Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az erdélyi gyógynövényismeret kiemelkedő alakja

Rácz Gábor (1928–2013)

Nagy veszteség érte az erdélyi tudományosságot az elmúlt év nyarán. Életének 85. évében, 2013. június 17-én elhunyt a 20. századi gyógynövényismeret, -kutatás és természetvédelem kiemelkedő egyénisége, Rácz Gábor professzor. Sokszínű tudományos tevékenységét sem a történelmi megrázkódtatások, sem a kisebbségi lét nem tudta megtörni, évtizedekig tudományos iskolát működtetett Marosvásárhelyen.


Rácz Gábor

Rácz Gábor enciklopédikus tudású professzor volt a szó valódi értelmében. Alkotó munkássága a gyógynövénytudomány teljes szakterületére vonatkozik: a népi gyógyászatra, a gyógyszer- és botanikatörténetre, a gyógynövények taxonómiájára és szövettanára, növénykémiájára, térképezésére, ter­mesz­tésére, védelmére, géntartalékaira, hatásvizsgálataira, a növényi gyógyszerek és készítmények előállítására stb. Szerencsére kutatásainak szakmai elismerése még életében megadatott. Számos kitüntetés, elismerés és tudományos társasági tagságon túl a legfontosabbak közül kiemeljük: a Román Akadémia gyógynövénykutató bizottságának elnöke (1974–1990-ig), a Román Orvosi Akadémia tagja (1993-tól), a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja (Párizs, 1988-tól), a New Yorki Tudományos Akadémia tagja (1998-tól), a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Két egyetem doctor honoris causa kitüntetéssel avatta díszdoktorrá, ezek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1998) és a Nagyváradi Egyetem (2010).

Életútja

Rácz Gábor 1928. június 15-én született Aradon értelmiségi családban. Apja Rácz Sándor (1885–1969) ügyvéd, aki jogi diplomáját a Berlini Egyetemen szerezte, anyja Zerkowitz Johanna (1899–1976) művészettörténész, diplomát a Budapesti Egyetemen szerzett. Apai nagyapja miskolci volt, onnan telepedett át Aradra. Anyai ágon nagyanyja, dédszülei pécsiek, felmenőik a Dunántúlról, Baranyából, Zalából származtak. A családi környezet segítette korai érdeklődését a tudományok, a művészetek, a nyelvek iránt. Mindezek folyamatos ismeretekkel gyarapodtak, majd az aradi iskolai évek alatt a 8. sz. általános iskola (1934–1938), a Moise Nicoară Líceum (1938–1942, 1944–1945) és a Római Katolikus Gimnázium (1942–1944, 1945–1946) keretében. Az akkori háború utáni időket jellemzi, hogy az érettségi vizsgát latin szakon, Nagyváradon kellett megszereznie (1946). Az aradi iskolák szelleme tette fogékonnyá a tudománytörténet iránt, hisz abban a monarchia idejében létesített aradi királyi főgimnáziumban (a háború után Moise Nicoară Líceum) tanult, ahonnan nemcsak hajdani tudós tanárok (Simonkai Lajos, Jancsó Benedek, Richter Aladár) példaképeit, hanem kedves osztályfőnöke, Schwaitzer József tudását, humanizmusát is magával vitte.

Arad városához és a Maros-menti tájhoz kötődik nemcsak gyermekkora, valamint korai fiatalságának élményei, hanem az a két mozzanat is ide kapcsolódik, amelyek egész további életét és munkásságát befolyásolták. Az egyik az a gyógynövényekről szóló német nyelvű gimnáziumi jutalomkönyv (1943), amely annyira felkeltette benne a téma iránti érdeklődését, hogy a gyógynövények vizsgálata későbbi pályafutásának meghatározójává vált. Ennek az élménynek az első közvetlen folytatása volt, hogy 1946-ban az érettségi után gyakornoki munkát vállalt a híres Rozsnyay Mátyás gyógyszertárban, amely akkor még a család tulajdonában állt. A másik kapcsolat a gimnáziumi évek alatt indult (1945–1946), barátsága aradi osztálytársával, Kotilla Erzsébettel. Ez a kapcsolat a továbbiakban nagyszerű szakmai és lelki összefonódásban, élettársi, házassági és munkatársi kapcsolatban teljesedett ki. Együtt jártak egyetemre, együtt élték meg Marosvásárhelyen a magyar nyelven induló egyetemi oktatás hőskorát, együtt jelentettek meg tudományos közleményeket, írtak könyveket.

