„Amit előtte egyetlen király sem tett…”

Félévezred távlatából sem tudjuk, hogy nagy személyiségének melyik voná­sát értékeljük többre? A központi hatal­mat megszervező államvezetőt, a több nyelven beszélő és széles diplomáciai kapcsolatokat kiépítő uralkodót, a kor­szerű és ütőképes hadsereget (fekete se­reg – eredeti kiemelések, szerk. megj.) létrehozó katonai vezetőt, a harcme­zőn sikeresen küzdő hadvezért vagy a művelődésben is maradandót alkotó po­litikust?

Tetteinek és alkotásainak gazdag tár­házából ezúttal csak azt ragadjuk ki, amit művelődéspolitikusként alkotott.

Egy évszázaddal Mátyás halála után, a történetíró Forgách Ferenc eszményi fejedelmet lát benne, aki népének elsősor­ban a nevelője: „Mátyás király, hogy őket a művelt életre s az erények tiszteletére rávegye, mint bölcs fejedelem és tanító, semmit el nem mulasztott. Tehát a tudo­mányok minden neméből, éspedig nem­csak az »artes liberales« köréből, hanem a mechanikus mesterségekből is a legki­válóbb s legnemesebb férfiakat nagy juta­lommal az egész Keresztény Köztár­saságból magához hívta és tartotta. Pozsonyban hatalmas épületet emelt, minden szaknak és tudománynak nemes és tökéletes emporiumát alapította, amit előtte egyetlenegy király sem tett... Mert a fejedelmeket nem csupán azért kell tisz­telni, mert fölülmúlják a többi embereket kincsekben, hiszen a kincsek a legtöbb embernek pusztulására és gyalázatára szolgálnak s különben is közösek lehet­nek másokkal, hanem sokkal inkább tisz­telnünk kell őket virtusukért és tudásu­kért. Hogy a városokat, népeket, királysá­gokat a művelt életre tanítják a test és a lélek erényei által, kiművelik, begyakorol­tatják, mint irányító tanítómesterek, aminthogy a jó fejedelmekről szokás mondani. Mindezekben pedig Mátyás ki­rály megelőzi nem csupán korának min­den fejedelmét, hanem a következő idő­két is az ő halhatatlan dicsőségére, és amíg a világ áll, emlékezete az utókor előtt mindig híresebb és egyre dicséretesebb lesz.”

Kultúra iránti érzékenységét és széles körű műveltségét adottságain kívül kétségtelenül nevelőinek köszönhette. Noha törökverő édesatyja, Hunyadi János még írni-olvasni sem tudott, mindent elköve­tett, hogy az eszes és tehetséges gyerek hatéves korától képzett és szigorú tanítók felügyelete alá kerüljön. Hunyadi János nem kizárólag lovagi műveltséggel kíván­ta útra bocsátani fiait, Lászlót és Mátyást, hanem szélesebb távlatokat nyitott meg előttük, mikor előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be őket a tudás birodalmába.

Az akkoriban nélkülözhetetlen kard­forgatás elsajátítása mellett nevelői sok­oldalú ember kialakítására törekedtek, úgy ahogyan a humanista eszmény kívánta. Tanították egyház- és államjog­ra, művészetekre, orvos- és termé­szettudományokra, klasszikus irodalomra és természetesen latinra. Szorgalmas diák volt, aki különösen a történelmet szerette. Galeotto Marzio jegyezte fel ró­la, hogy „gyermekkorában annyi oda­adással hallgatta... a hősökről szóló meg­emlékezéseket, hogy elfeledkezett ételről-italról, s reggeltől estig, étlen-szomjan semmi másra nem gondolt...” Tudását Vitéz János, akkori váradi püspök rend­szeresen gyarapította, kezébe adta könyvtárának büszkeségeit, az antik szer­zők műveit, olyan munkákat, amelyekből a történelem gyakorlati hasznára tanít­hatta az ifjút. Nyelv iránti fogékonysága már ekkoriban megmutatkozott. Mivel édesapja nem tudott latinul, „a legfőbb államügyekben, a pápai követekkel való tárgyalások alkalmával, soha más tolmá­csot nem használt, csak a fiát”. Mindez lehetővé tette, hogy a fiatalember magá­ba szívhassa az országos ügyvitel ismere­tét.

