Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Magyar Kultúra Napja Sepsiszentgyörgyön

A Magyar Kultúra Napja alkalmából kétnapos programsorozattal indul a 2023-as év kulturális rendezvényeinek kínálata Sepsiszentgyörgyön. A Kónya Ádám Művelődési Ház, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzata közös szervezésében létrejövő események sorát január 20-án a Magos Együttes népi zenekar koncertje nyitja meg a Tamási Áron Színház nagytermében, 19:00 órai kezdettel.

A Magos Együttes hagyományos népzenét játszó zenei formáció 2008. március végén alakult, jelenlegi felállásuk 2017. nyarán jött létre. Előadásukban elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területeinek dallamai csendülnek fel. Táncegyüttesek kísérete mellett rendszeresen koncerteznek és tartanak táncházakat Magyarországon és számos külföldi országban egyaránt. A jobbágytelki Marosszéki Népzene- és Néptánctábor állandó zenészei évek óta. 2011-ben a FolkBEATS – autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny győztesei lettek, ennek köszönhetően 2012-ben 5 hetes, 26 koncertes észak-amerikai turnén vettek részt. 2014-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató elődöntőseiként a közszolgálati televízió adásaiban is szerepeltek. A Hagyományok Háza által 2018-ban életre hívott új népi előadó-művészeti minősítőn bemutatott „Magosan…” című alkotásuk Nagy Páva minősítést érdemelt ki. Az együttes tagjai a hitelesen megszólaltatott népzenei kultúra tolmácsolása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a gyűjtő munkára is: zenéjükben megfigyelhető az egyes tájegységek adatközlőinek hatása. 

A sepsiszentgyörgyi koncertjükön Dumitru Toderic, felsőrépai adatközlő működik közre. Az együttes tagjai: Enyedi Ágnes, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima Díjas – ének, Soós Csaba, Népművészet Ifjú Mestere – hegedű, Kovács Márton, Junior Prima Díjas – hegedű, Salamon Soma, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima Díjas- harmonika, furulyák, Enyedi Tamás – cimbalom, Éri Márton – brácsák, Prihoda István – nagybőgő, cselló. 

A koncertre jegyeket teljes áron 20, illetve kedvezményesen 10 lej értékben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér, 1. szám), valamint  20 lej értékben a www.eventim.ro oldalon lehet vásárolni.

A koncertet követően a népi muzsika és a táncházak kedvelői hajnalig tartó táncos mulatságon vehetnek részt a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A táncház a Háromszék Táncegyüttessel valamint a Lajtha László Alapítvánnyal partnerségben valósul meg, a belépés díjtalan.

Január 21-én, szombaton, délután 18 órától kerül sor a Tamási Áron Színház Nagytermében a rétyi Kovács András Ifjúsági Fúvószenekar már hagyományosnak számító koncertjére.  A zenekar sok nemzetközi versenynek és találkozónak is volt már résztvevője, több európai országban is koncertezett már. Évente több mint 40 fellépést vállalnak a zenekari tagok: többek közt a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett hangversenyen, Szent György Napokon, a Székely Vágtán és minden évben a  Rétyi Nemzetközi Fúvóstalálkozón hallhatja a nagyérdemű. A zenekar repertoárja színes és sokoldalú: a klasszikus feldolgozásoktól a történelmi indulókon keresztül, opera, operett, könnyű- és filmzenei és feldolgozásokat is játszanak.

A koncertre jegyeket 25 lejes áron a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér, 1. szám) lehet vásárolni.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából összeállított programsorozatot tovább színesíti a sepsiszentgyörgyi Codex Régizene Együttes „Eredeti Magyar Dal Petőfi Sándor költeményeire” című koncertje. Az eseményre január 21-én, 20:00 órától kerül sor az Unitárius templomban.

A Codex Régizene Együttes 1996. őszén alakult a Brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanáraiból és diákjaiból. Az együttes tagjai hivatásként élik meg a barokk zene művelését és széleskörű ismertetését. A sajátos előadói stílussal életre keltett 17-18. századi művek a jelen emberéhez szólnak, bejárva az érzelmek széles skáláját. Igyekszenek a dallamok értelmét, érzelmi világát újra felfedezni, zenei tartalommal megtölteni és vonzó módon a közönség elé tárni. A zenekar tagjai: Adorján Csaba (fidula, brácsa, kontra), Kovács Éva (rebek, hegedű), Kovács László (fidula, hegedű), Filip Ignác (furulyák, fuvolák, művészeti vezető), Lázár Zsombor (basszus fidula, cselló), Szabó Éva (furulyák, fuvolák, ütőhangszerek), Szőgyör Árpád (nagybőgő, ének, ütőhangszerek). 

A koncertre jegyeket teljes áron 20, illetve kedvezményesen 10 lej értékben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér, 1. szám), valamint  20 lej értékben a www.eventim.ro oldalon lehet vásárolni.