Rácz Gábor életének következő állomása Kolozsvár (1946–1948). Itt 1946 őszén beiratkozott a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem Természettudományi és Matematika Karára, ahol párhuzamosan a természetrajz és a gyógyszerészet hallgatója volt. Ebben az időszakban mélyítette el botanikai ismereteit, és használta ki a város természetes környezete által nyújtott kirándulási-terepbejárási lehetőségeket.

Egyetemi tanulmányait Marosvásárhelyen folytatta (1948–1950). Az 1948-as oktatási reform nyomán ugyanis módosult az egyetemek és a karok szerkezete, a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Tudományegyetemtől, és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet (MOGYI, ma Egyetem). Feleségével együtt ebben az intézetben szerzett gyógyszerészi oklevelet (1950) és elsőnek gyógyszerészdoktori (Dr. pharm.) címet (1958); felesége 1962-ben kapta meg ezt a címet. Ez az intézet és a magyar nyelven induló gyógyszerészképzés vált munka-, kutató- és lakóhelyévé 42 éven keresztül, egészen az 1992-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. A sors különös adománya, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás indulásakor az a – a Gyógynövény- és Drogismereti Tanszéket irányító – Kopp Elemér professzor volt a szakmai vezetője és mentora, aki korábban Kolozsváron Páter Béla munkatársa és a Gyógynövény Kísérleti Állomás utolsó igazgatója volt 1945-ig. A Páter-iskola szellemét Marosvásárhelyen tovább éltetve, Kopp Elemér országos szinten elsőként kapott jogot doktorátusi témavezetésre a farmakognózia tárgykörében; folytatta nemesítési kísérleteit és fitokémiai vizsgálatait 1964-ben bekövetkezett haláláig. Követte a Kopp Elemér irányvonalat, az oktatás és kutatás szervezését, működtette a gyógynövény-ismereti doktori iskolát. Kollégái és első munkatársai közül sokan a szakma megbecsült tudósai közé emelkedtek: Füzi József (1931–1997), Kisgyörgy Zoltán (1929–2005), Rácz-Kotilla Erzsébet (1925–), Csedő Károly (1930–), Péter H. Mária (1936–), Zágoni Elemér (1941–), Gyéresi Árpád (1941–) és mások. Ennek az iskolának és kutatási irányzatnak az erősségét a gyógynövénykutatásokon túl az alapos gyógyszerhatástani vizsgálatok jelentették. A Marosvásárhelyen eltöltött 44 év Rácz Gábor szakmai pályájának talán legvirágzóbb szakaszaként értékelhető.

Alkotó embernek, tudósnak a nyugdíjazás nem jelenthetett megállást. Így amikor Rácz Gábor és felesége 1991-ben díjtalan vendégtanári meghívást kapott a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, az ajánlatot elfogadták, és áttelepültek Pécsre. Korábbi kutatásaikat hasznosítva, évtizedes oktatói tapasztalataik birtokában 1992-től Pécsen bekapcsolódtak a hallgatók részére meghirdetett Természetes gyógymódok alapjai c. tematikába, azon belül a klinikai fitoterápia speciális tantárgy oktatásába. A nagy érdeklődést kiváltó előadások folytatásaként Szegeden a természetgyógyászat, Sopronban a gyógynövényismeret témakörében oktattak. De a kutatásokat sem adták fel. Kezdetben sokat ingáztak Keszthely és Pécs között, tekintettel arra, hogy a keszthelyi EGYM Vital Center tartós kutatási és termékfejlesztési megbízásban részesítette őket. Élete végéig a PTE-ÁOK Farmakognóziai Tanszékének külső tudományos tanácsadója maradt. Ha életének erdélyi, marosvásárhelyi évtizedeit, mint munkásságának legvirágzóbb szakaszát említettük, akkor a metaforánál maradva, a Pécsen töltött 22 év, a magyar gyümölcsérés szakaszát jelentette.

Rácz Gábor életútjának vázolása során természetesen gyakran említettük feleségét, közvetlen munkatársát, a finn származására büszke Rácz-Kotilla Erzsébet professzor­asszonyt, tekintettel arra, hogy életük, útjaik elválaszthatatlanok.