Vitéz János váradi udvara művelődési központ volt, ahol nemcsak könyvtár, ha­nem csillagvizsgáló (is – szerk. megj.) működött, s a püspöki asztal körül jeles gondolkodók foglaltak helyet. Beszélgetéseikbe a serdülő Má­tyás is bekapcsolódott. Természetesen maradandó hatást tett rá édesapja, Hu­nyadi János, akinek újjáépülő vajdahu­nyadi várában vitézi mesterségre tanítot­ták a fiatalokat, megpróbáltatásokra edzették lelküket, hősies helytállásra ne­velték a pogány törökök ellen. Távoli or­szágok követei és kereskedői érkeztek ide, akik fontos értesüléseket-híreket hoztak, ugyanakkor Kelet és Nyugat áru­cikkeit kínálták. Noha prágai fogsága és korai királlyá választása megszakította felkészülésének menetét, mikor 15 éve­sen átvette Magyarország irányítását, művelt és képzett, célratörő és férfias jellemmé formálódott uralkodóként kezd­hetett munkához, és vált a magyarországi humanizmus kiemelkedő képviselőjévé.

Személy szerint is humanista eszmé­nyek fűtötték. Ilyen irányba formálták nevelői, azzá tették a Zsigmond kora óta Magyarországon kibontakozó humaniz­mus eszméi, melyektől elválaszthatatlan volt az a keresztény eszmény, amelyet atyjával együtt Mátyás is szolgált az osz­mán elleni harcaival. Nem véletlenül vet­ték észre már gyermekkorában szemében „az erény tüzecskéit”, mikor az antik világ hőseiről esett szó. Ő az olyan gondolkodó katonákért-államférfiakért lel­kesedett, mint amilyen a makedón Nagy Sándor volt. Tökéletesen áll Mátyásra, amit a korszak nagy humanistája, a ké­sőbbi pápa, Enea Silvio Piccolomini mon­dott Nagy Sándorról: „És nem szűnt meg filozófiát hallgatni fegyvercsörgés köze­pette”.

Hunyadi Mátyás nem csupán az őt kö­rüldongó humanisták mondvacsinált esz­ménye, hanem gondolkodásának minden megnyilvánulásában igazi humanista. A történelem múzsája személyében olyan tanítványra akadt, aki szenvedélyesen kö­vette őt. Egyik híve jegyezte fel, hogy: „Akár a táborban volt, akár odahaza, vagy nyaralójába húzódott, mindig olvas­gatta a kiváló történetírókat, Titus Liviust, C. Caesart, Qu. Curtiust”. Műveltsé­ge alakításában nagy szerep jutott Janus Pannoniusnak, aki itáliai tanulmányú­járól hazatérve (1458) haláláig (1472) életének nagy részét a király mellett töl­tötte. Nagy középkori költőnk édesanyja révén rokona volt a nála közel egy évti­zeddel fiatalabb uralkodónak. Janus Pan­nonius hatalmas műveltsége szinte arra volt hivatott, hogy a benne lévő kiművelt erény és tudás minden ékességével for­málja az uralkodót.

A humanista eszményeket követő Mátyás az antik világ nagyjait nemcsak haditetteikért tisztelte, hanem a bennük megtestesült akaratot csodálta. Bonfini szerint gyakran mondogatta az arany­igazságot, hogy „dicső dolog, ha a király az ellenség bevehetetlen falait kiostro­molja, de sokkal dicsőbb, ha legyőzhetetlennek mutatkozik a kapzsiság, gyönyör és félelemmel szemben”.

