesztiváléhoz képest viszonylag alacsony – 20 ezer euró körül mozog –, ezért idén a falubeliekkel közösen próbálják megoldani az elszállásolást.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a faluban minél többen nyissák meg portáikat a fesztiválozók előtt. Az udvarokon sátrakat lehet felállítani, az pedig egy életre szóló élmény lehet a faluba érkező vendégeknek, ha a mérai lakosok egy-egy tisztaszobában szállásolják el őket” – mondta el Varga. – A kalotaszegi települések közül Mérán táncolnak a legtöbben, több mint hetvenen. Itt a szülők és a nagyszülők is a szívükön viselik a népi kultúra átörökítését. Reméljük, számíthatunk majd a segítségükre az elszállásolás során” – fejtette ki Varga Zoltán.

„A program péntek délután kezdődik egy kalotaszegi zenésztalálkozóval, a szombati és a vasárnapi program pedig a világzenéről szól. Mivel ez egy zárt tér, nem célunk az, hogy tízezreket megszólítsunk. Nem szeretnénk 1200 jegynél többet értékesíteni, mert úgy gondoljuk, hogy egy nagyobb tömeg esetén már nem tudnánk garantálni a koncertek élvezhetőségét” – mondta el Bethlendi. A csűrszínpadon megtartott sajtótájékoztató után a szervezők egy sétára invitálták minket.

Ezen a hídon tudunk eljutni a legegyszerűbben a vasútállomásig

Az udvar mögött a Nádas-patak folydogál, fölötte pedig egy kisebb híd vezet át minket a közeli gyümölcsöshöz, ahol akár lazíthatunk egyet, ha kicsit elvonulnánk a világ elől. Amennyiben pedig kitartóak vagyunk, és a dús fákkal tarkított domb tetejére érünk, akkor elénk tárul a gyönyörű kalotaszegi táj – és egyebek mellett hipp-hopp ott termünk a mérai vasútállomásnál.

De a fesztiválra nemcsak vonattal lehet eljutni, a kolozsváriak az M34-es városi buszjáratot is igénybe vehetik, ha kiruccannának július utolsó hétvégéjén Mérára – ha valaki nem tudná: a busz egészen bemegy a faluba, és párpercnyi járásra rak le minket a Szarka-telektől. A szervezők elmondták: fel fogják majd venni a kapcsolatot a Kolozsvári Közszállítási Vállalattal, hogy indítsanak több M34-es buszjáratot a fesztivál ideje alatt.

Varga Zoltán

A falu három portáját alakítják át fesztiválhelyszínné. A Mérai Hagyományőrző Egyesület tulajdonában álló Szarka-telek lesz a zenei porta, ahol fellép majd többek között Csík János és az Esszencia zenekar, a Tárkány művek, Nikola Parov, Herczku Ágnes, Limberger Tcha, a Buda Folk Band, a Nadara, valamint a Palatka. A koncertek éjfél előtt valamivel véget érnek, majd ezt követően autentikus népzene fog szólni az esti táncházakban. A film- és színházkedvelőket csűrstúdió, a gyermekeket pedig csűrfia várja, de a társadalmi kérdések iránt érdeklődők sem fognak unatkozni: az Igen, tessék! mozgalom ugyanis kerekasztal-beszélgetéseket tart majd a fesztivál ideje alatt.

Bethlendi András

A szervezők szeretnék családbaráttá tenni a július 29. és 31. között megrendezendő fesztivált, így a gyerekeknek nem kell belépőt váltaniuk. A pénteki nap mindenkinek ingyenes lesz, a kétnapos bérlet pedig a helyszínen 59 lejbe kerül, elővételben pedig 49 lejbe. Aki csupán szombaton vagy vasárnap látogatna ki, az 39 lejért válthat magának napi belépőt a helyszínen, 29 lejért pedig elővételben. A belépőket július elsejétől lehet megvásárolni interneten – a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán –, a kalotaszegi településeken, valamint Kolozsváron az Igen, tessék! mozgalom székhelyén.

Új hozzászólás