A teremtő alkotás, a játékos hangnem rájuk még 75-85 éves korukban is jellemző volt és összefonódott, ahogyan az alábbi kis szöveg is bizonyítja: „Együtt jártunk gimnáziumba, latin szakon végeztünk és érettségiztünk. Együtt kezdtük, és fejeztük be az egyetemet. Ugyanaz a munkahelyünk 1948-tól jelen pillanatig. Oktatási és kutatási tevékenységünk összefonódott. Ebből az élettársi és munkatársi viszonyból hiányzott valami, mert nem szerepelt benne szemrehányás sem egymással, sem saját magunkkal szemben. Szakmánk kettős: gyógynövényismeret és gyógyszerhatástan. Részünkre egyet jelentett. Egyaránt fontos volt számunkra a növény és hatásai állatra, emberre. Szeretjük a növényt természetes környezetében, a kertben, az üvegházban, otthonunkban. Csodáljuk azt is, ami csak mikroszkóppal látható. Vizsgáljuk a növények hatóanyagait és azok változását sok-sok tényező hatására. Érdekel a növények felhasználása az előző évszázadoktól napjainkig. Gyűjtjük a fennmaradt népgyógyászati adatokat. Kísérletes módszerekkel követjük a feltételezhető hatásokat. Mindez külön-külön érdekes és szép. De a legnagyobb élményt jelentik az összefüggések. Létezik biológia, kémia, gyógyszer-technológia, élettan, gyógyszerhatástan. Ezek oktatási tárgyak, munkaterületek. De a Világ nem rekeszek, dobozok tartalmának halmaza. Összefüggő egész. Soha nem vizsgáltunk mások által gyűjtött növényeket, soha nem adtunk albérletbe kísérletet. Sokszor dolgoztunk együtt terepen, a laboratóriumban tanítványainkkal, munkatársainkkal. Készítmények születtek »saját« laboratóriumainkban, kísérleti üzemünkben, gyógyszergyárakban. A kifejlesztett készítmények klinikai vizsgálatában, forgalmazásában éppen úgy részt vettünk, mint az általunk termesztett gyógynövények kivonatainak előállításában. Ma is különleges érzést jelent saját gyógyszerünk megvásárlása a patikában.” [Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor: Előszó az utószóhoz (Utószó, 2002)].

Oktatói tevékenysége

Rácz Gábor szakmai felkészültsége, otthonról hozott átlagon felüli műveltsége, holisztikus szemlélete eleve a felsőoktatásban való aktív részvételre, oktatói pályára predesztinálta. Nagyszerű előadó volt, színvonalas egyetemi előadásait évtizedekig magyar és román nyelven tartotta, jegyzeteket adott ki. Érdemes kiemelni, hogy a magyar és a román nyelv ismeretén kívül, előadói szinten beszélte a francia, a német és az angol nyelvet. Egész oktatói és kutatói tevékenységét a rendkívüli igényesség és pontosság jellemezte. Doktori értekezésében a körte vegetatív szerveinek fenolos vegyületeivel foglalkozott. Oktatói munkája során végigjárta az egyetemi ranglétra minden fokát, így a növénytani tanszéken kezdetben tanársegéd (1950), adjunktus (egyetemi oktató, 1952), docens (egyetemi tanár, 1957) volt. Kopp Elemér professzor nyugdíjazása (1960) után a Farmakognóziai (Drogismereti) Tanszék irányítója, majd kinevezett tanszékvezetője, egyetemi tanára, és a doktori iskola vezetője (1968–1992) volt. Háromszor volt dékán: 1956–1958-ig, 1962–1976-ig és 1984–1986-ig. A marosvásárhelyi gyógyszerészeti kar tudományos előnye volt, hogy Kopp Elemér átmentette a Páter Béla gyógynövény­iskola eredményeit, amelyek a doktori iskola keretében újra kirügyeztek. E rügyek virágba borulását segítette Rácz professzor, aki 1968-tól megkapta a doktoranduszok irányításának a jogát, iskolát alapított. Az ő szakmai vezetésével és közreműködésével a marosvásárhelyi doktori iskola kimagasló eredményeket ért el. Irányítása alatt nemzedékek egész sora szerzett gyógynövénykutatásból gyógyszerészdoktori képesítést, többek között: Formanek Gyula (1972), Péter H. Mária (1973), Tibori Gabriel (1973), Gyéresi Árpád (1975), Németh Tibor (1975), Máthé János (1976), Kacsó Albert (1978), Maria Stănculescu (1978), Zágoni Elemér (1979), Hamza Otto (1980), Nagy Levente (1980), Mihai Giurgiu Mihai (1981), Kiss F. Ilona (1983), Maria S. Rogoşcă (1984), Péter Olga (1986), Alexandrina Oşan (1987), Rosenberg László (1993), Maria T. Dogaru (1993). A doktori disszertációkhoz kapcsolódóan sorozatosan jelentek meg hazai és nemzetközi szakkiadványokban a marosvásárhelyi gyógyszerészeti-gyógynövényismereti iskola zászlaját magasra emelő igényes publikációk.