„A humanizmus lényege az a fölfogás, hogy a természet adta képességeket meg­felelő tanulmányokkal kell művelni. És kell, hogy az emberiesség legyen a kicsi­szolt ember életének stílusa, vagyis min­denki erényének megbecsülése, az Isten- arc tiszteletben tartása. A »humanitas« alapelvéhez kell szabnia beszédét, visel­kedését és tetteit. Az egész értékrendszernek alapja az erény, a »virtus«. Ennek megszerzését a klasszikus tanulmányok teszik lehetővé, illetve fokozzák és kimű­velik. Ezért e tanulmányok neve »studia humanitatis«, illetve »studia virtutis«. A jóra irányuló beszéd, a történelem ragyo­gó példái, a költészet és bölcselők intései: ezek együtt adják a humanista tanul­mányokat. A velük szerzett emberméltóság gyakorlati fönntartása és érvényesíté­se az életben szintén »humanitas«. A humanistának tehát pártfogolnia kell az arra érdemes embereket, nyájasnak kell lennie az érintkezésben, fölül kell emel­kednie a szenvedélyeken, ha beszél vagy cselekszik. Meg kell teremtenie a lélek harmóniáját, ennek föltétele viszont, hogy érvényesítse a szellem uralmát” – így jellemzi Mátyás-tanulmányában a kor uralkodó eszményét és magatartásfor­máját Kardos Tibor.

Mátyás humanista udvarát új színekkel gazdagította Beatrix királyné megérkezé­se. A szellemes és vidám nápolyi modor uralkodott el, bálok és mulatságok kö­szöntöttek be, zene és éneklés töltötte el a kényelmes és otthonos termeket. Má­tyás megértően mosolygott a könnyű já­tékokon, s alighanem maga is részt vett a körtáncban, amíg köszvénye engedte. Az életszeretet tőle sem volt távol, s maga is udvara cselekvő részese. Csakhogy az ő életeszményét főleg két mitológiai hős: Herkules és Pallasz Athéné személyesí­tette meg. A palotája kapuján Herkules tizenkét munkáját ábrázoltatja, azét a hő­sét, aki a kor számára nemcsak a fizikai erő csodája, hanem az emberi szívósság, küzdelem és győzelem megcáfolhatatlan példája. De jelen volt palotájában a másik szimbólum is, a harcra kész Pallasz Athé­né, a szellem fegyveres őre.

A műveltségteremtő uralkodó udvará­ban humanista kör alakult ki, melynek tekintélyes és alkotó tudósok-művészek voltak tagjai. Köztük a sok­oldalú Francesco Benincasa, aki egy­aránt jól forgatta a kardot, jó kapcsolatteremtő diplomata volt, kitűnően szónokolt, és mint lantos­ költő is megállta helyét. Olyanok, mint Francesco Bandini, a platonista kör veze­tője, vagy Taddeo Ugoleto, a könyvtárőr.

Az egyetemes műveltségű huma­nistá­nak azonban Marzio Galeotto volt a legjellegzetesebb alakja. Egyaránt értett a poétikához, retorikához, jó hírű orvos volt, ismerte a csillagjóslás és filozófia rej­telmeit, sokoldalú és sziporkázó elme. Mátyásról szóló történetei megírásával sokat segített Mátyás emberi, szellemi, államférfiúi portréja megrajzolásában, amely a magyar népig lehatolt. Talán a legértékesebbet mégis Antonio Bonfini alkotta. Mint Beatrix királyné felolvasóját bízta meg Mátyás a Magyarok törté­netének megírásával. Nagy műve, a Hungaricarum Rerum Decades egészében az új szellemi áramlat szülötte, mely haszno­sít középkori kútfőket-forrásokat, de már forráskritikát is használ, stílusa egészen elegáns. Napjainkig alapvető történeti munka, különösen Mátyás korára nélkü­lözhetetlen. A harmadik történetíró, Pietro Ranzano egy összefoglaló világtörté­netet alkotott, melynek utolsó része Ma­gyarországról szól. De nem szabad elfelednünk, hogy e korszakban alkotta és jelentette meg (1488) a feltörekvő köz­nemesség történetszemléletében neves művét, a Chronica Hungarorum-ot, Thuróczy János, a Hunyadi-ház tisztviselője.

