24. Szent István-napi Néptánctalálkozó

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület (Szent István-napi Néptáncalálkozóért Egyesület), folyó év augusztus 12-21 között az idén is megszervezi, immár huszonnegyedik alkalommal, a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót, amely a magyar keresztény államalapításra és államalapító szent királyunkra kíván emlékezni a Kárpát-medencei magyar közösségek, valamint az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei és néptánc hagyományaival.

A járványügyi helyzet miatt az elmúlt két évben csupán párnapos, inkább népzenei koncertekkel és gyerekprogramokkal fűszerezett kiadás után, idén ismét visszatérünk a régi kerékvágásba, újra nemzetközi néptánckavalkáddal töltjük meg Kolozsvár és a környező települések, megyék utcáit, tereit.

Ismét hat ország 20 külföldi és belföldi kisebbségi és regionális kultúrát képviselő táncegyüttese és zenekara vesz részt a Kolozsvárott, a Kolozs megyei Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón megrendezendő fesztiválon. 

A fesztivál kiemelkedő eseményei: Villámcsődület Kolozsvár központjában, Nyitógála a kolozsvári Diákművelődési Házban, Nemzetközi Néptánckavalkádok Kolozsvár Főterén, Nemzetközi Gasztronómiai Est, Nemzetközi Táncház, Táncházak, Zárógála Kolozsvár főterén, Népviseleti felvonulás Kolozsvár központjában, Magyarfenesi Falunapok, Miriszlói Magyar Napok, Heltai FolkNapok, stb.

Minden kedves érdeklődőt, kicsit, nagyot és családot egyaránt szeretettel várunk rendezvényeinkre!

PROGRAM

2022.08.16 – KEDD

12.00: Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)

18.15: NEMZETKÖZI NÉPVISELETI FELVONULÁS KOLOZSVÁR KÖZPONTJÁBAN
Útvonal: Heltai Alapítvány székhelye – Béke (Szent György) tér – Jókai utca – Főtéri Nagyszínpad

19.00: KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI NÉPTÁNCGÁLA - Főtéri Nagyszínpad

23.00: Táncház, mulatság (Heltai FolkCenter)

 

2022.08.17 – SZERDA

12.00: Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)

 

2022.08.18 – CSÜTÖRTÖK

12.00: Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)

 

2022.08.19 – PÉNTEK

12.00: Tánckavalkád Kolozsvár központjába (Főtér)

 

2022.08.20 – SZOMBAT

12.00: Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)

 

2022.08.21 – VASÁRNAP

12.00: Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)

 

Új hozzászólás