A gyógynövények oktatása, kutatása elképzelhetetlen kísérleti kert, ún. gyógynövénykert és botanikus kert nélkül. Az OGYI botanikus kertjének megálmodója a solymári származású Jablonkay István (1913–2000) volt, de a kert igazi megalapozása mégis Rácz Gábor vezetése alatt történt, aki 1952–1992-ig volt igazgatója a létesítménynek. Az oktatás és kutatás érdekében 1959-től megszervezte a Magkatalógus (Delectus seminum) megjelentetését és a nemzetközi magcsere akciókat, majd 1965-től a Note botanice c. kiadvány megjelentetését. A Marosvásárhely melletti Somos-tető alatti botanikus kertet ma a környezet- és természetvédők Székelyföld hét csodájának egyikeként említik.

Gyógyszerészet- és botanikatörténeti munkája

Tudományos tevékenységének egyik fontos pillérét képezte a történetiség, az eredeti gondolatok, ismeretek feltárása, az alkotó folytonosság bizonyítása. Tudománytörténeti dolgozatai főleg a 18. sz. végi és a 19. sz. eleji erdélyi tudományosság kezdeteit taglalják, többnyire gyógyszerészet- és botanikatörténetre vonatkozóan. E területen alkotott munkáival (Die Bedeutung Siebenbürgischer Aerzte für die Entwicklung der Botanischer Kenntnissen Ende des 18. und Afgang der 19. Jahrhunderts, 1976) alapozta meg nemzetközi ismertségét olyannyira, hogy 1988-ban a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia (Párizs) tagjai közé választotta. Gyakran tartott előadásokat, publikált neves gyógyszerészekről és botanikusokról, kutatta az alkotó múltat. Feltárta és közzétette Balog József (1750–1781) nyomtatásban elsőként megjelent latin nyelvű, gyógynövényeket tárgyaló disszertációját (Specimen inaugurale, 1799) (Korunk, 1980; Kanitzia 11/2003). Feldolgozta a marosvásárhelyi Teleki Tékában kéziratosan fennmaradt Benkő József (1740–1814) Transsilvania Specialis-ának az Erdővidék flóráját taglaló részét (Aluta, 1972). Simonkai Lajos (1887) és Soó Rezső (1940) összefoglaló munkái ezen adatokat nem tartalmazzák. Rácz Gábor kutatásai hozzájárulnak a termőhely szerinti csoportosítások aktualizálásához, a biológiai sokféleség változásának jobb megértéséhez.

Népi gyógyászati kutatásai

A népi gyógyászat növényei, az egészségügyi hálózaton kívül alkalmazott, megfigyelésekre, tapasztalatokra és hagyományokra épülő gyógykezelések megismerése Rácz professzor kedvelt témakörét jelentették. Számos népgyógyászati, etnobotanikai gyűjtőúton vett részt (Hargita, Gyimesek, Vaskapu, Bekecs, Erdővidék stb.), a szerzett ismereteket dokumentálta, és igyekezett a marosvásárhelyi kutatócsoport tematikájába beépíteni. Az eredményeket számos összefoglalásban tette közzé (Népgyógyászati adatok értékelése, 1979; Korszerű gyógynövényhasználat, 1985; A fitoterápia évezredünk végén, 1991). A népi gyógynövényismeret és a kutatás összefonódását Gidofalvy István példáján is lehetne szemléltetni. A második világháború utáni időkben Marosvásárhelyen és környékén, a Küküllők mentén Gidófalvy István kitelepített földbirtokos neve a gyógynövények gyűjtésével és forgalmazásával volt kapcsolatos. Jól ismerték őt elsősorban vásárokon, ahol forgalmazta gyógynövényeit, de bejáratos volt az egyetemi tanszékre is. Gidófalvy a hatvanas években egyik vásári piacról hozta az információt: keresik, érdeklődnek a „vadgörögdinnye” iránt, melynek vizelethajtó sajátosságait dicsérték. Így került előtérbe a varjúmák (Hibiscus trionum) kutatása, mennyiségi gyűjtése (kukorica- és pityókatáblákból), hatóanyag- és gyógyászati vizsgálata (1965), kísérleti állatokon való kipróbálása, majd a Hibiscus-tea szabadalmaztatása (1971). Feleségével írt Teáskönyv (2003) c. kötetük számos, a négy évszaknak megfelelő gyógy- és ízletes teakeveréket tartalmaz.