Amíg politikai ellentétek miatt nem történt szakítás köztük, gyakran tartóz­kodott a király udvarában Vitéz János, egykori nevelője, a humanista esztergomi érsek. De szelleme bizonyára azután is hatott. Mert intése Mátyásnak is szólt, hogy: „Iparkodjál halhatatlanságot bizto­sítani, hogyha majdan utolsó órád üt, csak a halandó ember fejezze be életét, s ne a kiváló nagyság is”. Hosszú ideig mel­lette volt az epigrammák és panegeirisek kiváló mestere, Janus Pannonius, aki büszkén hirdette az irodalom diadalútját országában:

„Eddig Itália földjén termettek csak köny­vek,

S most Pannónia is ontja a szép dalokat.

Sokra becsülnek már, a hazám is büsz­ke lehet rám,

Szellemem egyre dicsőbb s általa híres e föld.”

A Mátyás udvarában felvirágzó huma­nizmusnak egyik nagy teljesítménye, a király széleskörű érdeklődésének és könyv­barátságának igazi bizonysága volt a híres Corvina, amelynek könyvremekei közé szívesen tért be pihenni az országos dol­gokban megfáradt uralkodó. Az itt összegyűjtött kódexek és nyomtatott köny­vek számával (mintegy 2500–3000 darab) az elsők között volt a korabeli Európá­ban. Igaz, hogy csak 219 maradt meg be­lőlük, de a feljegyzésekből, megmentett példányokból körvonalazni lehet e párat­lan értékű tékát. A gyermekkorától szen­vedélyesen olvasó Mátyás élete végéig könyvbarát maradt. Amiképpen az őt hőskölteményével megajándékozó Silius Italicusnak írta: „Jóllehet egymást érő háborúkba vagyunk keveredve, ami kevés időt szakíthatunk, örömest szenteljük a tudományoknak.” Gyűjteménye főleg vásárlásokkal gyarapodott, de ajándékozás is szaporította. Könyvesházába kerüli Vitéz János és Janus Pannonius könyvei­nek egy része is. Tartalom tekintetében görög és latin klasszikusok, egyházatyák könyvein kívül korabeli humanista szak­írók, egyházi szertartáskönyvek, filozófu­sok és teológusok művei, orvos- és termé­szettudomány, történelem egyaránt kép­viselve van könyvtárában. Nem hiányzott azonban belőle az asztronómia (csillag­ászattan), az asztrológia (csillagjóslás), földrajz, műépítészet és hadtudomány sem. Értéke nemcsak a benne őrzött da­rabok számában és tartalmában, hanem azok elkészítésének módjában, csodála­tos díszítésében, színes miniatúráiban és míves-aranyozott bőrkötésében is áll. A Corvinák a bibliofilia világának legmeg­becsültebb kincsei közé tartoznak. „Szép könyvtartó házá”-nak polcaira nagy­számban kerültek olyan gyönyörűen dí­szített kódexek, melyeket a király főleg Firenzében rendelt. Beatrix királynő is hozott magával csodásan illusztrált köny­veket. De idővel szép számban érkeztek Budára itáliai könyvmásoló mesterek, s neves műhely alakult ki Mátyás fővárosában, ahol írtak és illumináltak Corvin-kódexeket. A budai könyvmásoló és miniatúra-műhelyben mintegy 30-an dolgoz­tak, köztük kiváló művészek. Külön említést érdemelnek a Corvina-kötések, amelyeknek bőrtábláin elsőként alkal­maztak aranydíszes motívumokat, bőr­aranyozást.

Mátyás európai méretekben gondol­kodott akkor is, mikor nemcsak kéziratos könyveket, kódexeket helyezett el könyvtárában, hanem százada nagy vívmánya, a könyvnyomtatás korai termékeit, incunabulumokat (ősnyomtatványokat) is. Sőt a műveltség terjesztését forradal­masító technikai vívmányt Gutenberg után, az elsők között, Németországot, Itáliát és Franciaországot követőleg Hess András Magyarországon is meghonosí­totta (1473).