A kétnapos rendezvénysorozat alatt a Sepsi Kalandvonat ismét kulturális utazásra hívja az érdeklődőket. Ezúttal a város köztéri szobraival ismerkedhetnek meg közelebbről azok, akik felülnek a kisvonatra. A szerelvény útvonala ez alkalommal olyan emblematikus szobrokat érint majd, amelyek meghatározzák a város arculatát, amelyek olyan személyeket ábrázolnak, akik a magyar kultúra kiemelkedő alakjai, vagy olyan alkotók művei, akik szintén meghatározó alakjai a magyar kultúrának. A Kalandvonat járatain szakavatott narrátor avatja be az utasokat az egyes szobrok kultúrtörténetébe. A Sepsi Kalandvonat szerelvénye 56 férőhelyes, a járatok díjmentesek. Helyfoglalást a 0729062856-os telefonszámon lehet igényelni.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház

Partnerek: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány, Vadon Egyesület, Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség

 

 Magyar Kultúra Napja 

2023

 

Program

 

Január 20., péntek

19:00

Magos Együttes – Népzenei koncert

Tamási Áron Színház nagyterme

Jegyár: 20 / 10 lej

 

21:00

Táncház – A Háromszék Táncegyüttes szervezésében

Tamási Áron Színház előcsarnoka

Belépés díjtalan

 

Január 21., szombat

18:00

A rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar – Ünnepi Hangverseny

Tamási Áron Színház nagyterme

Jegyár: 25 lej

 

20:00

Codex Régizene Együttes: Eredeti Magyar Dal Petőfi Sándor költeményeire

Unitárius templom

Jegyár: 20 / 10 lej

 

Sepsi Kalandvonat – Különjárat  menetrend

Január 20., péntek

Indulás a Kónya Ádám Művelődési Háztól

09:00, 10:00, 11:00, 12:00, 16:00, 17:00

 

Január 21., szombat

Indulás a Kónya Ádám Művelődési Háztól

11:00, 12:00, 13:00, 17:00

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

December 10-én, vasárnap 18.15-kor nyitják meg Kolozsváron a Klezmer hangok Erdélyben című kiállítást a Muzeonban, a Virgil Fulicea utca 3. szám alatt. A kiállítás interaktív lesz, és Beth Silver csellóművész élőzenét ad elő Max Eisikovits Máramarosból gyűjtött zsidó darabjai alapján.

 

Máté Istvánnak a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent, Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében című könyvét mutatják be december 8-án 19 órakor a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Kossuth Lajos utca (1989. december 21. sugárút) 14. szám alatt. A könyvet bemutatja: Kiss Dénes és Peti Lehel. A kötetbemutatót a Vallás és egyház a változó társadalomban című konferencia keretében tartják.

 

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

2023. dec. 12-én kedden 18 órakor, születésének 150. évfordulóján gróf Bánffy Miklósra emlékeznek dr. Gaal György irodalom- és művelődéstörténész Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című, vetített képes előadásával. A rendezvényt az EME Napoca/Jókai u. 2–4. szám alatti székházának előadótermében tartják, az est házigazdája Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra szóló változat is kapható az előadások jegyárai függvényében. Érdeklődni, utalványokat vásárolni a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában lehet.

 

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás Budapesten december 9-én 18 órakor a Pesti Vigadóban. Köszöntőbeszédet mond Lánszki Gerő államtitkár, ünnepi beszédet mond Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora.

Az idei Karácsonyi Vásárt december 16-23. között tartják Sepsiszent-györgy Főterén, ahol nyolcvan őstermelő, kereskedő és iparművész kínálja portékáit a karácsonyi ajándékokat beszerezni kívánók számára. A 2023-as rendezvény kulturális programkínálata helyi és brassói művészek, zenekarok, kórusok, művészeti együttesek felajánlásaiból jön létre.

Még két előadás lesz idén az Aradi Kamaraszínház műsorán. A nézők találkozhatnak Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésszel, akik Örkény-estjüket hozzák el Aradra, a Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig főként karácsonyi dalokat ad elő.

Az ünnepek előtt a Mese a csodálatos szőlőfáról című produkció bemutatójára készül a Puck Bábszínház magyar társulata. December 16-án, szombaton 11:00 és 17:00 órától látható a bábelőadás, amelyet Kovács Géza Blattner Géza-díjas bábművész, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója rendez, és ugyancsak ő az, aki a mese szövegkönyvét jegyzi.

2023. december 11-én, hétfőn a kolozsvári Iulius Mallban, az Auchan bevásárlóközpont közelében kézművesvásárt rendez a Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. A kiállításon az igazgatósághoz tartozó, azzal együttműködő intézmények lakói, illetve a nappali foglalkoztatások résztvevői állítják ki termékeiket.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XXIV. Nemzetközi Színháztudományi Konferenciára 2023. december 8-án tartják a Stúdió Színház előterében.

Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést szerveznek Kolozsváron december 15-én 18 órától, Gall Anthony Kós Károly-kutató, K. Lengyel Zsolt történész, politológus, szerkesztő, Hunyadi Attila Gábor gazdaságtörténész és Veress Emőd jogász, egyetemi tanár részvételével, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében, az MCC Huszár (Călărașilor) utca 1. szám alatti székhelyén, a Belvedere szállodában.

A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi szeánsza, amit 2023. december 9-én mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A mintegy egyórás térhangzású, egyéb érzékszervekre is kiható meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból, szemtakaró maszkban hallgathatja végig.

Kós Károly épületei Sepsiszentgyörgyön címmel szervez rendezvényt a Györkös Mányi Albert Emlékház 2023. december 7-én, csütörtökön, 18:30-as kezdettel.

A marosvásárhelyi Ariel Színház december 1–10. közötti műsorában a Hókirálynő és az Évszakok című előadások szerepelnek. A részletes program a címre kattintva olvasható.