Rácz Gábor és Rácz-Kotilla Erzsébet a kolozsvári Botanikus Kertben

Flóra- és vegetációkutatás, természetvédelem

Már a kezdeti kutatások során, Rácz Gábor holisztikus szemléletében a gyógynövények taxonómiai ismerete, előfordulásuk feltérképezése (chorológiája), veszélyeztetettségük megállapítása, termőhelyi-ökológiai jellemzőinek, mennyiségi adatainak az ismerete számos nagyszabású felmérés kezdeményezését tette lehetővé az egyetem hatáskörébe tartozó Brassó, Beszterce-Naszód, Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyékben. Egyes kistérségekről (a Hargita déli oldala, Székelyvarság, a Küküllők, a Nyárád- és az Olt-mente, a Tatros-Gyimesek, Erdővidék stb.) készült botanikai-gyógynövényismereti felmérések szakfolyóiratokban láttak napvilágot (Aluta, Note Botanice, Revista Medicală etc). Mindezeken túl a Rácz Gábor vezette marosvásárhelyi iskolának sikerült olyan átfogó tájmonográfiákat is megjelentetni, melyek hosszú távon nélkülözhetetlenné váltak a romániai flóra- és vegetációkutatás számára. Ilyenek a Csíki-medence spontán flórájának gyógynövényei (Plantele medicinale din flora spontană a bazinului Ciuc, 1968) román nyelvű, illetve a Kovászna megye gyógynövényei (1973) c. magyar nyelvű kötetek, melyekben a sajátos gyógynövénykészletek felmérését, modern taxonómiai, florisztikai, vegetációvizsgálati, természetvédelmi adatokkal és elemzésekkel egészítették ki. Rácz Gábor lényegében tágabban értelmezte a gyógynövények ismeretét, hisz a gyógynövénykutatásban mindig a természetvédelmi szempontok figyelembe vételét szorgalmazza. Több közleményében foglalkozik a Kárpátok gyógynövény-flórájának megőrzésével, fenntartásának problémáival, a géntartalékok felmérésével (1974, 1975, 1982). Vizsgálatai alapján javaslatokat tett a ritka- és veszélyeztetett fajok helyettesítése, valamint védelme érdekében.

Gyógynövényismeret

A gyógynövények kutatása, a gyógynövényismeret, a hatóanyagok kimutatása, keletkezése, a kemotaxonómiai összefüggések feltárása központi helyet foglalt el Rácz Gábor és az általa vezetett doktori iskola tevékenységében. A gyógynövények használata állandóan megújuló, hiteles ismereteket kíván. A vadon termő és termesztett gyógy-, illetve illóolajos növények leírása, gyűjtése, a hatóanyagok kimutatása, a fitoterápia, az aromaterápia, a komplementer medicina stb. fejezetek a fontosabb összegező köteteiben és könyvfejezeteiben mindvégig megtalálhatók (Gyógynövények, 1975, Gyógynövényismeret, 1984, Gyógynövényismeret, a fitoterápia alapjai, 1992, Gyógynövények ismerete. A fitoterápia és az alternatív medicina alapjai, 2012). Az emberi szervezetre kedvezően ható, kórokozók fejlődését gátló változatos növényi hatóanyagok feltárása és vizsgálata végigkíséri egész kutatási tevékenységét. Érdekesek az árvacsalán (Lamium), gyöngyajakfű (Leonurus), apróbojtorján (Agrimonia), kígyószisz (Echium), cickafark (Achillea), gyermekláncfű (Taraxacum) nemzetségek fajainak tanulmányozásai, a cseranyagok, a szedatív, az antibakteriális anyagok kimutatása, azok gyógyászati és farmakótaxonómiai alkalmazása. Az elért eredmények fontosságát mutatja, hogy a marosvásárhelyi gyógynövényismereti iskola adatai bekerültek a román flóra köteteibe is [Săvulescu Tr. (ed.) (1952–1976): Flora Romaniae 1–13].