Nagy királyunk országának művelő­dési körképéhez tartozik az egyetemala­pítás kísérlete. Noha Nagy Lajos korában is született egyetem, léte nem volt hosszú. Az egyetemi gondolatot aztán Mátyás ko­rában ismét felvetette az értelmiségi szakemberekben jelentkező igény. Elő­ször Vitéz János kezdeményezésére, 1465-ben fordult Mátyás király II. Pál pápához, hogy adjon alapító bullát a Ma­gyarországon létesítendő új egyetem szá­mára, mivel az országban „nincsen sem­miféle egyetem”. Így született meg Po­zsonyban az egyetem (studium generale), az Universitas Histropolitana. A király, Vitéz és a pozsonyi káptalan házaiban otthonra talált intézmény számára kiváló külföldi professzorokat nyertek meg, akik az ars-ok, a jog, teológia, az orvostu­domány magisterei és doktorai voltak. A szerződtetett tanárok közül kiemelkedett Johann Regiomontanus német csillag­ász-matematikus, aki Pozsonyban írta meg az égitestek mozgását bemutató munkáját, azt az alapvető művet, amelyet amerikai felfedező útja során, a tengeren, Kolumbusz is használt az éjjeli tájékozódásban. Regiomontanus tételei alapoz­ták meg Galilei és Kopernikusz világra­szóló tanításait heliocentrikus (napközpontú) csillagrendszerünkről. A köztük kirobbant politikai ellentétek miatt, Má­tyás király és Vitéz János nagyszerű egye­temi terve 1471-től hanyatlóban van, majd Mars vihara elsodorja a kezdemé­nyezést.

Mátyás király azonban nem volt az a kultúrpolitikus, akit elképzeléseiben könnyen meg lehet állítani. Lodovico Carbo jegyezte fel azt a dialógust, amely­ben Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, 1475 körül, ezeket mondta Mátyásról: „…egy új magyarországi egyetem alapítá­sáról is gondolkodik”. Úgy látszik a meg­hiúsult pozsonyi kísérlet után, ekkoriban terelődött Mátyás figyelme a budavári Domonkos-rendi kolostor iskolájára, amelynek teológiai-filozófiai fakultása egyetemi rangra emelkedett (universitas, studium generale). Itt tanított két európai hírű professzor is: a Kolozsvárról elszár­mazott firenzei egyetemi tanár, Nicolaus de Mirabilius és a német Petrus Niger. A király impozáns épület emelésén fáradozott, melynek terveit maga is átnézte és észrevételezte, halála azonban véget ve­tett a budai egyetem létének.

Érdeklődése a budai egyetem tervei iránt is arra vall, hogy a reneszánsz ural­kodó Mátyás, az építőművészet csodálója és mecénása volt. Zsigmond király buda­vári palotája már készen állott, mikor Mátyás király a Várhegyen építkezni kezdett. A „Friss-palota” alaprajzi elrende­zése megmaradt, de megújult annak gó­tikus képe, főképpen az épületek hom­lokzata: a reneszánsz itt is a gótikára épült. A régiek mellé új épületek emel­kedtek, s így alakult ki a budavári királyi palotának az a XV. század végi arculata, amely a térség egyik legszebb világi épü­letének mutatja.

Mátyás palotájához kettős vörös már­vány lépcsősor vezetett, hasonló anyag­ból készültek a virágfüzéres ajtó- és ablakkeretek, míg a főbejáratot bronz domborművek, a kazettás mennyezetet aranyos díszítések, a padlót tarkán csillo­gó csempe borította. Árkádsor övezte a díszudvart, az emeleten oszlopos torná­cok, bábos korláttal szegélyezett lodzsiák díszelegtek. A könyvtártermek boltos fel­ületeit freskók borították, míg a fogadó- és ebédlőtermek falait asztrológiai tárgyú festmények; rajtuk az égitestek állását örökítette meg a művész, úgy ahogy Má­tyás születésekor, nevezetes győzelmei al­kalmával látszottak. A Várhegy déli olda­lán függőkert kínált pihenést, növényze­tét vízvezeték táplálta, éppúgy, mint a palota fürdőszobáit.

