Bemutatták a Művelődés folyóirat Érmellék című mellékletét

Bemutatták a Művelődés folyóirat Érmellék című mellékletét Bihardiószegen, 2017. március 11-én a helyi művelődési otthonban. A bemutatót a Bihardiószegi Zichy Gazdakör, illetve a Berettyó menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) szervezte, valamint Dr. Szabó József újszülöttgyógyász és helytörténész koordinálta. Közreműködött még Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője, Balla Sándor, a folyóirat szerkesztője, Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, Dr. Oláh József állatorvos, költő, a BÉKE elnöke, dr. Wanek Ferenc geológus professzor, dr. Wilhelm Sándor halbiológus, a BÉKE alapító tagja, Dr. Kéri Gáspár fogorvos, helytörténész és tájházvezető, Szőke Ferenc, a Bihari Napló és Biharország tudósítója, valamint a Bihardiószegi Református Egyházközség kórusa Ghitea Angéla kántornő vezetésével.

Balla Sándor, Dáné Tibor Kálmán, Cseke Attila, Oláh József, Wanek Ferenc, Wilhelm Sándor és Kéri Gáspár

Szabó József

Szabó József és Dáné Tibor Kálmán

 

Szabó József, Balla Sándor, Cseke Attila

Képsorok az eseményről

Wilhelm Sándor

Wanek Ferenc

Cseke Attila, Oláh József, Wanek Ferenc (Tímár Zoltán felvételei)

 

Új hozzászólás