A növényi készítmények előnye a szintetikus készítményekkel szemben, hogy nincs, vagy elenyésző a mellékhatásuk.

Gyógyhatású készítmények, növényi gyógyszerek

Rácz Gábor és munkatársai a növényi hatóanyagok kimutatásán túl gyakran továbbfejlesztették vizsgálataikat az ún. fitoterápiás készítmények, növényi gyógyhatású készítmények és növényi gyógyszerek előállítása érdekében. A növényi készítmények előnye a szintetikus készítményekkel szemben, hogy nincs, vagy elenyésző a mellékhatásuk, így idült (krónikus), hosszantartó kezelések során használatuk igen előnyös. Az évtizedek során munkacsoportja nagyon sok teakeverék (érvédő, vérnyomáscsökkentő, nyugtató, gyulladásgátló, májvédő, görcsoldó, vízhajtó, tisztító stb.), illetve illoólaj-terápiás recept forgalmazását szabadalmaztatta. Ezek leírása, tárgyalása kutatók számára szakfolyóiratokban, összegezve pedig a Teásköny (2003), az Aromaterápia mindenkinek (2000), valamint a Gyógynövényismeret, Fitoterápia (1992, 2012) c. könyvükben is megtalálható.

A marosvásárhelyi időszakban a legtöbb készítményt az intézet Galenusi Laboratóriumában állították elő. Megemlítünk néhányat az ismertebbekből: a vérnyomáscsökkentő Hiporib, melyet a fekete ribizli leveléből, a vashiányos vérszegénységben használt Rubifer és a Rubifer-Compost-ot a fekete ribizli terméséből állítottak elő (Zágoni Elemér vezette munkacsoport). Görcsoldónak borsmentából a Coleol-t, epebántalmak kezelésére az árticsóka, a borsmenta és az orbáncfű összetételű Hepatobil és Hepatosol készítményeket, köhögéscsillapításra a Codenal-t (Rácz-Kotilla Erzsébet vezette munkacsoportcsoport, Csedő K., Monea M.). A vesekőképződést gátló Renogal és Renol, melyek alapanyaga az illóolajokban gazdag édeskömény; a reumás betegségek tüneteit javító Bradol (fenyőrügyekből készített) fürdőgyógyászati készítmény (Rácz-Kotilla Erzsébet vezetésével); húgykőképződést gátló gyógyszer a Tiruco festőbuzér-gyökér felhasználásával (Formanek Gy., Rácz-Kotilla E.). Rácz Gábor a marosvásárhelyi egyetemen növényi gyógyszerek előállítására kutatólaboratóriumot működtetett, ahonnan 14 gyógyszerészkutató került a Richter Gedeon gyárhoz tartozó Armedica kutatórészleghez.

A pécsi időszakhoz kötődően Rácz Gábor és Rácz-Kotilla Erzsébet ugyancsak aktívan vett részt növényi készítmények kidolgozásában, előállításában. Érdemes kiemelni itt a Golden Yacca-készítményeket és a Béres-Antifront cseppek előállítását. A Golden Yacca étrend-kiegészítő készítmények teljes egészében növényi eredetűek, fele-fele arányban az amerikai származású Yucca shidigera L. és a közép-európai Hordeum vulgare L. szárított kivonatát tartalmazzák. Fő hatóanyagaik a Yucca-szaponin és a szuperoxid-diszmutáz (SOD), melyek együttesen elősegítik a salak és méreganyagok kiürülését a szervezetből, továbbá immunerősítő, érelmeszesedést megelőző, koleszterin és gyulladáscsökkentő hatásuk is van. A Béres Antifront cseppeket frontérzékenység és utazások alkalmával fellépő kellemetlen hatások (stressz, alvászavarok) elhárítására ajánlják. A készítmény fontos gyógynövénycsoport száraz kivonatát alkalmazza (matélevél, gyömbérgyökér, orvosi édesgyökér, orvosi citromfű, kurkumagyökér). Több évtizedes szakmai tapasztalatuk gyümölcsöző szakaszait, nemcsak tudományos közleményeik sokasága, vagy több kiadást megért gyógynövény-könyveik, de az egészség megőrzését szolgáló számos gyógyászati termék és szabadalom igazolja.