Mátyás budai palotája befejezetlen maradt, de a festői környezetben épült visegrádi nyaralóegyüttes befejezést nyert, és azt a kortársak földi paradicsom­nak nevezték. A helyén létesített mai mú­zeumkertet reneszánsz stílusú épületek töltötték be; elől várfalakat megtörő ka­pubástya, kétoldalt, boltíves-lodzsiás emeletes építmények, a hegyoldal adott­ságait lépcsőrendszer és függőkért hasz­nosította, az udvar végében gyönyörű vörösmárvány-díszítésű kápolna. A díszud­vart vörös márvány kút ékesítette. A történelem viharai, a Magyarországra zú­dult török támadások a budai és visegrádi palotát éppúgy elseperték, mint Tata, Nyék, Diósgyőr és Komárom reneszánsz építkezéseit.

Mátyásnak, illetve korszakának szá­mos világi és egyházi építészeti emléke átvészelte a századok pusztításait. Közöttük van a Hunyadi János által épített vaj­dahunyadi vár, melynek egyik legszebb, lodzsiás részlete Mátyás korában készült. Ekkoriban épült fel Zólyom vára, nyerte el mai formáját a fogarasi vár és újíttatott meg Szklabinya vára.

A reneszánsz behatolt az egyházi épít­kezésekbe is. Reneszánsz stílusú az egé­szében gótikus pesti plébániatemplom márványoltára, a menyői templom kapu­ja, hasonló elemek díszítik a csíkmenasági templom szárnyasoltárát. A gyulafehér­vári székesegyház Lászói-kápolnájában a két stílus keveredik egymással. Ekkor ala­kul át erődített templommá a korábbi garamszentbenedeki premontrei apát­ság. Csarnoktemplomok egész sora épül vagy épül át Mátyás uralkodása alatt, részben személyes támogatásával és be­avatkozásával (soproni bencéstemplom, a pozsonyi káptalani és Szt. Mihály temp­lom, bánfai Szent Egyed templom stb.). Mai napig büszkén mutogatják a kolozs­váriak a Farkas utcai (volt minorita, most református) templomot, amelynek építé­sét Mátyás személyesen rendelte el 1486-ban, és számára anyagi alapokról és János fráter személyében építészeti vezetőről is gondoskodott.

A képzőművészetek bemutatását a fal­festményekkel, szobrokkal és miniatúrákkal lehetne folytatni, minthogy az ipar­művészet (csempe, majolika, ötvösség stb.) még teljesebbé teszi a képet.

A teljesség igénye nélkül írt sorainkat hadd zárjuk egy megállapítással. Mátyás király élete és műve a bizonyság rá: teljes­séggel felismerte, hogy a nép mindennap­jaiban és felvirágzásában milyen nagysze­repe van a kultúrának.

Jegyzetek

ars-ok, artes liberales (a latin ars = tu­domány, művészet szóból) – tudo­mányok, művészetek. Középkori felfogás szerint a hét szabad művészet (tudo­mány) a következő: grammatika, retori­ka, logika, aritmetika, geometria, asztro­nómia, zeneelmélet

doktor – egyetemi fokozat

emporium – központ

lodzsia – boltíves vagy oszlopos nyi­tott csarnok

mechanikus mesterségek – gyakorlati tudományok

magister – egyetemi fokozat

poétika – költészettan

retorika – szónoklattan

studia humanitatis – humán tudo­mányok

studia virtutis – erények tudo­mánya

virtus – erény

(Megjelent: Művelődés, 1990. április–május, XXXIX. évfolyam, 4–5. szám, 36–40. old.)