*

Eredményeivel Rácz Gábor a 20. századi erdélyi tudományos gyógynövényismeretet a csúcsára jutatta. Munkájában fő munkatársa felesége, Rácz-Kotilla Erzsébet volt, nagyszámú tanítvány és munkatárs közreműködésével. Szakkönyveinek és könyvfejezeteinek száma huszonhat, egyetemi jegyzetek száma hét, tudományos közleményeinek száma meghaladja az ötszázat. Szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagja volt számos kiadványnak (Román Gyógyszerkönyv, Orvosi Szemle, Note Botanice, Természetgyógyász Magazin stb.). Feleségével közreadott kis novellás kötetei tudománytörténeti és szépirodalmi jelentőségűek. Többnyelvű előadásai nemcsak Erdélyben és a Dunántúlon, hanem vendégtanári minőségében (Brüsszel 1958, Athén 1967, Ankara és Isztambul 1971, Bologna, Hamburg, München 1973 – többször Düsseldorf és Stuttgart 1996-tól) egész Európában ismertté tették.

Rácz Gábor egész élete és munkássága az új utakat feltáró, tehetségek kibontakozását késztető és irányító tudós tanárok segítőkészségét, helytállását tükrözi. Tudományos munkásságának eredményeit számon tartják a hazai és az egyetemes gyógynövénytudomány és a botanikai tudományok művelői. Könyvei és közleményei az erdélyi gyógynövénykutatás tiszta forrását összegzik. Eredményei megkoronázzák Erdély földjének sokszínű gyógynövényvilágát, féltve őrzött hagyományait.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Kolozsváron a kőfaragásnak régi hagyománya van, az első műhelyeket már az Árpád-korban létrehozták. Jelenlétük és fejlődésük akkor vált még inkább hangsúlyosabbá, amikor Zsigmond király 1405-ben Zágrábban kelt engedélye értelmében megkezdődött a városfalak, a kaputornyok és a bástyák építése. A kolozsvári kőfaragók fontos szerepet töltöttek be a város életében, ugyanis céhük az elsők között már 1525-ben megalakult. Az elkövetkező századokban fontosságuk a városi építkezésekben (templomok, hidak, iskolák, főúri paloták és polgári házak stb.) vállalt szerepükkel tovább erősödött. Kolozsvár mai arculatának megformálása a 18. és a 19. század fordulóján kezdődött, majd a dualizmus korában teljesedett ki. Ebben a folyamatban, a különböző építő szakágak mellett a kőfaragó műhelyekre és mesterekre is fontos szerep hárult. A népes kolozsvári kőfaragó mesterek között az egyik legismertebb dinasztia a Reimann család volt, amelynek tagjai a 19. század első évtizedeitől egészen a 20. század közepéig folytatott tevékenységükkel és máig is létező munkáikkal kitörölhetetlenül beírták nevüket Erdély ipar- és művésztörténetébe.

Mikes Kelemen

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

Mikes Kelemen

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.

Országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Felsőház tagja, gyógyszerész, sportvezető, a magyar olimpiai mozgalom irányítója volt közel fél évszázadon keresztül. Nevét méltatlanul elfeledték, pedig hihetetlen szerepet játszott a magyar olimpiai mozgalomban: neki köszönhető, hogy 1906-tól önálló országként, saját zászlóval és himnusszal indulhattunk az olimpián, továbbá igen fontos szerepet játszott a trianoni békediktátum utáni sportblokád feloldásában, illetve a budapesti rendezésű olimpia harcosa volt közel 40 éven át. A magyar sportélet első igazi szakszerű menedzsere volt, aki 1904 és 1936 között szinte minden olimpián a magyar csapat vezetőjeként vett részt, megteremtve a felkészülés és a kiutazás feltételeit.

Szvacsina Géza polgármesterré választását követően folytatta az elődje által elkezdett köztisztasági infrastruktúra bővítését. Mandátuma alatt Kolozsvár számos félreeső részére is kiterjesztették a víz- és csatornavezetéket. Ugyanakkor a folyamatot egy lassúbb tempóban, a város gazdasági és társadalmi viszonyaihoz mérten kivitelezték.

A gyulafehérvári (innen a művésznevében szereplő Gy betű) születésű gépész­mérnök, Gy. Szabó Béla (1905–1985) 1931-ben költözött Kolozsvárra, ahol az Energia Villamossági Gépgyárban helyezkedett el. A mérnöki foglalkozáshoz képest inkább a rajzolás és a festés iránt vonzódó fiatalember képzőművészeti bemutatkozása a Kós Károly által 1932-ben a Károli Gáspár Irodalmi Társaság égisze alatt rendezett kiállítás alkalmával volt, ekkor hat szénrajzzal és két pasztellel jelentkezett a nyilvánosság előtt. A kiállítást követően Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszésre.

A 18. század eleji székely paraszti tudatvilág mélyén elevenen élt a szabadság kultusza. Az, aki akkor azt mondotta: „a régi székely szabadságnak idején”, az természetesen az 1562 előtti éveket álmodta vissza. 1625-ben a tanúként megidézett István Péter impérfalvi pixidárius ilyen szavakkal szólott a szék színén: „Emlékezem arra, mikor Lengyelországból az ífjú János kerálj fiát az annyával, Izabella királyné aszonnal ez országban behozák – az réghi szabadságra is jól emlékezem”. 

Bár régen is sokat forgattam és olvasgattam, de a mai napig mindig nagy élvezettel és némi meghatottsággal veszem kezembe az Oláh Anna és Zárug Péter Farkas szerkesztésében megjelent Tanár Bolyai Farkas emlékkönyvi levélkéi (CUMANIA, 1996) című kötetet. Ez a könyv azt a nyolcvanhét emléklapi bejegyzést adja közre, amelyeket 1795 és 1799 között az ifjú Bolyai Farkas (1775–1856) a peregrinációs útja során kapott. Gyakran elképzelem, ahogy az élete vége felé közeledő Bolyai újból elővette és elolvasta azokat az intelmeket, amiket ismerősei egykoron neki írtak. Megnézte a szép rajzokat, emlékezetébe idézte a barátait.

A fenti kérdések sokunkat foglalkoztatnak. Elolvastam Kepes András Világkép című könyvét (Libri Kiadó, Budapest, 2016), és találtam néhány támpontot ebben a témában. Elsőnek a fejlődésről írok néhány sorban, amelynek jelenkori képe a globalizációban nyilvánul meg.

Mátyás király páncélban. Marastoni József rajza, 1855. Képek: Wikipédia

Most 500 éve, 1490. április 6-án, Bécsben, két napig tartó gyötrelmes szenve­dés után, agyvérzés következtében meg­halt Mátyás király. Tetemét Fehérváron, a nagy királyok mellé, díszpompával he­lyezték örök nyugalomra.

emke kolozsvár

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 135 esztendeje, 1885. április 12-én alakult meg Kolozsváron, az Unió utcai Redut épületében, s öt évre rá, 1890 őszén elkezdődött az egyesület bérházának szinte napra egy évig tartó építése. Ennek a rövid időszaknak az áttekintésével próbálkozok. Sajnos az EMKE 1947 előtti levéltára jelenleg a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában feldolgozás alatt van, így egyelőre nem kutatható. Ha eljön az idő, amikor ezek az anyagok – amelyekben a 130 esztendeje elkezdett építkezés adatait is bízvást remélhetjük megtalálni – nyilvánosak lesznek, további adalékokkal is ki lehet egészíteni az alábbiakat.

Márai Sándor

Szigorú morális döntése folytán, bár élete utolsó órájáig elzárta magát természetes anyanyelvi közegétől, az országtól, ahol e nyelvet beszélték, és az ország sem – azazhogy az országot uraló hatalom sem – engedte közel Márait könyvei, írásai révén az olvasókhoz, ez nem szegte kedvét az írónak: megmaradt mindvégig anyanyelvi közegében. Mi több: sajátos nyelvezete, kifejezésformái, nem kis mértékben letisztult gondolkodásmódjából fakadó nyelvi és stiláris tisztasága immáron a magyar irodalom klasszikusai közé emelte.

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.